WP

A dolgok közepébe vágva: mi a &@#ß*! csináltam az utóbbi néhány hónapban, hogy a kedvenc rendszeremre sem jutott időm? Nos, megismerkedtem néhány olyan emberrel, akik „megkajolták” az időmet. Ez persze azért történhetett így, mert hagytam. Jövőre ez már nem lesz így: porciózott időbeosztás veszi kezdetét, és a betartásához és betartatásához annyiszor mondok nem-et a kérésekre, javaslatokra, és a mindenféle idő-igényre, ahányszor csak kell.

Ilyen sem volt még (de ne is legyen többet); 22 oldalnyi feljegyzés-szöveget kellene blogbejegyzéssé alakítanom, de ez már biztos hogy nem fér bele a mai napba – tehát ez itt egy „helytartó”; és holnap, nyugodtabb körülmények között megírom a többit.

Nos, eljött a „holnap”; két héttel később, és még mindig „in medias res”; ilyen rossz születésnapom még nem volt a 48 év alatt mint a 2010-es; a drágalátos barátnőm (most már csak ex) elfelejtette, hogy mikor van a születésnapom – de én persze nehogy elfelejtsem a december 12-őt, az övét, mert akkor fúj, milyen rossz vagyok – és kutyasétáltatás- és bevásárlás-napot talált ki nekem, miközben ő megint jól beszívott, elérve a nyanya-szintet (úm. anya – józan; nyanya – már nem teljesen beszámítható; banya – K. O.).
Nem azt hoztam a boltból, amire ő gondolt, „száraz eledel” címszó alatt: az összes többi kaja a kutyáké volt, kivéve ezt, csak nem írta oda, hogy ez speciel nem kutya, hanem macska száraz eledel. 3x boltlátogatásom közben volt egy kutyasétáltatás is – és persze az a fajta száraz macskaeledel, amire ő gondolt épp nem volt kapható, pedig bejártam érte a fél kerületet; és végül vittem neki egy másik fajtát, valamivel drágábbat, 260 helyett 360-ért, hogy ne menjek üres kézzel. Felmentem hozzá, épp nem volt otthon, úgyhogy ott hagytam neki a cuccot az ajtó előtt: szerencsére a környezetében lakók nem viszik el… Ennyit a születésnapomról (vö. születésnapi buli – áááá).
Kutyasétáltatás, bevásárlás, háztartási javítások; ezek, ha nem kölcsönös alapon történnek, tipikusan fizetős szolgáltatások, és nem véletlenül.
Végül eljutottam oda, hogy ekkora undorral még egy munkahelyre sem jártam be; a lelkesedés teljes hiánya lett a meghatározó állapot.
Eljutottam odáig, hogy jobb nélküle, mint vele, és már csak egy kívánságom van vele kapcsolatban, a fizikai távolság, ami minél nagyobb köztünk, annál jobb.
A kapcsolatunk tényleges tartalma eddig is az volt, hogy ki- és felhasznált a céljaihoz. Aztán amikor nagy ritkán nekem kellett volna az ő segítsége, mert pl. két emberes dologról volt szó, mint pl. számítógép-monitorok szállítása, amit a súly-terjedelem-darabszám miatt egyedül nem bírtam, akkor neki mindig más, fontosabb dolga volt, pl. főznie kellett, vagy egész nap várta a szintén alkoholista és dohányzó barátnőjét, aki tartozott neki kétezer forinttal, hogy hátha hozza a pénzt; tehát ő nem jön nekem 10 percre segíteni, mert mi van, ha pont akkor jön az illető…
Időközben már más alkoholista-hozzátartozók elbeszéléséből is megtudhattam, hogy mi az az alkoholista önzés, mert elmentem az Anonim Alkoholistákhoz (AA), és az Alkoholisták Hozzátartozóihoz (Al-Anon), én, egyedül, mert az exem azt mondta, hogy neki ehhez mi köze… Ezek szerint én vagyok az alkoholista, és az alkoholista-hozzátartozó is, egyszerre – és aki semmi felelősséget el nem ismer, és mindig hárít…
Egyébként azt sem semmi látni, hogy a szomszédja, akik cigányok, józan életűek, négy gyerekkel, visszavonultan élnek, és azt a PII-es, IBM monitoros számítógépes konfigot, amit az exemnek szántam, ők vették meg (jelképes 2 eFt-ért) a 7 éves lányuknak, mert az exem nem tartott ott, hogy egyáltalán érdekelje a számítógép.
Elit cigányokat miért hasonlítok össze lecsúszott magyarokkal? Mert ezt, és így hozta az élet, és ami így van, azt írom, és mondom.

Másrészt viszont, még senki által sem tanultam annyit, mint az exem által. Benne gyakorlatilag az összes nő jó és rossz tulajdonsága megvan – és vannak azok a nők is, akiket előtte ismertem meg… tehát nő már nem igazán tud olyan tulajdonságot, viselkedésmódot mutatni, amire azt mondom, hogy nahát, ilyet most látok először.
A dolgok másik fontos része „Occam borotvája”, amely tétel lényege, hogy a természetben az ugyanarra vonatkozó egyszerű és bonyolult (nehéz, komplikált, stb.) megoldás közül az egyszerű megoldás valósul meg – kivéve a kivételeket, amikor nem így van, de ilyenből van a sokkal kevesebb.
Rövid-könnyű-egyszerű: akinek az alkoholista-dohányzó személy nem felel meg, akkor őt ott kell hagyni; vagy eleve ki kell hagyni, nem pedig rááldozni horribilis mennyiségű időt-energiát-pénzt, hátha sikerül megváltoztatni, ami általában nem sikerül, pláne nem úgy, hogy kívülről jön a változtatás igénye.
Egy természeti gyakorlati példa: mit csinál a vak kistigris az erdőben? Fiatalon meghal, mert nem tudja követni az anyját, annak pedig más dolga is van, minthogy a vak kistigrissel törődjön, aki felnőtt korában úgysem tudna vadászni… Tehát megy a vak kistigris veszteséglistára, vagy kivételes és szerencsés esetben az állatkertbe; az anyatigris pedig jobb esetben szülhet egy másikat, egészségeset, nem fogyatékost.
Ez a természet valósága, és igazsága. Ez ellen lehet lázadni, és óriási energiákkal szembeszegülni, de az alapeset akkor is az, amit fentebb írtam, és az egyensúly az erőlködés elmúltával ugyanide áll be.
Ettől persze még erőlködni lehet. Hogy érdemes-e, az már egy másik kérdés.

A dolgok elejére térve, először a „Reménytelenfalva” címet adtam ennek a blogbejegyzésnek; de a remény hal meg utoljára; és én is itt lakok – még –, és mégsem tartom magam reménytelennek. A „Reménytelenfalva” kvázi igaz, a szodomita többséget illetően pedig minden vonatkozásban.
Tavalyelőtt Svájcban voltam, tavaly pedig Kerepesen, és Reménytelenfalván; szociotrip, és „ismerd meg hazádat” program.
Ennek kapcsán megemlítem, hogy ha valaki dokumentumfilmet akar forgatni „emberi paraziták” címmel, akkor Judapest-Butapest legvörösebb (a legtöbb MSZP szavazós) kerületében bőven talál ilyeneket.
És azt is hozzátehetem, hogy az élősködés, mások lehúzása, kihasználása politikai oldaltól független; és nem csodálkozom azon, hogy pl. a baloldalisággal nem igazán vádolható P. Tamás is aprópénzre, a többiek kihasználására váltotta a kezdeti erkölcsi tőkéjét. Ilyen többségi példát láthatott itt maga körül kezdettől fogva; és talán el sem gondolkodott ezen az egészen, hanem a többségi példát követte – ha a többségnek bevált, neki is beválik – és járta azt a csúcspont és hanyatlás típusú utat, és élte a hozzá tartozó sorsot.

Nekem 2008-ban a turistaútjaim véget értek, és ha megyek valahová, akár közel, akár távol, annak már nem a turistáskodás az oka.
A szociotripem úgy kezdődött – úgy kommentálta egy fiatal lány a másik két társának –, hogy én beültem a helyi parkban a hajléktalanok közé. Bár ez technikailag nem így történt – az, hogy aktuálisan ki kihez ment oda –, viszont a lényeg kétségkívül az egy körben levés.
Az érdekes az, hogy van egy szabadtéri park, benne egy kör, utcabútor-székekkel, ami akár helyi közösségi fórum is lehetne… De nem az, hanem hajléktalanok, és a hajléktalan-formák pihenőhelye; és gyakorlatilag vagy üres a placc, vagy pedig a fent említettek vannak ott.
Miért van ez így?
Azért, mert egyrészt, akik zömében az utcán töltik a napjaikat, azoknak jól jön, ha van egy pad, ahová leülhetnek, és nyáron még víz is van, folyik a csapból; nekik ez már egy magasabb komfortfokozat az átlagos utcai sivárság-betonsivataghoz képest, tehát használják.
Másrészt, akik nem használják, azok azért nem használják a helyet, mert az nem elmélet, hanem a gyakorlat, hogy a judeorezsim kihasznált és kizsákmányolt biorobotjai ledolgozzák a 8 órát – és végzik ezt a munkát 60-80%-ban az adószedő uraiknak –, utána pedig mindegyikük a saját lakában-betonkblokkjában-odújában hallgatja és nézi az uraik által irányított és üzemeletetett központi információs és szórakoztató agymosodát, aztán alszanak, aztán pedig csinálják tovább ugyanezt a mókuskereket. Hétvégén leginkább a hobbijuknak élnek, vagy esetleg elmennek kirándulni, egyedül, a társukkal, vagy a családjukkal – és ez a legnagyobb társasági kör, ahol még van információcsere, és valamilyen fokú összetartás.
Megvalósult szabadtéri fórum azért nincs a nem hajléktalan-formák között, mert a spontán fórum-összejövetelnek a judeorezsim-mókuskerék életformában nincs helye; és olyan mértékben nincs helye, hogy igény sincs rá.
Ha pedig összejövetel apropóján megjelennek a paraziták, az eltérő világnézetek és életformák, és a konfliktusok, akkor borul az atomizált-monomán komfort-bili, és gyorsan visszamenekülnek az atomizált monománok az atomizált-monomán állapotukba, mert abban kevesebb a konfliktus.
Minden törvényszerűen működik, egyfajta rendszer szerint; és az a rendszer az, amit a rendszer hatalmon lévő urai kialakítottak.
Az atomizált egyének halmaza pedig a legjobban irányítható, és kihasználható halmaz, mert minden egyes tagja egyénként találja magát szemben a rendszert irányító törvénykező-fegyveres csoporttal – tehát ezen a helyzeten a rendszer urai nem fognak változtatni, mert ez nekik így a legkedvezőbb. Van egy irányító csoport, az összes többi egyén pedig, legalább a család szintjére atomizált életformában él, mert itt ez a legális és a komfortos. Ezen kívül csoportként vannak még a falkában vadászó ragadozók, vagyis a bűnszövetkezetben bűncselekményeket elkövetők, akik szintén ugyanúgy kihasználják a többségi atomizált állapotot, mint most az államot képviselő legnagyobb rablók.
Az államot képviselő csoport (Magyarországon jelenleg a politikai bűnöző „elit”) által központilag irányított rendszerben az alapszükségletek kielégítése a kialakított mókuskeréken belül megvalósul az egyének számára; ehhez nem szükséges a többiek társasága, és a velük való együttműködés a mókuskeréken kívül – és ezzel teljes is a biológiai létük.
Bár láttam a Margitszigeten „spontán helyi nyugdíjasklubot”, ahol nem hajléktalan-formák jöttek össze, de ez a különlegesség, a ritkaság, a többségitől eltérő viselkedés – úgyhogy az sem lenne meglepő, ha mennyiségi alapon ezt tekintenék devianciának a többiek…
„Káosz van az emberek fejében”, ahogy Gede Tibor mondta. De ugyan mi legyen ott, amikor nincs „forgalomban” valóban jó ideológia, világnézet, és ezért gyakorlatilag mindenki a saját útján próbál járni, és csak nagyon keveseknek sikerül valóban jó utat találni – és abból sem lesz elterjesztett ideológia, és rendszer, hanem csak egyéni út, és sors.
Ez pedig eddig, és így, társadalmi zsákutca, ahol jobb esetben van néhány szerencsés túlélő, a többség pedig megy a kihalóágra, merthogy azon van.
Szerte egész Európában ott van ugyanez az atomizált-hedonista probléma. Pl. Svájcban, Bernben a padon mellettem ülő lány az egyik kezével cigarettázott, a másikkal itta a dobozos sört, a „harmadik kezével” pedig mobiltelefonált; és mindeközben sikeresen leöntötte magát a sörrel, lányos zavarában. Halmozza az élvezeteket, mondhatni; de valójában halmozza a liberális szemetet, bele az életébe, anélkül, hogy tudatosulna benne, hogy valójában mit csinál – pótcselekszik, kitölti az űrt az életében, ahol a valóban fontos és jó dolgok helyett ilyen pótlékok vannak – és ebből lesznek az elrontott természetű nők, és férfiak; gyerek nincs, van viszont az ilyen gagyi-pótlék-töltelék dolgokra elpazarolt idő-pénz-energia.
Ezzel szemben kell a valódi értékrendet megadni, és minél fiatalabb korban, tizenévesen, még mielőtt megcsontosodna bennük a rossz, és mielőtt még túl sok időt veszítenének.

Akkor most az alkoholistákról. Az alkohol butít, nyomorba dönt, és öl. Ez nem csak szlogen, hanem ez a valóság. Akik nem képesek megszabadulni „Miszter Alkohol” uralma alól, azok ezt az utat járják végig; a hozzátartozói kör pedig ettől szenved. És nagyjából ugyanez igaz minden szenvedélybetegségre, viszont az alkohol különösen alattomos kártevő; lassan, apránként, feltűnés nélkül pusztít és öl…
Én persze könnyen voltam, és vagyok ezügyben, mert se genetikus hajlamom nincs a szenvedélybetegségekre, sem a környezetem nem volt olyan, hogy erős befolyásoló tényezőként hatott volna abba az irányba.
Ezzel szemben az ex-barátnőm apja alkoholista és dohányzó volt, ő pedig titkárnő volt, és szép nő volt; tehát minden külső tényező adott volt, hogy alkoholista és dohányzó legyen belőle – és így is lett, mert nem volt elég nagy az ellenálló képessége, hogy ne ez történjen. Kódolt rossz, és tragikus életpálya…
Ha én nőként ugyanilyen adottságokkal lettem volna a helyében – lehet, hogy én lennék az az alkoholista és láncdohányos, aki már eléggé elitta az agysejtjeit, és valaki más írná rólam, hogy ezt nem szabad, és hogy ezt nem vállalja…
De az adott tényeken ez nem változtat; sem azon, hogy a jelen a fontos, és az, hogy a jövőben mi várható…
A jövő pedig úgy néz ki – sőt, már ez a jelen – hogy nem illünk egymáshoz vele, mert más az életformánk, más az értékrendünk, és mások a céljaink.
Abban reménykedtem, egy darabig, hogy az ex-barátnőm, ha nehezen is, de megérti, hogy mi a problémám vele, és mi az elvárásom, és változtat. De ez nem ilyen egyszerű – még ez sem. Mert pl. képes minden látható ok nélkül visszaesni az addigi alkoholizálási szintjére. Feltettem magamban a kérdést: a saját életformáját nem képes józanul elviselni? Aztán rájöttem, hogy sokkal inkább arról van szó, hogy:
1. A szervezete már olyan mértékben telítve van alkohollal, hogy negyed óra alatt képes eljutni a józan állapottól a banya – K. O. szintre. Akkor pedig kibírhatatlan, minden jelentéktelen dologért kiabál, a feszültségtűrése a nullával egyenlő – és ronda házisárkánnyá változik, úgy belsőleg, mint külsőleg. Bármilyen hihetetlen, objektíve külsőleg is megváltozik.
2. Azért periodikus ivó, mert a józan egy hét, vagy néhány nap után már következnek az elvonási tünetek – amely probléma legegyszerűbb megoldása az, hogy ismét rátölt – és kiüti magát –, de így megint megvan a töltésszint; aztán amikor az alkoholszint ismét lecsökken, következik ez a kvázivégtelen periódus – csakhogy közben az agysejtek mindig fogynak, valamint az alkoholista egy év alatt kb. hármat öregszik, és ugyanilyen ütemben csökkenti a saját várható élettartamát, és ráncos is lesz. Ha valaki elég masszívan alkoholista, csupán a ráncossága alapján meg lehet mondani, hogy szeszesital-függő.
Az exem alkoholtól erősen befolyásolt állapotban azt is kijelentette, hogy ő engem leépít. Jó, akkor segítek neki betartani a szavát. Miután előzőleg már teljesen felidegesített az alkoholista házisárkány mivoltával, megfejelte ezt azzal, hogy leépít. Jó, tegye, egyetértek. Béke, nyugalom; te nem tudod, hogy milyen jó nélküled…
Egyébként fél éven át azt tapasztalhattam, hogy egy valakit tud igazán leépíteni: saját magát.
Persze engem nem épített le, mert akkor kin élősködjön? Olyan még nem volt, hogy amíg valami hasznot lehet szerezni belőle, a parazita önként megváljon a gazdaállatától; és most sem lett ilyen.
Azt is mondta, hogy neki megalázó kérni. Nekem pedig megalázó adni; és nem csak hogy megalázó, hanem erősen a hátráltatója is a terveimnek…
Az a kérésem… Na, ez a kéregetés; és ebből már a két számjegyű széria is nagyon unalmas tud lenni.
Ha teljesen rajta múlna, 100%-ban a maga céljaira használná fel az időm-energiám-pénzem; és ha én rábízom-ráhagyom a dolgokat, annak az az eredménye, hogy teljes mértékben lefáraszt, lehúz, és kihasznál.
Ő semmi perc alatt bevezetné a rabszolgatartó rendszert, ha nem lenne semmi ellenállás; de szerencsére van.
Tehát, van egy nő, aki iszik, dohányzik, állatokat tart, és a nyugdíjának a kétszereséből már ki is tudna jönni; 58 eFt a nyugdíja, és 100 eFt-ból ki tudna jönni; ezt ő mondta. Ebből a „mindig egy nagyságrenddel több pénz kellene, mint amennyi van” hozzáállásból pedig már eleve következik egyrészt a kéregetés, másrészt pedig a kölcsönkéregetés, és a „ki kinek tartozik éppen” helyzetek. Nekem pedig ez nem hiányzik.
Az elvárásaimat is leírtam neki, és volt rá fél éve, hogy azonosuljon a „hétparancsolattal”; az alkoholról, cigarettáról való lemondás, és a többiek… Aztán következett a reakció a rákérdezésnél, hogy én őt ne „regnáljam”. Jó, nem „regnálom”; ő győzött, és a vesztére; és ha van pirruszi győzelem, akkor ez az.
Jellemző epizód, a megismerkedésünk, ami úgy történt, hogy odaadtam neki a mobiltelefonomat, hogy fel tudja hívni az anyját, mert az ő mobilja kontakthibás volt, és megszakadt a vonal. Ahogy odaadtam neki a mobilomat, felcsillant a szeme; és ezt látva egyből mondtam neki, hogy a kölcsönösség fontos, mert az egyoldalúság kihasználás, és élősködés. Bólogatott, és mondta, hogy ő is visz paprikát valakinek, akitől kapott valami szívességet – és ugye segítek neki vinni a paprikás szatyrot?
Ezért nem számít, hogy ki mit mond; az számít, amit tesz.
Az élősködő álcázza a tevékenyégét, azért, hogy minél kevésbé tűnjön fel annak, akin élősködik, hogy valójában miről van szó.
Egyébként meglehetősen beteg nőről van szó; és az sem véltetlen, hogy le tudta rokkantnyugdíjasítani magát.
A WHO pedig már több mint fél évszázada betegséggé nyilvánította az alkoholizmust; Magyarországon viszont az az álláspont (a liberális), hogy amire nem írnak fel gyógyszert, az nem betegség, tehát az alkoholizmus nem betegség, és ne is beszéljünk róla; vagy ha netán mégis beszélünk róla, akkor ne tegyünk semmi hatásosat ellene…
Ennek „örömére”, egy alkoholizmus tárgyú kérdés, amit nem „szokás” feltenni, és ami nagyon totem-tabuvá lett téve: miért pont a Honvéd Kórházba került H. Gyula fehérgalléros politikai bűnöző, ex-miniszterelnök, aki már csak a vodkásüveget ismeri meg?
Azért, mert ennek a kórháznak van a legnagyobb tapasztalata az alkoholizmus terén. A több hektoliter szeszesital ellátmány lemegy a tisztikar és a holdudvar torkán, és „nem vész kárba”, pusztulnak az agysejtek, és növekszik az alkoholisták száma… vö. Szekeres Imre honvédelmi miniszter példát mutat a Gripen-avatáson (részegségből, és nem mond le, hanem marad, mert… a judeorendszer (judaista zsidóknak: jujdejórendszer) ilyen rendszer, és Szodoma ilyen hely. Persze, nagyon vicces; de hogy mennyire szánalmas, és hogy mit jelent, azt még nem sokan fogták fel).
A másik: amikor az alkoholizmus és dohányzás szóba kerül, ott lehetne az a kérdés is, hogy kiszámolta-e valaki, mennyi időbe, energiába és pénzbe volt a rászokás?! Ez a kérdés persze szintén nem szokott szóba kerülni… pedig rámutat arra, hogy a leszokás sem egyszerű eset.
Egy idézet „A kis herceg”-ből, az alkoholista ördögi körről, amelyből ki kell tudni szabadulni:
„– Hát te mit csinálsz itt?
– Iszom.
– Miért iszol?
– Hogy felejtsek.
– Mit?
– Azt, hogy szégyellem magam.
– Miért szégyelled magad?
– Mert iszom.”
Az ördögi körön túl, az alkoholisták többségének viselkedéséből úgy látom, hogy az önző gén, mint alaptétel, bizony igaz. Az alkoholista az egyszerűség és szellemi leépülés irányába regresszál, mert a magasabb szintű tudati rétegek, amelyek a gondolkodáshoz, és a kollektivista, vagyis a kölcsönösen és arányosan adok-kapok, és így együttműködök a többiekkel életformához kellenek, már kikapcsoltak, és pusztulnak. Kiindulópontként, első rétegként pedig ott van az önző gén, „akinek” nincs erkölcse, csak életösztöne, mert életre van programozva; és a legprimitívebb, bunkó, önző módon él, ahol ő a világ közepe, és a többiek nem számítanak, és kihasználandók, stb. Hogy ez ne így legyen, ahhoz tudatosan oda kellene erre figyelni az alkoholistának – de hát hol van ő attól, hogy erre önerőből képes legyen… esetleg csoportban, ha van egy határozott és józan vezető, ilyen játékszabályokkal, amit betart, és betartat, és a többség is ilyen.
Mindebből következik az alkoholista állandó rászorultsága is, mint életforma, a végtelen kívánságlistával, és a szánalomkeltéssel – és az egyoldalúsággal, ha netán az adó személyeknek is szüksége lenne valamire – vagyis az emberi parazita életforma.
És következik az az ismétlődő, és mindig ugyanolyan történet, hogy ha a kisujjadat adod, akkor a karod is kell, utána pedig minél több, az egész.
Másként mondva, ha egyszer segítettél egy Para Zitán, akkor legyél konzekvens, és ne hagyd ezt abba, és add oda az utolsó pénzedet is a pénzszívónak, az utolsó energiádat az energiavámpírnak; és ha ezt nem teszed, akkor te vagy a rossz, és az elítélésedre biztosan számíthatsz az összes Para Zita részéről.
A szúnyogok pedig erkölcsi kötelességgé tennék az önkéntes véradást… hiszen ők rászorulók, nekik jogaik vannak, stb.
Egyrészt ez van – az önzés és élősködés –, másrészt pedig az, hogy az individuum, az egó-érvényesítésével, és az önzésével általában nem versenyképes a kollektivizmusra képesekkel szemben az életben – vö. egysejtűek, és egysejtűek halmaza vs. rendszerben együttműködő több sejt halmaza, vagyis a többsejtűek. Melyik a sikeresebb? Az alkoholisták többsége pedig a többsejtűséghez szükséges szint alatt van, és kipusztulnak. Aztán jönnek az új alkoholisták, és azok is kipusztulnak.
Szelektál a természet.
A legrátermettebb túlélése, a gyengék elpusztulnak – lehetne mondani. De emberi szinten már az a jellemző, hogy nem a fizikailag gyengék pusztulnak el, hanem a szellemileg gyengék, a buták, a fennálló egyéni és társadalmi problémák megoldásához nem elég intelligensek.

Az exem másik káros szenvedélye a dohányzás: kértem, hogy zárt térben ne gyújtson rá, ha én is ott vagyok – a kevés kérésem közül ez volt az egyik. Amikor be volt szívva, soha nem volt tekintettel rám, és meg is ideologizálta, hogy miért nem: az az ő lakása, és ott azt csinál, amit akar. Ez meg az én tüdőm, mondtam; és persze ilyen hozzáállás mellett a probléma használható megoldásának már csak az ő elkerülése maradt…
Házisárkány barlangja, embereknek tilos a bemenet – vagy legalábbis nem ajánlott.
Ha az orvosi váróteremben kibírja, hogy ne gyújtson rá, viszont én nem érek meg neki ennyit – akkor arivödörcsi.
El kellett gondolkodnom azon is, hogy jobb lett volna-e, ha eleve kihagyom őt az életemből… Nos, nem lett volna jobb, hanem csak könnyebb. De nekem kellett ez a tapasztalat, és kellett ez a tanulókör, mert ez még nem volt meg. Most hogy megvan, ezek után persze már kihagyom az ilyen tanulóköröket, és az összes változatát, mert már tudom, hogy hova jutok vele, tehát nem ismétlek.
Egyébként kettős természetű nőről van szó: az egyik természete az alkoholista, láncdohányos, önző, és kiabáló házisárkány, viszont ez soha nem volt elfogadva a részemről, hanem csak a jobbik énje, amikor nem alkoholista, nem dohányzó, nem házisárkány, nem kiabál és nem önző; mert tud ő kedves, aranyos is lenni, és ez a másik, a jobbik természete – amit alaposan le tud nullázni, és mínuszba vinni a rosszabbikkal – de annyira, hogy már eljutottam oda, hogy nekem már józanon és nemdohányzón sem kell, mert kifacsart belőlem már minden pozitív érzelem- cseppet az irányába, és eljutottam a közömbösségnek, vagy nemtörődömségnek arra a fokára, amit a hindu guruk elérendő célnak tartottak: ne azzal foglalkozz, hogy mi lesz a szegény őzikével az erdőben; az éli az életét, és ha netán bajba kerül, akkor több mint valószínű, hogy nem leszel abban a helyzetben, hogy segíteni tudj rajta, viszont magadat könnyen bajba sodorhatod a nagy odaadásoddal… Tehát ha így pártfogásodba veszed az alapvetően önálló életre teremtett őzikét, akkor rossz útra tévedtél.
Úgyszintén ilyenkor derül ki, hogy a szeretetnek a prioritáslista első helyére tevése mekkora ostobaság (vö. Pál apostol). Elmondta az exem naponta többször is, hogy szeretlek, babuci; és lehet, hogy ezt valóban így gondolta, és így érzi, csakhogy két perc múlva következett az öt-tíz-tizenöt perces kiabálós, hisztérikus, kötözködő házisárkány. Így ne szeressen, mert elhányom magam tőle; és így máris megelőzi a szeretetet a prioritáslistán a jó természet…

Kiegészítés a Pál apostoli „a prioritáslista első helyén a szeretet” témájához. Egyéni élősködés, a keresztényeken élősködés, az államot nem képviselőkön (vö. alattvalókon) élősködés – maga a módszer ugyanaz, lásd Chuck Smith: „Karizma vagy karizmánia” című e-könyve, 16-17. oldal:
„Péter így figyelmeztet 2 Péter 2:1-3 szerint: »De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni.
Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra. Sokan fogják követni kicsapongásaikat, akik miatt káromolni fogják az igazság útját. Benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban. Ellenük már régóta készen van az ítélet, és nem kerülik el kárhozatukat.«

Az álpróféták felismerése
Figyeld meg, ez a hamis próféták egyik jellemvonása: »szép szavakkal fognak kifosztani«. Rendszeresen érkezik hozzám komputerel írt levél neves evangélizátoroktól, akik tökéletesen beleillenek Péter leírásába.
Ezek a levelek ilyeneket tartalmaznak: »Benny, Isten ma reggel a szívemre helyezett és imádkoztam érted. Egyszerűen nem tudok tőled szabadulni. Benny, minden rendben van veled? Nincs valami különleges hiányod, amiért imádkozhatnék? Kérlek, írj azonnal, mert szeretlek, Benny, és segíteni akarok rajtad! Történetesen éppen most éli át szolgálatom a legnagyobb eddigi pénzügyi krízisét. Kénytelenek leszünk bezárni az Istenért végzett egyik legnagyobb szabású munkánkat, hacsak azonnal nem segítesz. Ha nincs 50 dollárod, hogy elküldd a címemre, esetleg kölcsön veheted és segítesz abban, hogy Isten hittel végzett munkája továbbfolyjék. Még ma vesd el hitből a magot. Isten segít visszafizetni a kölcsönt. Társad a hitben …«
Nevem nem Benny, csak a címjegyzékükön lettem az valahogy. Az ilyen típusú megtévesztő levelek csak az emberek kihasználására szolgálnak, és Isten Igéjének a hatalma alapján nem tétovázom szerzőiket hamis prófétáknak nevezni.
Ez a karizmánia egyik legorcátlanabb formája, pedig a legtöbb karizmatikus evangélizátor ezt gyakorolja, különösen aki az isteni gyógyítást hangoztatják. Azon csodálkozom, hogy olyan nagy hitük van a gyógyulásommal kapcsolatban, de olyan kevés saját anyagi szükségletük területén.
Örömmel tapasztalod, hogy a Lélek miként figyelmeztet, amikor valaki be akar hálózni tanításával. Nagyon gyakran nem tudod azonnal kimutatni a tévedést, de tudod, hogy valami nincs egészen rendben. A Lelket azért kapja a hívő, hogy elvezesse őt minden igazságra.”

A felhomályosult keresztény persze úgyis megmagyarázza, hogy a görögben (és az arámban, és a héberben?) a „szeretet”-re három szó van, erosz (testi, fizikai), fileó (kb. kölcsönös rokonszemv, szimpátia, a hasonlatosságok alapján), és agapé (feltétel nélküli lelki szeretet).
Erre azt tudom mondani, hogy az alapműben (Újszövetség) kellően ki kellett volna fejteni, hogy a szerző a lehetőségek közül mire gondolt szeretet címszó alatt… máskülönben hogy jönne át egzaktan és korrekten az, ami nincs benne?
Túl sokat várnék el? Csak a teljes gondolat-átadáshoz szükséges minimumot.
És akkor arról még nem is volt szó, hogy Pál apostol szerint a legjobb állapot a nőtlenség; ezért halnak ki a keresztények – az egy zsákutca –; és béke poraikra.
Ha Európában annyira hülyék az emberek, hogy nem fogják fel, hogy a természet első számú parancsolata a szaporodás, és ezt csak a cigányok tudják – akkor az van, ami…
A következő fontos téma: amikor az az álláspont, hogy „a nő minden pénzt megér, és korlátlan erőforrásokat érdemel”, akkor arról van szó, hogy az illető (jelen esetben Blogin) elrontja a nőket, és azok is elrontják őt, és elrontott életűek lesznek mind a ketten. Blogin kvázi megveszi a nőket, és ezzel pénzéhessé teszi őket; az előző pasim havi százezret költött rám; te is költs rám legalább ugyanannyit, ez lesz az elvárás. Kész az elrontott nő, és gyerek persze nincs, mert az útjában van a karriernek, és a szodomita élvezkedésnek…
Tehát az eredmény a megvett, pénzéhes nő, akinek a végtelen felé tartó anyagi elvárásai vannak, és ezt viszi tovább az életében, míg végül senki sem lesz, aki ki tudná, vagy ki akarná elégíteni ezt az igényét, és gyermeke sem lesz, mert az nem fér bele a képbe, az nem olyan fontos… és van a gagyi dolgokra elherdált idő-pénz-energia, amelyből, és amely által fel lehetett volna nevelni a gyermekeket… aztán amikor már mindez az idő-pénz-energia nincs, akkor jön a felismerés, hogy hű, elbasztam, mert… pl. ott volt a hozzá tartozó, és mindezt a rosszat megideologizáló-megmagyarázó filozófia – amely aztán szépen elenyészik, a gazdájával együtt.
A kancigány mindeközben nem ír, és nem mond olyanokat, hogy a nő korlátlan erőforrásokat érdemel, hanem elveri, ha nem hozza oda neki a papucsát, és csinál a nőnek 3-4 gyereket, és megnyerik a számháborút – a népesedési háborút –, az egyszerű, és helytálló logikájukkal. A túlkomplikáltak, és tévedésbe, zsákutcába kerültek pedig kihalnak.
Igen, ilyen egyszerű a kiút a végtelenségig bonyolítható szellemi labirintusból.

Így már át is tértünk az egyediről az általánosra – jelen esetben arra, hogy Magyarország eljutott a roncstársadalom szintjére, ahol a korrupció minden társadalmi hierarchia-szinten jelen van, és mindent áthat a szodomita rothadás, és ahol második vonalbeli vezetők is, pl. a Budapest Airport és a BKV jogi igazgatói, veszegetnek, csalnak, és hűtlen kezelnek – és mindezt úgy, hogy a lebukásveszély már eleve adott volt, az első vonalbeli vezetők kiderült disznóságai alapján. Zsigerből bűnöznek: ez már igazi szodomita szint.
Persze a kis igényűek mondhatják erre, hogy de legalább mindez kiderült, és valami büntetés-szerűség is kilátásban van… Csakhogy ez kevés ahhoz, hogy Szodoma már ne legyen Szodoma, hanem ehelyett korrekt, becsületes, és jól működő társadalom legyen. Azért kevés ez, mert néhányan ugyan lebuktak, de a jelenség, és a hozzá tartozó mentalitás még mindig, és változatlanul megvan.
Amíg igaz az a zsidó mondás, hogy a magyar halni gyáva, élni pedig ostoba, addig itt az ország-lerothasztó szodomita zsidók és csicskásaik fognak uralkodni. Igaz, hogy volt 1848, és 1956, de az már régen volt, és ráadásul bukott volt mind a kettő – hogy a két világháborút már ne is említsem… Ez több mint bűn, hiba, és ezek által adott a kihaláshoz vezető út. Én ezért tértem le róla.
Miért az van, ami? Mert itt ilyenek az emberek, ilyen a többség; és akinek ez nem tetszik – mint pl. nekem – az előbb-utóbb úgyis elmegy, és ezáltal még inkább ilyen lesz itt a többég, egyre jobban közelítve a 100%-ot, ami egyfajta tökéletesség – mint a mennyország és a pokol szétválasztása – a rossz keveredés helyett.
Szodomát azért nem lehet megmenteni, mert a saját többségi lakóitól kellene megmenteni; nekik pedig jó így, ahogy van.
A megmentés-megmenekülés módja az, hogy soha, semmilyen körülmények között se legyél szodomita, és állj ellen az ilyen irányú kísértésnek, csábításnak, média-agymosásnak – és menj el Szodomából, még időben.
Amilyen törvényszerűen létrejött ez az „egzotikus” szodomita emberi niche, ugyanilyen törvényszerűen ki is pusztul; másként mondva, Szodomának életciklusa van. Hogy ez a ciklus kinek rövid, és kinek hosszú, az nézőpont kérdése: aki nem szereti, annak hosszú.
A lényeg, hogy a puszta föld marad utánuk – és következnek az újabb betelepülők. Természettörvény-szintű helycsere van, igen; és néha fájdalmas lehet ezzel a ténnyel szembesülni.

Frissítés:
Kérdés: mennyire fogják törni magukat az államot képviselők az alkoholizmus és dohányzás felszámolásáért, akkor, amikor horribilis bevételeik vannak a szeszesitalok és a dohányáruk megadóztatásából, és kb. 600 ezer – 1 millió embernek vannak alkoholproblémái Magyarországon (vö. kocsmatöltelékek)? Ehhez képest az alkoholizmus ellen tett állami lépések… igencsak kicsik, mert van ott „némi” ellenérdekeltség. Az alkoholisták közül pedig nagyon kevesen vannak olyanok, akik önerőből, saját belátás alapján képesek elmenni alkoholelvonóra – és előjegyzés-sorbanállás után sorra is kerülnek – és utána ahhoz is van akaraterejük, hogy ne essenek vissza…
Megállapítható, hogy Magyarország az állami rendszere szerint egy nagy alkoholista- és bűnözőképző, ahol ha valaki alkoholista, vagy bűnöző akar lenni, akkor az is lesz, mert gyakorlatilag akadálymentesek ezek a pályák, és nincs ehhez sem komoly külső visszatartó erő, sem megfelelő belső értékrend Szodomagyarországon.
Az is világos, hogy az állam nem az adózó alattvaló állampolgár, aki „minden rendszerek legjobbikában” 4 évente egyszer választhat a rossz, és még rosszabb politikacsináló társaságok közül, és akinek a tényleges döntéshozási és végrehajtási lehetőségei a valóban fontos ügyekben minimálisak – még akkor is, ha félmilliós tömeg van valami mögött, mert az aláírásgyűjtéses-népszavazós heroikus dolgok is könnyen kijátszhatók államilag, valamely jelentéktelen részlet megváltoztatásával – és akkor már nem is arról szól a népszavazás. Ez is így van kitalálva…
Ezért pusztul ez az ország, és csak a legjobbak-legszerencsésebbek maradnak hosszú távon is életben, akik ténylegesen a helyes úton járnak, és ők is csak mint kis csoport… Ebből kell kihozni értelmes dolgot, növekedést, fejlődést, miközben nem ez a főáramlat.
Hanem pl. ez:
A tököli börtön belülről – ma és 1985-ben
„Az egyik srác 19 éves, de már harmadjára szabadul. Cellán belüli erőszak, gyilkosság, hierarchia, csicska, cellapincér, aki nem üt, az köcsög lesz. Egész nap gyúrnak, kártyáznak, cigiznek. Láthatólag nem nagyon vannak összetörve.
Talán át kellene gondolni, hogy ez így büntetés nekik?”

Ez így büntetés, de nem nekik, hanem a kint lévőknek; a bent lévőknek nem annyira büntetés, mint inkább bűnöző-továbbképző, terminátorképző, ahol kihullik a gyenge, de a legártalmasabb (a judeovilágban: a legkiválóbb) bűnözők még profibbak lesznek, és a szabadulásuk – az elvégzett továbbképzésük – után még magasabb szinten művelik ugyanazt a tevékenységet, foglalkozást…
Ez itt direkt így van kitalálva, ahol az intézet ténylegesen nem büntetés-végrehajtó, hanem bűnöző-továbbképző; és persze a tényleges tevékenység álcázáshoz fedőnevet használnak, ahogy az a háborúban szokásos.
Akkor, mit is akarunk? Miért NEM lesz polgárháború, és III. világháború? Miért is nem vagyunk az első, előkészületi szakaszában?
Közben folytatódik a hazugság a végjátékig, amikor a hazugság már tarthatatlanná válik, és minden kiderül, és következik a társadalmi összeomlás, a társadalmi tömegkatasztrófa.
És ha már így van, a levonható tanulságokon kívül az is fontos, hogy az okozói ne éljék túl; az okozó megkapja az okozatot.

Egymondatos börtön-összefoglaló, mások megállapítása szerint: a börtön rossz és drága intézmény, amely rossz emberekből még rosszabbakat csinál.
Ettől a szodomita alapesettől kell eljutni az életbarát célig, a szodomita eset fordítottjáig: a jó és olcsó intézményig, amely rossz emberekből jó embereket csinál.

Frissítés 2:
Na jó, nem ex., mármint a barátnőm. Ő az a típus, aki a megfelelő párkapcsolat nélkül lezüllik, és tönkremegy. Az én szándékom pedig az, hogy ez ne így legyen, tehát maradok vele, amíg bírok; és úgy néz ki, hogy ő kezd vigyázni a kapcsolatunkra, és az alkoholmentes és dohányzásmentes jobbik énjét mutatja felém, és javul – úgy érzem, hogy kb. 2 cm-t feljött a kb. 2 méteres gödörből. Javul és fejlődik, csak lassú a tempó… De ahhoz képest, hogy van, aki olyan szintű alkoholistával él együtt, aki már nevét sem tudja leírni… Vársz három napot, és meglesz az aláírás – ez az alkoholista ügyintézés. A májzsugor, és egy halom másik betegség közben már megvan… Van, akinek Alzheimer kórja van, fehérvérűsége, és satöbbi; igen, csak ezeket nem ők választották, és nem járultak hozzá a cselekedeteikkel – ellentétben az alkoholistákkal, akik az önsorsrontás útját választották; a „kéjközpont” kapja meg a magáét, ha az egész rendszer belepusztul, akkor is…
Ettől betegség ez; a megbolondított jutalmazórendszer zsákutcája, mint a felkészületlen embert érő károsító körülmény, mert a természetben a szeszesital nem fordul elő, azt emberi közreműködéssel elő kell állítani, ugyanúgy, mint a többi tudatmódosító-kábítószert. Aki pedig nem tudja kivédeni az újonnan keletkezett károsító hatásokat, az kihal…
Márpedig a szellemi és fizikai károsító hatásokból rengeteg van.
A szellemi és technikai fejlődés ára az, hogy egyre kihalásveszélyesebb az út – amely fejlődés pedig elvileg éppen a jobb fajfennmaradás érdekében történt… Mert tele vagyunk hibákkal, a 90%-os fajkihalás minden szinten igaz lehet. A nagyobb tudás ellene hat a kihalásnak, viszont a tudás kétélű, pusztítani is lehet vele; és mert a nagyobb tudás nagyobb pusztítási hatásfokot is jelent, ezáltal növekszik a fajkihalás esélye.
„Visszabombázzuk őket a középkorba” – hányan nem érzik, hogy mennyire sátáni ez a nézet, és hozzáállás?!

Frissítés 3:
Mi miért történik, és hogy van ez a gyakorlatban… pl. így: előző nap este: gyere át holnap reggel 9-re, és vidd le a kutyákat, mert azzal tudsz segíteni. Ugye megteszed?
Meg.
A kutyaséta végeztével: gyere át ma délután negyed 3-ra is, és vidd le a kutyákat, mert… a szokásos.
A kutyaséta végeztével: ugye elmész az orvosomhoz, mert én most nem vagyok jól; csak a gyógyszereket kell felíratni, és kiváltani.
Nem.
És még ő van megsértődve.
Most menj el – mondta. Megmentett egy veszekedéstől. Én pedig megmentem magunkat az összes többitől.
Neki három nagy hibája van, alkoholizmus, dohányzás, önzés. Ha ezeken tud változtatni, hogy ezek ne legyenek, akkor még kellhet valakinek.
Én összesen 2x kértem tőle segítséget az egész kapcsolatunk alatt, és mind a kétszer visszautasította, lásd fentebb.
Ennyit erről, a parazitákról, és hogy hol ér véget az ő végtelenségük.
A lényeg, az alapdolgok egyszerűek: a produktum, jelen esetben a személy, nem éri meg a javításának költségeit, és úgy néz ki, egyszerűbb újat csinálni, nem selejteset, és a továbbiakban odafigyelni rá, hogy ne váljon selejtessé – illetve valóban egymáshoz illőt találni.
Másrészt, elpusztítani valakit, mint a spártaiak Tajgetoszon, vagy pedig mindenáron életben tartani, ugyanúgy hiba, mert így egy másik egyén, vagy egyének külső ereje akarja irányítani az egyént, és meghatározni, hogy azon egyén számára mi a „jó”; de ez valójában másokra vonatkoztatott sajátdöntés-érvényesítés.
Aztán amikor két egyén párban van, és sok a nézetbeli különbség, és konfliktus közöttük – akkor jobb, ha szétválnak.
Végül is, 3 dolgot értem el:
1. A saját dolgaimra nem jutott időm. (Persze, mert….)
2. Kevesebb lett a pénzem. (Persze, mert….)
3. Most már tényleg elegendő gyakorlati tapasztalatot szereztem (magyar) ragadozó, élősködő, szakadt csöves témában, úgyhogy ez slussz. (Persze, mert…)
Az AA és Al-Anon irodalmat olvasva pedig az jön le belőle kimondatlan végkövetkeztetésként, hogy aki ragaszkodik az alkoholizmusához, vagy nem képes megszabadulni tőle, azt már a sorsára lehet hagyni, mert reménytelen. Kényszerelvonó nincs, és az illető csak életfogytiglan tartó börtönbüntetés alatt józanodhatna kényszerből… Rossz a rendszer, mert akik tudnának tenni az alkoholizmus ellen, azok nem tesznek ellene; az egyszerű hozzátartozónak pedig igen gyorsan elfogynak a lehetőségei: el kellene menned az AA-ba; menj el elvonóra: Nem megyek. Kész. Tehát lehet elválni, ami megoldja az elváló problémáját; vagy tűrni, ami nem oldja meg senkinek a problémáját, csak valamiért kialakult ott egy olyan kompromisszum, hogy nem válok el, mert… mazochista vagyok, lakásproblémáim lennének, stb.
A demokráciában mindenkinek joga van az öngyilkosságnak ezen lassú módjához, előtte jó alaposan megkínozva ezzel a móddal a szűkebb környezetét, akik apránként veszítik el a hozzátartozójukat, aki egyre leépültebb állapotba kerül, és a normális biológiai élettartama előtt meghal.

Miért szodomita a többség?
Mert vannak a betegséget terjesztők, és a betegséget elkapók – avagy a rothasztók, és a rothasztottak, és az a betegség, a lelki romlás, ami a roncstársadalmat eredményezi, Magyarországon már többségileg elterjedt.
Egy példa a folyamatra: 2010. január 17. vasárnap, 12:22, MR1 Kossuth rádió, 30 perc alatt a Föld körül című nemzetközi magazin (38 percnyi időtartamban), amikor 12:36:45 körül (0-tól számolva 14:45 körül) ez volt hallható:
Nyárádi Péter: …politikai megfigyelők sajátos jelenséget észlelnek egy idő óta az amerikai fővárosban. Egyre több nőt látni diplomáciai rendszámú autókban, és ugyanez a jelenség figyelhető meg fogadásokon, tárgyalásokon. Már nevet is kapott, Hillary-hatásnak becézik – és hogy mi a lényege? Hát azt Fehérvári Petrától tudjuk meg.
Fehérvári Petra: Nőiesedik Washington. Az amerikai fővárosban Hillary-effektusnak nevezik a jelenséget – vagyis azt, hogy egyre több női nagykövet érkezik az Egyesült Államokba. Az Ománi Szultánság például az első arab ország, amely női nagykövetet küldött Washingtonba. Néhány sarokkal odébb az indiai nagykövetségnek szintén női vezetője van. Latin-Amerikából pedig Kolumbia küldött nagykövetasszonyt az amerikai fővárosba. Összesen 25 női nagykövet egyengeti országa kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Közülük 11-en afrikai, 4-en pedig karibi államokból érkeztek. Női nagykövete van Washingtonban a többi között Hollandiának, Horvátországnak, Liechtensteinnek, és Szingapúrnak is. Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint soha még ennyi nagykövetasszony nem tartózkodott egyszerre a világpolitika fővárosában. Persze azért még így is sokkal több, összesen 182 férfi dolgozik nagykövetként Amerikában, de a nők száma 1990 óta, amikor csupán öten voltak, ötszörösére emelkedett. Egyesek szerint ez a folyamat gyanúsan egybeesik azzal, hogy az elmúlt években a diplomáciáról inkább a nemzetvédelemre helyeződött át a hangsúly. Ám sokan inkább úgy vélik, hogy Hillary Clinton személyisége ösztönzi az elnököket és a miniszterelnököket arra, hogy nőt válasszanak országuk képviseletére. Hillary Clinton már First Lady-ként is nagy népszerűségre tett szert világszerte, főleg férje, Bill Clinton botránya után. De az elnöki székért folytatott harc, és a külügyminiszteri cím megszerzése után komoly elismertséget vívott ki magának. Ezzel a női egyenjogúsági mozgalmak vezéralakja lett. Az amerikai diplomaták szerint, ha egy ország női nagykövetet küld Washingtonba, azt jelzi, hogy halad a korral, és megpróbál lépést tartani az Egyesült Államokkal. A nők egészen más megvilágításban vizsgálnak bizonyos kérdéseket, és mások a prioritások is. Nagyobb hangsúlyt fektetnek például a kirekesztés, a szegénység, az egészségügy, a tiszta ivóvíz, vagy az oktatás kérdésére. Madeleine Albright, Condolezza Rice, és most Hillary Clinton külügyminisztersége alatt az amerikai nagykövetségek többet foglalkoznak azzal, hogy információt gyűjtsenek a nők helyzetéről világszerte. Annak ellenére, hogy Washingtont még mindig egyfajta férfiklubként emlegetik, nőnek lenni az amerikai főváros diplomáciai köreiben sok előnnyel jár. Például azzal, hogy az emberre hamarabb fölfigyelnek. Ám hátrányai is vannak; míg a férfi nagyköveteknél természetes, hogy magukkal hozzák a feleségüket, a nőknek sokszor egyedül kell megbirkózniuk a kiküldetéssel, mivel a férjeik igazán nem hagyhatnak ott mindent csak azért, mert a feleségük történetesen az ország fő diplomáciai képviselője. Márpedig a nagykövetnék legfőbb feladata a szórakoztatás, és a társasági események megszervezése. Ám mit csinál a nő, ha nagykövet, és a férje nem tart vele? Vagy napi tizenhét órát dolgozik, vagy ő is beszerez egy feleséget.
-
A nagykövetnő beszerez egy feleséget .mp3 (1,65 MB)
-
A nő is beszerez egy feleséget; és ezt kapják vasárnap délben szellemi tápláléknak a jobb sorsra érdemes hallgatók (vö. balsors akit régen tép…) – és ez volt a szórakoztató külpolitikai magazin. Egészen áttételes módon szórakoztató…
A judeovírus nő szórja a szellemi fertőzést az addig még egészséges sejtekre, akik utána a vírus klónjai lesznek. Washington a világ politikai fővárosa – ez evidencia, és „mindenki” tudja; te még nem? Meg van említve a kirekesztés is – a judeovírus retorika egyik kedvenc szava, és persze mindig elítélő értelemben – és a szöveg végén az a logikailag hibás, viszont nem céltudatosság nélküli mondat, a záró gondolat, ami tudatosan, vagy tudat alatt a leginkább megmarad a hallgatóság emlékezetében, miszerint a nagykövetnő keres magának egy feleséget.
Nyelvbotlás, freudi elszólás? Pardon – ez egy felolvasott szöveg volt egy konzerv-műsorban, ahol bőven lett volna alkalma korrigálni a szöveg gazdájának, ha nem ezt akarta volna mondani; meg az összes további „szűrő”-nek is, ha nem ért egyet a leadott szöveggel.
De ezek mind „magától értetődő dolgok, evidenciák”, amelyeket az „önkéntes kiváló mérvadó” oly nyugodtan mond a „nemzeti” főadón, főműsoridőben; és ezt nyilván a műsort hallgató fiatal lányok közül, és az apukáik, anyukáik közül sokan el is fogadják. Onnantól pedig már nem is kérdés, hogy legyél-e homoszexuális; persze, mert ez a trendi, ez a média-főáramlat, és útmutatás, és ne lógj ki a sorból, mert az a furcsa, a gyanús, és végső soron az az elítélendő, aki kilóg.
Aztán következik abban a sorban pl. az, hogy te még nem fogyasztottál kábítószert? Nahát, milyen ember vagy te… a társadalom legbénább alakja, az alja, és nincs benned semmi menő.
Azok a menők 30-40 év múlva már a temetőbe menők lesznek, de akkor már késő lesz nekik a felismerés, hogy elrontották az életüket – amiben „segítettek” nekik a „mérvadó vezérfonalak”, a judeovírusok, az életrontó paraziták.
A szodomita dolgok pedig manapság már nem tiltottak, és nem is egyszerűen tűrtek, elfogadottak, hanem támogatottak. Nem igazán burkolt felhívás homoszexualitásra; ez Szodomagyarországon már a média-támogatott kategória, és már csak az utolsó lépés van hátra a teljességhez, a kötelezővé tétel; és mihelyt mindenki homoszexuális lesz, akkor teljesen kipusztulnak azok, akik nem tudtak az életrontó-kártevő szellemi fertőzésnek ellenállni; vagyis a tapasztalatlan, naiv, felkészületlen, buta, és ezáltal beetethető, kifosztható, tönkretehető, és kipusztítható többség.
A kiinduló judeovírusok a szodomita-liberális életformával elpusztítanak mindenkit, aki benne van a láncolatban; és ez a láncolat a lakosságnak kb. 80-90%-a. Csakhogy a 10-20% túlélő azokból áll, akik rezisztensek arra a mentális betegségre, és ők fognak tovább szaporodni. A következő probléma az, hogy akik a leginkább rezisztensek arra a mentális betegségre, azok a szintén parazita cigányok… Tehát van még egy kör szellemi defektes kiszelektálódás, és a második kör a nehezebb.
Visszatérve a judeovírus-problémára, azt kell megnézni, hogy mi a betegség első forrása, ahonnan kiindul, mert a többiek a láncolatban már megbetegítettek, és nem egészen maguktól lettek olyanok, amilyenek.
Ahogyan a járványos betegségeknél van, a megbetegedett a továbbiakban megbetegítővé lesz.
A kiindulópont az, hogy a talmudista zsidók szavai, tanai, életformája, „erkölcse”, az egy szellemi betegség, amely leginkább a zsidó média, és a mémek által terjed; és ezt a betegséget az erre a betegségre rezisztensek, a betegségnek ellenállók élik túl.
Az általánosról a konkrét egyedire térve, ott van pl. az Albert Györgyi-féle zsidó sors: kifejlődött nála a rossz természet, volt három rossz házassága (ami rossz, az rossz), depressziója (betegség), alkoholizmusa (betegség), és végül a szívinfarktus (betegség, és az előzők következménye). Ez egy elrontott élet, és ez a nő szenvedett a saját életétől – és a környezete is, tőle.
Ő nem annyira betegség-terjesztő volt, mint inkább olyan, akin megmutatkoznak a mentális betegség tünetei; és ő is egy példa a sikeres zsidó karrier zsákutcájára – úgyhogy mindenkinek ajánlott átgondolni, mit jelent ténylegesen a sikeres, értelmes, és boldog élet.
Ő egy zsidó nő volt, és celebesített médiaszolga, akinek a becsvágyát nyilván kielégítette, hogy a sátáni társadalmi piramisban olyan magasra jutott, ahonnan már „látszik” – és ezáltal megkapta a „valakiség” érzését. Az pedig nagy csapda, amikor ez fontossá válik: kisebbrendűségi érzés, kompenzálás, diszharmonikus lélek van mögötte… és élt 44 évet, közben pedig belülről tönkrement.
Jobb lett volna-e, ha nem 44 évesen, hanem 66, vagy 88 évesen hal meg? Mivel felívelés, csúcspont, és hanyatlás típusú életpályát járt be, ennek alapján a hátralévő években csak tovább halmozta volna a szenvedést, lett volna még egy elvált férje, írt volna még egy könyvet arról, hogy milyen rossz az élet (az az élet, amihez a zsidóknak köze van, tényleg rossz, csak ő nem ezt, nem a lényeget tálalta volna). A lefelé ívelés közben egy viszonylag jó szakaszban halt meg, fájdalom nélkül… Lehetett volna ez rosszabb is, ha később hal meg.
Nincs kétségem afelől sem, hogy a három férje egy kibírhatatlan nőt ismert meg a személyében, és hogy nem igazán tudtak vele mit kezdeni. A szodomita-alkoholista nő tipikusan ilyen, mint volt „szerencsém” tapasztalni…
Milyen a pokol? Élj együtt egy alkoholista, házisárkány, önző, pénzéhes nővel, és megtudod – mi az, hogy lelki szenvedés; és azt, hogy a szenvedéshez még csak test, illetve testi fájdalom sem kell, mert létezik a lelki kín, és kínzás.
Hogyan lehet kikerülni a globális méretű judeovírus-csapdából? Fel kell ismerni, észlelni kell a betegséget, és rezisztensnek lenni rá; nem befogadni, nem olyanná változni, hanem a megbetegítő külső szellemi hatásoktól függetlennek, egészségesnek lenni, és maradni.
Az első lépés a felismerés, a második az ellenálló képesség, a harmadik az ellenálló közösség, a negyedik az ellenszérum, a gyógyszer, az ötödik a betegség teljes leküzdése. Azután nyilván lesz helyette más megoldandó probléma, mert az élet küzdelmes… küzdeni kell az elérendő célokért, állapotért, szintért.
Mindezt már a dühből írás helyett inkább úgy írtam, mint amikor az orvos kielemzi a betegséget – mert a probléma megoldása nem indulat, hanem értelem kérdése.

Mi legyen M.-mel?
M. rövidítés alatt most a nőmről van szó…
November közepe táján leírtam neki a „hétparancsolatot”, hogy mi az, ami a részemről nincs elfogadva, és mi az elvárásom. Január vége felé mennyivel került közelebb ezekhez? Nem sokkal, viszont közben engem nagyon lehúzott. Nagy ára volt annak a kevés javulásnak; és én a továbbiakban már nem fizetem meg azt a nagy árat.
Ehelyett élem az életem, és segítek neki abban, és annyit, amennyit jónak látok, amennyi még nem húz le, és nem tesz keresztbe a saját céljaimnak… Ez pedig laza kapcsolatot jelent vele. Hogy mennyi időm-energiám-pénzem van rá, azt már én határozom meg, és nem az ő elvárásai, amely szerint egyrészt én legyek a szolgája, másrészt pedig adjak neki pénzt is. Ezek szerint számára az a tökéletes ember, aki fizet a rabszolgasorsért… és remélem, hogy ilyen ember nincs. Az is elég baj, hogy van olyan lelkivilágú ember, mint ő…
Az ő elvárása velem szemben az, amit a parazita vár el a gazdaállattól, leíratlanul, de kismillió célzással előadva. Röviden összefoglalva, minden idődet, energiádat, pénzedet add nekem. És ha netán beledöglesz, akkor nincs szerencséd, és az már a te bajod.
Az pedig csak „természetes”, hogy ő nem tett értem semmit. Beteg vagyok? Az őt nem érdekli. Az viszont igen, hogy én eközben nem álltam a szolgálatára. Hát milyen dolog ez?!
Fél év alatt bőven kiderült, hogy a pénz a fontos a számára, nem a személy; és hogy csak annyiban vagyok neki fontos, amennyiben általam hozzá tud jutni Mr. Pénz, Mr. Alkohol, Mr. Dohány, és Mr. Rabszolga „férjeihez”. Az önzés, és az elrontott élet etalonja lehetne… de gyanítom, hogy erős a mezőny azon a téren.
A legerősebb motivációm az volt vele kapcsolatban, hogy egy szép magyar nő ne vesszen el, mert minden módon érzékelhető, hogy nem tesz jót neki az állatai között töltött magány, mert fokozatosan, minden téren egyre lejjebb csúszik, erkölcsileg, szellemileg, külsőleg és belsőleg. Csakhogy ez kinek a hibája? Az ő hibája. És ha nem tud az alkoholista, dohányzó, élősködő, házisárkány, önző, pénzéhes természetén önként változtatni, akkor minden külső igyekezet ellenére is, hanyatlik és elpusztul.
És hogy mennyire önző – maximálisan. Őt nem érdekli, hogy beteg vagyok, és nincs pénzem, hanem határozottan érezteti, hogy mindig álljak a rendelkezésére, és mindig legyen pénzem – mert ha nem, akkor olyan sértődős, és bűntudat-gerjesztő szövegeket ereszt meg, hogy ihaj – tehát hogy én vagyok a rossz. Nem ő a parazita, áh, nem. Tisztára, mint a zsidók. Tehát a parazitizmus nem származási címke, és nem vallás, hanem mentalitás kérdése: az, hogy ki mit fogad el jónak vagy rossznak, és hogy milyen életpályára áll.
Mivel M. önként, önerőből ilyen parazitává vált – energiavámpír, pénzszívó – megérdemli a sorsát; és ne csodálkozzon azon senki, hogy csak annyiban törődök vele, amennyiben azáltal távolabb kerül az alkoholizmustól, dohányzástól, élősködéstől, önzéstől, pénzéhségtől.
Hogy milyen egy szodomita nő, amikor banya, és K.O.? Például ilyen: január 26-án este telefonon úgy hallottam a hangján, és abból, amit mond, hogy megint be van szívva, kb. másfél hét józanság (pontosabban, száraz részegség) után.
Én: Úgy veszem észre, megint ittál. Ő: Nem ittam semmit. Nincs is rá pénzem.
Én pedig nem mentem bele az olyan vitába, ahol nem tudok bizonyítani (pl. alkoholszonda hiányában). Megkérdezhettem volna, hogy akkor miért ilyen recsegős a hangod, miért kiabálsz, és miért úgy beszélsz, ahogy beszívott állapotban szoktál… De ha már eleve tagadott, akkor úgyis csak azt folytatta volna, még nagyobb hangerővel (a hisztérikus kiabálás, mint a „meggyőzés” eszköze).
Csak közben mondta, hogy volt nála a barátnője, és hogy az egyik rokona adott neki pénzt – vagyis megvoltak az ital- és pénzforrások.
Úgy sejtem, hogy a piás barátnője által megvolt az ital, aztán amikor már minden mindegy állapotba került, nekiállt pénzt kéregetni…
Aztán következett az az epizód is, aminek az előzménye az volt, hogy én pár nappal ezelőtt, minden hangsúly, és él nélkül megkérdeztem tőle, hogy elhozta-e a krumplit (az MSZP által osztogatott választási ingyenkrumplit, mint lajstromba vett rászoruló), csak hogy érezze, hogy törődök vele, mert nekem kvázi mindegy, hogy mi van a krumplival, nekem nem kell, nem eszek belőle, stb. Ő pedig nem minden él és hangsúly nélkül mondta, hogy igen, elcipelte, és hogy 5 kg krumpli volt, és 2 kg hagyma. Mondom, jó.
Január 26-án este ez már „úgy jött le” nála, hogy én gúnyolódva kérdeztem, hogy elhozta-e a krumplit.
Ha viszont nem kérdeztem volna meg tőle annó, akkor most vádlón azt mondta volna, hogy meg sem kérdezted, hogy elhoztam-e a krumplit – vagyis hogy nem törődök vele.
Tehát tökmindegy, hogy mit mondok (vagy mit nem mondok), mert az neki úgysem jó. Vagyis magyar nő létére olyan, mint a talmudista zsidók.
Megoldás? Nem kell azzal foglalkozni, hogy részegen mit mond. Ez viszont azt is jelenti, hogy nem kell vele foglalkozni, mert a személyét a mondandójától meglehetősen nehéz elválasztani. És akkor arról még nem is volt szó, hogy ha tényleg nem ivott (amit kétlek), akkor mégis mitől lett megint olyan flúgos? Ha viszont ivott, és letagadja…
Akárhogy is van ez, nem éri el azt a szintet, akivel együtt érdemes élni.
Együttlét helyett az egyedüllét jelenti az örömet… Annak örülök, ha nincs jelen az életemben; a jelenléte az egy fárasztó állapot.
Törődni vele annyit, mint egy beteggel – valamennyire, számomra még nem lehúzó mértékben hozzájárulni a gyógyulásához, és ennyi.
Hol van ez az egyenrangú, kölcsönös, és kölcsönösen jó párkapcsolattól? Messze.
Ennél az erőlködésnél-kínlódásnál sokkal egyszerűbb, és jobb, ha az ember megkeresi a valóban hozzá való párját.
Mert mindenki megérdemli azt a sorsát, ami a lelkivilágából, az aktuális szintjéből következik. Ezt érdemli, nem pedig valami mást.
Mit jelent ez?
Például azt, hogy a csöves, és hajléktalan-forma kapcsolatai (vö. parazita-halmaz) közül én lógtam ki a sorból.
Ha ő kitakarítja a parazitákat az életéből, és ő sem lesz parazita (alkoholista, dohányzó, pénzéhes, stb.), akkor már más lesz ábra.
Mindenki megérdemli azt a sorsot, amit kikovácsolt magának.
Ez a természet rendje, és igazsága.
Kár volt őt megcsinálni? („Anyám, aki a világra szart” – szokta mondani, amikor épp rosszban van vele.)
Kár volt belemennem ebbe a kapcsolatba?
Látszólag igen; valójában nem. Nekem ezt az utat végig kellett járnom, mert ez a tudás, tapasztalat még hiányzott az életemből; és ha nem most jártam volna végig az élet iskolájának ezt a részét, akkor valamikor máskor került volna rá a sor, tehát ez a tananyag nem lett volna kihagyható.
Aki olyat leír (aminek szintén megvoltak az előzményei), hogy a parazitizmust meg kell szűntetni, annak ez nem kihagyható, hanem szükséges rész. Tessék, és lássuk, mire mész vele, és milyen következtetéseket vonsz le belőle…
Azt a következtetést vontam le belőle, hogy egy parazita személlyel való foglalkozás, együttélés, irdatlan nagyságú időt-pénzt-energiát fogyaszt el, és hogy ez így nem éri meg (és hogy emiatt valamilyen fokú távolságtartás lesz belőle); hanem csak célirányosan, és rendszerbe illesztve, idézőjelesen, vagy idézőjel nélkül intézményesítetten érdemes ezzel foglalkozni, mert az elért eredmény, és az ára közötti arány így elfogadható.
Lehet egy parazitát szeretni? Ha valaki szereti, hogy egy parazita rajta csüng, és kizsigereli… az valami nagyon beteg, és károsító dolog.
Normális ember soha nem fogja szeretni a parazitákat, kártevőket, hanem a parazitizmus ellen hat, ahogy tud, az életet tisztelő, nem fájdalmas, vagy az életet nem tisztelő, fájdalmas módon; és persze hogy az előző a jobb, viszont az a nehezebb.
Van egy olyan arányosság, hogy a legjobb megoldás a legnehezebb, és legeredményesebb, a legrosszabb a legkönnyebb, és a legkevésbé eredményes.

Az AA és az Al-Anon imája illik ide:

Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok,
bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok,
és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.

A melankólikus, depressziós, szociális fóbiás természetemre púpnak van még egy élősködő alkoholista láncdohányos is, aki túlterhel, és lelkileg agyonnyom, miközben lassanként meggyilkolja magát az alkohollal és a dohányzással.
„Jól” beválasztottam.
Ha belehalok, nincs szerencsém.
Már nem csak saját magát teszi tönkre, hanem engem is…
Muszáj változtatnom, a kisebb terhelés irányába.
Leírtam neki a „hétparancsolatban”, hogy mit ne tegyen – és azóta is a tilalomlistán lévőket teszi.
Ha az élősködésre van akaratereje, de az alkoholról és a dohányzásról való leszokásra nincs, akkor ennek megfelelően pusztul, és meghal, mert ezt a sorsot kovácsolta ki magának. Ez a rossz irányba fordított akaraterő eredménye.
Kényszerelvonó nincs, van viszont szabad akarat, szabad öngyilkosság…
Ez a csőd.

Ahogy olvasom az A.A. és Al-Anon irodalmat, és gondolkodok M.-en, egyre jobban kezdem megérteni a viselkedését. Megérteni, de nem elfogadni. Soha nem fogom elfogadni azt, ami rossz, amin neki kell változtatni.
Szerinte persze én vagyok a rossz, mert elegem van abból, hogy másból sem áll a kapcsolatunk, mint hogy kihasznál. Ő pedig „jól megmond anyunak” ezért. Ez a „hála” nála.
Innen nézve, ő szép karosszéria, jó genetika, és teljesen rossz vezérlés; agyat kellene cserélni benne.
Én néhány rossz lelki tulajdonsága miatt vagyok rá dühös. Azokon a részeken nagyon nem illünk össze.
Elsősorban az élősködéséről van szó – és mivel az élősködő alapból nem vonzó, hanem taszító, valamivel vonzóvá kell tennie magát: ő olyan, mint egy csokoládéval bevont élősködő.
Szereted a csokoládét? Nagy ára van ám annak, csak te még nem tudod…
Ami a parazitizmust illeti, mit ad ő a ráfordított időért, pénzért, energiáért cserébe? Leginkább semmit, illetve alkoholista hőbörgést, fikázást… Jótett helyébe rosszat várj.
Én leírtam az elvárásaimat, amelyeket nem teljesített; ő nem írta le, és nem mondta el az elvárásait, viszont megpróbálta azokat minden módon kikényszeríteni belőlem. Le is gombolt rólam 80-valahányezer forintot, és sok órát a szolgálatában…
Ezért parazitizmus a parazitizmus.
Az előttem lévő hapsija M. szava szerint őt „agyonverte”. Az sem volt ok nélkül… Persze nem használt neki; nem ok nélkül való volt, de nem érte el a célját.
A Németországban élő milliomos (forintban biztosan az) húga sem segít rajta semmit.
Nem szép dolog ez, viszont biztos vagyok abban is, hogy a nővér élősködő mentalitásának, és az alkoholhoz és dohányzáshoz való ragaszkodásának van ebben némi szerepe…
Minél közelebb áll M.-hez valaki, annál jobban élősködik rajta – és így veszíti el őket, és megérdemelten.
M. pedig közben semmit nem változik, és makacsul ragaszkodik a rossz természetéhez.
Nem tehetek róla, ilyen a természetem… Na, ha ilyen a természeted, akkor bizony magadnak maradsz, mert rajtad kívül nem lesz senki ember, aki elviselje a rossz természetedet – és beszerezhetsz magadnak kutyát, macskát társnak, mielőtt végleg kihalnál, mert neked ilyen a természeted…
Másrészt, ez a helyzet M.-mel valami olyan, mint Bruce Lee első nője esetében; ha nincs pénz, eltűnik a nő.
Amikor elfogy a pénz, akkor mi lesz? Eltűnik a nő? Nem baj, tűnjön el. Ezután következett az, hogy Bruce Lee egy kevésbé szép, viszont együttélésre alkalmas nőt vett feleségül.
Nehogy azt higgye valaki, hogy a rossz természetnek, a rossz gondolatoknak és tetteknek nincs visszaható következménye.
Naná, hogy van.
Mint ahogy a jó természetnek, a jó gondolatoknak és tetteknek is megvan a visszaható következménye, pl. a jó házasság.

M. tényleges elvárása az, hogy aki a párjaként vele él, az vigye le a kutyákat naponta legalább kétszer, vásároljon be élelmiszert neki és az állatainak, szerezzen be ezt-azt, amire éppen szüksége van, menjen el helyette az orvoshoz(!), végezze el a háztartási javításokat, vagy fizesse ki a szerelőt, és legalább fele részben, kb. havi 50 eFt értékben tartsa fenn a háztartását, akkor is, ha nem ott lakik.
Ezek nem is látszanak nagy elvárásoknak, ha megvan hozzá a megfelelő személy, akinek van havi elkölthető fixe, sok szabadideje, állatbarát, és nincsenek különösebb életcéljai…
Csakhogy ez a személy nem én vagyok.
Nincs havi fixem, nincs sok szabadidőm, és bár állatbarát vagyok, vannak más életcéljaim.
Nem tudom kielégíteni ezen igényeit – márpedig úgy néz ki, hogy ezek számára a legfontosabbak.
Ő eltévesztette a személyt, én pedig tévedtem abban, hogy meg tudom őt menteni saját magától.
Kettős hiba.
Az igényeink és elvárásaink nem egyeznek meg a másik által nyújtott kínálattal.
Mivel a lényeg felismerése ezáltal megvolt, lehet a hibákat kijavítani.
Veszekedni, dühösködni, utálkozni felesleges, a lényeg az, hogy mindenki érje el a célját, és jobb legyen az élete, mintha egyedül lenne.
Nálam ez ebben a felállásban nem valósul meg, és nála sem igazán.
Tehát mindkettőnknek tovább kell keresnünk a párként megfelelő személyt.
Bármilyen meglepő, nekem fontos az ő boldogsága is, és ha ő ezt egy másik férfi oldalán jobban megtalálja, mint velem, akkor legyen így.
Másként mondva ugyanezt, nekem fontosabb a boldogsága, a jó közérzete, a vágyott élete, minthogy birtokoljam, és elmondhassam, hogy ő a nőm, satöbbi.
Ha kettőnk között a laza baráti kapcsolat jelenti az optimumot, akkor ez lesz, erre fog beállni a kapcsolatunk, hiszen minden más, eredőként, csak rosszabb lenne ennél.
Mások ezt „mindent, vagy semmit” felállásban oldják meg; ha a minden nem jött össze, akkor marad a semmi; ha nem szerethető, akkor gyűlölve lesz. De szerintem ez nem az optimum, hanem ugrálás a végletek között – és ez kevésbé boldogító, mint az optimális kompromisszum.

M. érdekében tevékenykedve / szolgálatában / rabigájában elvesztettem az egyik pár kesztyűmet. Kihullott az oldalzsebemből, ahová betömködtem; és persze nem lett meg, hiába jártam le azt az útvonalat, ahol kieshetett. Már a kesztyűm is páratlan… Követem a kesztyűmet; legyen páratlan az is, aki benne van.
Másként mondva, elválok.
Ez volt kedden; aztán szerdán mentem az Al-Anonra, a Dózsa György út 150-152. alagsori helyiségébe… és egészen a pincelejáróig jutottam, de közben utánam jött, és megállított egy fekete ruhás izé – noname biztonsági szolgálat, vagy valami ilyesmi –, és közölte, hogy jöjjek vissza a portához, ahol a baszogatásommal szórakoztak – volna. Miért nem jelentkeztem be a portán, hogy hova megyek, ilyesmi. Mire közöltem, hogy tudom, hogy hova akartam volna menni, és ki van-e írva, hogy nekem ott le kell jelentkezni (nincs kiírva), és akkor nekem mégis honnan kellene tudnom az ő igényeiket, a gondolataikat… Amit én gondolok róluk, azt kapják meg.
Az általuk történt egzecíroztatás kb. 17:58-tól 18:00-ig tartott, és tartott volna tovább is, de otthagytam őket, és távoztam. (Fel is tartanak, baszogatnak, és el is késsek – na nem.)
A rohadt zsidók, szemét cigányok mellett a szarmagyarok a harmadik csoport, akik miatt ilyen ez az 1/3 ország is.
A kötözködésükkel akadályozzák az Al-Anon csoport működését, és konkrétan ez az oka, hogy én oda többet nem megyek.
A fekete ruhásnak megemlítettem: „Akarok én többet ide jönni? Az az érzésem, hogy nem.” amire azt válaszolta: „Nagyon helyes.”
Akkor ezt megbeszéltük, és téma lezárva.

Kapcsolódó: Siralmas tények

Időközben arra is rájöttem, hogy amikor M. azt mondja, szeretlek, az csak a dolgok egyik fele. A teljes verzió így hangzik: Szeretlek kihasználni. Vagyis nem fejtette ki az igazság minden részletét. Ebből az következik, hogy az ő lelki párja Gyurcs(ót)ány.
Kész pszichodráma, amiben eddig részem volt…
Amikor megemlítettem neki, hogy ő minden módon igyekszik bevonni engem a saját dolgaiba, és hogy az ő szolgálata helyett a saját életemet szeretném élni, erre már ideges lett… Talált, süllyedt. A végletekig (még jó, hogy nem végzetekig) önző alkoholista megtalálta a jó marha ko-dependensét (társfüggőjét), és ez most véget ér… Ezt hallani sem akarja.
Mentségemre mondom, én úgy mentem bele a kodependenciába, hogy megsajnáltam; ne menjen tönkre egy szép magyar nő, aki párkapcsolat nélkül nem áll meg a lejtőn. Tehát két választásom volt, vagy kihagyom őt teljesen, vagy felvállalom teljesen – mindazt, ami vele jár. Persze akkor még halvány segédfogalmam sem volt arról, hogy ténylegesen mit vállaltam fel…
Most pedig már (vagy még) ott tartok, hogy én kigyógyulok a kodependenciából – amiről egy pszichológiai „svédcsavarral” kiderült, hogy az egy másik fajta önzés – ő pedig remélhetőleg kigyógyul az alkoholizmusából, és akkor már ő sem lesz önző. Amilyen akkor lesz a kapcsolatunk, az lesz a reális; és ha a párkapcsolati elvárásai nem változnak, akkor a lelki fájdalmaktól mentes, harmonikus kapcsolat a laza baráti kapcsolat lesz közöttünk – és mindkettőnknek meg kell találnia a jobban hozzáillő párját.

Szodomagyarországon érdekes módon vannak pozitív tendenciák is – pl. az, hogy egyre többen kerülnek a meleg helyzetekből a megnyugtató hűvösre, hűtlen kezelésért, vesztegetésért – és a többi…(?).
Jut eszembe, hány éve mondta D209 Medgyessy, hogy az SZDSZ tele van korrupcióval? És hány éve nem szólt rá az ügyészség, hogy mondja a konkrétumokat?
Mikor is mondta Demszky, hogy „mi vagyunk a többség”?
Egy megállapítás (tőlem): amikor a börtönben ők lesznek a többség, akkor lesz rend.
Adalék, hogy milyen rohadék a kirekesztés ellen küzdő kirekesztő (mármint, a kiket nem kirekesztő, és kiket kirekesztő) Demszky:
Visszatért a Demszky szemét bántó Lada

A szodomita többség kezd átkerülni a megérdemelt helyére – de sajnos nincs annyi börtön, hogy mindegyikük beférne.
Közben pedig érdekes alkuk folyhatnak a háttérben a „menedzserek” között a börtöncsapatok játékosairól…
A zuhanyhíradó szerdai hírei

Magyarország társadalmi pocsolyává lett, ahol tenyésznek a nagyra nőtt baktériumok, és mindenféle élősködők. Ha a zsidók lecsapolják a mocsarat, akkor pedig sivataggá lesz. Úgy látszik, végig kell menni a lepusztulás összes fázisán, és csak ez után következik a felemelkedés – bár már van ellenerő.
Én pedig itt vagyok Judapest-Butapest legvörösebb kerületében, rothadt lelkűek halmazával körülvéve, és nem csodálkozom – azon, hogy mi miért nem működik, és mi miért működik. A paraziták fordított világában, aminek működnie kellene, az nem működik, aminek nem kellene működni, az működik – és ebből-ettől lesz az irány a pusztulás.

Tényleg csak ennyit tud a magyar sajtó?
„Magyarország aranybánya, aki nem lop, majd megbánja.”
A judapesti trágyadomb egy kicsi, de jellemző darabja; ezt kell még megszorozni nagyon sokkal a teljes ábrához, és alapvetően ennyi.
Aki nem lop, az viszont jól teszi, ha lép, mert az azt bánja meg, hogy még mindig itt van, Szodomában. És itt holnap is csak a szodoholnap jön; a vörös vödörből bele a narancsvörös csöbörbe…

1…

A bejegyzés kelte: 2009. december 31., csütörtök - 21:53, kategóriája: Viszonyulásom.