Az élet-univerzalista vallási és társadalmi rendszer születése
Elszántam magam, hogy folyamatosan az élet-univerzalista rendszeren dolgozok, hogy most már tényleg kész legyen, 2010. május 10. hétfőre, vagy legkésőbb 2010. május 21. péntekre.
Úgy rá kell koncentrálnom erre 9 hónapon át, mint eddig még soha másra, úgyhogy ne is csodálkozzon senki, ha minden más ügyben visszautasító leszek. Ez azt jelenti, hogy minden egyes nap előrébb kell jutnom vele, pihenőnap nélkül – és legfeljebb elhányom magam, mint a hosszútávfutók a holtponton; a lényeg, hogy az akarat mindig tovább vigyen, és nincs leállás: a rendszernek minden nap növekednie, és alakulnia, formálódnia kell. Ha netán nem lenne közben gép, vagy net, akkor is, csak akkor papíron, mert toll és papír csak van…
Az pedig már most is látszik, hogy nehéz szülés lesz.
Viszont az visszatartó erő volt eddig is, hogy nem tudtam készet adni, és most már túl kell jutnom ezen az állapoton.
Mit tudok most mutatni? Van egy tervrajz, az alap, és itt-ott néhány tégla; és ez így nem egy beköltözhető épület – ahelyett, hogy meglenne már kulcsrakészen.
Akkor most tekintsük át a rendszert nagy vonalakban; van egy fix alapja, ami nem lesz megváltoztatható, mert ha megváltozik, akkor az már nem az élet-univerzalista rendszer; és van a felépítmény, ahol a hibátlan logika, és az optimumkeresés és megtalálás a kötelező építési módszer.
Az alapnak az a dolga, hogy minden körülmények között tartson és kitartson; a felépítménynek pedig az a dolga, hogy minden körülmények között megmaradjon. Tehát olyan legyen, mint az a pálmafa, amelyik bármilyen előforduló viharban, belső és külső eseményben, és körülmények között sem dől ki, és a törzse sem törik el, mert az alap szilárdan tart, a felépítmény pedig megfelelően rugalmasan a körülményekhez alkalmazkodik, pont annyira, amennyire szükséges, és nem törik, nem omlik, nem folyik, nem porlik, nem romlik, és nem semmisül meg, hanem az elvárt élettartamáig, és a legnagyobb célja eléréséig megmarad.
Alapesetben középen és egyenesen áll; ha balról fúj a szél, akkor jobbra hajlik, ha jobbról fúj a szél, akkor pedig balra; és ugyanígy van ez átvitt értelemben is.
Ennél a rendszernél alapkövetelmény, hogy igazságos, és jól működő legyen.
Más rendszereknél még leírva sem láttam olyat, hogy alapkövetelmény lenne az igazságosság, nemhogy meg is legyen valósítva… Tehát vannak dolgok, amelyekben elsőnek kell lenni.
Mi az igazságtalan? Ha ezt a fogalmat definiálni akarjuk, az nem lesz könnyű…
Igazság:
1. Valaminek igaz volta.
2. A valóságot hűen tükröző, neki teljesen megfelelő, igazi tényállás.
Igazságos:
1. Cselekedeteiben, ítéleteiben az igazságot követő, érvényesítő.
2. Az igazságosság alapján álló.
Igazságosság: az igazság érvényesülésének vagy érvényesítésének erkölcsi követelménye, eszménye.
Igazságtalan: az igazság ellen vétő, nem igazságos.
Igazságtalanság:
1. Valakinek, valaminek igazságtalan volta.
2. Igazságtalan tett, eljárás.
…és az általános érvényű fogalmak után, még mindig szinte sehol sem vagyunk a konkrét helyzetet illetően, mert olyan sok a körben forgó önhivatkozás az értelmező kéziszótárban.
Elég baj az, hogy ez a fontos fogalom nincs jól definiálva – úgyhogy erre a kérdésre majd ismét vissza kell, hogy térjek.
Az itt szereplő konkrét helyzetet illetően, igazságtalan az egyenlőtlen teherviselés, és hogy egyesek haszna mások kárát jelenti – avagy a kihasználást.
Épp ma olvastam Dave Winer RSS guru írását (lévén hogy az általam használt SharpReader RSS olvasó egyik alapértelmezett RSS-folyama a blogja) ingyenmunka-ügyben, ahol arról ír, hogy kidolgozhatja a belét azért, hogy gazdaggá tegyen másokat, és amiért cserébe nem kap semmit. Nevet, és rövidítést is adott a dolognak: te azért dolgozol ingyen, hogy engem gazdaggá tegyél. TADIHEGT. (You Work For Free To Make Me Rich. YWFFTMMR.)
Látszik, hogy igazságos rendszerek ritkán fordulnak elő, viszont igény lenne rá…
Nekem is van rá igényem, úgy is, mint rendszer-alkotó, és úgy is, mint a mások által alkotott rendszerekben lévő egyik (kényszer)szereplő.
Hogyan csináljunk igazságos, és jól működő rendszert? Erre a kérdésre valamilyen működő választ kell adnom, akkor is, ha netán nem sikerülne egyből megtalálni az optimumot.
Nem is olyan könnyű igazságos és jól működő rendszert csinálni, ami abból is látszik, hogy több példa van igazságtalan, és ennek ellenére mégis működő rendszerekre, mint az igazságosokra és működőkre.
Akkor, kezdjük az igazságos rendszer építését azzal az alaptétellel, hogy az önző ember olyan, hogy mindent kapni akar, adni pedig semmit – de ehhez képest az igazságos és jól működő rendszerben az adok-kapok aránya mindenkire (minden tagra) vonatkozóan egyenlő. Hogy ez így legyen, ezért az első kérdés ez: mit tudsz felajánlani a közösségnek? (– Hát én nem tudok felajánlani semmit. – Akkor maradj magadnak.)
Vegyünk alapul egy fájlmegosztó rendszert, ami – eltekintve az esetleges copyright problémáktól – valóban igazságos az adok-kapok egyenlőségében, és enélkül nem is igazán működne, tekintve, hogy csak akkor működik jól, ha van elegendő számú feltöltő is – akik számára nem nyereség a már a saját gépükön lévő anyag, hanem ennek a feltöltése a szükséges ára annak, hogy letölthessék a többiek anyagát. Tehát a rendszer szabályai által a lusta és önző is rá van kényszerülve, és kényszerítve, a korrekt, igazságos adok-kapok arányra.
A feltöltési és letöltési aránynak nem kell azonosnak lennie, hanem a feltöltési aránynak kell optimálisnak lennie – vagyis napi szinten nem túl lassúnak és nem túl gyorsnak (olyan, ami már teljesíthetetlen); a letöltési arány a létszámtól függően lehet x-szer nagyobb a feltöltésinél, és a kettő közötti különbség a tagok nyeresége. Erre is ajánlatos elvégezni az optimum-számítást: ha x fő heti y adagot tölt fel, mennyi a heti növekményként megjelenő, és maximális mennyiségként letölthető fájl a rendszerben? Ha pl. A, B, C heti 5 fájt tölt fel, akkor mindegyikük heti 10, a számára új fájlt tölthet le – a többiek által feltöltötteket. Ugyanez 10 főnél már heti 45 új fájlt jelent – egészen addig a növekedési szintig, amíg az egyes résztvevőknek a teljes hét időtartama sem lenne elég a heti növekmény letöltéséhez. Ezen segít az optikai kábel 
Mindazonáltal, nem hátrány olyan dolgokat tudni, hogy a leggyorsabb háztartási internet-kapcsolatnál hány fő feltöltő esetében következne be ez a helyzet.
Én nem fájlcserélésben gondolkodom, hanem ismeret- és információcserélésben, munkamegosztásban és együttműködésben, de az alapelv itt is ugyanaz – tehát az, hogy ahhoz, hogy ki tudj venni, betenned is kell; ez így igazságos és korrekt, mert nincs benne nyerészkedés mások rovására (és persze feltételezve azt is, hogy nem állnak fenn szerzői jogi problémák).
Nézzünk meg más példákat is: hogyan lehet az, hogy pl. az elektronikus újságokért nem kell fizetni? Hogyan működik a dolog, amikor a fogyasztó nem adott érte semmit? Mégis van „ingyen ebéd”? Valójában ingyen ebéd továbbra sincs, mert azt az „ebédet” valakiknek továbbra is el kell készíteni, és az nekik idő, fáradság, vagyis munka – amit ha nem ellentételez a fogyasztó, akkor a készítő záros határidőn belül éhen-szomjan stb. hal, az egyoldalúság miatt, és ez így nem jó.
Az ingyen e-újságban az a trükk, hogy a fogyasztó adott érte ellenszolgáltatást – jelesül pénzt –, csak nem közvetlenül, hanem közvetve. A piaci alapon működő e-újságokat anyagilag fenntartják a hirdetők, akik a fogyasztóiktól kapják a pénzt, és amely fogyasztók, vagy legalábbis egy részük, valószínűleg az e-újságot is olvassa. Tehát a pénzforgalom itt nem közvetlenül, hanem közvetve, több szereplőn át valósul meg, de ez a végeredményt tekintve – azt, hogy eljut az ebédkészítőkhöz a pénz – mindegy.
Viszont a hirdetői rendszer egy útja a prostituálódásnak, mert a hirdetők mondhatják, hogy csak ilyen újság-tartalom esetén hirdetnek, amolyan tartalom esetén nem; tehát többé vagy kevésbé a hirdetők mondják meg, hogy mi legyen a lapban, és mi ne legyen.
Megjegyzem, mindeközben az indexesek már gondolkodnak rajta, hogy közvetlenül fizetős rendszerre váltanak, amennyiben más jelentős e-újságok, tehát a konkurencia is ezt teszi.
Vannak olyan e-újságok is, amelyek piaci alapon veszteségesek, és így fenntarthatatlanok lennének, viszont valamely pénzforrás-társaság szócsövei; ami már nem a prostituálódás egy útja, hanem maga a prostituáltság, ahol a legnagyobb kurvafuttató „madám” (by Gy. Ferenc) állambácsi, vagyis ami a jelenlegi magyarországi állapotokat illeti, a legnagyobb tolvaj és rabló társaság, akik az adózásra kényszerítettekből élnek, és minden formában és módon szedik tőlük a sarcot. A hatalmat megszerzett bűnözők pedig a végsőkig fenn fogják tartani azt a médiát, a tudatipart, amelyen keresztül a néphülyítést, a hazugságaikat terjeszthetik, mert az erőszakszervezetek és a pénznyomda mellett a közvélemény-formáló agymosoda is az egyik fontos eszköz, amivel a hatalmukat minél tovább fenn tudják tartani.
Az államirányítást megszerzett hitetők, és a szócsövek pedig terjesztik, hogy ma még rossz, de holnap már jó lesz; és egyébként is minden rendszerek legjobbikában élünk: a szocializmusban, a demokráciában, stb.; és csalnak, lopnak, hazudnak rendületlenül, amíg végleg meg nem döglenek. Közben pedig a rendszerük a kényszerítésre, az erőszakra, a megtévesztésre és hazugságra épül, és igazságtalan, mert a társadalom egyik része a többek kárára, az ő veszteségükből szerzi a nyereségét, vagyis egyfajta piramisjátékról van szó, ahol a becsalizott nagy többség értelemszerűen és törvényszerűen vesztes lesz – vagyis a becsapók és becsapottak, a kihasználók és kihasználtak rendszeréről van szó.
Nekem a jelenlegi koncepcióm az élet-univerzalizmust illetően az, hogy amit csinálunk, azt magunknak csináljuk, önképző, és önsegítő körként, viszont a dolgok egy részéből azok is részesedhetnek, akik ezért a rendszerért (eddig még) nem tettek semmit.
Ez kb. az a modell, amit néhány hírszolgáltató is használ, akik néhány hírt ingyen közzétesznek, a többi pedig fizetős. Az élet-univerzalizmusra vonatkozóan persze a fizetőst úgy kell értelmezni, hogy csak a tagok általi, belső használatú dolog – amiből értelemszerűen következik, hogy a rendszer nagyobbik része csak a tagoknak lesz látható.
A nem tagok számára hozzáférhető anyagok azok, amelyek valamilyen össztársadalmi szempontból hasznosak, és jobb, ha minél többen tudnak róla. Gondolok itt pl. arra, amikor az egészségügyis gárdisták megmentették egy hajléktalan életét a szívpumpálással, és a belélegeztetéssel, amíg meg nem érkeztek a mentők, tekintve, hogy kb. 2 perc szívmegállás és oxigénhiány után kezdődik az agykárosodás és az agyhalál.
Viszont ha egy magányos gárdista lett volna rosszul, és állt volna meg a szíve, és két hajléktalan lett volna mellette, akkor ők valószínűleg nem mentették volna meg az életét, a hozzáértés hiánya miatt, tehát így és emiatt egyoldalú a dolog – és ezért kell az ilyen közhasznú, és életmentő ismereteket minél szélesebb körben hozzáférhetővé tenni, és terjeszteni.
Úgy emlékszem, hogy valamikor volt életmentő érdemérem is. Azt nem csodálom, ha manapság nincs – legalábbis nem hallottam róla, hogy lenne – amikor a patkányköztársaság főpatkányai a legnagyobb károkozó patkánytársaikat tüntetik ki, és arra játszanak, hogy a nemzeti magyarok kihaljanak, a seggüket nyaló többiekből pedig rabszolga legyen.
Viszont a nem patkányköztársaságiak felvállalhatnák, hogy legyen egy ilyen érem, mint a pozitív visszajelzése, elismerése, dicsérete, és ösztönzése az élet-igenlő dolgoknak.
Az úgy jó, ha a „cukor és korbács” jó irányba, az élet fennmaradása, és fejlődése irányába vezet.
Az élet-univ rendszert illetően fontos momentum az is, hogy számomra egyetlenegy létező ország sem felel meg, úgy, ahogy van összességében. Erre a problémára a megoldás a virtuális állam, az elvárt erkölcsi-szellemi szintet megteremtő szűrőivel.
Én a minőséghez ragaszkodom, nem a mennyiséghez; és ha az derül ki, hogy az a szint és mérce, amit szükségesnek tartok, valahol a többiek számára elérhetetlenül magas, akkor ott nem lesz élet-univerzalizmus.
A szellemi-erkölcsi törpék nőjenek fel a feladathoz, mert ez a megoldás, nem pedig az elvárás-szint leszállítása a bányászbéka feneke alá.
Az élet-univ rendszer pedig olyan, hogy minden irányból épül: alulról, felülről, oldalról, és a diktatúrától kezdve halad a lehető legjobb állapot felé, mert döntési jogot kiengedni a kézből könnyebb, mint visszavenni.
Ez egyébként mindig is így volt az egyszemélyes kezdetű rendszereknél – lásd Buddha, Krisztus, Mohamed – csak akkor még nem volt szükséges ezeket a dolgokat ilyen szinten végiggondolni.
Az élet-univ rendszerben fel kell építeni az irányítási rendszert – ami külső vonatkozásban lehet árnyékkormány, a rendszeren belül viszont ez a valóságos kormány, a saját hierarchiával, döntési jogkörökkel, és elvégzendő feladatokkal.
Tehát ez olyasmi, mint a valamikori úttörővasút; egy vasút, a nagynál kisebb szervezeti és fizikai méretben, keskeny nyomtávon, de valóságosan, és ahol a legtöbb feladatot önkéntesek látják el, és ahol a felelősség nagyjából ugyanaz, mint a nagy vasútnál: rosszul végzett munka miatt itt is halhatnak meg emberek. Azon, hogy a zömében önkéntes munkán alapuló kisvasút jobban működik, mint a fizetős munkán alapuló nagy vasút, meg sem lepődöm – amíg a bűnözők szét nem verik-basszák-szarják, és amíg nem kell egy kalauz mellé két biztonsági őr.
A mai „evangélium” zárásaként – tudnék még írni bőven, csak 8 perc múlva „lapzárta” – annyit, hogy sok tanulóköröm volt, részben azért, mert nem tudtam eleget, tehát még mindig tanulnom kellett néhány dolgot. Belementem olyasmikbe is, amelyek nem működtek, és nem is a legfontosabbak voltak, viszont sok időt vettek el, úgyhogy emiatt lassú voltam. De a sok tanulókör nem volt hiábavaló, csak sokáig tartott; és sokan biztos azt hiszik, hogy meghaltam, vagy ami még rosszabb, azt, hogy nem lett a terveimből semmi.
Meg lehet nyugodni, nem adom fel, dolgozok rajta, és egyre jobban.
Betöltés ...