WP

Avagy a szabadgondolkodó szabadtéri gondolatai a Margitszigetről – főleg Magyarország jelenlegi legnagyobb problémájáról – és minden másról is.
A kitelepülésem apropója az volt, hogy szerdán radiátorcsere volt a lakásban, (és most már csak egy alapos, „mélységi” vizes porszívózás van hátra). Sajnos ez is a tárgyhoz tartozik… a számítógép elrakásával együtt a lakás egy védettebb helyére; tehát 18 db csatlakozó le, gép és monitor átrak, és gépezés nincs addig, amíg gép és monitor visszatesz, 18 db csatlakozó fel, a kettő között pedig takarítás.
Hogy minek kellett radiátort cserélni? Leginkább azért, hogy meglegyen a 100% hátráltató tényező; és talán mondanom sem kell, hogy nem az én ötletem volt. Le kell cserélni a teljesen jó aluminiumbordás-acélcsöves radiátort, mert hátha kilyukad; bár semmi jel nem utalt rá, hogy kilyukadna akár a legtávolabbi jövőben is – de mi van, ha mégis? És mi van akkor, ha összedől a ház? Én inkább ettől tartok A radiátorcsere kopácsolással, flexeléssel, kosszal-porral-zajjal jár(t), valamint a szüleimnél beindult vezérhan(gya)gyával; anyám pl. nekiállt leportalanítani a radiátort, amit elvisznek; utána pedig a portörlőt letette a székemre; üljek abban a porban, amit a radiátorról oda helyezett át. Ilyenkor jobb, ha nem vagyok ott (és az év többi napján is jobb lenne, de az már egy másik dolog); tehát irány a természet, és természetesen lábbusszal. A BKV jegy ára 16,67% ÁFÁ-át, és legalább ennyi korrupciós díjat is tartalmaz, és én ezeket nem támogatom. Egyébként nem ártana azt követelni, hogy a jegyen ne csak az ÁFÁ-t, hanem a korrupciós díjat is tüntessék fel, tekintve, hogy az is benne van az árában, és szintén jelentős tételként.
Gyalog a kritikus rész az Árpád-híd víz feletti része, mint átkelési monopólium, ahol nem csak kosz-por-zaj van, hanem benzinbűz is. Nyílt téren benzinbűz, ez már teljesítmény, de az Árpád-híd ezt hozza.
Gondolkodtam már ipari szűrőmaszk vásárlásán, és előbb-utóbb tettre is kell ezt váltanom. Jobb, ha van, tekintve, hogy az egyenlőségek megvalósulnak, és körfolyamatként: Judapest = Demszkyland = élhetetlen város = nagy rakás szar = kell hozzá a szűrő.
A címre térve, Magyarország legnagyobb problémája az, hogy politikai erőként többségben vannak a bűnözők, erkölcstelenek, kártékonyak; rohadt zsidó, szemét cigány, szarmagyar. Miközben minden gondolkodó ember számára világos, hogy – szerényen számolva 2006-ban, bár maga a folyamat nem akkor kezdődött – különösen nagy kárt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett csalással kerültek hatalomra azok, akik most az államot képviselik. Ehhez képest a valódi ellenzéki Jobbiknak kisebb a támogatottsága, mint a már bebizonyosodottan bűnszövetkezet MSZP-nek; vagyis a szavazok közül többen szavaznak a bűnre, mint a bűnmegelőzésre, és a bűntelenségre. Ha ehhez hozzáveszem azt is, hogy a Fidesznek is volt 4 éve, hogy bebizonyítsa, mennyit ér, és ezt be is bizonyította, nagyjából ugyanannyi korrupciós üggyel, mint az akkori MSZP – így a jelenlegi és jövőbeli potenciális bűnözőkre szavazók aránya a legnagyobb a választók közül. Tehát a lényeget tekintve továbbra is az lesz, mint ami eddig volt. A Fidesz megfogja és megállítja a hanyatlást? De hogyan fogná meg, amikor ők sem igazán jobbak, mint az MSZP-SZDSZ-es elődeik? A Jobbik pedig a ló másik, szélsőjobboldali oldala, és ez már most is látszik.
Ez a legnagyobb probléma, és tragédia.
Azt talán mondanom sem kell, hogy (Li)Bajnaiék nem fogják megoldani ezt a problémát. Mert mihez ért Bajnai? A csődbe vitelhez, és az öngyilkosságba kergetéshez. Ezt bizonyította a múltjával. Tehát Magyarországot romlásba vivő miniszterelnöknek alkalmas – és ez állítólag jó a zsidóknak. Szerintem pedig csak az orra bukásukhoz jutnak vele közelebb; és remélem, hogy az lesz az utolsó bukásuk, mert onnan már nem állnak fel többet.
Nemrég olvastam, hogy „az óegyiptomiak Kr. e. 2470 augusztus 23-án fogtak hozzá a Nagy Piramis megépítéséhez a Gízai-fennsíkon”.
Számomra nem az augusztus 23. az érdekes, és még nem is a konkrét évszám, hanem az, hogy az egyiptomi civilizáció Krisztus előtt kb. 2500 évvel volt a csúcsponton, és az a csúcspont még mai mércével mérve sem volt rossz, főleg ha összehasonlítjuk a mai afrikai kontinenssel – és mégis eltűnt, megszűnt, és ha nem lennének a gigantikus kőépítményeik, akkor úgyszólván nyom nélkül – mert szodomai útra jutottak, megkezdődött a hanyatlás, és meg sem állt a végleges megszűnésükig – legalábbis abban az értelemben, hogy a mai Egyiptom, és az ókori között nincs meg a kontinuitás, a történelmi és jogi folytonosság: a mostani már egy másik Egyiptom.
Cigányok figyelmébe: Spárta is megszűnt.
A zsidók is meg fognak szűnni, a szodomita dolgaikkal. Bár szűnnének meg már ma! Csakhogy ez egy folyamat, amit végig kell járni, és ez egy emberi élet időtartamához képest nem történik gyorsan.
Én ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik megállapíthatja, hogy mi lesz; de a gyakorlati megvalósulása már valószínűleg egy másik generáció életében lesz meg.
Nézzük a problémamegoldást: alapvetően 3 féle megoldása van a jelenlegi legnagyobb problémának:
1. megoldás: elmenni Szodomából – vagy ahogy épp hívják az ugyanolyan züllött helyeket. Én pedig 48 év után már türelmetlen vagyok; és bár lettem volna előbb az. Kiskoromban nem azt kellett volna mondanom a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre, hogy agglegény, hanem azt, hogy disszidens. „Érdekességként” megemlítem, hogy az a válasz, hogy agglegény, nem okozott senkinek semmilyen egyéni és hatósági gondot, de ha azt mondtam volna, hogy disszidens, akkor igen hamara eljutottam volna az első feljelentőig és a börtönbüntetésig – úgyhogy ezt sokszor és sokaknak nem lehetett volna elmondani, és minél hamarabb sikeres tettre kellett volna váltani. Tehát nehogy azt higgye valaki, hogy valamelyik – bármelyik – zsidók által irányított rendszer jó. Lehet másként rossz, de valóban jó szintet soha nem fogja elérni – kivéve persze a hitetésben, a pokol reklámjában, mert ott aztán minden szép és jó a szavaik szerint, csak a valóságban nem az.
Néhányan el fognak menni, a biodiverzitás jegyében; és én nem mondom azt, hogy maradjanak, hanem azt, hogy menjenek, mert túlélési stratégiaként is így jó. Nem lehet tudni, hogy a maradók vagy a távozók sikeresek vagy sikertelenek lesznek-e, de annak nagyobb a valószínűsége, hogy a kettő közül valamelyik sikeres lesz, ahhoz képest, mintha a választék egy esetre szűkülne. Ha a népesség egy kis része elmegy, akkor ők lehetnek azok a tartalék, akik biztosítják a fennmaradást, ha netán a helyben maradó többség elpusztul. Amíg belőlük – teljes céltudatosság esetén is – nagy nép lesz, az sok idő; de kis nyereségből nem lesz rövid idő alatt nagy nyereség, és fordítva, kis veszteségből sem lesz rövid idő alatt nagy veszteség.
2. megoldás: tömegmozgalom, beleérve a párt-típusút, mint pl. a Jobbik, és a civil típusút is, mint pl. a Gandhi-féle. Csakhogy Magyarország nem arról ismert, hogy nagy tömegek össze tudnának fogni egy közös célért, és önként.
A Gandhi-féle sómenetnél az angolok állítólag ezer főnél hagyták abba az indiaiak puskatussal való leütését. Ha Magyarországon lesz ezer ember, aki vállalja a csonttörését egy társadalmi közügyért, akkor már tartani fog valahol tömegmozgalom-ügyben ez az ország is. Másrészt Indiában kb. százezer angol állt szemben több tízmillió indiaival, úgyhogy kedvezőek voltak az arányok a gyarmatosítás-ellenesek számára.
Ami megfelelően működik egy nagy létszámú országban, az nem biztos, hogy megfelelően működik egy kis létszámúban is.
Indiában vallási ünnepeken egyébként is milliók cselekednek azonos módon közterületen, egy cél érdekében, tehát „csak” a tömeges létszámú vallási rituálék közé kellett beilleszteni egy sómenetet.
A japánok pedig úgy oldották meg ezt a problémát, hogy be sem engedték a gyarmatosítókat, mert azonnal felismerték a dolog veszélyét. Amennyi eszük van, az átlagosnál kevesebbet tévednek a döntéseikben – bár náluk is lehet sorolni a hibákat tételesen, főleg a II. vh. óta.
3. megoldás: polgárháború, világháború. Magyarországon a megtisztuláshoz, a bűnözés és parazitizmus felszámolásához kb. a tízezer legnagyobb gazembert ki kell vonni a forgalomból, akár tényleges életfogytiglannal és vagyonelkobzással, vagy halálbüntetéssel – és mert momentán a legnagyobb bűnözőknél van a pénz-paripa-fegyver, nehéz ügynek ígérkezik a dolog; és ha nincs meg hozzá a megfelelő nagyságú tömegtámogatottság – márpedig most nincs meg – sem a türelem ezen állapot kivárására, akkor a belefutás a polgárháborúba esete történik. Ha pedig közben világháború is van, akkor a kettő összekapcsolódik. Egyébként is úgy érzem, hogy Judapest – Dögvész-Szodoma meg fogja kapni az atombombáját, mert megérdemli. Itt maradni? Csak mazochistáknak, és öngyilkosjelölteknek – a bűnözőket nem számítva persze.
Ahogy a Margit-szigetre mentem, annyi rossz arcú embert láttam, hogy ránézésre is egyre rosszabb a helyzet – és egyre reménytelenebb abban a vonatkozásban is, hogy ez valamiért megáll(na) és megfordul(na) a gödör legalja előtt.
Közben láttam „Wart várát” is a Honvéd-kórház, és a Váci út között a Róbert Károly körúton, az ASX-707 „házszám” alatt; a huzatosabb helyek szigetelőszalaggal leszigetelve rajta… A másik átkosban még nem láttam olyat, hogy valaki állandóan autóban lakjon. Én is aludtam kocsiban 1-2 éjszakát nyáron. Na de télen? Egy dolgot elértek ebben az átkosban az államirányítók: azt, hogy rohadt nagy vagyoni különbségek lettek a társadalomban; és persze azok a nagy vagyonok szinte soha nem becsületes úton születtek. Így már nem csak hogy nem jó, hanem nem is igazságos… Micsoda „fejlődés”…
Láttam egy öltönyös zsidó bankárt is, amint a bankba tartott. Arra gondoltam, hogy vajon a felszín alatt neki is lyukas a zoknija, mint a kőgazdag világbankár Wolfowitznak?
Aztán eljutottam a Margitszigetre, ahol a fényképezkedő japánok vigyort csaltak a képemre; kreatív nagy gyerekek – és lehet, hogy soha nem jutnak el a felnőtteskedés szintjére, mégis (szinte) minden a helyén van, és jól működik náluk.
Láttam 3 mókust is, ahogy futkostak a fán, ujjnyi vastag ágakon is, fölül, tehát nem az ágakon lelógva. Ezek tudnak valamit…
Ahogy az Árpád-hídtól nem messze ültem egy padon, elkapott a köhögés, és a víz és a híd felé fordulva a fák között átszűrődő napfényben azt láttam, hogy párás, ködös a táj; a reggeli szmog. Akkor irány a sziget közepe. Útközben a rövidre nyírt pázsit is harmatos volt, és a fehér színű padok is vizesek voltak; a vörösre festett padok viszont nem. Az egészen rövid fűnél, ahol kilátszott a talaj, ott is száraz volt.
Arra gondoltam, hogy leheveredek valami száraz helyen, de visszatartott az, hogy ha közben elalszok, akkor mire felébredek, valószínűleg még azt a keveset is ellopják, ami most nálam volt. Úgyhogy ha már szegénység, és hajléktalanság, akkor normális országban, ahol nem lopják el a cuccaimat. De úgy is a vallásomat fogom terjeszteni, és a könyvemet árulni, mert ez a célom; és ezzel eleget teszek az értelmes élet követelményének, ami manapság is viszonylag keveseknek sikerül.
Természeti környezetben hajlamos az ember azt hinni, hogy rendben vannak a világ dolgai, mert azon a pár száz méteren, ameddig ellát, ugyanúgy nő a fű, fa, virág. De ez csak a tájékozatlanság (lenne) arról, hogy mi van a virágoskerten túl, és mögött.
Arra is rájöhettem, hogy megöregedtem; az öreg ember már csak ül, és szemlélődik; és nincs már bennem levezetendő felesleges energia.
Közben elkezdett csikarni a hasam. Na, ez szar ügy.
Arról volt szó, hogy reggel 8-kor jönnek a szerelők; és anyámnak azt mondta a szomszéd, hogy náluk 2 óra alatt végeztek. Bőven túl voltam már a de. 10 órán, úgyhogy elindultam visszafelé. A változatosság kedvéért az Árpád-híd északi oldalán mentem, arra gondolva, hogy az uralkodó északi szélirány alapján lehet, hogy ott nem lesz büdös. Ez a dolog be is jött, csak éppen volt helyette egy másik, az életveszélyes demszkylandi biciklisek, teljes sebességgel a járdán. Érdekes módon én még a 90-es évek végén le tudtam tekerni a távot az úttesten, úgy, hogy közben nem sok autós előzött meg, és soha nem volt olyan ingerem, hogy maximális sebességgel közlekedjek a járdán, gyalogosok között. Ezeknek viszont van ilyen. Csodálom, hogy nem volt még komolyabb baleset. Vagy volt, csak nem hallani róla?
Fél 12 előtt 5 perccel értem vissza; és mit látok? Azt, hogy ül a szerelő a földön a radiátor előtt, és szerel, és fúr. Letettem a szatyorban magammal vitt vizet, és mentem még egy kört; elmentem venni egy kellő méretű lepedőt a 2 méteres matracomra, mert az a lepedő, aminek a zacskójára az van írva, hogy 220 cm, a matracra kiterítve 190 cm, és nem éri át, úgyhogy teríthettem rá 2 lepedőt, átfedve. A 220 cm-t valószínűleg úgy kell érteni, hogy trambulinnak és függőágynak használva akár 220 cm-re is kinyúlik.
Vettem egy 240×230 cm lepedőt – a hossza csak jó lesz, a szélességét pedig felébe hajtom – aztán telefonhívásra várakozó álláspontra helyezkedtem egy padon. Letelepedett egy másikra a közelben egy nyugdíjas-forma nő is, és nem szólt semmit. Aztán 13h körül megszólalt a mobilom, és mondta apám, hogy kész a szobám, már jöhetek. Mondtam a nőnek, hogy na én megyek, és hogy miért vártam eddig; szóba elegyedtünk, úgy jó negyed órát – aztán mondtam, hogy én most már tényleg megyek. Erre azt mondta, hogy ne menjek, nincs az még kész. Úgy gondolta, hogy a házszigetelés és festés nincs kész, mert közben az is van ám, @*&#… Mondtam, hogy én most csak a radiátorra gondoltam – és @*&#, így is igaza lett. A szobámban ugyan fel volt szerelve a radiátor, csak volt még 3 másik hely, ahol nem. Végül du. 4 órára végeztek az összessel. Kidolgozták a munkaidőt – csak közben szándékos szöszmötölés gyanúja merült fel: 3 embernek 5 radiátor kicserélése miért tart 8 óráig? Csak mert, nyilván.
Mi lenne, ha rá tudnék koncentrálni arra, ami szerintem valóban fontos, és nincs az, most ezt kell csinálni, mert, most meg azt, mert, közben pedig zaj- és szövegszennyezés, zrrrr, kop-kop, brrrr, tuk-tuk, pity-pity, nínó-nínó, …kurva anyád, rádió és TV szófosás.
Időközben rájöttem arra is, hogy viszonylag miért van olyan kevés számú naggyá vált vallás: azért, mert valóban jó vallás létrehozása, fejlesztése, fenntartása egész embert követel.
Életképes, fejlődőképes, minden korban és időben használható vallás…
Ezt senki nem fogja kirázni a kisujjából, mert az ilyennél minden fontos társadalom- és természettudomány érintett, az alapjaitól kezdve.
Meg lehet ezt próbálni hobbiból, és mellékesen megcsinálni a legnagyobb és legfontosabb rendszert, csakhogy így az eredménye, enyhén szólva hiányos lesz.
A „mai” napot illetően, először úgy gondoltam, hogy nem bogarászom már a kézírásomat este-éjjel villanyfényben (korán sötétedik, az óra-buzerálásnak „hála”); de aztán jött a „legyünk túl rajta” érzés; legyen meg most, tehát éjt nappallá téve…
Megint sikerült belecsúsznom a következő napba.
Ez van.

Frissítés:
Eddig, 35 évig nem csöpögött a radiátor; de most már csöpög.
Nem tudom, hány százezerbe került, hogy most már csöpögjön, de nyilván megérte az árát.
Apám jött a villáskulccsal, és ripsz-ropsz „meghúzta” a radiátor végén azt a műanyag záródugót, amiben van egy csavar, ami a záródugó rögzítésére szolgál. Miután a „meghúzás” után a záródugót már kézzel is el lehetett forgatni, rájött, hogy ez nem így működik…
Az I. osztályú romboló érdemérmet igazán kitűzheti magára – pl. a homlokára –, mert ahol megjelenik, ott kő kövön nem marad.
Kár hogy nem lehet ilyen eseményekre fogadni, mert én tudom, amit ők nem, hogy a statisztikai átlag helyett milyen nagy eséllyel következik be valamely káros esemény…
Természetesen a vízfelfogó edénynek használható konzervdobozokat és műanyag-flakonokat előrelátóan (és előre láthatóan) takarítás keretében  kidobták, úgyhogy most egy igazi lábos van a radiátor alatt vízgyűjtőnek.
Hátráltatási idő: kb. fél óra.
És még mennyi ilyen lesz…

A bejegyzés kelte: 2009. szeptember 25., péntek - 00:53, kategóriája: Viszonyulásom.