WP

Persze csak úgy, hogy zsidózzunk, cigányozzunk, de azért legyünk polikorrektek is, mert abból élünk… De azért így is érdekes.
Ezt egy google-cacheben találtam; elvileg a havashenrik.hu oldalon kellene lennie, ott viszont nem találtam meg.

Riport-részlet:
Interjú Czeizel Endrével
2009. augusztus 04. – Havas Henrik

Nobel-díjas vagyok – mondja Watson -

H. H. – Tom Wulf egyik könyvében – alapvetően inkább az újságírással foglalkozik, az újságírás kapcsán a közbeszéddel – az írta, hogy a közbeszéd Amerikában erősen szabályozott keretek között működik. A legfrissebb genetikai eredményeket egyszerűen nem szabad, nemhogy nyilvánosságra hozni, de még nyilvánosan beszélni sem róluk. Most nyilván eljutunk addig a nagyon kényes kérdésig, amit a hétköznapi ember is már úgy használ, kifejezéseket, mint például genetika, a génjeiből adódik, és itt most a feketéktől az afroamerikaiaktól egészen a magyarországi cigányokig, romákig terjed az a skála, amiről nagyon gyakran a hétköznapi ember azt érzi, hogy mellébeszélnek, sumákolnak, nem mondják ki az igazat, elhallgatnak kutatási eredményeket, stb. Miért van ez?
C. E. – Nem könnyű rá válaszolni és van egy nagyon aktuális téma. Ugye 1953-ban James Watson és Francis Circk indította el a genetika forradalmát, hiszen ők értették meg, hogy a genetikai anyag a DNS, az a kettős spirál, hogyan is van felépítve, hogyan is működik. James Watson, aki azóta is egy hérosa a genetikának, ő ezt nem mindig fogadja el. Én részben értem, hogy miért van ez a közmegegyezés, hogy bizonyos dolgokról nem illik beszélni, vagy nem illik kimondani amit gondolunk. De vannak emberek akik úgy érzik, mint James Watson, aki ugye tényleg egy héros, és ő kimondhatja.

H. H. – Nobel-díjas vagyok – mondja Watson -, megmondom…
C. E. – Így van. De aztán mekkora balhé lett ebből! Lemondatták tiszteletbeli elnöki funkciójáról a géntérképezés utáni programban, lemondatták az európai előadáskörútját és aztán nyilatkozik, hogy nem úgy gondolta…

H. H. – Most már mondjuk meg, hogy miről van szó!
C. E. – James Watson arról beszélt, hogy szerinte az embert fajon belül, megnézik a különböző rasszok társadalmi teljesítményét, akkor neki úgy tűnik, hogy az az európai ember, zárójel, a fehér ember, az a szellem téren többre hivatott, mint az afrikai eredetű, zárójelben a fekete. Ennek szakmai körökben vannak megalapozott tényei.

H. H. – Hány Nobel-díjas fekete van?
C. E. – Úgy tudom, hogy természettudományos Nobel-díjat például afrikai származású ember még nem kapott, de keleti rengeteg. Ugyanakkor ott van a másik oldal, hogy a fizikai adottságaikban pedig egészen kiválóak. Ha megnézi az ember a százméteres síkfutás döntőjét…

H. H. – És mi van az eszkimókkal? Mi van a busmanokkal? Egyszer viccet csináltam egy politikus kijelentéséből, hogy mi vagyunk a legtehetségesebb nép. Viccesen azt mondtam, hogy mi biztos a legtehetségesebbek vagyunk, de láttam egy filmet egy eszkimóról, aki a fókát megtalálja a jég alatt, órákig tud egyhelyben állni és utána megszigonyozza, a busman a sivatagban megtalálja vizet. Akkor mik a tehetség kritériumai?
C. E. – Hogy ki miben jó, az attól függ, hogy miben mérjük. Tehát ha egy kínai embert az európai kultúra bűvöletében értékelnénk, valószínűleg nem lesz csúcs. De ha mi most elmennénk Kínába és minket a kínai kultúra szemszögéből értékelnének, akkor valószínűleg elég gyengék lennénk, hiszen az értékelések kulturfüggőek. Hadd térjek vissza Watsonhoz, ő úgy gondolja – és ennek bizony szakirodalma van -, hogy vannak rasszis különbségek. Mégis vissza kell egy kicsit a fizikai adottságokhoz is térni. Ugye gondoljuk meg, hogy ezek az Amerikában élő afrikaiak, Afrikából rabszolgaként jöttek. Már bizonyított, hogy például a hajóúton körülbelül egyharmaduk elpusztult.

H. H. – Ezzel most a kiválasztódásig akar eljutni?
C. E. – Igen, igen. Tehát Watson is erre utalt… A következő, hogy mi is volt az ő feladatuk? Hát, mint rabszolgaként fizikai munkát végeztek és ennek következtében ők tulajdonképpen ebbe a fizikai adottságok irányba válogatódtak ki.

H. H. – Világos. Mivel rabszolgák voltak, a rabszolgatartó úgy, mint a régi rómaiak, megnézte, hogy kivel párosodik akár a legerősebb rabszolga. A rómaiak ezt csinálták, de tanítókat is képeztek a rómaiak, meg kőbányai dolgozókat.
C. E. – Ha visszamegyünk az 1960-as évek Amerikájához – most már más a helyzet – akkor érzékelhető volt, hogy a felső értelmiségi osztályban alig volt fekete, ezzel szemben, ahol a fizikai adottságokra, képességekre volt szükség, a sporttól kezdve a zenében, ott rengetegen voltak. Akkor sokan azt hitték, hogy ennek biztos genetikai eredete van. Nagyon jó az Ön kérdésfeltevése, hogy valószínűleg ez nem genetikai eredetű, hanem egyszerűen a társadalmi körülményekből, ahogy ők éltek, adódott. A fehér ember az mindig iskoláztatta a gyerekét, minél magasabb szinten, a fekete nem és így alakult ki. Azért mondom ezt példának, mert kiejtett egy szót ugye, hogy roma, cigányprobléma Magyarországon. Amerikában, a hatvanas évektől kezdve erre rájöttek nagyon rafináltan, s ha megnézzük az amerikai tévéműsort ott az egyik bemondó az biztos, hogy fekete. Az amerikai filmekben ma a jó nyomozó az fekete… Tehát, egy nagyon okos politikával ezt a társadalmi közvélekedést megváltoztatták. Ma már azt gondolom, hogy az amerikai emberek döntő többsége nem hiszi azt, hogy az európai fehér ember szellemi képességekben jobb.

H. H. – Az utóbbi hetek legnagyobb sporteseménye a világon a Superbool volt. Végignéztem, éjfélkor kezdődött és félötkor ért véget, egymilliárd ember látta. Nem értek az amerikai focihoz, de feltűnt amikor felálltak a csapatok, hogy a quarterback, aki a  passzokat adja, az az ész és az mind fehér. A futók, akiknek gyorsnak kell lenni, azok mind feketék. A török-zúzok nagyobbik része is fekete. Egyetlen fekete van a ligában, aki csapatkapitány. Ez, hogy van?
C. E. – Látunk ilyen nyilvánvaló különbségeket, amelyek azért tompulnak szerintem a társadalomban, de ugyanakkor semmifajta tudományos bizonyítékunk nincs arra, hogy mondjuk az afrikai származású, vagy az európai származású emberek génállományában lenne olyan különbség, amely genetikai eredet alapján, mondjuk az egyiket itt jobbnak, a másikat ott rosszabbnak.

H. H. – Miért nem csinálnak ilyen felméréseket?
C. E. – Vannak ilyen felmérések. Amerikában, amikor a gyerekek belépnek az iskola első osztályába, mindenkinek megnézik az intelligencia szintjét. Az átlag 100 volt, a fekete gyerekek 86-on voltak, a zsidógyerekek 111. Ezeket lehet tudni. Ugyanakkor ebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a zsidóságnak jobb lenne a génje, a feketének rosszabb lenne, hanem a kulturális hagyományok, az anyagi helyzet, a szülők felfogása a gyermeknevelésről, a társadalmi esélyek sokkal inkább megmagyarázzák ezt a különbséget. Ha a genetikai különbségekre lennénk kíváncsiak, akkor a DNS-t a fogamzás pillanatában kellene vizsgálni. Már az a kilenc hónap nagyon sok mindent eldönt, például a fekete várandós, egy kicsit másképpen él, mint egy fehér várandós. Nem beszélve a gyerekkorról, hogy ki él sikátorban és ki él előkelő körülmények között. A tudomány humanizmusa azt diktálja, hogy mivel genetikailag nem bizonyított, hogy a rasszok között lenne értékbeli különbség, a látszólagos társadalmi jelenségeket nem helyes értékelni. Nem szeretnék senkit megbántani, de bizonyos egyszerű emberek ebből olyan következtetést vonnak le, ami már kicsit humanitárius.

H. H. – Gondolkodtam azon, hogy szóba hozzam-e azt, ami tizenvalahány évvel ezelőtt történt, de szóba hozom. Volt egy elit értelmiségi liberális összejövetel valahol a Balaton-parton, 2004-ben. Megbukott a Boross Péter vezette MDF kormány, jöttek a szociálliberálisok. Ez a liberális értelmiségi csapat, amelyik ott tartózkodott, nagyon örült. A mikrofonhoz kipattant egy újságíró kolléga és a következőket mondta: – az a hihetetlen, hogy ez elhangzott és semmiféle reakció nem volt – „Én, aki Amerikában éltem hosszabb ideig, mint tudósító pontosan tudom, hogy a helyzet az, hogy a sportcsarnokok megtelnek fehér nézőkkel, kifizetik a méregdrága jegyeket, és nézik azokat a milliomos szupersztár fekete kosarasokat, akiknek nem örülnének, hogy ha a szomszédjuk lennének. De miért van az, hogy kifizetik? Mert ezek zsenik. A génjeikben hordozzák a kosárlabdához való zsenialitásukat.” Most innentől kezdve már nagyon félve mondom, de a zsidó szót Ön ejtette ki először… és azt mondja: „Most eljön az az idő, amikor a magyar többségnek el kell fogadnia, hogy mi zsidók, képességeinkben, többre vagyunk hivatottak és tessék, üljön föl a többség oda a karzatra, és vegye tudomásul, hogy mi a zsidó kisebbség többre vagyunk hivatottak”. Hát, én így néztem körül… mondom, mondjon már valaki valamit! És kussolt mindenki, meg se mert nyekkenni!
C. E. – Azért kellett volna.

H. H. – Beszéljünk a kisebbségről.
C. E. – Beszéljünk. Ez nekem egy nagyon kedvenc témám, foglalkoztam a Nobel-díjas tudósokkal, tizenhat magyar származású van és tizenegy zsidó származású.

H. H. – Beszéljünk még a fekete kosarasokról…
C. E. – Azt azért szabad mondani úgy gondolom, hogy az az afrikai származású fekete kosaras, akinek sok generáción keresztül a fizikai munka, a fizikai erőkifejtés volt az őseinek a feladata és valószínűleg mindig a legerősebb, a legegészségesebb élt tovább és nemzett több gyermeket elképzelhető egy bizonyos kiválogatódás.

H. H. – Csontozatban is? Nekem egy antropológus azt mondta, hogy a fekete vágtázók és kosarasok sarokcsontja más szerkezetű, mint a fehéreké, merthogy más természeti körülmények között éltek.
C. E. – Ezt nem tudom. Azért azt gondolom, hogy az nem sértő, ha azt mondjuk, hogy a fizikai adottságaikban az elmúlt ötszáz év – 1492-től – egy olyan kiválogatódáshoz vezetett, hogy ők a fizikai adottságaikban javultak és jobban kiválogatódtak, mint a fehérek.

H. H. – Olvastam én olyat is valamikor, de már a szövegkörnyezetre sem emlékszem, hogy a fekete férfiak nemi potenciája, az nemcsak a mítosztok világához tartozik…
C. E. – A jó fizikai erőállapot. A potencia, a heti szeretkezési gyakoriság, náluk nagyobb. De azt gondolom, hogy ez megint nem a génektől függ, hanem közvetett fizikai képességeikben jobbak. Egy nyamvadt kis, eszével túldolgozott értelmiségi nem olyan jó az ágyban, mint a kosárlabdás.

H. H. – Madonna, aztán még jó néhány amerikai filmsztár fekete gyerekeket fogad, fogadott örökbe. Ez most divattá vált Hollywoodban. Annak a malawi kisfiúnak – mert azt hiszem Malawiból hozott Madonna egy fekete gyereket, aki gyönyörű- Guy Ritchie a nevelőapja és egy zseni a nevelőanyja. Van egy testvére, aki ott marad Malawiban a sárral tapasztott kunyhóban. Mi lesz két gyerekkel?
C. E. – Nagy különbség, de nem azért, mert genetikailag ők különbözők lennének. A gének csak a lehetőség határait határozzák meg. És ez egy nagyon széles dolog.

H. H. – A feketék lusták Afrikában, mondják a fehérek. Órákig tudnak állni és bambulnak maguk elé, és nem mozdulnak.
C. E. – Erre megint van magyarázat. Ott van a banán, meg meleg is van. Akkor minek dolgozni, hogy ha enni lehet.

H. H. – Tehát a malawi gyerek bambulni fog, míg a Madonna gyereke…
C. E. – Nem biztos! Ez nem biztos, de én azt gondolom, hogy ebből az következik. Erre most én mondhatnék magyar példát? Az előbb volt szó a zsidókról és romákról is. Két olyan zsidócsaládot ismerek, akik romagyereket fogadtak örökbe. Ez nagyon szép liberális kép. Nekem ez nagyon tetszik. Tehát ez is mutatja, hogy nem a gén számít, hanem az a kulturális környezet, amibe beleszületik, és ahogy fölnövekszik. Ezt nekem, mint genetikusnak ki kell mondanom.

H. H. – A németek precízek, pontosak, de militáris hajlamaik vannak, imádnak menetelni. Az üveges tót hanyatt esik, a bocskoros román, lehetne folytatni a hihetetlenül gyáva olasztól, a hasonlóan buta csehig. Ezek az előítéletek valahonnan jönnek…
C. E. – Ez egy kulturális rasszizmus, ez egyértelmű. Én ebbe nem mennék bele, mert nem érzem magam hivatottnak. Van egy tudati infantilizmus. Minden náció azt hiszi magáról, hogy ő a legtehetségesebb. Minden kisfiú a homokban azt hiszi, hogy az ő apukája az mindenben a legjobb. Nem vagyunk a legjobbak. Semmivel se vagyunk rosszabbak, mint mások, de a történelmi körülmények és az a ronda turáni magyar átok, hogy a magyarnak a legnagyobb ellensége a magyar, ez inkább ártott. Ebből adódik az, hogy az igazi művészgéniuszok hamar meghalnak. Voltak kortársaink, Kondor 41 évig élt, Latinovits 45 évig, Huszárik 50-ig. Szécsi Margit szépen mondja, hogy az ő ragyogásukat mindig csak a temetőben, a föld alól kezdik értékelni. A tudósok meg voltak olyan okosak, tudták a magyar titkot és időben leléptek. A magyarok itt általában megölik őket, Amerikában meg Nobel-díjat kapnak. Tehát ne legyünk büszkék a tehetségünkre…

H. H. – De hát ezek zsidók voltak igazából!
C. E. – Volt köztük… de például Békési György, az nem volt zsidó. Meg Szentgyörgyi se volt az!
Zárjuk le ezt a témát azzal, hogy mi magyarok semmivel se vagyunk tehetségesebbek, mint mások, semmivel se vagyunk rosszabbak. Végre egyszer benőhetne a fejünk lágya. Vegyük észre, hogy a kivételes adottságú géniuszpalántáktól várhatjuk a magyarság jövőjét, nem kéne elkergetni őket, meg nem kéne elpusztítani őket.

H. H. – Ön mintha egyszer azt írta volna, hogy a zsidóknál volt egy olyan hagyomány, vagy gyakorlat, hogy a rabbi – aki nem különösebben gazdag, csak szellemiekben – gyermeke a közösség leggazdagabb, kereskedelemmel, pénzügyekkel foglalkozó családjából választ magának férjet vagy feleséget. Ily módon a szellemi képességek az üzleti képességekkel találkoznak és ez nagyon gyümölcsöző. Jól emlékszem, hogy ezt olvastam?
C. E. – Igen.

H. H. – Tényleg kimutatható?
C. E. – Igen, ez nagyon érdekes, hogy a zsidó kultúrákban a szülők döntötték el a gyerekek párkapcsolatát, házasságát. Tehát ott nem a szerelem döntött elsősorban, hanem bizonyos racionális megfontolások. Most így utólag azt kell mondani, hogy ez nagyon okos ötlet volt, mert a szerelem három év után úgyis elmúlik.

H. H. – Hogyan alakul ki egy ilyen praktikus gondolat?
C. E. – Itt nagyon sok praktikus gondolat van. Nekem vannak izraeli genetikus barátaim, beszélgettünk erről is, sose fogom elfelejteni, hogy amikor én ezt így elmeséltem, hogy 16 magyar Nobel-díjas, 11 zsidó származású, azt mondták, hogy mit csodálkozol, hát mi vagyunk a kiválasztott nép. Akkor mondtam neki, hogy na, ne hülyéskedjél már. Egészen biztos nem vagyok abban és most meg ne bántsak senkit, de nem hiszem, hogy a zsidó származású emberek génállománya jobb lenne. Viszont van egy óriási dolog, hogy ötezer év óta tudnak írni, olvasni. Tehát ötezer év óta tudják, hogy a tudás az egy meghatározó faktor az emberi adottságok valóra váltásában és ezért a gyermekeik tanítására óriási energiát fordítottak. Ott van a Szilárd Leó, akinek nagyszülei éheztek, de a fiaikat Bécsbe járatták egyetemre. Tehát ők tudták, hogy a tudás a legfontosabb, amit a gyereküknek adhatnak. A fasori gimnázium, miért volt olyan fantasztikus? Evangélikus volt, de minden gazdag zsidó család odajáratta a gyerekét. A következő az, hogy a házasságoknál is egy racionalitás érvényesül, nem a szerelem szép, kicsit őrült extázisában találtak egymásra a fiatalok, hanem a szülők eldöntötték, hogy az észt, meg a pénzt mindig egyesíteni kell.

H. H. – Közben kérdezhetek?
C. E. – Igen.

H. H. – Beltenyészet. Egy zsidó barátom mondta, hogy nézzem már meg, miért is volt kevés zsidófiú a katonaságnál. Ő is lúdtalpas volt, azon kívül hajlamos a cukorbetegségre…
C. E. – 1092-ben Szent László megtiltja, hogy keresztény zsidóval házasodjon. Ráadásul a zsidó vallás előírja, hogy egy zsidóasszony, csak zsidó férfivel nemzhet gyereket. Most ne beszéljünk a körülmetélésről, mint egy indikátorról, hogy szabad, vagy nem szabad. Tehát a lényeg az, hogy végig viszonylag kis közösségek voltak. Természetes, hogy egymás között házasodtak. Ezért van az, nem tudom tud-e arról, hogy legalább kilenc olyan betegség van, ami csak zsidókban fordul elő. Huszonöt ezer génpárunk van, mindannyian hordozunk öt hibás gént, de a másik gén azt elnyomja. Ez a lappangó öröklődés. De ha közös ősöm van, akkor ezek összetalálkozhatnak és kibuknak, így jönnek például az askenázi zsidóbetegségek. A lóversenyeknek is utánanéztem genetikailag, kiderült, hogy ha derbi győztes lovakat akarnak tenyészteni, akkor unokatestvéreket pároztatnak. Mert igaz, hogy kijön a genetikai terheltség, de a jó gének összetalálkozására is sokkal nagyobb az esély. Tehát nekem úgy mondta egy szakember, tudod ötven százalékból virsli lesz, tizenöt százalékból derbi győztes. Visszatérve, megbeszéltük a beltenyészetet, megbeszéltük a tanulás tiszteletét, megbeszéltük a házassági stratégiát és van még egy rettentő fontos: a zsidó szolidaritás. A zsidók tudják egymást utálni, de ha döntési helyzet jön, mindig összetartanak.

H. H. – Van egy érdekesség, ezt elmondom. Izraelben, a sarkon hegedülő is minimum Moszkvában, vagy Szentpéterváron végzett akadémiát. Utánanéztem, hogy mi ennek az alapja, hogy ennyi kiválóság zsidóként hegedült. Egyszerűen zseniálisak. Tudja mi derült ki? Cári ukáz tiltotta meg, hogy bizonyos gettókból és zsidóknak kijelölt lakóhelyekről nagyvárosba, például Moszkvába, vagy Pétervárra költözzenek a zsidócsaládok, feltéve, ha a gyereket nem vették fel valamelyik egyetemre és akkor a család két év után, utána mehetett. És mivel az orosz nemesség elfoglalta a jogot, elfoglalt egy csomó olyan diplomáciai pályára, közigazgatásra irányuló egyetemet, ezért a legegyszerűbb volt bekerülni az arisztokrácia és nemesség által nem annyira preferált zeneművészeti akadémiára. Innentől kezdve, megdől egy csomó elmélet, hogy zseninek születnek.
C. E. – Erről nem tudtam, de azért a magyar történelemből is tudjuk, hogy ugye a zsidók nem lehettek földbirtokosok, nem lehettek főpapok, nem lehettek generálisok, egészen a XIX. Századi Habsburg modernizációig. Azért ez Magyarországon is látszott. Mik lehettek ők korábban? Kereskedők meg uzsorások, mert az keresztény nem lehetett. Uzsorásból lett a bankár. Eleve a pénzalap megvolt, ők mindig tudták, hogy a tudás fontos, gyerekeiket tanították és amikor jön a kapitalizmus, akkor rájönnek, hogy az értelmiségi pályák mennyire döntők. Tehát nyilvánvalóan nem véletlen, hogy a kilencszázas évek elején az orvosok hetven százaléka, a jogászok hetvenöt százaléka zsidó származású volt, mert megvoltak a képességeik, megvolt az iskolázottságuk és elfoglalták ezeket a helyeket. Ami biztos, hogy egy magyarázat is az antiszemitizmusra, hogy sokan úgy érzik, hogy túl vannak reprezentálva. De most még visszatérve azért arra, hogy ezt nem hagyhatom ki genetikailag, nem azért lettek zsenik, merthogy a családok így tudtak Moszkvába, meg Szentpétervárra menni. Azt kell mondanom megint, hogy a genetikai adottságok egy sávot fognak át. Hiába választanánk ki a tíz legjobb magyar pedagógust és adnánk oda mondjuk tíz gyereket, hogy csináljanak belőlük József Attilát, vagy Bartók Bélát, biztosan nem tudnak, mert ahhoz azért kell egy bizonyos genetikai adottság. De fordítva! Hogy ha Bartók Bélát sose tanítják meg zongorázni, zenélni, vagy József Attila nem tanul meg írni, olvasni, akkor sose lesz Bartók Béla és József Attila. Tehát itt mindig azt kell látni, hogy mindig két tényezőnek az együtthatásáról van szó, és ezt nem szabad elfelejteni. Most jutott eszembe, hogy 1969-ben voltam Angliában egy londoni ösztöndíjjal. Ott az ember azért unatkozik, mert este ugye egyedül van. Mindig jártam a könyvtárba és ott egy külön polc volt a zsidók genetikájáról. Egy 69-es fiatal magyar orvosnak ugye ez olyan szentségtörés volt. Hazajöttem, írtam egy cikket a zsidóság genetikájáról. Elküldtem a Valóságnak, Sükösd Mihálynak, azok összecsinálták magukat, hogy mit képzelek, de volt annyi eszük, hogy elküldték Aczél elvtársnak. Sose fogom elfelejteni, egyszer csak szól a telefon, hogy Aczél elvtárs látni akar a parlamentben. Sose fogom elfelejteni, egy kicsikét azért ideges voltam, belépek az ajtón, ő rám szól, azt mondja: Czeizel, maga zsidó? Mondom nem, én katolikus vagyok. Azt mondja, akkor miért foglalkozik velük. Akkor leültünk és beszélgettünk, most csúnyát mondok, de Aczél elvtárs egy okos ember volt. Azt mondja nekem, mert én ugye elmeséltem ezt, hogy ezt meg kéne tanulni a zsidóságtól, hogy a tudás mennyire fontos, hogy tulajdonképpen mennyire össze kéne tartani és nem irtani egymást. Akkor azt mondta, hogy tudja, hogy ezek milyen okos dolgok. Azt mondta, hogy megjelenhet ez a cikk, de nem a Valóságban, mert az egy ellenzéki lap, hanem a Kritikában, vagy nem tudom hol, amit senki se olvasott. A lényeg az, hogy ez egy mély benyomás volt bennem és igazából azóta is ez él bennem, hogy olyan jó lenne a zsidó kultúrának ezeket a pozitívumait megtanulni és hasznosítani a magyarság érdekébe.

H. H. – Kínos szavak következnek a  Kuruc.info honlapjáról: „A balos, kormány közeli doktor Czeizel Endre egyik régebbi munkája 1978-ban az úgynevezett „Budapest vizsgálat”, melyben értelmi fogyatékosok kóreredetéről ír több munkatársával. Ebben azt állítják, hogy a cigányság, mint alrassz – nem tudom mit jelent – bizonyos fokig különbözik a magyar népességet alkotó többi alrassztól és közöttük a multifaktoriális familiárisnak nevezett enyhébb értelmi fogyatékosság számottevően gyakoribb, mint általában. Ezt vessük össze azzal a hivatalos statisztikával, mely szerint a vérfertőzés belterjesség, stb. következtében a cigányoknak körülbelül fele alapból – külön kiemelve a betűtípusa – degeneráltan jön világra, illetve, hogy egyes településeken, mint ahogy Nyírmihálydiban, automatikusan visszamaradottnak minősítenek minden egyes putricigány purdét, azok párhetes korában.” Mi ez a „Budapest vizsgálat”? Mit vizsgáltak?
C. E. – Minden második budapesti kisegítő iskolába járó, gyógypedagógiára járó gyereket, ha jól emlékszem 1364 volt. Ez volt az első korszerű genetikai vizsgálat. Kiderült, hogy az értelmi fogyatékosságnak két nagy kategóriája van. Egyik, akivel történik valami. Tehát összetörik a fejét, fertőzés lesz, Down-kóros, stb. A másik, akivel nem történik semmi, csak mégis gyengébb értelmi képességű, az a multifaktoriális. Ilyenkor a szülők is egy kicsit gyengébbek és általában rossz szociális körülmények között nőnek föl. Ki kell mondani, ez tény, hogy mondjuk a cigánygyerekek részesedése az értelmi fogyatékosok között többszörös, mint a népességbeli arány. De azért amikor próbáltuk a gyökereket kutatni, akkor nem arra jutottunk, hogy a cigányoknak rosszabb lenne a génállománya! Ráadásul a nyolcvanas években a németek pénzén, a Német Tudományos Akadémia pénzén történt egy nagy népesség genetikai vizsgálat, amiből világosan kiderült, hogy a cigányság génállománya bizonyos fokig eltér az úgynevezett nem cigány magyarokétól. Ők is egymás között házasodnak, de semmivel se rosszabbak, csak istentelen rossz szociális körülmények között éltek. Nem tudnak jól magyarul és ennek következtében az iskolai követelményeknek kevésbé tudnak megfelelni és még a pedagógusokban is van egy olyan érzés, hogy talán jobb kisegítő iskolába, mert ott kevesebben vannak, jobban tudnak velük foglalkozni, de én nem hinném, hogy az degeneráltság lenne.

H. H. – Cigánybűnözés. Hogy közelítsük meg ezt a fogalmat? Újságíróként azt mondom, hogy ha ezt visszavezetik genetikára, akkor nem tudom elfogadni. Másrészt viszont, hogy ha bizonyos bűnözési, bűnelkövetési típusokra gondolok, akkor viszont mégiscsak el kell fogadni, mert egy szociálisan meghatározott embercsoportra vonatkozik.
C. E. – Amikor ezt a népesség genetikai vizsgálatot csináltuk, két cigánycsoportot és a csángókat is néztük. Nekem egy nagyon nagy tapasztalat volt, hogy rájöttem, hogy ők még egy közösségi kultúrában éltek. Nincs magántulajdon érzésük. Tehát ha a szomszédomnak van a fáján gyümölcs, én éhes vagyok, akkor odamegyek és leveszem, merthogy ez egy közösségi tulajdon. Én azt gondolom, hogy ezt is meg kell érteni, hogy ők egy más kulturális fázisban vannak, ők Indiából jöttek. Talán ez az én nagy gondom ugye, hogy a zsidóság ötezer év óta tud írni, olvasni, a cigányok Indiából jöttek, ragyogó az orális kultúrájuk, szépen énekelnek, szépen beszélnek, szépen mesélnek, csak azt nem tudják, hogy Európában igenis meg kell tanulni írni, olvasni.

A bejegyzés kelte: 2009. október 20., kedd - 01:58, kategóriája: Viszonyulásom.