Bejegyzések 'Valami mindig történik...' kategóriában


Csendes séta Ophélie-ért
Silent walk for Ophélie

Itt ért véget a blog

2009. június 17., szerda

A még le nem zárt dolgokat végigviszem, és az eddigi bejegyzéseknél meglévő hiányosságokat pótlom, de újabb bejegyzés már nem lesz.
Amikor remegek a dühtől… az is jelzi, hogy véget ért a szövegelés ideje.
Írhatnék naponta gyilkosságokról, bűnözésről, és a kártékonyság minden formájáról. Írhatnék pl. arról, hogy a francia Ophélie után már egy kaposvári lány is van, aki hasonló, sőt, gyanúsabb körülmények között halt meg.
A bűnhalom megvan; a XXI. századi Babilon és Szodoma minden nap hozza a formáját. Nem hogy fogyna, amiről írni lehetne, hanem egyre több lesz.
De nyilván megteszi ezt az erre szakosodott média.
Én már nem is nagyon találok szavakat az aljassághalmazra…
Mi van itt? Nos, elméleti felvezetés hozzá: ha valahol elkezdődik a gyarmatosítás, akkor ott már csak kétféle státusz van: a gyarmatosítók, és a gyarmatosítottak. Bináris állapot lévén, harmadik eset nincs.
A hovatartozásom egyértelmű: és nem is akarok gyarmatosító lenni. Ebből aztán az is egyértelmű, hogy mi következik a helyzetből: a gyarmatosítók elleni felszabadító küzdelem. (tovább…)

A zsidómédia hírei

2009. június 17., szerda

„…a nyílt utcán kritikus értelmiségieket támadtak meg és ütöttek le, lakásokat romboltak le, a romák ellen pedig gyilkosságok sorozatát hajtották végre.
A mikor-t és a hol-t persze nem kell odaírni. Nem is szabad, mert akkor kiderülne, hogy csak a cikkíró fejében van így. Úgy néz ki, a büdös és bűnös zsidók már őrjöngnek a félelemtől. Kívánom, hogy legyen igazuk, és kapják meg, amitől félnek, mert megérdemlik.
Bár még nem tartunk ott, ahol szerintük tartunk, de kétségkívül ez a jövő útja, és kösz’ a megelőlegezett bizalmat, hogy meglesz.
Amikor ez meglesz, akkor majd a polgárháborúról, és a harmadik világháborúról fognak cikkezni. Látszik, hogy szeretnek a valóság előtt lenni néhány lépéssel.
Végül következik a szakadék.

Német libsi lap károg a magyar szélsőjobb veszélyéről
http://kuruc.info/r/8/42207/

Védekezzen a vérszívók ellen!

2009. június 12., péntek

A globális felmelegedés nyomán egyre több a kullancs. Az utóbbi három évben csak az uniós övezetben 15 százalékkal nőtt a kullancsveszélyes terület, vagyis egész Európában télen-nyáron napirenden van a vérszívókérdés.
Magyarországon több mint 18-féle kullancs található meg, ezeknek a fele betegséget terjeszt! A fertőzött kullancsok aránya egy-egy területen akár 10-30 százalékos is lehet, indokolt tehát az óvatosság – derül ki a Kullancsszövetség közleményéből.

Új áldozatokra lesnek a vérszívók
Múló kellemetlenségnél sokkal nagyobb bajt okozhatnak a vérszívó kullancsok, amelyeknek élettere egyre terjed hazánkban. Gondoljon időben a védekezésre!

Ők is a vérünket szívják!
Az utóbbi években a kullancsveszélyre kellőképpen felhívta a lakosság figyelmét a sajtó és az e témában jártas társadalmi szervezetek. Sajnálatosan azonban a kullancsok és az általuk terjedő kórokozók évről-évre új problémákat vetnek fel. (tovább…)

Mi, demokratikus pártok fogjunk össze…

2009. június 10., szerda

A Jobbik ellenében. Nincs itt számukra más cél, olyanok pl. mint Magyarország felvirágoztatása…
Ma ők a demokratikusak; előtte ők voltak a szocialisták.
Valójában mindig azt kellene mondaniuk, hogy mi, zsidók és zsidóbérencek, fogjunk össze; de persze ehelyett kisajátítják az összes pozitív tartalommal bíró fedőfogalmat a tényleges tevékenységük leplezésére.
Számomra pedig ők az elrettentő példák, a korrupt, rothadt szocializmusukkal, és a korrupt, rothadt demokráciájukkal.
Amihez érnek, mindent megrothasztanak.
Ha nincs a korrupt, rothadt weimari köztársaság – amit a zsidók és bérenceik rothasztottak meg –, akkor Hitler soha nem kerülhetett volna hatalomra. Így viszont az előzményre Hitler volt a válasz, a reakció. Tehát közvetve a zsidók és zsidóbérencek segítik hatalomra a Hitlereket, akkor is, és most is. Ebből pedig az következik, hogy nem volt semmi olyan a történetben, és a történelemben, amit ne maguknak köszönhettek volna, és amit nem érdemeltek volna meg. (tovább…)

Nálam már kampánycsend van

2009. június 4., csütörtök

Már eldöntöttem, hogy el fogok menni szavazni, és azt is, hogy kire fogok szavazni – és amint ezt eldöntötte valaki, onnantól kampányügyileg már békén kellene hagyni. Persze nincs ilyen szerencséje, és továbbra is folyik a minden irányból való „bombázása” – és feleslegesen.
Ezért van nálam érvényben már a „figyelmen kívül hagy gomb”; és ezért van az, hogy a következő ilyen irányú irományom már csak hétfőn lesz (miközben „odakint” továbbra is „dúl a vihar a biliben”).
Addig is, a már most levonható tanulság az, hogy, bár vannak javuló tendenciák, viszont az ostoba többség megint, és még mindig megszavazza az aljasokat – és mivel én egyik sem vagyok, ezért a legjobb választásom a kivándorlás – amikor is az derül ki, hogy nem sok olyan ország van, ahol nem az aljasok és ostobák vannak többségben… Ennyi a lehetőségek köre.
Ne felejtsétek el, hogy vasárnap (június 7.) szavazás van – bár nehéz lenne elfelejteni, amikor „ez jön a csapból is”… Én addig is értelmesebb dolgokkal foglalkozok.
Átszűrtem magamon azt a sok mocskot – gyakori köpködés közepette –, amit a politikával foglalkozók kreálnak, és a média továbbit, és mindezt azért, hogy jól tájékozott legyek.
Akkor most lelki megtisztulást tartok: politikai böjtöt.
Akiknek pedig még mindig nincs elege – úgy is, mint az „Elég!” című kampányfilm – azoknak itt van két jó hír – , a sok rossz között, amelyek viszont nincsenek itt, lásd böjt.

Az MSZP feloszlatása
http://sodi.freeblog.hu/archives/2009/06/03/Az_MSZP_feloszlatasa/

Orbánék betojtak Morvaitól: nem lesz tévévita
http://kuruc.info/r/2/41542/

-

Frissítés:
OVB: Kampánycsendben is győzködhetjük ismerőseinket
http://kuruc.info/r/6/41681/

2/2007. (III. 19.) OVB állásfoglalás a kampánycsend egyes kérdéseiről
http://www.valasztas.hu/hu/ovb/19/19_3_1.html

Ubunga az ubungaiaké

2009. május 22., péntek

A konkrét nép, és hely meghatározása nélkül: miért az ubungaiaké Ubunga?
Azért, mert a zsidóknál és a cigányoknál bárki jobb. A Jobbik is, meg a rosszabbik is, lévén a zsidó és a cigány a legrosszabb, ami előfordul az emberi fajon belül: ők az emberiség legnagyobb kártevői, hitetői, hazudozói, életpusztítói. Ez az össznépi tapasztalat mindazok körében, akik kapcsolatba kerültek velük, és eleve, vagy már nem deviánsok és nem hülyíthetők, nem kvázi-zsidók és kvázi-cigányok.
Bizony jobb az emberiségnek, ha Ubunga az ubungaiaké marad, és nem kerül zsidó-cigány uralom alá, mert az utóbbi jelenti a legnagyobb társadalmi tömegkatasztrófát.
Retekkel a virág előtt – fogalmazta át a Hetek szlogenjét Bartus László, aki a Hetek munkatársa volt. Eleget tudott róluk, és közzé is tette.

Ubunga az ubungaiaké

Kapcsolódó:
Bartus László: Fesz van
http://mek.oszk.hu/03200/03271/index.phtml

Széklettel etette, megégette, fogókkal tépkedte a gyermekeket híveivel a rabbi
http://kuruc.info/r/39/40819/

Cigánygyerek üzenete a magyaroknak (videó)
http://barikad.hu/node/24978

Egy őszinte zsidó

2009. május 20., szerda

Alcím: tovább nyomulnak a zsidók… és hónapról-hónapra lehetne ezt a címet sorszámozva írni.
Persze a nácik jobban nyomultak annó, viszont a történetük hamarabb véget is ért. A zsidók ugyanazt sokkal lassabban, és aljasabban csinálják, kevésbé centralizáltan, sok agymosással, és belső gyarmatosítással. A végeredmény persze ugyanaz; csak ők lassú tűzön főzik a békát, mert a példabeszéd szerint úgy nem ugrik ki a fazékból, hanem elalél, és hagyja magát megfőzni, és megölni.
Én pedig remélem, hogy egyre több „béka” ismeri fel a helyzetet, és ugrik ki a fazékból.
Ami az aktuális helyzetet illeti, a holokauszt-tagadás, és a holokauszt-revizionizmus bűncselekménnyé nyilvánítása a zsidóknak már nem elég, és a következő lépésük Izrael és a zsidók bármilyen kritikájának bűncselekménnyé nyilvánítása.
Paul Craig Roberts: Izrael kritikájának bűncselekménnyé nyilvánítása
http://bombagyar.hu/index.php?post=2217
Még egyszer leírom, hogy a nácik ugyanezt csinálták, csak gyorsabban. (tovább…)

Ismét véget ért egy fejezet

2009. május 13., szerda

Mert innentől már nem foglalkozok a szélsőségesekkel, mert nem hiszek abban, amit csinálnak.
Nem hiszek abban, hogy ők valódi, és jó rendszerváltást tudnának elérni.
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, ahogy a mondás tartja; ezt érzem. Hiába jó a szándék, ha nem jó az eredmény. Márpedig nem jó.
Végignézve Budaházy-Torockai-Polgár-Gonda-stb. elért dolgait, azt lehet következtetésként levonni belőle, hogy eredménytelen; és ami eredménytelen, az nem jó. Rossz célok, és/vagy rossz módszerek…
Eddig volt a dolgaikhoz türelmem, nézzük meg, mire mennek vele, hátha igazuk volt alapon. A hitem és türelmem elfogytával, ezt a fejezetet most lezártam.
A saját dolgaimban hiszek; és azt is látom, hogy a Jobbik, ha lassan is, de fejlődik. A szükséges erkölcsi és szellemi minimum pedig Vona Gábor és Morvai Krisztina szintje; ők sem tökéletesek, és azért írom azt, hogy az a szükséges minimum. Ilyen emberek pedig nem sokan vannak ebben a lezüllesztett országban, és roncstársadalomban: de akkor is az a szint kell, mert a kevesebb nem csak hogy kevesebb, hanem nem is elegendő; a nem elegendőből pedig az eredménytelenség következik.
Nekem pedig betartandó szabály a napi foglalkozás az élet-univerzalista rendszerrel, és a nem foglakozás mások dolgaival. (tovább…)

Jobbik majális, 3-ik nap

2009. május 3., vasárnap

A szüleim által hazahozott sokadik takonykórt elkapva az első 2 napra se erőm, se kedvem nem volt kimenni. Pedig jobb lett volna… De maradt a harmadik nap délutánja – amikor megállapíthattam, hogy az 1-es villamos nem jár, mert pályafelújítanak a megállókban. A villamospótló pedig pont úgy ment el, hogy akkor indult el a megállóból, amikor a közelébe értem. Ennek eredményeként legyalogoltam a Szentlélek térig, ahol kerestem a 142-es buszt – és megállapítottam, hogy a busz se jár. De annyira nem jár, hogy már megállóhelye sincs. Sűrű elterelő pofázások közepette buszjáratot szüntetnek meg, amiről viszont egy hangot sem szólnak, és ezt nevezik tájékoztatásnak. Április végén még ott volt a menetrenben a BKV honlapján. Mikor visszaértem, megnézem, és mit látok? Azt, hogy a 141-es után a 143-as következik. Demszkyék eltűntettek egy komplett buszjáratot. Barba-trükk, volt, nincs. Rossz csere volt: a buszjárat maradjon, Demszky tűnjön el. (tovább…)

Budaházynak igaza van, Lendvai hazudik…

2009. május 1., péntek

A judeovírusok által elindított akció-reakció történet folytatódik, de most már anélkül, hogy én a blogban írnék róla.
Ez a bejegyzés témazáróként van itt: nincs már szabad kapacitásom másra, kell a 100% az élet-univ rendszerhez.

1.
A zsidó agymosoda egyik elért eredménye, hogy itt a többség inkább másokkal foglalkozik – lásd pl. a külföldiek segélyezése – mint a szűkebb pátriájával. Mindenki fontosabb, mint mi magunk; pl. a világ bármely pontján éhezők fontosabbak, mint az itt fetrengő, nyomorgó, megfagyó hajléktalanok.
Először a saját porta legyen rendben; ez egy nagy igazság.
Úgyhogy ajánlott levenni a távollátó szemüveget, és a közeli dolgokat is észrevenni, és megszervezni, hogy normálisan működjön, az élhető ország részeként – akinek kapacitása van rá. Amint írtam, az már nem én vagyok, mert megvan már a behatárolt tevékenységi köröm, és ami azon kívül van, az kívül is marad; megmarad másnak.
Megjegyzem, a kizárólag egyirányba ható segítség is nagyon unalmas tud ám lenni: az, hogy én segítsek mindenkinek, de nekem nem segít senki… az se sokáig működik így. Úgyhogy ha valami van, és tartós, az kölcsönös alapon kell, hogy történjen. (tovább…)


1. oldal az összesen 13 oldalból1234510...Utolsó »