WP

…és nem is akárhogyan: munka mellett.
Volt egy mondásom: Magyarországon meg lehet fagyni, de éhen még nem halt senki.
Ez már múlt idő, mert ez csak a másik átkosban volt igaz.

A rezsi mellett ételre már nem jutott – éhenhalt a multinál dolgozó nő
(www.hirtv.hu)
„A minimálbér sokszor arra sem elég, hogy az ember ne haljon éhen.
Hétfőn délelőtt egy budapesti multinacionális cégnél rosszul lett és nem sokkal később meghalt egy ötvenhárom éves munkásasszony, O. M.-né. A segítségére siető munkatársainak annyit még el tudott mondani, hogy négy napja nem evett. Hiába érkezett gyorsan az orvosi segítség, már nem tudták újraéleszteni. Később kiderült, hogy önkormányzati lakásából rezsitartozásai miatt lakoltatták ki, egy ideig hajléktalanszállón élt, az utóbbi időben már albérletben lakott. Hetvenezer forint körüli fizetéséből kellett törlesztenie a fennmaradt rezsitartozását, minden hónapban automatikusan levontak tőle 40 százalékot, a maradékból kellett volna megélnie, de az albérlet kifizetése után a betevő falatra már nem sok jutott. Nyolc éve dolgozott a cégnél.
Munkatársai kedvelték, felváltva még mostak is rá, mert az albérletében erre nem volt módja. Valaki még egy mobiltelefont is kölcsönzött neki. Ennyi figyelmesség után az asszony szégyenérzete talán nem engedte meg, hogy amikor már egy fillérje sem maradt, kenyérrevalóra kérjen. Azon a hosszú hétvégén, amikor Szent Istvánt és az új kenyeret ünnepelte az ország, O. M.-né a halálba éhezte magát.”

ÉHEN HALT EGY BUDAPESTI MULTICÉGNÉL
(www.magyarhirlap.hu)

Torkos Matild: Született 1956-ban
(www.mno.hu)

Éhenhalt…
(forum.index.hu)
„És a második nap, a harmadik nap… minden nap egy szendvicset… Ételt kell kérni valakitől annak, aki dolgozik.”

„Fennálló jelenség.
Ismertem egy embert, az ***(áramszolgáltató…)-tól építették le, a házát, kocsiját élelmes emberek kijátszották alóla (mutatott papírt a folyamatban álló bírósági eljárásról).
Vagy 8 hónapig 5x évesen nem tudott elhelyezkedni, 25 ezres albérletben élt, a főbérlőnek ezen összeg sokszorosával tartozott, a szomszédoknak éppúgy, a TB-nek sok tízezer ft-tal.
Elhelyezték közmunkaprogramban, érettségivel.
Egyszer jött hozzám, hogy két napja nem tellett kajára, és még ugyanennyi volt vissza fizetésig. Mit tehettem volna, adtam neki, szívesen, mert látszott az arcán, mennyire megviselte, hogy ilyen helyzetbe került.
A kölcsönadott összegeket természetesen nem engedtem, hogy visszafizesse.
Kiken múlott, hogy nem pusztult éhen/fagyott halálra?
- Az ügyvéden, aki többször nem fogadott el pénzt;
- A főbérlőn, akinek legalább 6-8 havi elmaradással volt;
- A szomszéd idős nénin, aki nem volt képes emellett szó nélkül elmenni;
- rajtam, mert nagy hülye vagyok.
Csak épp talán nem a mi feladatunk lett volna az, amit ez az impotens, pöcs állam nem képes adót fizető állampolgárai védelme érdekében megtenni.”

Ebben az országban már minden megtörténhet – és meg is történik – ami rossz. Gondoskodó állam már nincs; van viszont gonoszkodó állam.
Megoldás?
Egyet tudok – a miniszterelnöki javaslat: ha nem tetszik, el lehet menni.
Nem tetszik.
De hogy az államot képviselők miért nem mennek el már, halva, a pokolba?!
Annyira kártékonyak, hogy már minden részvét elfogyott belőlem az irányukba.
Nem fogom sajnálni, ha gyors halált halnak.
Amit sajnálok, az az, hogy még nem történt meg.
Nincs az a büntetés, amit meg ne érdemelnének.

A bejegyzés kelte: 2009. szeptember 1., kedd - 06:13, kategóriája: Viszonyulásom.