WP

Avagy Krisztus, és a szellemi tulajdon – és a többi probléma a kereszténységgel; de ezt most csak összefoglalás-szerűen, mert túl terjedelmes ez a téma ahhoz, semhogy beleférne egy blogbejegyzésbe.
Az a kérdés, hogy miért hiányzik Jézus élettörténetéből a 12 éves korától a színre lépéséig, a kb. 30 éves koráig terjedő rész… miért maradt ki az élettörténetének 18 éve a Bibliából? Mit tett ezen idő alatt? Honnan, hogyan, ki(k)től szerezte a vallási ismereteit?
Ha Krisztusnak és apostoli társainak ezügyben nem volt semmi takargatni valója, akkor miért nincs ott ez a rész, vagy miért nincs válasz erre a kérdésre az Újszövetségben?
Ha pedig ez a rész a keresztények szerint nem volt elég fontos, akkor miért nem írták le röviden, néhány mondatban? A családfája például miért volt fontosabb Krisztus teljes élettörténeténél?
Egyes nézetek szerint Jézus a le nem írt idő alatt a Távol-Keleten tanult. Bár semmi jele az Újszövetségi tanokban, hogy ez így lett volna – annak van jele, hogy az Újszövetség az Ószövetség folytatása, persze jónéhány ószövetségi tantétel szándékos elvetésével – de ha Jézus netán a Távol-keleten lett volna azidőtájt, akkor is ugyanaz a kérdés, mit csinált ott, kiktől, és mit tanult…
A Holt-tengeri tekercsek (más néven kumráni tekercsek) megtalálása óta ott van az a – keresztények által fel nem tett – kérdés, hogy vajon Krisztus nem az esszénusoknál tanulta-e a mondanivalója nagy részét? Vagy ha nem tőlük tanulta, akkor miért van az a nagy hasonlatosság az ő általa mondottak, és a kumráni tekercsek között? Mindezt úgy, hogy időrendben a kumráni tekercsek voltak előbb.
Ezzel összefüggésben, rendben vannak-e Krisztus szellemi tulajdonjogai, vagy pedig mások tanait a sajátjaként adta elő, és ezzel szellemi tulajdon eltulajdonításának bűnét követte el – a mai jogértelmezés szerint lopott, tolvaj volt, mert „a szellemi tulajdon üzletszerű használata, illetve többszörözése idő- és térbeli korlátokkal rendelkező magántulajdonban lévő monopólium”.
A szellemi tulajdon „a szellemi alkotások tekintetében fennálló, a tulajdonjoghoz hasonló abszolút szerkezetű jogviszony, amely az iparjogvédelmi oltalom megszerzésével, illetve azon lépések megtételével jön létre, amelyek az adott szellemi alkotás titokban tartását szolgálják, illetve amely jogviszony szerzői művek esetében a szellemi alkotás létrehozásával keletkezik.
A szellemi tulajdon felfogható továbbá olyan jogterületként, amelynek szabályrendszere – a polgári jog területén belül – kizárólagos vagyoni és személyhez fűződő jogok biztosításával nyújt jogi védelmet a szellemi alkotások létrehozói számára”.
Mivel vannak ráutaló, közvetett módon használható bizonyítékok, ezért a szellemi tulajdon elbirtoklásának gyanúja áll fenn, amely szerint Krisztus nem kizárólagos szerzője az Újszövetség néven ismert tanoknak, hanem csak szerzőtárs, a többi szerző feltüntetése, és egyáltalán, a megemlítésük nélkül; ebből pedig az következik, hogy Krisztus és társai korántsem akkora erkölcsi és szellemi magaslatok, mint ahogy az Újszövetségben az apostolok, a történet lejegyzői láttatják, és ezen láttatás eredményeként a kereszténység hívei gondolják róla.
Krisztust tökéletesnek szeretnék láttatni azok, akiknek ez az érdeke – és akik közül elég sokaknak a Maslow-piramis anyagi megélhetési tételei szerint ez az érdeke: ilyenkor pedig a korrektség-tárgyilagosság helyett sztárcsinálás lesz, feltupírozással (vö. pl. Lenin „isten”, Petőfi „isten” a másik átkosból, és a többiek).
A keresztények nem tekintik-e a valószínűsíthető szellemi eltulajdonítást súlyos erkölcsi deficitnek, még ha az ókorban nem volt a szellemi tulajdon eltulajdonítását tiltó törvény?
A mai jogrend szerint a szellemi alkotás, szellemi tulajdon, szerzői jog hármasa egységet alkot – amit akár szentháromságnak is lehetne nevezni…
Van egy arra utaló újszövetségi epizód is, hogy ez az élettörténet-rész nem véletlenül hiányzik belőle, hanem szándékosan van kihagyva és elhallgatva – amikor a farizeusok felteszik azt a kérdést, hogy ha Jézus nem tanulta, honnan tudja mindezeket?; és erre Jézus válaszként mellébeszél, csúsztat és terel, „jó” zsidó szokás szerint. Ugyanez másként fogalmazva: jó a válasz, csak nem a feltett kérdésre, hanem pl. arra, hogy kinek a tanait hirdeti. Ha pedig „jó” keresztény szokás szerint tovább ragozzuk a dolgot, miszerint magától Istentől tanulta Jézus a tanokat, akkor jönnek a még nagyobb bonyodalmak: Isten tanfolyamot hirdetett? Vagy hogy volt ez konkrétan?! A következtetés az, hogy úgy néz ki mindez, mint egy nagy átverés.
Ján. 7.12 És a sokaságban nagy zúgás vala ő miatta. Némelyek azt mondják vala, hogy jó ember; mások pedig azt mondják vala: Nem, hanem a népnek hitetője.
Ján. 7.13 Mindamellett senki sem beszélt vala nyiltan ő felőle a zsidóktól való félelem miatt.
Ján. 7.14 Már-már az ünnep közepén azonban felméne Jézus a templomba, és tanít vala.
Ján. 7.15 És csodálkozának a zsidók, mondván: Mimódon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?!
Ján. 7.16 Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, a ki küldött engem.
Ján. 7.17 Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok?
Ján. 7.18 A ki magától szól, a maga dicsőségét keresi; a ki pedig annak dicsőségét keresi, a ki küldte őt, igaz az, és nincs abban hamisság.
Ján. 7.19 Nem Mózes adta-é néktek a törvényt? és senki sem teljesíti közületek a törvényt. Miért akartok engem megölni?
A „senki sem teljesíti közületek a törvényt” kategorikus tagadó állítás is elég érdekes… Krisztus mindenkit ismert a körülötte lévő halmazból, annyira, hogy mindegyikre rá tudta (volna) bizonyítani, bíróság előtt, hogy mindegyikük törvényszegő? Nem igazán hihető ez, de a vakhitű keresztényeknek így is jó; a lényeg a tekintélyelvűség, és hogy a választott tekintélynek mindent elhisznek a vakhitű, és ezért átverhető rajongók (vö. „én Gyurcsány minden szavát elhiszem” MSZP szavazó, bele a kamerába).
További vonatkozások:
Ján. 8.28 Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok.
Ján. 8.29 És a ki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek.
Ján. 8.30 A mikor ezeket mondá, sokan hivének ő benne.
Ján. 8.31 Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;
Ján. 8.32 És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.
Ján. 8.33 Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?
Ján. 8.34 Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.
Én is szeretném megismerni az igazságot a kérdésben, és hogy ki a szolgája a bűnnek. Nem mintha követ akarnék rá vetni, viszont az igazság tudása fontos. Tehát, ki a szabad, és ki a szolgája a bűnnek? De erről majd valamikor máskor, akkor, ha az állítónak is módja van a bizonyításra.
-
Ján. 8.42 Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.
Ján. 8.43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.
Ján. 8.44 Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
Ján. 8.45 Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.
Ján. 8.46 Ki vádol engem közületek bűnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?
Ki vádolja? Lenne, mert van mire.
-
Jak. 5.12 Mindeneknek előtte pedig ne esküdjetek, atyámfiai, se az égre, se a földre, se semmi más esküvéssel. Hanem legyen a ti igenetek igen, és a nem nem; hogy kárhoztatás alá ne essetek.
Mát. 5.37 Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.
Ehhez képest a gyakorlat (ti. a mellébeszélés) szépen üti nála az elméletet (ti. ne beszélj mellé).

A kumráni tekercsekről:
HOLT – TENGERI TEKERCSEK
„A legelfogadottabb álláspont szerint – amelyet gazdag régészeti anyag támaszt alá – a tekercsek szerzői és egyben elrejtői is az esszénusok lehettek. Ők feladva a világ hívságait, önkéntes száműzetésbe vonultak a sivatagi Kumránba, hogy tanulmányozzák a Törvényeket, és várják a világ végét. Szigorúan szervezett közösségi életet éltek, s megvetették a nem közéjük tartozókat. Felkészülve várták a Messiást és a háborút, amelyben ők, „a világosság fiai” győzedelmeskednek „a sötétség fiai”, a gonosz serege felett. Plinius közvetlenül a Holt-tenger partjára helyezte őket. „Az Asphaltites-tótól nyugatra, de ennek ártalmas kigőzölgéseitől mégis távolabb lakik az esseniek nemzetsége, kik a földkerekség összes népeitől eltérően csodával határos módon, magánosan, pénztelenül, feleségek nélkül, és lemondva a szerelem gyönyöreiről, csupán a pálmafák társaságában élnek.”
„János evangéliumának fénymisztikája is közel áll a kumráni iratok egyes tanításaihoz. „Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek” (János evangéliuma 12,36). Ezenkívül számos terminológiai egyezést tártak föl az újszövetségi és a kumráni iratokat tanulmányozva. Maga az Újszövetség szó is előfordul a Damaszkuszi Tekercsben, amely leírja, hogyan vonult damaszkuszi száműzetésbe „az új szövetség” közössége.”

A tekercsek titkai
„De itt van David Flusser példája, aki az ötvenes években nagyon befolyásos személy volt a Héber Egyetemen, és főleg Újszövetséggel foglalkozott. Számos, nagy port kavart cikket jelentetett meg arról, hogy Jézus és a korai kereszténység is a kumráni közösség világából szakadt ki. Többek között a Boldogmondásokról, a Hegyi beszédről is kimutatta, hogy gyökerei az esszénus mozgalomból táplálkoztak.”
„Jézus biztosan nem azonosítható az Igazság Tanítójával, aki a kumráni közösséget alapította, de lehetséges, hogy valamilyen mértékben őrá is hatottak ennek a csoportnak a tanításai. De a legfontosabb kapcsolódás Keresztelő Jánossal lehetett, és elképzelhető, hogy a Jeruzsálemben megalakult ősegyház is az esszénusokról vette a mintát, például a vagyonközösség és a közös étkezések tekintetében. De azt fontos kiemelnünk, hogy Kumrán igazi zsidó jelenség, és sem Jézus neve nem szerepel egyetlen szövegben sem, sem Újszövetség-részleteket nem találtak a töredékek között.”

Van-e Kumrán-rejtély?
„Közismert tény, hogy a kumrániak nem ismerték a hagyományos értelemben vett „történetírás” műfaját: szövegeikben kronológiailag azonosítható adatok (nevek, dátumok) alig-alig fordulnak elő; a tekercsek között nincsenek kortörténeti dokumentumok; és a felekezet tagjai saját történetüket is kriptikus nyelven, a bibliamagyarázat köntösébe öltöztetve örökítették meg. Íme, a közösség eredetéről szóló, a Damaszkuszi iratban olvasható, „rejtjelezett” szöveg: „A harag idejében – háromszáz és kilencven évvel az után, hogy Nabúkadneccárnak, Bábel királyának kezébe adta őket, gondoskodott róluk, és kisarjasztotta Izraelből és Áronból a sarj gyökerét (nécer), hogy országa ennek az öröksége legyen, és [a gyökér] a jó talajon dúsan növekedjék. Ők pedig felismerték bűneiket, és belátták, hogy vétkesek, ámde húsz éven át olyanok voltak, mint a vakok, mint akik tapogatóznak az úton. Isten azonban megértette a tetteiket, azt, hogy teljes szív(ükk)el keresték Őt, és igaz tanítót (more cedeq) támasztott nekik, hogy az Ő szíve szerint való útra térítse őket. És tudtukra adta a későbbi nemzedékek felől mindazt, amit majd megtesz az utolsó nemzedékekben, az elpártolók társadalmában – ők azok, akik letértek az útról.” (Komoróczy Géza fordítása)
A „harag ideje” minden bizonnyal a IV. Antiokhosz Epiphanész-féle zsidóüldözésre vonatkozik, a „sarj gyökere” pedig Ézsaiás próféciájára vezethető vissza: „És néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják, plántálásom vesszőszála ők (nécer mattaav), kezeim munkája dicsőségemre.” A közösség alapítója, akit másutt Igazság Tanítójának neveznek, cádókita származású pap volt, ami már önmagában is szembeállította őt és követőit a lévita származású Hasmóneus uralkodókkal, akik törvénytelen módon egyesítették a világi és vallási hatalmat. Valószínűleg a sajátosan kumráni bibliakommentár-műfaj (peser) kezdeményezőjének is az Igazság Tanítóját tekinthetjük, mivel ő volt az, akivel „Isten tudatta szolgái, a próféták szavainak minden titkát”. (Habakuk-kommentár) A Tanítót maga Isten választotta ki arra, hogy a közösséget (jahad) megszervezze. Hallatlan tekintélye ellenére mégsem kerülhették el a szakadást. Hitehagyók, árulók, kishitűek jelentek meg soraikban, élükön a Hazugság Emberével, aki üldözte az Igazság Tanítóját. Egy „Absalom házának” nevezett csoportról is értesülünk, amely hallgatott, amikor a Tanítót üldözték, és nem nyújtott segítséget neki a Hazugság Emberével vívott harcban. Még veszélyesebb üldözésnek voltak kitéve a Tanító és követői a Gonosz Pap részéről. A Habakuk-kommentárban szenvedélyes elbeszélést találunk arról, hogy a felbőszült Gonosz Pap váratlanul megjelent az Igazság Tanítójának közössége előtt, hogy „féktelen haragjában elnyelje őt. Száműzetése helyén, és a nyugalom napjának idején – az engesztelés napján – jelent meg előttük, pompájában, hogy elveszejtse őket, és botlásra kényszerítse őket a böjt napján, nyugalmuk sabbatján”. (Egyébként ez a jelenet elképzelhetetlen lett volna, ha a jeruzsálemi naptár és az esszénusok időszámítása nem tért volna el egymástól. Az Engesztelés napján ugyanis a főpapnak a Szentélyben kellett szolgálatot teljesítenie.) Egy másik szövegből az derül ki, hogy „Efraim és Manassé gonoszai” arra törekedtek, hogy „kinyújtsák karjukat a pap [vagyis az Igazság Tanítója] és az ő szövetségének tagjai ellen”.
De azonosíthatók-e egyáltalán valós történeti személyekkel vagy csoportokkal a fentiekben idézett kódnevek: Igazság Tanítója; Gonosz Pap; Hazugság Embere; Absalom háza; Efraim és Manassé? A fél évszázadra visszatekintő kumranológia sok tekintetben máig sem jutott konszenzusra e kérdésben. Kezdjük a sort az Igazság Tanítója legfőbb ellenfelével, a Gonosz Pappal. Róla kiderül, hogy olyan főpap volt, aki jó hírnévnek örvendett, mielőtt a főpapi székbe ült volna. Ellenségeit hazájában és idegenben is legyőzte. Ugyanakkor beszennyezte Jeruzsálemet és Isten Templomát, végül bűnei miatt idegen ellenség kezébe esett, akik megkínozták és kivégezték. Ezeknek a feltételeknek csakis az egyik Makkabeus-fivér, Jónathán felel meg maradéktalanul: ő ugyanis kezdeti győzelmei után, amelyekkel méltán vívott ki magának tiszteletet, a bálványimádó Szeleukida trónbitorlótól, Alexandrosz Balasztól fogadta el a főpapi címet; s egyedül neki kellett elszenvednie „Görögország királyai vezéreinek” bosszúját: ő volt az, akit „az erőszak népei” gyilkoltak meg. A leglényegesebb kérdésben, vagyis az Igazság Tanítójának kilétében ennyire sem látunk tisztán. Ha a Makkabeus Jónathán volt a Gonosz Pap, akkor az Igazság Tanítója csakis az ő kortársa lehetett. Úgy tűnik, meg kell barátkoznunk azzal a helyzettel, hogy az Igazság Tanítója valószínűleg továbbra is névtelenségbe burkolózik, mivel sem a Makkabeus-könyvek, sem Josephus Flavius művei nem szolgálnak elegendő felvilágosítással e rejtélyes felekezetalapító kilétének megállapításához.
Az esszénusok közössége egy olyan világban jött létre, amely apokaliptikus lázban égett, és türelmetlenül várta a próféták által megjövendölt messiási kor megszületését. Az úgynevezett Háborús szabályzat (Szerek ha-milhama) végén az eszkatologikus háborút lezáró győzelmi himnuszt találunk: „Ó Sion, örvendezz! Örvendjetek Júda városai! Kapuid álljanak mindig kitárva, hogy bevezethessék oda a népek seregeit! Királyaik szolgálóid lesznek, elnyomóid mind meghajolnak előtted; s még a port is lenyalják lábaidról. Kiáltozzatok örömötökben, népem leányai! Ékesítsétek fel magatokat csillogó ékszerekkel, és uralkodjatok a népek királyságán! Az Úré az uralom, és Izraelé az örök hatalom!”
Az esszénusok természetesen sem az „elnyomóid mind meghajolnak előtted”, sem pedig az „Izraelé az örök hatalom” kijelentést nem értelmezték szimbolikusan. Hitük szerint ők voltak a „Világosság Fiai”, akik az idők beteljesedésekor a „Sötétség Fiai”, a „Szövetség Istentelenjei”, a „Béliál Serege” és a Szent Földet megszállva tartó „Kittim” ellen indulnak harcba. Az esszénusok a negyven évig dúló háború legapróbb részletét is kidolgozták. Elképzelésük szerint a negyven év harminchárom plusz hét évre oszlik, ebből a harminchárom év a négy sabbatévet levonva – amelyben természetesen nem küzdenek majd – marad huszonkilenc év. Ebből kilenc évig „Sém fiai” ellen, tíz évig „Hám fiai” ellen és további tíz évig „Jáfet fiai” ellen harcolnak majd, a végső, hatéves összecsapás pedig „Kittim királyainak” (vagyis a római császároknak) teljes vereségével végződik majd. A földön harcolókat az Ég seregei, az angyalok is segítik, de a legfőbb szabadító maga Isten lesz. A Háborús szabályzatban ábrázolt „jók és gonoszok összecsapásában” a papok és a léviták aktívan nem vesznek részt. A Gyülekezet Hercege nevet viselő fővezér pedig nem viseli magán a Messiás Király jellemvonásait. Más kumráni iratok Áron Messiásáról és Izrael Messiásáról, vagyis egy papi és a királyi Felkentről beszélnek; s az egyik szöveg egy harmadik személyt is megjelöl: a Prófétát, akiről megtudjuk, hogy az előző kettővel együtt fog majd megjelenni. Ez utóbbi csakis a Mózesnek megígért Próféta lehetett: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened teközüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!”
Minden jel arra mutat, hogy a Róma elleni 66-os felkelés meggyújtotta az „apokaliptikus bomba” gyújtózsinórját az esszénusok közösségében. Josephus Flavius még egy Johanan nevű, az esszénusokhoz tartozó tábornokról is beszámol, ami a felekezet aktív részvételét mutatja az első zsidó háborúban. Az esszénusok tehát egyáltalán nem valamiféle pacifista közösséget alkottak: legalább annyira a „Törvény rajongóinak” tekinthetjük őket, mint a zélótákat. Vitatott kérdés ugyanakkor, hogy a kumráni közösség ellenállt-e a római légióknak, mikor azok feltehetően i. sz. 68-ban ostrom alá vették őket, vagy a csata előtt evakuálták a települést, ahová zélóták költözködtek be helyettük.
A Maszadán talált néhány esszénus irattekercs (például a Szombati égőáldozat dalai, másnéven Angyali liturgia töredékei) arra mutatnak, hogy néhányuk még időben el tudott menekülni Kumránból, hogy az utolsó zélóta kézen maradt erődben várja ki a Világosság Fiainak végső győzelmét a Sötétség Fiai felett. A zsidó vallás harmadik legjelentősebb felekezetének utolsó maradékát a Maszadát ostromló Flavius Silva tábornok csapatai már holtan találták meg az erőd fennsíkján i. sz. 73 vagy 74 tavaszán.”

Mégsem az esszénusok művei a Holt-tengeri tekercsek
„A tudósok szerint az esszénusok világképe közel állt Jézus Krisztuséhoz és a korai keresztényekéhez, amit a csoport választott szegénysége is alátámaszt. Sokan úgy vélik, Keresztelő Szent Jánosra is hatottak az esszénusok – ha pedig így van, a kérdés már egyáltalán nem szűk tudományos probléma, hanem keresztény tudósok és egyszerű hívők érdeklődésére is számot tarthat. Ennek is köszönhető, hogy mára az esszénusok váltak a kor és a régió legtöbbet kutatott csoportjává.”

Vagyis dúl a vita arról, hogy az esszénusok írták-e a szövegeket, vagy pedig egy olyan vallási, „minden egyben” szöveggyűjteményről van szó, amit a rómaiak elől rejtettek el a zsidók.
De akár az esszénusoktól koppintott Jézus, akár másoktól, a lényeg az, hogy koppintott.
Ha csak az Újszövetséget nézzük, abból az a történelmi helyzetkép rajzolódik ki, hogy az Ószövetség után egy „vallási vákuum” következett, ahol a régi vallás már nem volt elég jó, új viszont még nem volt, és amely helyzetben megjelenik Keresztelő Szent János, mint Krisztus előfutára, utána pedig megjelenik Krisztus – és ebből lett az a jelenlegi keresztény liturgia, miszerint „Istenünk, ki azért küldted Keresztelő Szent Jánost, hogy a népet előkészítse Krisztus Urunk eljövetelére…”
Ehhez képest az Újszövetségtől független összes történelmi leírásban az áll, hogy Krisztus idejében számos, egymással konkuráló zsidó vallási szekta létezett, akiknek az volt a közös vonása, hogy várták a Messiást, és hogy hittek a világ végének közeli eljövetelében; és ebből a versengésből emelkedett ki lassanként Krisztus és a kereszténység – főleg az által, hogy a többi szekta lassan elhalt, a kereszténység pedig egyre intenzívebben lett terjesztve, kiszorítva a konkurenseket, és monopóliumra törve – amely utóbbi nagyjából sikerült is azokon a területeken, ahol nem voltak még megalapozva más, tartós, és nagy méretű, sok hívővel rendelkező vallások. Mondhatni, a kereszténység jó marketinggel sikeresen betöltötte a vallások piacán a piaci rést, mert megvolt a kereslet, és a kínálat – mindenki hisz, vagy hinni akar valamiben (egyszerű szinten: „azt hiszem, iszok egy sört”).
Tény, hogy az akkori zsidó szekták és tanok küzdelméből Jézus emelkedett ki vallásalapítóként sikeresen; viszont amit mondott, abban – az Újszövetségtől független történelmi források alapján – nem sok új volt a többi szekta tanaihoz képest, és hogy azoknak egy „összeollózott” változatát hirdette a saját tanaiként, az eredeti szerzők megemlítése nélkül, sőt, a teljes eltitkolásukkal.
Aki pedig fontos részleteket elhallgat, más részeket pedig kiemel, az történelmet hamisít. Erre ugyan lehet azt mondani, hogy az Újszövetség nem történelemkönyv – és valóban nem az, hanem Krisztus mitizálásának könyve. Másként mondva, vannak a történelemkönyvek, és vannak a mesék és mondák könyvei; és van, akit a valóság és igazság érdekel, és van, aki a mesében hisz, mert az olyan szép…
Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen – és ami ilyen, az hitetés.
Mindebből az következik, hogy a kereszténység két évezred legnagyobb átverése, ami által nem érhető el a boldogság és a jól működő élet; a túlvilági ígéret beteljesüléséről, vagy nem teljesüléséről pedig nincs megbízható visszajelzés, értelemszerűen, ezért jelenleg is a hitetők (szabad) vadászterülete, akik a hitethetőkre vadásznak, megélhetés, és az uralmuk alá hajtás céljából.
Ami pedig az „elkárhozik a lelked, ha nem hiszel a…” című hitetést illeti, arra okkal-joggal lehet mondani, hogy kérjük a bizonyítékot, mert ugyanilyen alapon ugyanúgy lehet mondani azt is, hogy elkárhozik a lelked, ha nem hiszel a repülő spagettiszörnyben, és a megváltó mivoltában.
Akiket az igazság érdekel, esetleg rákérdeznek arra is, hogy átlagban mennyit szoktak hazudni a zsidók… és ha valóban elég eszük van az igazság keresőinek, akkor azt mondják, hogy köszönik, nem kérik, sem a kereszténységet, sem a zsidókat.
A jelenlegi kereszténység az agónia állapotában van, ami a végelgyengülését, és a halálközeli állapotot jelenti. Már szinte csak a betűrágás, és a szertartások vannak, és hogy ebből néhányan még meg tudnak élni.
Az a paradox helyzet állt elő, hogy a nagyszámú hívő, és nagy méret ellenére is a kereszténység a végét járja.
Visszatekintve, a kereszténység igen hamar kierőszakolttá vált; a népek nem önszántukból, hanem királyi rendeletre építették a templomokat. Pedig az önkéntesség fontos, mert ha megszűnik a kényszer, akkor megszűnik a kikényszerített dolog is…
A kereszténység buzgó védelmezőinél pedig fel lehet tenni azt a kérdést, hogy ön ebből él, vagy jelentős érdeke fűződik ahhoz, hogy ez a mostanra már élőhalott, és sok téren túlhaladott vallás minél tovább fennmaradjon?
Én tudomásul veszem a választ, viszont érdekel, hogy mi mögötte a motiváció; vakhit, tekintélyelvűség, megélhetés – vagy mindegyik…?
Azt pedig ugye nem gondolja komolyan senki, hogy a kereszténység ismét erőre kap, és visszafelé kezd haladni a történelem? Mert az nem erről, hanem a kezdet, csúcspont, és hanyatlás típusú, egyirányú folyamatokról ismert (egy példa a sok közül: az óegyiptomi vallás).
Van néhány jelentős probléma a kereszténységgel kapcsolatban – erkölcsi, és rendszertani kérdések: Jézus az erő pusztító oldalát alkalmazta, amikor elszárított egy olyan fügefát, amin nem volt termés, mert még nem volt a gyümölcsérés ideje. Ez bosszúállás, mert a fügefa nem teljesítette Jézus különleges elvárását, és ezáltal Jézus felsült a jelenlévő hívei előtt…
Másik: hogyan egyeztethető össze Jézusnak a szeretetről szóló tanításaival az, hogy kikergette a kufárokat a templomból, ahelyett, hogy más, fokozatosabb és szeretetteljesebb módszert választott volna? Így pont úgy cselekedett, mint egy ideges diktátor, aki nem igazán van tekintettel a hierarchiában alatta lévőkre, hanem ehelyett gyorsan akarja érvényesíteni az akaratát, kényszerítéssel.
Az „aki kardot ránt, az kard által vész el” elítélő-lebeszélő tantétellel hogyan egyeztethető össze a korbács alkalmazása? (Vö. aki korbácsot ragad, az korbács által vész el; Krisztus római katonák általi megkorbácsolása.)
Jézusnál a tettek nem mindig voltak összhangban a szavaival; ez tudathasadt állapot.
A harmadik, és mai gyakorlati erkölcsi kérdés: mi a keresztény vezetők álláspontja a pedofil, homoszexuális, és biszexuális papok ügyeinek, és a keresztény vallási hittételek összeegyeztethetőségét illetően… zéró tolerancia, teljes tolerancia, valahol a kettő között, vagy magánügy – és mindez minek az alapján?
Az ilyen kérdésekre leginkább kétféle választ tudnak adni a keresztények. Az egyik a rövid-könnyű-egyszerű – az, hogy nincs válasz. A másik a politikus-típusú szófacsarás, amikor bármit „bebizonyítanak”, – „szabatosan, haladó szellemben, sőt, szabadelvű árnyalattal” – és annak az ellenkezőjét is, vagyis az ókori görögök által felismert és alkalmazott módszert, a szofizmust gyakorolják, a válasznak látszó nem-választ.
A harmadik fajta válasz az egyetértés lenne – akkor viszont omlik és dől a keresztény kártyavár; és a megélhetési keresztényeknek nyilván nincs olyan céljuk, hogy a mítosz-váruk összedőljön, hanem inkább az, hogy minél tovább fennmaradjon; addig is időt nyernek, és köztiszteletben álló transzcendentális illúziókeltőként mehetnek nyugdíjba.
Engem pedig jobban érdekel az igazság, mint az, hogy továbbra is szupersztár-státuszú marad-e Krisztus. Viszont nyilván vannak olyanok is szép számmal, akiknél más a fontossági sorrend, és minden terhelő körülmény és gyanú ellenére igyekeznek megőrizni Krisztus szupersztár-sátuszát, mert ez a világnézetük, és/vagy a megélhetésük alapja – ők a gyanúsított ügyvédei. Miközben ők is érzik a saját gyarlóságukat, a hanyatlásukat és leszereplésüket, és próbálják menteni a menthetőt, úgy pozícióban, mint a vallásuk minél további fenntartásában.
Függetlenül attól, hogy Jézus létezett-e, vagy sem (akár létezhetett is); függetlenül attól, hogy megtörténtek-e a csodái, és úgy történtek-e, ahogy az Újszövetségben le van írva (akár lehetett úgy is); mindezektől függetlenül, az egészséges lelkű- és ösztönű emberek azt látják, hogy milyen a kereszténység valójában; kezükbe veszik, és elolvassák a Bibliát, és látják, hogy ez nem a Könyvek Könyve, vagyis valamely örök időkre felülmúlhatatlan erkölcsi és szellemi csúcspont, hanem csak egy vallási könyv a többi közül. Aztán jönnek a kereszténység marketingesei, az önjáró rábeszélőgépek, és az érzelmeken keresztül ráveszik az embereket, hogy aranynak lássák a rezet. Meg lehet figyelni, hogy nem az értelemre hatnak, hanem az érzelmekre, zenével-tánccal, vagy csak szóbeli lelki masszázzsal; és ha sikerült valakit így behúzni a csőbe, akkor jön a folyamatos heti agymosás, nehogy kiszabaduljanak a hatás alól, mert mihelyt önállósodni kezdenek az illetők, akkor a manipuláló hatás elmúlik, és megint kezdenek önállóan, és józanul gondolkodni; felébrednek, és ráébrednek…
A zenés-táncos-szirénhangos csőbehúzás úgy működik, hogy ha valaki annak hatására elcsábul, és azt mondja, hogy jó a zene és ének – és valóban jó, mert az előadók profivá képezték magukat abban a műfajban – utána következik az az árukapcsolás, hogy fogadd el a Bibliát is, amit józanul, manipulálás nélkül nem fogadnál el; vagyis ez valami olyan, mint a csokoládéval leöntött méreg esete – és amit ők nyilván, a legjobb esetben is keserű orvosságnak neveznének. Hogy milyen az a keserű „orvosság”, vö. pl. Népek Temploma öngyilkos szekta (Peoples Temple), (Vakhit és tömeghalál); keserű, és nem orvosság, hanem méreg; és aki szerint a méreg orvosság, az fordított világban él.
A keresztényeket nem ártana megkérdezni, hogy ön hogyan, minek a hatására lett keresztény, mi tetszett meg benne… és valószínű, hogy az esetek nagy többségében az derülne ki, hogy nem maga a Biblia, hanem a hozzá adott körítés, cukormáz, lépesméz, a mézesmadzag volt az, aminek a hatására elindultak a kereszténység útján – és amely út olyan, mint egy zárt szellemi csővezeték, a hozzá tartozó csőlátással, és a józan észtől nagy mértékben mentes, bigott fanatizmussal.
Innentől pedig már az az érdekes, hogy hányan jöttek ki a cső másik végén, minden hitetés és maraszalás ellenére, végigjárva a kikerüléshez szükséges szellemi fejlődési folyamatot, és hányan maradtak benne.
Természetesen alapból is el lehet kerülni ezt az egészet; viszont a végighaladásnak megvan az az előnye, mint egy olyan fertőző betegség elkapásának, ahol a túléléssel és a kigyógyulással már végleges védettséget szerez ellene az ember.
A kereszténységben az a legrosszabb, hogy megszűnteti az emberek lelki immunrendszerét, és elkezdik tolerálni a bűnt, és a bűnözőket – aminek hatására olyan bűnözőtenyészet fejlődik ki a keresztény világban, mint a bibliai Szodomában. A kereszténység sok területen védtelenné tesz a káros szellemi hatások ellen – vagyis olyan, mint a szerzett immunhiány betegség: a testi betegség megfelelője, lelki AIDS.
Azt talán mondanom sem kell, hogy ez az állapot a talmudista zsidókat nem zavarja, mert sehol nem tudnak olyan jól élősködő és bűnöző életmódot folytatni, mint a keresztények között, kinyilvánítva azt, hogy kereszténykém, neked mindezt krisztusi szellemben tolerálnod és tűrnöd kell, mert te jó ember vagy (jó nagy hülye), és ha valaki pofán ver balról, akkor ne védekezz, hanem tartsd oda a jobb orcádat is… és így aztán seperc alatt kicsinálnak a bűnözők, és így lesz a keresztény országokból a bűnözők, degeneráltak, aberráltak paradicsoma; 100% tolerálással, zéró ellenállással, és nulla kirekesztéssel, és a hozzá tartozó hanyatlással, és pusztulással.
Erre jó a kereszténység. Utána pedig csodálkoznak a keresztények, hogy miért állnak olyan rosszul… Azért, mert keresztények; és majd ha leküzdik azt a betegséget, akkor fognak megint jól állni.
A kereszténység hatását jól lehet illusztrálni azzal, hogy itt ez a Biblia, fogja meg, nyissa ki – és akkor rátenni egy kézibilincset az illetőre, tessék, próbáljon meg védekezni a szabad kezű, és semmilyen formában meg nem kötött bűnözők ellen. A bűnözők persze felismerik, hogy a keresztények gondolkodása béklyóba van verve; és hogy ennek alapján a keresztények azért vannak, hogy a bűnözők kihasználják, és elpusztítsák őket…
Mindebből az következik, hogy azok maradnak életben, akik nem keresztények – mert szellemileg nincsenek fogságban, és nem szellemi AIDS-esek.
Az én álláspontom az – és úgy néz ki, hogy végleges, mert nincs rá okom, hogy megváltoztassam – hogy az egyetemes vallástörténet részeként tanulmányozom a Bibliát, de ezen túlmenően, választott világnézeti útmutatóként nincs rá szükségem, mert ahhoz nem elég jó, és szükséges is a meghaladása, mert a világ, és a helyzet már nem ott tart, mint kétezer évvel ezelőtt. Az Újszövetség pedig lefixált, ezért fejlődésképtelen, és véges történet. És akkor arról még nem is volt szó, hogy a talmudista-keresztény-iszlám vallási háromszög jelenti a legnagyobb háborús tűzfészket a Földön; és ha ez a háromszög elmúlik, akkor nagyságrendekkel békésebb lesz a világ.
Akikben pedig az igazság ellenérzéseket kelt, azoknak nem az igazság a legfontosabb, hanem valami más; ezért érdemes feltenni a kérdést, hogy ők valóban jó emberek-e, mert ha nem az igazság a fontos a számukra, akkor a hazugság, és a tudatlanságban tartás felé tartanak.
Aki pedig a szeretetet hiányolja, azt majd jól megölelem – viszont ettől még az igazság fontos marad. A dilemma ott van, hogy mi legyen akkor, ha az igazság valamiképpen konfliktusba kerül a szeretettel… Először is, ne kerüljön konfliktusba, és legyen meg mind a kettő, anélkül, hogy bármelyiket is fölébe kellene emelni a másiknak, mert ha már ezen kell gondolkodni, akkor ez olyan kérdés, mint az, hogy melyik ujjamat harapjam meg… Bármelyiket választja is az illető, az nem lesz jó, és mindegyik fájni fog (értve ez alatt a normális esetet, amikor megvan a fájdalomérzet).
Az igazság a világ valóságát, a valós helyzetet jelenti; és ha a világ örök, akkor a hozzá tartozó igazság is örök.
A szeretet pedig érzelem, és viszonyulás, amely a gyűlölet ellentétpárjával létezik, mint vonzódás és taszítás, és mind a két viszonyulásnak megvan a létjogosultsága; az érzelmek pedig változók, múlandók, és helyzetfüggők.
Egy kicsit belemélyedve ebbe a kérdésbe, a Bibliában a „szeret” 38-szor, a „szeresd” 11-szer, a „szereti” 57-szer fordul elő; a gyűlöl 12-szer, a „gyűlöld” kétszer, a „gyűlöli” 30-szor, és az utóbbi nem mindig negatív kontextusban, mint pl.:
Zsolt. 11.5 Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke.
Péld. 6.16 E hat dolgot gyűlöli az Úr, és hét dolog útálat az ő lelkének:
Péld. 11.15 Teljességgel megrontatik, a ki kezes lesz idegenért; a ki pedig gyűlöli a kezességet, bátorságos lesz.
Péld. 11.32 A ki szereti a dorgálást, szereti a tudományt; a ki pedig gyűlöli a fenyítéket, oktalan az.
Péld. 13.5 A hamis dolgot gyűlöli az igaz; az istentelen pedig gyűlölségessé tesz és megszégyenít.
Az Újszövetségben is ott van a gyűlölet, és kétszer is pozitív kontextusban.
Mát. 6.24 Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.
Luk. 14.26 Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.
Mindezek alapján meg lehet állapítani, hogy a Biblia nem egy konzisztens, csak egy világnézeti irányba mutató útjelző könyv, hanem a nézetek és vélemények 360 fokos köre – és nehéz kiválasztani a sok „lábnyom”, vagyis a nézetek közül, hogy melyiket érdemes valóban követni. A világban célokat és utakat kereső „vándor” valamely nem igazán jó „lábnyomot” választva szépen körbejárhat vele a „sivatagban”, és oda érkezik vele, ahonnan elindult; ami kétségkívül tanulságos, mint minden út bejárása, viszont nem jelenti a tényleges haladást valamely nagy és jó cél felé, hanem csak tájékozódó „tiszteletkört”.
Egy fontos tantétel, és tanulság mindenképpen van a Bibliában: az, hogy mindent megvizsgáljatok, és a jót megtartsátok, a rosszat elvessétek. Én eszerint járok el, ezt csinálom, és nem sok jó – abban az értelemben, hogy helytálló, használható – marad a Bibliából a válogatásnál.
Végső következtetésként, a keresztény vallás értékes dolog, mint vallástörténet, és mint példa erős hitre; viszont nem jó világnézetnek, mert a jelenlegi világ problémáit nem oldja meg – nem lehet vele megoldani – de annyira nem, hogy emiatt a keresztények hátrányba kerülnek az életképesebb vallások és világnézetek híveihez képest.
Egy másik jelenkori probléma a kereszténységgel kapcsolatban: a karácsony, és a karácsonyfa-állítás. A karácsony a kereskedők, és a fogyasztási javak nagy ünnepévé vált; és a keresztények ez ellen nem szólnak semmit, nem utasítják el…
A kereskedők persze közbeiktatnak a cél és a megvalósulás közé egy „légypapír” pozitív címkét a folyamatban – a szeretet ünnepe –, hogy leplezzék vele a valódi szándékot. Ez zsidó módszer.
A karácsony „oly annyira” a szeretet ünnepe, hogy utána 10-20%-kal ugrik meg a válások száma az éves átlaghoz képest… Erre jó.
Ami pedig a karácsonyfa-állítást illeti, az északi (germán) népek kezdték el a fenyőünnepet valamikor régen; aztán jöttek a haszonszerző kereskedők, hogy a keresztény ünnep alkalmából vigye haza a fenyőfát az otthonába… Ez az egész dolog erőforrás-fogyasztó, életpusztító, és értelmetlen – kivéve azt az értelmet, hogy a kereskedők anyagi hasznot szereznek rajta.
Ebből következik, hogy mit szeretnek (vagy legalábbis jól tűrnek) a keresztények: pazarolni, pusztítani, és értelmetlen dolgokat művelni.
De milyen ember az, aki nem karácsonyozik, vagyis nem adok-kapok bevásárol? Értelmes ember – csakhogy értelmesnek lenni a keresztény „kultúrkörben” nem szokás.
Ehhez képest jelentéktelen, viszont jellemző, hogy a keresztények virtuális kannibálok; ostya formájában megeszik Krisztus testét; és megeszik a csoki Mikulást, sőt mi több, leharapják a fejét (és a többiek is, akik csoki Mikulást esznek, mert…); és virtuális vérszívók is, bor formájában isszák Krisztus vérét.
Én pedig biztos vagyok benne, hogy a keresztények nem gondolkodtak el ezeken a dolgokon eddig – mert a „ne gondolkodj” eléggé erősen benne van a kereszténységben a gyakorlatban. Te ne gondolkodj, hanem hidd el, amit tekintélyek mondanak; és így leszel (meg)vezetve.
De nekem mi közöm ehhez, azon kívül, hogy mindenféle direkt és indirekt, „hátulról mellbe” módokon rám akarják tukmálni?
Szerencsére kinőttem már a kereszténységből és a Bibliából – és az összes többi ismert vallásból is.
A probléma az, hogy a kereszténység nevű szellemi béklyó világviszonylatban csökkenti a hívei életképességét, és ezzel együtt mindazokét is, akik keresztényekkel vannak körülvéve, helyi, országos, és kontinens-szinten – és amely probléma ott kezdődik, hogy eleve a keresztény főpapi rendszer is távol van az optimálistól: van egy aggkorú, többé-kevésbé már szenilis atya, aki a haláláig tölti be a legmagasabb vezetői posztot, ahelyett, hogy elmenne nyugdíjba. Ennél már csak az lenne vadabb dolog, ha egy csecsemőt választanának pápának; képességekben a csecsemő és az aggastyán van egymáshoz a legközelebb…
Az igaz, hogy az időseknek van valamennyi társadalmi tapasztalata, alkotó energiája viszont már nincs; és jobb lenne, ha az ilyen korúak csak tanácsadók lennének, szürke eminenciások, nem pedig a hierarchia csúcsán állók; a (legnagyobb csoportú, katolikus) keresztényeknél viszont ez nem így van, hanem dogmává merevedett a rossz; aztán meg csodálkoznak, hogy miért vesztesek.
Engem pedig még mindig keresztények (és zsidók) vesznek körül, és ezáltal túl nagy, és rossz hatással vannak az életemre.
Ebből elhatárolódás, és elválás következik – ahol látszólag én vagyok hátrányban, mert én vagyok a kicsi, és ők a nagyok. Nagyok, mint a mamut… úgyhogy jobb nekem inkább kicsinek lenni, ennek minden megoldandó problémájával, mintsem a kihalás.
Az alábbi krisztusi törvényeket kellene betartaniuk a keresztényeknek; de nem tartják be, és nem tartatják be; a hívek nem megfelelők, vagy betarthatatlanok a törvények, vagy mind a kettő? Akár a hívek nem megfelelők, mert túl magasan van a léc, akár a törvények betarthatatlanok léctől függetlenül, mindkét esetben rossz a vallás, és a hozzá tartozó rendszer; valami van, de nem az igazi – akár kereszténység, akár szocializmus… akár bármely más zsidó kreálmány (úgy is, mint az Istentől kapott zsidó kreálmány című paradoxon), mert csak ideig-óráig marad fenn, és bukni fog, mert rossz.
Akárhogy nézem, mindig arra a következtetésre jutok, hogy a kereszténység törvénynek-törvénykezésnek nagyon gyenge, és rossz. Ez egy törvénykönyv, és betartandó szabályrendszer? Annak olyan gyenge, hogy ez a vallás – és hívei – a világi dolgokba érdemben nem tudnak beleszólni; és jobb is, ha nem szólnak bele, mert csak rosszabbá teszik annál, mint amikor a világ „egyszerű logika, és józan ész” alapon működik.
A kereszténység legfeljebb a kőkorszakiak igazságánál több…
Máté 5.
20. Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.
21. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre.
22. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.
23. Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened:
24. Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.
25. Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, a míg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöczbe ne vessen téged.
26. Bizony mondom néked: ki nem jősz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig.
27. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál!
28. Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.
29. Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.
30. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.
31. Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet.
32. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és a ki elbocsátott asszonyt veszen el, paráználkodik.
33. Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet.
34. Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;
35. Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa;
36. Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé;
37. Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.
38. Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért.
39. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.
40. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.
41. És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.
42. A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.
43. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
44. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.
45. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
46. Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é?
47. És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképen cselekesznek-é?
48. Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.
6.
1. Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.
2. Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
3. Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;
4. Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.
8. Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.
9. Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
10. Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
11. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
12. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
13. És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!
De „semmi vész”, mert a keresztény úgyis kimagyarázza, hogy az úgy helyes (jelen esetben Chuck Smith).
Kik azok, akik mindent meg tudnak magyarázni, hogy az helyes, és annak az ellenkezőjét is, hogy az a helyes, a szándékuk szerint? A szofisták, a zsidók, és a keresztények.
Igazság csak egy van, a rész-igazságokhoz, tévedésekhez, hitetésekhez rendelhető körítés-magyarázat viszont rengeteg.
Ugyebár valaki valamit vagy elvár, vagy nem vár el – az egyik eset kizárja a másikat. A keresztény viszont megmagyarázza, hogy úgy várja el, hogy nem várja el. Bár ez a parancsolat, de…
„Semmi vész”, a keresztény inkvizítorok is megmagyarázták, hogy az úgy helyes.
Aztán csodálkoznak, ha a politikusok a nyomdokaikba lépnek, és szintén minden rosszat megmagyaráznak, hogy az úgy helyes…
Példamutatás, precedens.

„Tehát úgy tűnik, hogy Jézus bezárja az Isten országához vezető ajtót. Végül eljutunk Máté evangéliuma ötödik részének utolsó verséhez, ahol mintha egyenest beszögezné és lelakatolná, mert így szól: »Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.«

Feladom!
Egyszeriben rá kell ébrednem, hogy nem tudom elérni, amit Isten elvár tőlem, mert bármennyire igyekszem, nem lehetek tökéletes.
Kudarcot vallok, és nincs rá mód, hogy teljesítsem Isten követelményét vagy Jézus Krisztus parancsolatát. Ez nem azt jelenti, hogy nem akarok tökéletes lenni. Az Úr tudja, mennyire szeretnék tökéletes lenni, különösen, amikor hibát követek el. De szép lenne mindig helyesen cselekedni, de szép lenne mindig jól válaszolni, de nem tudok. Sokszor nagyon rosszul viselkedem, amikor szeretnék helyesen tenni.

Isten gondoskodása
Nincs rá mód, hogy elérhessem az életemre vonatkozó isteni ideált, ezt látva Isten gondoskodott rólam. Tudva, hogy nem érhetem el az isteni ideált, elküldte egyszülött Fiát, hogy minden kudarcomat, minden bűnömet, minden hiányosságomat magára vállalja – és vállalva a következményt, meghaljon helyettem.
Isten tudja, hogy nem érhetem el az isteni ideált, ezért helyettesítőről gondoskodott, és amit ezután Isten tőlem vár, az csupán annyi, hogy higgyek Fiában, Jézus Krisztusban.
Ezt megtehetem! Jóllehet nem vagyok tökéletes, mint ahogy ezt Isten ideálisan elvárná tőlem, de hihetek Jézus Krisztusban, ami Isten tényleges célja velem. Látod, Istem megnyitotta országát és elérhetővé tette, mert csak annyit kell tennünk, hogy higgyünk Jézus Krisztusban.
Amikor az emberek Jézushoz jöttek, megkérdezték: »Mit tegyünk, hogy Isten dolgait cselekedjük?« Jézus ezt válaszolta: »Ez az Isten dolga, hogy higgytek abban, akit ő elküldött.« Nem állhatsz ilyen mentegtőzéssel Isten elé az ítélet napján: »Istenem, nem tudtam tökéletes lenni. Ember vagyok, mindezekbe a hibákba csupán beleestem, és nem tudtam megtartani követelményeidet, tehát feladtam, mert rájöttem, hogy nincs értelme a próbálkozásnak.« Isten el fogja utasítani kifogásodat, mert ő csak azt kívánta, hogy higgy Jézus Krisztuban, akiben Isten gondoskodott kudarcos és bűnös énedről. Isten mindekinek elérhetővé tette a mennyek országát. Nem kell tökéletesnek lenned, hogy odajuss. Csak hinned kell abban, hogy Isten gondoskodott rólad Jézus Krisztus által.”

Tehát a mennybe jutáshoz csak hinni kell Jézus Krisztusban…
Következő kérdés: mit jelent az, hogy hinni Jézus Krisztusban? Hinni a létezésében? Hinni abban, hogy ő Isten fia? Vagy tovább is van…? Már ez is egy homályos pont.
Akkor, be kell tartani Jézus parancsolatait, vagy nem kell betartani? A benne lévő kizáró tételek érvényesek, vagy nem érvényesek? (Ha nem érvényesek, akkor az az egész rész emiatt felesleges; az a törvény, vagy parancsolat, amit nem kell betartani, nem törvény, és nem parancsolat, legfeljebb óhaj, kívánság.)
De „semmi vész”, majd nyilván jön egy keresztény, és megmagyarázza, hogy nem kell az okos(k)odás, mert ők hitből élnek; és tényleg; ők nem a tudásból és gondolkodásból élnek – hanem a természet azon kegyelméből, hogy viszonylag jól tűri a hibákat, és a kihalásig általában sok hibás lépés kell…
Azon viszont nem lehet csodálkozni, hogy a kereszténység elterjedt; a természetnél jobban csak az emberek irtóznak a vákuumtól, és inkább betöltik egy rossz, a valóságnak nem megfelelő vallással az űrt, minthogy semmi ne legyen. És amíg nincs a kereszténység helyett valóban jobb vallás… addig az van, ami.
Én pedig belevenném a BTK-ba a különösen nagy kárt okozó csalás kategóriájába a hitetést, a nem bizonyítható, és a valóra nem váltott ígéreteket. Persze olyan nincs, hogy a Magyarországon jelenleg hatalmon levő bűnszövetkezet ezt belevenné, mert ők pont ezt csinálják.
Az a vallás, ahol olyan kijelentések vannak, miszerint Isten ezt és ezt mondta, és ez és ez lesz a túlvilágon, az hitető vallás, és ugyanúgy hinni kell benne, mint a szélhámosok bármely más dolgaiban. Persze az elkövetőik minden esetben ügyelnek arra, hogy ez minél később derüljön ki. Isten pedig még soha nem szólt vissza, hogy „mondta a fene”, és a túlvilágról sem jött még vissza senki, hogy beszámoljon róla (leszámítva a „halál utáni” élményeket, amelyeknek az a közös vonása, hogy egyik alany sem halt meg igazán), úgyhogy ez egy biztos terep a hitető csalóknak, mert igaz, hogy nem tudják bizonyítani az állításukat, viszont a cáfolatra sincs mód, jó sokáig. Így aztán arról szól a történet – úgy is, mint vallás – hogy ki mondja a legszebb, leghihetőbb, és várhatóan a leghosszabb élettartamú hitetést, mesét. Akár ki is lehetne tűzni egy díjat, hogy a három kritériumnak leginkább megfelelő, legtöbb szavazatot kapott mese lesz az új vallás. Persze felhasználhatók valós tudományos ismeretek is a mesében, de nem lehet ez a lényege, értelemszerűen, mert akkor már nem lenne mese, és nem lenne hitetés. A hitetést pedig minden olyan esetben el lehet játszani, ahol a vallás fő alakja elérhetetlenül, hozzáférhetetlenül messze van – és el is játsszák a megélhetési szélhámosok, és nem teszik hozzá, hogy ez egy sci-fi mese, hanem azzal hitetnek, hogy ez a valóság – lásd pl. L. Ron Hubbard, és a hülyíthetőségi sor, amelynek csúcsán azok állnak, akik hisznek Xenu-ban, ami egy nagyon ócska sci-fi történet, de a nagyon buták hülyítésére és kizsebelésére az is megteszi; szellemileg fejletlen, beteg emberek kifosztásánál aljasabb, mocsadékabb dolog pedig nemigen van.
És bizony van ott egy szoros összefüggés: minél butább valaki, annál több pénzt lehet kisajtolni belőle, és ő lesz a legclearebb – mármint a zsebe. Persze ez a legfontosabb elméleti, és a gyakorlatban alkalmazott tétel „valamiért” nincs benne L. Ron Hubbard könyveiben…
Aki hisz a mesékben, az nagy árat fizet érte, akár L. Ron Hubbard meséire vevő, akár Gy. Ferenc köztörvényes miniszterelnök meséire, vagy bármely ugyanezen kategóriájú másikra…
Általános alakban: aki hisz a szélhámosok meséiben, az nagy árat fizet érte.
L. Ron Hubbard, Gy. Ferenc és társai pedig nem hülyék, hanem rafinált ragadozó és élősködő gazemberek, akik a többiektől elszedhető pénzre utaznak, minden olyan területen, ahol hitetni lehet, és azzal pénzt, hatalmat, és a többit lehet szerezni.
Közös vonásuk, hogy „megígértük, megígérjük, meg fogjuk ígérni”. Nálam pedig az ígérgetők már automatikusan kerülnek be az erkölcsi hulla kategóriájába – és bár lett volna ez így minél hamarabb, pl. a születésemtől kezdve, és sok rosszat kerülhettem volna így el, és semmi jót. De mert nem velem született képességről van szó, a tapasztalatok és felismerések hatására történt ez meg – és rájöttem, hogy az újszövetség zömében naiv idealizmusból, bizonyíték nélküli, és bizonyíthatatlan állításokból, vagyis hitetésből áll (Isten azt mondta, hogy, hidd el, hogy…).
Remélem, világosan átjött, hogy miért lett elegem a kereszténységből, és miért utasítom el – a felismerések halmaza alapján –, és hogy miért nem fogok a kereszténység szellemi szintjére visszatérni; sem az óvodába, sem bármely olyan fejlődési szintre, amit már túlhaladtam.
Az sem mellékes, hogy vannak arra utaló jelek, miszerint a jelenleg legnagyobb hatású vallásalapító egy szkizofrén ember volt, az ő téveszméjével; itt van a tudomány jelenlegi állása szerint legkorrektebb álláspont: Ha Isten szól hozzád skizofrén vagy (úgy is, mint pro és kontra).
Kretschmer lelki típustana szerint minden ember hajlamos valamilyen elmebetegségre, és ez alapján kategorizálni lehet a lelki alkatát, úm. szkizofrénia = szkizothim, cirkuláris pszichózis = ciklotim, epilepszia = viszkózus személyiségtípus. Tehát az emberek egy része szkizofrén, illetve szkizofréniára hajlamos; és akinek Isten – pláne személyesen – kinyilatkoztat bármit is, az vagy hallucinációkkal rendelkező szkizofrén, akinek „azt mondta a hang”, vagy tudatos szélhámos; vagy az a harmadik eset, amelyről a hinduizmusban is szó van, és ami szerint a tudatfeletti a tudatalattin keresztül érhető el.
A szkizofrénia egyik jellemző tünete a hallucináció – és ezen belül is a vallásos tárgyú hallucinációk – és a téveszmék, amikor az illető agyának a tudata által nem kontrollált területéről (a tudat-alattiból) érkezik a hang (avagy az audiovizuális jelenés) amit ezért úgy érzékel, hogy azt nem ő mondta. Akkor ki mondta? Hát Isten; ritkábban a sátán. Viszont ezek emberi szintű gondolatok, csak nincsenek kontrollálva a tudat által.
Így nem nehéz a vallásos tárgyú hallucinációkra és téveszmékre vallást alapítani; ami egy jóhiszemű tévedés, amelynek az alanya is tévedésben van, és így téveszt meg másokat.

Szkizofrénia
„A betegség gyakorisága az átlagnépességben 1% körül van, férfiakban és nőkben egyforma a gyakorisága, nőkben azonban később (25-35 év között), férfiakban korábban (15-25 év között) kezdődik. Általában nőkben kedvezőbb a betegség lefolyása.
A szkizofrén betegek rendkívül veszélyeztetettek öngyilkosság, ill. drogfüggőség szempontjából. A betegek kb. 10%-a öngyilkosság következtében hal meg, igen gyakori az alkoholfüggőség (30-50%), de más drogok is előfordulnak.”
Mindezek alapján nem csoda, hogy Krisztus hagyta, hogy megöljék. A trükk az a logikai svédcsavar, amivel ezt a közvetett módú öngyilkosságot beemelték a logikai sorba, és a vallási (tév)eszme alaptételévé tették, miszerint Krisztus feláldozta magát, és meghalt a te bűneidért,  azért, hogy aki bűnös, ámde hisz őbenne, annak a lelke ne kárhozzon el. Ez egy igen rafinált aljasság, és onnantól kezdve bármely másik öngyilkos is mondhatja azt, hogy ő azért halt meg, hogy magára vegye a bűneimet, hogy én tisztán jelenhessek meg az Úr színe előtt, stb. Én pedig a leghatározottabban visszautasítom, hogy bárki is az én bármely tulajdonságomra hivatkozva legyen öngyilkos, és az a kívánságom, és a felszólításom, hogy se a bűneimért, se semmilyen tulajdonságaimért ne ölje meg magát senki.
Viszont, ha ismert lett volna már akkor is ez a betegség, és lett volna rá gyógyszer is, és azt mondta volna valaki, hogy „Krisztus, vedd be a gyógyszered”, akkor valószínűleg visszautasította volna – és nem csak azért, mert a szkizofrén személy általában nincs tudatában a betegségének, hanem azért is, mert annak viszont tudatában van, hogy gyógyultan, és átlagemberként, nem lehetne az, aki, a vallási, vagy művészi téren jelentős személyiség – tehát valószínű, hogy meg fogja védeni az életformáját, még akkor is, ha öngyilkosság a vége.
A kereszténység az a legfiktívebb elmélet, amely jelenleg a világon a legtöbb hívővel rendelkezik; egy sikeresen elterjesztett vallási világnézet, amely a valósággal eléggé hadilábon áll. Mi ebből a tanulság? Az, hogy ügyes marketinggel a legnagyobb blődséget is el lehet terjeszteni; és hogy a 80% érzelem, 20% értelem általános emberi konfigurációban az értelem, a józan ész lesz a vesztes, vagy legalábbis a kisebbségben lévő rész.
Az is kétségtelen, hogy a Biblia szépen van megírva – ami a hitetés egyik fontos eleme: a meséket szépen kell megírni, mert az az egyik vonzó tulajdonság; az igazságot viszont – elvileg – nem kell széppé is tenni, hanem elegendő csak leírni.
A kereszténységben mindeközben a maximumon van a hitetés, és a fenyegetés, arra az esetre, ha nem hiszel Krisztus megváltó képességében, vagy bármely más nem igazolhatóban, hogy így ellensúlyozza a logikai helytállóság hiányát.
Én pedig már nem hiszek a mesékben; sem a szkizofrének hallucinációiban – úgyhogy marketing szempontok alapján nyugodt lélekkel elfogadok egy kiátkozást a pápától, ha el akarja játszani a hasznos idióta szerepét. Persze ez a középkorban kockázatosabb helyzet lett volna, amikor még az a kitétel is hozzá tartozott ehhez, hogy a kiátkozottat bárki büntetlenül megölhette. Így múlik el a kereszténység (és a magukat keresztényeknek nevező bűnszövetkezet) hatalma… A kiközösítés pedig nem zavar, mert az elkülönülés eleve következik abból, hogy nem vagyunk egy nézeten.
Úgy néz ki, hogy a kereszténység két évezred legnagyobb spontán téveszméje, és kezdetben spontán, utána pedig már megélhetési átverése, aminek összességében életképesség-csökkentő hatása van.
És miért kellene nekem hinnem egy szellemitulajdon-tolvaj szkizofrén képzelgéseiben? A keresztények szerint nyilván azért, hogy el ne kárhozzon a lelkem. Erre, és ugyanilyen alapon én is mondhatnám, hogy aki nem hisz a hétpettyes repülő vízilóban, és a világmegváltó képességeiben, az a pokolra kerül, ahol zsidó ördögök forró ürülékben fogják főzni – csakhogy én sem aljas, sem csaló, sem hitető nem vagyok.
Akinek pedig pont ez a baj, pont ezt hiányolja, az magára vessen.
A keresztények alaptulajdonsága, hogy nem eléggé intelligensek, és ez általában ki is derül – és a szélhámosok és a bolondok párosát is ajánlatos észrevenni: „Minden szektában vannak bolondok, és szélhámosok; miért higgyek rejtélyekben, amit senki nem ért, csak azért, mert olyan emberek írták, akik az őrületet választották inspirációként, és Evangélistáknak mondták magukat?” /George Gordon Noel Byron/
Kire utaznak a szélhámosok? Azokra a naivokra és bolondokra, akik hisznek nekik; az értelmes emberek átlátnak rajtuk, és nem hisznek nekik, vagy ha nem is sikerül átlátniuk rajtuk, akkor is van bennük annyi kételkedés, megalapozott gyanakvás, hogy ne higgyenek nekik.
„Vajon miért” van az, hogy a cigányoktól kezdve a lakásmaffiázó fehéreken át a Gyurcsány-bandáig minden csalónak a szellemileg leépült nyugdíjasok a kedvenc célcsoportja (akiknek pénzük még van, de eszük már nincs)?
Más kérdés, hogy vannak olyan (paranoid) bolondok is, akik abban sem „hisznek”, ami igaz, és akiknél az az alaptétel, hogy mindenki hazudik.
A bolondok, akik hisznek a szélhámosoknak folyománya: ha egy országban kellően nagy számú bolond, tudatlan, naiv van, akkor ott a csalók demokratikusan választást fognak nyerni.
Ráadásul, ahol egy szélhámosságot bevesznek az emberek, ott beveszik a másikat is. Magyarország, és Európa pedig ilyen többszörös szélhámosság tenyészhelye, és áldozata, úgy a vallás, mint a politika terén.

Témazárásként, a vallási fejlődésem (és hogy ne az legyen, hogy többet foglalkozok valamely másik vallással, mint az élet-univerzalizmussal); hogyan mentem bele a keresztény-dogmatikus szellemi csőbe, és hogyan kerültem ki belőle.
A Bibliával és a kereszténységgel való alaposabb kapcsolatom úgy kezdődött, hogy a dédnagyanyám adott nekem egy gyermek-bibliát, amiben Jézus élettörténete (mármint a hiányos élettörténete) volt leírva, és amit apám széttépett, amikor meglátta. Ezek után úgy voltam vele, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom. Aztán el is olvastam az újszövetségi történetet, úgy, mint egy regényt. A hatásaként azon az igazságtalanságon voltam felháborodva, hogy Jézust ugyan miért ölték meg. Ezután hosszú szünet következett, amely után az 1980-as években H. András munkatársammal láttunk egy szórólapot, amin az állt, hogy a Biblia Szól gyülekezethez jön egy kiváló amerikai énekesnő, és gospelt énekel, és ingyenes, stb. Úgy döntöttünk, hogy megnézzük, meghallgatjuk. Tényleg kiváló énekes volt, és ennek hatására ott ragadtunk; persze utána már átkerült a hangsúly a Bibliára, a szokásos istentiszteleti formában, „most olvassuk el ezt és ezt a fejezetet”, aztán következett az igehirdetői kommentár hozzá, stb. Akkor vettem egy Károli-fordítású Bibliát, és azóta is azt a régies nyelvezetűt szoktam használni, mert szerintem az a legjobb.
Bár a társaság nem érte el azt a szintet, hogy azt mondhattam volna rájuk, hogy jó, és jók, de nem is volt annyira rossz, hogy otthagyjam őket. Ez az állapot egészen addig tartott, amíg jött egy látogató-csoport Csehszlovákiából – úgy rémlik, akkor még az volt az ország neve – és következett az a vezetőségi kérés, hogy szállásoljuk el a vendégeket. Jó; nekem a sofőr jutott, megkapta a szobámat, teljes ellátást, összkomfortot, ahogy kell. Közben pedig figyeltem kifelé az ablakon éjszakánként, nehogy ellopja valaki a ház elé parkolt buszt a „jó környékről”. Napközben pedig navigáltam a sofőrt egyik helyről a másikra, ahová mennie kellett – egészen az utolsó nap utolsó fuvarjáig, amikor is egy nagyarcú magyar elmeroggyant kitalálta, hogy „mindenkit” meghív egy McDonaldos szendvicsre. A csehszlovák vendégek felszálltak, és a magyar gyülekezeti tagok is igyekeztek ugyanezt tenni, csak persze hely már nem nagyon volt. Én is megpróbáltam felszállni, arra gondolva, hogy ha már eddig ott voltam, a búcsúúton is csak illene ott lennem – csak közben a „meghívó” nagyarcú arról kezdett el érdeklődni, hogy én mit keresek ott – most már semmit; maradtam a földön, és egyszerre intettem búcsút mindkét társaságnak, szó szerint, és végleg. (Ma már persze nem várnám meg azt, amíg a kicsit rossz-ról bebizonyosodik, hogy nagyon rossz; már sokkal kevesebb rosszal is beérem ezügyben.)
Úgy döntöttem, hogy keresek egy komolyabb és értelmesebb társaságot – ami nem volt nehéz, csak át kellett sétálnom a nazarénusokhoz, akiket látásból már régóta ismertem. Ők aztán tényleg komolyan adják elő a dolgot, heti sok óra vallásgyakorlással. A társaság nagy része is belül volt a normálisság és elviselhetőség általam meghatározott kritériumain; persze volt néhány olyan tag is, aki sikeresen lerontotta az összképet, pl. a csalásairól elhíresült-hirhedt zsidó Zemplényi György; (miközben a nazarénus gyülekezet tagjainak ő megadta, amit kölcsönkért, csak a többieknek nem). Valamint volt még Robi bácsi, a gondnok, aki gyakran kért egyoldalú, illetve aránytalan szívességeket a gyülekezet tagjaitól; egyszerűbben mondva, lenyúlt mindenkit, akit csak tudott, úgyhogy lassanként az egész gyülekezetnek kezdett tele lenni a hócipője a dolgaival, csak sajnos így sem rúgták ki, mert ők nem olyanok. Inkább hagyják magukon élősködni a „mi kutyánk kölyke” parazitákat, mintsem hogy véget vessenek ennek. Szerintem ez több mint bűn, hiba.
Amit még tudni érdemes az éremnek erről az oldaláról, hogy ebből a gyülekezetből vált ki a Németh Sándor-féle Hit gyülekezete. A vezetőség nem értett egyet azzal, amit és ahogyan Németh Sándor csinált, és így kettévált a társaság, kb. „konzervatívokra”, és „liberálisokra”. A nazarénusoknál nincs zenés-táncos hókuszpókusz, se Izrael ajnározása, se kipás haverok, sőt, politikus haverok sincsenek – és talán mondanom sem kell, hogy a nazarénusok vannak kevesebben.
Ez a gyülekezeti ottlétem sem volt minden konfliktustól mentes, de ez még kezelhető szinten maradt volna; viszont ott volt az az egyre nagyobb gond, hogy választanom kellett aközött, hogy inkább a keresztény dogmákat követem, vagy pedig gondolkodó maradok, aki a saját útját járja. Mivel én kiskorom óta sokkal inkább a gondolkodásra vagyok hajlamos, mintsem mások dogmáinak bevételére, így a saját utat választottam – és mondhatom, hogy ez a nehezebb, viszont én így, és ez által fejlődök, és nekem ez a fontosabb, mint a könnyebbség.
Vannak úttörők, és vannak követők; és aki elől megy, annak sohasem lesz könnyű; ez van.
Mindeközben alkalmam volt a Biblia gyakori olvasására; és minél többet olvastam, annál több mindent észrevettem, és annál kritikusabb lettem a keresztény tanokkal szemben – egészen addig, amíg eljutottam odáig, hogy jobb, ha nekem saját vallásom van, mert ebben nincsenek olyan hibák és hiányosságok, mint a kereszténységben. Persze „cserébe” vannak helyette mások, viszont ez nem egy lezárt, „kész-kösz’, ebben már semmi sem változhat” dogmatikus rendszer, hanem fejlődőképes, és rugalmas, mint a növekvő pálmafa, és ahol a fix pont az elérendő cél (és a rendszer magja, amiből kiindul, szükségszerűen), és ahol elvárás a gondolkodás, a logikai hibátlanság, a minél magasabb erkölcsi és szellemi szint, és a fejlődés, a cél felé haladás.

Mottó a kereszténységhez: Érzékelhetetlen és láthatatlan vallási egyszarvú eladó!
Ez nem csalás, nem ámítás, és nem kitaláció, ez egy ilyen dolog! És tessék hinni benne! Mert ha nem, és aki nem, az a pokolba kerül, elkárhozik a lelke, és a többi hitetés + zsarolás.

Kapcsolódó:
175 évet kapott a liliomtipró hittérítő
„Azt mondta a 8-9 éves kislányoknak, hogy ha ellenkeznek, nem fognak üdvözülni.”

Mottó az élet-univerzalizmushoz: minden, ami fontos.

Végül, de nem utolsó sorban (és nem csak szilveszteri ihletésűen):
Ön szerint bűnös-e Jézus?
Ha igen, milyen büntetést érdemel?
1. Írja meg a róla szóló hiányzó részt az Újszövetségben, és nyilvánosan ismerje be, hogy vétett mások szellemi tulajdona ellen.
2. Írja le a „Ne lopj” parancsolatot annyiszor, ahány Bibliát kb. kiadtak a világon az első példány megjelenése óta.
3. Mondja el életfogytiglan, minden nap, ébrenléti óránként: „a szellemi alkotás, a szellemi tulajdon, a szerzői jog nevében, vétkeztem; a bűn pedig elnyeri a büntetését”.
4. Gondolja át, mi lett a kereszténységből, és korbáccsal űzze ki saját magát a templomokból, mint kufárt.
5. Ezeknél enyhébb büntetést érdemel
6. Ezeknél súlyosabb, vagy a felsoroltakból halmazati büntetést érdemel

3…
Pardon, 2…
Már visszaszámolni sem tudok; azt viszont le tudom írni, hogy a hibák azért vannak, hogy észrevegyük, és kijavítsuk őket, basszus.

Frissítés:
Összefoglalva, van egy zsidó vallás, a judaizmus, aljasoknak, amely ragadozó- és élősködőeszmés, erkölcstelen, és kettősmércés; és van egy másik zsidó vallás, a kiegészítő másik szélsőség-párja, a kereszténység, ostobáknak, amely naiv idealista, a materialista világ valóságától elrugaszkodott, és a amely a tényleges világban nem működik megfelelően.
A judeo-keresztény világban az intelligens aljasok uralkodnak a jó ostobákon, és ez így van a politikában is; és az eredmény a szodomita többség, amely az aljasok uralkodásából, és az ostobák (meg)vezetettségéből adódik, az ostobák minden naiv idealizmusa ellenére is.
A keresztények szerint a kereszténység a judaista vallás folytatása, az újabb szövetség Istennel; a judaisták szerint nem a folytatása, hanem a kereszténység csak úgy van; teljes az egyet nem értés közöttük, és az utálat…
A két zsidó vallás gyakorlati eredménye az erkölcsi és szellemi hanyatlás, lezüllés, a távol-keleti vallások híveihez képest.
A levonható végkövetkeztetés: a judeo-keresztény út CSŐD.

Biblia, Újszövetség, Máté evangéliuma, 5. fejezet, 21-22. vers:
21.  Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre.
22.  Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.

Én pedig azt mondom néktek, hogy a judeo-keresztény világ méltó a kihalásra; és hogy ez így is van; ezt igazolja a természet, a tényleges állapot.
A kereszténység még soha nem volt ilyen nagy kiterjedésű, és ilyen gyenge lábakon álló; az agyaglábú óriás agóniája…
A rátelepedett ragadozó-parazita mérete és hatalma sem volt még ilyen nagy… Együtt pusztulnak el mind a ketten, az egyik azért, mert aljas, a másik azért, mert ostoba.
Számomra mindkét zsidó vallás már a múlt, ahogyan az óegyiptomi vallás is; és hogy lélekben túl vagyok már a zsidókon, kezdem jól érezni magam.
A gondolkodás is felszabadít, és jobban, mint a (rabszolga)munka.

A bejegyzés kelte: 2009. december 31., csütörtök - 17:45, kategóriája: Viszonyulásom.