Miért nem csatlakozom X, Y, Z-hez?
2008. október 14., kedd2 okból:
1. Már nincs rájuk időm. Az nem csoda, ha mindenki mindenkit hív a maga csoportjába – de engem már nem érdemes, mert örülök, ha az, amit jónak tartok, feladatként nem haladja meg azt a szintet, ami a képességeimből telik; kitalálni ezt az egész rendszert, összeszedni, és megírni a tananyagot, és terjeszteni… Most már kb. 0% szabad kapacitásom van a mások által kezdeményezett dolgokban való részvételre, legyen az a kezdeményezés bármennyire jó és hasznos egyébként. Tudomásom persze kell, hogy legyen róla – úgyhogy megnézem távolról vagy közelről, mert igyekszem tudni mindenről, ami fontos.
2. …és nem is tetszik, amit, vagy ahogyan csinálnak.
Egy konkrét eset a sokból: az immár a nyugdíj mellett anonimitásba is vonult (bár nem teljesen, ő jegyezte be a domaint) Halász József harmadik próbálkozása, amivel remélem már „nem veri le a lécet” (Pajzsmozgalom, Magkör, és most a Szent Korona Szolgálat). Web-munkának szép. A Politika kategóriába (ami most még csak offline) betettem a linkjét és néhány doc-ot.
Eddig is figyelemmel kísérve H. J. dolgait, „ki tudtam akadni” rajta – és most is. (tovább…)
