Kis magyar történelmi áttekintés
2009. augusztus 15.: nem, nem, nem, a betiltott Rudolf Hess emlékmenet kapcsán: én is nem-et mondok, és nem megyek náci, hungarista, horthysta eszméjű gyűlésekre, mert nem a példaképeim – mint ahogy a szélsőbaloldaliak sem, és semmilyen vesztes társaság, vagy egyén sem az. Hogy miért nem? Ehhez kell a történelmi áttekintés.
Azt viszont még előtte tudni kell, hogy globálisan gondolkodom, és a mércém is ilyen, mert minden népnek a szomszéd népekhez képest, és bolygó-szinten kell helytállnia: ott pedig csak két alapvető kategória van: győztesek és vesztesek. Nem feltétlenül a csatákban győztesek, hanem a nép fennmaradásában és az életmódban, tehát biológiailag, erkölcsileg és szellemileg győztesek.
Kezdjük I. „Szent” Istvántól (eredetileg Vajk), az első magyar keresztény királytól, aki behódolt az összes külföldinek, és a magyarokat irtotta – de még hogy: az volt első magyar polgárháború.
Nem mintha Koppány olyan „jó fej” lett volna, aki trónkövetelőként lépett fel, és ezzel „vagy ők, vagy mi” háborús kényszerhelyzetet teremtett…
„István hadait is német hadvezérek (Hont, Paznan, Vecelin, Orci) irányították és az sem kizárt, hogy III. Ottó német-római császár is küldött seregeket István segítésére. A döntő ütközetre Veszprém közelében került sor, ahol István megverte a pogány seregeket; a csatában Koppány is életét vesztette, Vecelin ölte meg. István Koppány testét felnégyeltette és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy legfontosabb várának kapuja felett – Győrben, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron – jelezve, hogy mi vár a királynak nem engedelmeskedőkre.
Ezzel István ősi emberi és magyar törvényt szegett meg, amely szerint a halottakat el kell temetni. Tette elrettentésre szolgált, kegyetlen bánásmóddal fenyegetve azokat, akik nem engedelmeskednek neki és idegen papjainak. István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem nagy valószínűséggel az is, hogy a magyar államiság fennmarad-e egyáltalán.” (Wikipedia, I. István)
A Biblia szövege akkor már rég kanonizálva volt, úgyhogy tudható volt, hogy milyen a krisztusi szellem: de persze nem mondták neki az akkori keresztények, hogy az nem keresztény szellem, amit te művelsz, hanem barbarizmus – mert a kereszténység már akkor sem a krisztusi szellemről szólt, hanem a hatalomról. Ami pedig a nyomorúságos jelent illeti: a zsidó vallás apropóján a zsidók beengedését is jelenti, ám blokk: egyrészt, aki keresztény, az zsidó is, mert zsidó ideológiát követ, másrészt pedig a judaista zsidók senkin nem tudnak olyan jól élősködni, mint a keresztényeken.
Ha akkor éltem volna, szabad akaratomból melyik táborban lettem volna? A győztesben, de aljasban, vagy az akár jó, akár rossz, de vesztesben? Egyikben sem: a győztesben azért nem, mert aljas, a vesztesben pedig azért nem, mert vesztes; tehát marad a harmadik eset. Ha másképp nem, akkor úgy, hogy keresek egy olyan népet, akik nem ölik egymást – mert már innentől is tudható, hogy a magyarok jobban ölik egymást, mint a zsidók (vö. Ábel és Káin).
Ami a „nem volt más lehetősége” szólamokat illeti: dehogynem volt, főleg Koppánynak: pl. megegyezéssel leválnak az istváni országról (és megalapítják Hunniát), vagy tovább indulnak nyugatra új hazát keresni, „disszidálnak”; ha 1956-ban kétszázezren el tudtak menni… Tehát lett volna más megoldás, de nem azokat választották.
A „példás keresztény”, és környezete:
„Élete vége felé még egy merényletet kíséreltek meg ellene. A forrás arról számol be, hogy a palota négy főembere látván a meggyengült királyt megpróbálták megölni Istvánt, ám mikor az alvó király mellé lopakodtak, a kard a földre hullott és a király felébredt. Büntetésül a király megvakíttatta őket és »bűnös karjukat« levágatta. Élete végén még egyszer megmutatta, hogy képes erős kézzel irányítani az országot: a békés szándékkal Magyarországra érkező besenyők ellen erőszakkal fellépő határvédőkre szabott ki példás büntetést, kettesével köttette fel őket szerte az országban.” (Wikipedia, I. István)
A határvédőket köttette fel, nem az idegeneket; ez vagy hülye, vagy liberális, vagy mind a kettő.
Elképzelem azt a helyzetet, amint Japán partjaihoz megérkezik az első hadihajó, és az aktuális japán legnagyobb hadúr, akárki legyen is az, felkötteti a határvédőket, mert nem akarják beengedni az idegeneket… A magyaroknak júúúj, a japánok viszont nem hülyék.
Felmerül az a kérdés is, hogy vajon nem lett volna-e Magyarországnak jobb vezetője? Nyilván nem, ha István lett a király – és ez az egész a turáni átokkal súlyosbítva. Ha valaminek volt oka és alapja, ennek volt…
Ha ezt összevetem pl. a japán történelemmel, vagy a kínaival, vagy… stb. akkor már tudható, hogy kik a nyertesek, és kik a vesztesek az élet és fennmaradás nevű össznépi játékban.
Az én megítélésem szerint I. „Szent” István bűn rossz király volt, de a környezete is, és már innentől kezdve rossz, és vergődés az egész magyar történelem, végig a XXI. század elejéig.
Amely rosszban és vergődésben megvan a folyamatosság; mert ehhez képest mit írnak a keresztények? Ezt:
„Elmélkedés:
Mennyei koronáért
A magyar nemzet első nagy uralkodóját, István királyt az ő fiával, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt László király kezdeményezésére 1083-ban nyilvánították szentté, miután megszerezték ehhez a szükséges engedélyeket VII. Gergely pápától. Minden valószínűség szerint a szentté avatást megelőzően íródott az ő életéről az a mű, amelyet a történetírás Szent István nagyobb legendájaként ismer, s amelynek szerzője feltehetően egy királyi udvarhoz tartozó szerzetes volt. A nagy legenda hűen tükrözi, hogy halála után néhány évtizeddel hogyan gondoltak a magyarok első királyukra, aki a keresztény hit terjesztésével méltán kapta a “magyarok apostola” nevet. Az írás szerint Szent István király valóban az apostolok utóda volt, akinek az isteni Gondviselés azt a küldetést adta, hogy a nyugati keresztényeket korábban sokszor támadó, kalandozó magyarokat a keresztény hit igazságának útjára elvezesse. Ő maga ugyan nem hirdette az igét, de gondoskodott róla, hogy hithirdető szerzetesek és papok jöjjenek az országba, s királyi tekintélyével segítette munkájukat. A legendaíró szerint a szent uralkodó kitűnt az irgalmasság gyakorlásával, a szegények segítésével, békeszeretetével, műveltségével, bölcsességével és igazságos döntéseivel. A nagy legendában teljesen elmosódnak azok a vonások, hogy István egy földi ország királya volt, s előtérbe kerül, hogy a mennyei haza felé vezette népét. A mű talán legjellegzetesebb megfogalmazása Szent Istvánról az, hogy “a földi koronát mennyei koronára cserélte”. E kijelentés nem azt jelenti, hogy lemondott volna a földi ország kormányzásáról vagy elhanyagolta volna azt, inkább azon szándéknak felelt meg, hogy István életszentségét igazolja, hiszen az írás a szentté avatásra készült.
A jámbor uralkodóról alkotott képet árnyaltabbá tette a Szent István kisebb legendájaként nevezett mű, amely néhány évvel az előző után egy másik szerzetes által íródott, s célja az lehetett, hogy a vallásos erények elismerése mellett bemutassa a földi ország uralkodójának azon kiváló emberi tulajdonságait, amelyek alkalmassá tették arra, hogy népét kormányozza. A kis legenda szerint Szent István nem csak a hit terjesztését tartotta szívügyének, hanem arról is gondoskodott, hogy a nép a keresztény hit szerint élhessen. Ennek érdekében törvényeket hozott, amelyek közül a legismertebb, hogy minden tíz falu építsen templomot, ahová az emberek vasárnaponként eljárnak szentmisére. A törvényeket pedig erős kézzel betartatta, s nem riadt vissza attól sem, hogy a pogányok lázadásait letörje. Amíg a nagyobb legendában István isteni küldetésű apostolként, jámbor és könyörületes emberként, valamint a magyar nép első szentjeként mutatkozott meg mintegy túlvilági fényben tündökölve, addig a kisebbik az országot bölcsen, megfontoltan, határozottan és igazságosan vezető, művelt királyt állítja az olvasó elé.
A két legenda felhasználásával Könyves Kálmán király felkérésére egy harmadik élettörténet is készült, amelynek szerzője Hartvik püspök. Ő egyesítette a két legendát és kiegészítette további történetekkel, amelyek közül a legjelentősebb annak leírása, hogy Szent István miként kért országa számára koronát a római pápától. Ezekből a részekből tudjuk, hogy István vallási erényeinek és hittérítő apostolkodásának híre hamar eljutott a pápai udvarba, Rómába, amelynek köszönhetően a pápa örömmel hozzájárult a magyar király további egyházszervező munkájához. A két korábbi legendát a későbbi századokban nem olvasták, azokat csak a XVIII. század végén találták meg szerzetesi kolostorok könyvtárában. A középkor folyamán Hartvik-féle élettörténet vitte tovább Szent István király tiszteletét.
E három legenda, valamint a későbbi időkben íródott többi életrajz, amelyekre most nem térünk ki részletesen, más-más oldalról világítja meg Szent István király alakját. S bár a különböző korokban különbözően látták személyét, abban mindenképpen megegyezhetünk, hogy magyar népünk neki köszönheti, hogy a keresztény igazság útján elindult. Az pedig már egyedül rajtunk múlik, hogy megmaradunk-e ennek az igazságnak az útján.
Példája azért lehet követendő számunkra, mert tudta, hogy mi a kötelessége Isten iránt és népe iránt. Segítsen bennünket a krisztusi úton való előrehaladásunkban és a mennyei koronáért való fáradozásunkban Szent István király égi közbenjárása!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Áldott Szent István, Istennek szolgája,
Krisztus hitének igaz plántálója,
Bálványozásnak eltávoztatója
És elrontója!
Irgalmas Isten kegyes jóvoltodból
Adaték nekünk magas mennyországból,
Utat, hogy lelnék gonosz pogányságból,
Régi vakságból.
Jobbodra kérünk, amely ma is épen,
Légy közbenjárónk Szent Király az égben,
Hogy áldás légyen a magyar nemzeten,
Adja meg az Isten.
Jóságos Jobbod nyújtsd ki reánk, kérünk,
Szent koronáddal új ezeret érünk,
Hogyha keresztek, s imádságod vélünk,
Régi vezérünk.”
Frissítés:
Tényleg? Most gyarmatosítják Magyarországot? Szerintem már rég megtették!
(barikad.hu)
-
Látszik, hogy a ne hazudj nincs a tízparancsolatban. Hazudnak is rendületlenül; és így lesz a gyilkosból szent életű keresztény. ÁÁÁÁ… Megmagyarázzák, hogy a rossz jó. Az összes elfuserált zsidó ezt csinálja, kipában, vagy kipa nélkül – és a keresztények is.
Erre jönne az a keresztény szöveg, hogy a célt kell nézni, nem az eszközt.
Erről Gandhi már megmondta a tutit; gyakorlatilag azt, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. De így hozzá lehet tenni, hogy kivétel a keresztények, a zsidók, mert náluk igen.
Akkor nézzük a valóságot, az igazságot.
Keresztény ország Magyarország? Lévén, hogy itt ez a legelterjedtebb – elterjesztett – vallás, emiatt igen.
A jelent illetően, korrupt ország? Igen.
Bűnözők vannak hatalmon? Igen.
Lenézett népek után kullog a magyar? Igen.
Hanyatlik az egész keresztény világ? Igen.
Elsősorban az élet, a való tények állítják ki róluk a bizonyítványt, én csak tolmácsolom, és rámutatok arra, hogy mi a helyzet, és próbálom vezetni a vakokat… Persze ha ők „jobban tudják”, akkor addig mennek, amíg véget nem érnek. Márpedig véget érnek, mert eleve az újszövetség is egy nagy katasztrófával végződő véges történet, és ők azt a pályát járják be.
Én a magam részéről tudom, hogy mi lesz; az, ami a kitűzött élet-univerzalista célból következik; de a keresztények csak reménykedhetnek, hogy ami lesz (a nagy katasztrófa után), az jobb lesz, mint ami eddig volt.
Márpedig a pályák különbözőek: vessük össze pl. a keresztény Magyarország, és a rasszistanácifasisztakirekesztő Japán sorsát, akik megmondták, elméletben és gyakorlatban, hogy nekik nem kellenek a keresztények.
A különbség az, ami a mosoly országa, és a röhej országa között van.
A kereszténység erőssége Krisztus és az apostolok erős istenhite, és hogy szépen van megírva a Biblia; a gyengesége pedig az, hogy logikailag, a célja meghatározásában, és a gyakorlati történelmi pályájában bűn rossz; annyira rossz, hogy fel is lehet bosszantani vele.
Jónak akarják eladni azt, ami nem az; ez egy zsidó dolog.
Keresztény szellem az, hogy ha neked nem vagyok jó, akkor ólmot öntök a füledbe, felnégyeltetlek, és kitűzetem a testrészeidet a várkapukra…?
Persze hogy nem vagytok jók; Galileo Galiei és Giordano Bruno is jobb volt nálatok – mert nagyságrenddel több közük volt az igazsághoz és az erkölcshöz –, mint nektek, elfuserált keresztények.
Nem tudom, hogy Krisztus korában a farizeusok mennyire voltak képmutatók; de hogy a mostani keresztények a legképmutatóbb, legnyálasabb, a valóságtól a legelrugaszkodottabb, és legéletképtelenebb társaság a Naprendszer elmegyógyintézetében, az tény; és utalhatok ezügyben pl. a keresztény gyilkos szektákra is…
A keresztényeknél hibátlan logika helyett frázishalmaz, zenés szórakoztatás, és szuggeráló népbolondítás van (vö. pl. Németh Sándor és a Hit gyülekezete, avagy Mario és a varázsló), és a gondolkodni tilos, hiszen a (keresztény) hit nem a gondolkodáson alapul; és mert a kereszténységnek nem erőssége a logika, így marad a szuggerálás – tedd azt, amit Isten nevében, bibliai idézetekkel alátámasztva mondok – és így lesz belőle jószándékkal (ha az volt meg, és nem más) kikövezett, pokolba vezető út.
Innen nézve, a kereszténység egy rossz rendszer. Pont.
Van nála jobb? Van; az összes Távol-keleti rendszer az – a gyakorlatban – és akkor még az élet-univerzalista rendszerről nem is volt szó.
A magyar történelmet illetően, a legjobb állapot, a csúcspont Hunyadi Mátyás uralkodása volt, de az újabb hanyatlás kezdete is, az intrikáló környezetével, és az erősen mérgezésgyanús halálával.
Akkor nézzük a minden addiginál katasztrofálisabb XX. századi magyar történelmet: Magyarország a középkor óta nem nyert csatát; de ehhez képest központi, és front-szinten belement mind a két világháborúba – hogy aztán azon vesztesként kerüljön ki belőle, akin a szembenálló nagyhatalmak „jól elverik a port”.
Ferenc József, Magyarország megkoronázott apostoli királya: (azt, hogy I., felesleges odaírni, mert II. már nem volt) „Irányítása alatt az 1850-es–60-as években az Osztrák Császárság súlyos katonai és politikai veszteségeket szenvedett, a szárd háború és porosz–osztrák háború nyomán elveszítette vezető szerepét a német államok között, és le kellett mondania itáliai tartományairól is.”
De ez mind semmi ahhoz képest, hogy „mindent megfontoltam, mindent meggondoltam” F. József az ultimátumával gyakorlatilag hadat üzent Szerbiának – aztán amikor az oroszok is beléptek a háborúba Szerbia oldalán, „már tudták a vezérkari tisztek, hogy a túlerővel szemben vesztésre állnak. Viszont hogy nem gondolt arra Ferenc Jóska, hogy az oroszok majd nem fognak élni az alkalommal, és belépni a háborúba?” (És ezzel megint ott tartok, hogy ismétlem magam egy olyan dologban, amin én már rég túl vagyok.)
„Munkabírása, mély vallásossága és uralkodói hivatástudata egyaránt legendás volt.” Amikor a hülyeség akaraterővel és szorgalommal párosul, az a legrosszabb.
„Itt többnyire eltűnt minden logika, és a § győzött, a § fojtogatott, a § hülyített, a § pattogott, a § nevetett, a § fenyegetett, a § gyilkolt és nem kegyelmezett. A törvények zsonglőrei tanyáztak itt, a Corpus Juris betűinek áldozó papok, vádlottfaló cápák, az osztrák dzsungel tigrisei, akik a paragrafusok számaival mérték ki, hogy mekkorát ugorjának a vádlottakra.” (Švejk a törvényszéki orvosok előtt)
Haladhatunk tovább: P. Tamás szerint Ferenc József volt Horthy példaképe. (Bombagyár: Flashmob Horthy Miklós emlékére Rudolf Hess halála évfordulóján) Azt ugyan lehet mondani, hogy a XX. század legkiemelkedőbb magyar politikusa Horthy volt; csakhogy ezzel még mindig a „tengerszint alatt” van, vagyis a vesztes politikusok csoportjában; a szárazföldi lovastengerész, a le-vitéz-lett H. Miklós elhagyta a süllyedő hajót, és egészen Portugáliáig űzték.
Vicces epizód a XXI. század elejéről az, hogy O. Viktor azt mondta, ha kormányra kerül, úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket (ti. a Magyar Gárdát).
Horthy annál nagyobb pofont aligha kaphatott volna Szálasitól, minthogy ő lett az utódja, akarata ellenére, Horthyt pedig elkergették. Szerintem O. Viktor is történelmet fog ismételni…
Én pedig azt szeretném, hogy senki semmilyen színezett szemüveget ne hordjon; ehelyett azt lássa, ami a valóság, pontosan azt – csakhogy közben sokan vannak olyanok is, akik a színezett szemüvegen át látják azokat a fákat, amelyektől nem látják az erdőt.
Az is igaz, hogy a valamilyen irányba tartó lépések láncolatából már nem lehet csak úgy kiugorni – ez nem sikerült Hessnek sem.
Magyarországnak kezdettől fogva – értve kezdet alatt azt, hogy valamelyik katasztrofális állapot, háború lezárása után – következetesen semleges politikát kellett volna folytatnia ahhoz, hogy ne legyen már további veszteség.
De mivel a trianoni revízió cél volt az I. világháború után, és ezt akkor csak a németek és az olaszok támogatták… így már el is dőlt, hogy hova fog csatlakozni Magyarország.
„Mivel a nemzetközi események bebizonyították, hogy Olaszország a hitleri Németország segítségére szorul, egyértelművé vált, hogy Gömbös tevékenysége a Harmadik Birodalom érdekszférájába sodorta Magyarországot. Gömbös halála után a kormányzó utasította Darányi kormányát, hogy igyekezzen elhatárolódni a németektől, így az a brit és olasz kapcsolatot ápolgatta.
1938 augusztusában Adolf Hitler hivatalos látogatásra hívta Horthyt és Imrédyt. A tárgyalások során Hitler közölte velük, hogy küszöbön áll a Csehszlovákia elleni támadás időpontja. Azt várta a magyar féltől, hogy játssza el az agresszor szerepét, aminek fejében Szlovákia teljes területét felajánlotta Magyarország részére. Ezt Horthyék egyhangúlag elutasították. Az ott tartózkodó Kánya Kálmán szerint Horthy figyelmeztette Hitlert, hogy újabb világháborút fog kirobbantani, amit el fog veszíteni, mivel nem rendelkezik tengeri hatalommal. Hitler ezt követően kiabálni kezdett vele. Horthy figyelmeztette, hogy távozni fog, mivel ez a hangnem megengedhetetlen egy önálló, ezeréves állam képviselőjével szemben. Hitler nyugodt, tiszteletteljes hangnemre váltott, azonban ettől kezdve gyűlölettel viseltetett Horthy irányában.”
1941-ben csúszott ki a magyar politikacsinálók lába alól a talaj, merthogy következetes politika helyett tingli-tangli, kompország-típusú politikát folytattak – amelynek lényege a pillanatnyilag erősebb kutya seggének nyalása, és az oda tartozás; aztán ebben is elveszítették a „fonalat”.
„1941-ben Teleki politikája végleg csődöt mondott: tavasszal német támadás kezdődött Jugoszlávia ellen, Horthy pedig beleegyezett, hogy átengedje a Wehrmacht seregeit Magyarország területén. Mivel azonban az örökbarátsági szerződés még érvényben volt, a britekkel pedig már az átengedés megrontotta a kapcsolatot, a kormányzat csak azután indított támadást dél felé, hogy a jugoszláv állam hivatalosan megszűnt.”
Werth Henrik (nomen est omen), Bárdossy László, és a többiek esete pedig azt mutatta, hogy Horthy először kinevezte a döntéshozókat, aztán megvárta, amíg rossz döntéseket hoznak, és utána leváltotta őket – ahelyett, hogy kontrollálta volna a döntéseiket végső jóváhagyóként, vagy vétózóként. Mivel ezt nem tette, abból az következik, hogy ő sem hozott volna jó döntéseket, amiből az következik, hogy őt is le kellett volna váltani: így viszont ő maradt a leváltó, egészen addig, amíg Szálasiék le nem váltották.
Összességében, a Horthy-Szálasi duó is kész katasztrófa volt, nem csak az előtte levők, és az utána következők.
„Szálasi Ferenc hatalomátvétele után, ilyen Horthyt gyalázó propaganda plakátok jelentek meg az utcákon “Horthy Miklós, Magyarország zsidóbérenc, hazaáruló volt kormányzója…””
Horthy igazán feltámadhatna, hogy megnézze a zsidóvédelem eredményét; ennyire elkúrt, szétlopott országot biztos nem látott.
Kapcsolódó:
Bálványok alkonya, avagy a Horthy-korszak másik oldala
Márai Sándor ezt írta – „a változatosság kedvéért”: „A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami most történt, a nyilasokra hárítsa a felelősséget. (…) Nem igaz, a nyilasok nem a főbűnösök. A nyilasok csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt huszonöt évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. A nyilas horda éppen olyan bűnös, mint az a vezető magyar réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy huszonöt évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót. Ez a társadalom ilyen egyszerűen nem háríthatja el a felelősséget. Most szívesen odadobják koncnak a nyilasokat, hogy meneküljenek. De ilyen olcsón nem menekülnek.”
„Mentem a napsütötte pesti utcán, és utánam jött a gyanú, hogy akármerre megyek, mindenütt egy nagy veszedelem árnyéka kúszik utánam: a butaság ez a veszedelem, ami beárnyékol minden lépést… Ez volt a pillanat, amikor megértettem, hogy nem valami elől kell elmenni innen, hanem valami felé…”
Ami Horthy leszármazottait illeti – nem vár az ember dinasztiát, viszont az mégiscsak jelzésértékű, hogy a legifjabb Horthy Indonéziában él, és áttért a muzulmán hitre: mint akinek elege van valamiből, vagy valakikből… Igaza van-e? A saját nézőpontjából biztosan; és őszintén szólva, meg tudom érteni, mert nem valószínű, hogy jobb sorsa lett volna Magyarországon, mint amilyen Indonéziában most van; Indonéziában sokkal kevesebb a zsidó és a cigány, és az nagy előny, mert jobb életet jelent.
Ami most van Magyarországon, az az idegen-bérenc, parazita, erkölcstelen, ostoba, rabló és tolvaj politikusok halmaza; és ha ez neki nem (neki sem) hiányzik, meg tudom érteni.
Közben pedig látok történelmi összefüggést a német nőt feleségül vevő, és magát németekkel körülvevő Vajk, és a zsidó nőt feleségül vevő, és zsidóbérenc Gy. Ferenc között.
Viszont azt is remélem, hogy a kezdet és a vég hasonlósága le is zár egy rossz történelmi szakaszt.
Amikor az idegenek behívása jó ötletnek tűnik, akkor ott valami fogyatékosság van, hiány, életképtelenség; utána pedig csodálkoznak a magyarok a gyarmati sorsukon, mert megint nem „Gábriel arkangyal” seregeit hívták be, hanem nyereségre törőket az adok-kapokban.
Magyarországon százan százfélét mondanak, és abból 99 rossz döntés; a nép értékítélete pedig, enyhén szólva, kívánni valót hagy maga után.
A II. vh.-t illetően, kezdetben nem, de a végjátékban Magyarország lett a vesztes utolsó csatlósa, és ez a maga nemében alulmúlhatatlan: mint ahogy az is, ami utána következett: a fekete megszállás után a vörös megszállás, és a zsidóuralom.
Ha végignézzük a magyar történelem ezer évét, abból az látszik, hogy Magyarország többször volt idegen uralom és befolyás alatt, mint ahányszor szabad ország volt; nyomorult gyarmati szolgasors… Aki szabad országban szabad ember akar lenni, az keressen egy szabad országot.
A magyar politikusok között a fentiek miatt nincs példaképem; nem érték el azt a szintet, hogy azok legyenek. A híres emberek között – akik lehetnének példaképek –, pedig nincs egyetlen normális sorsú ember sem: megőrült, öngyilkos lett, megölték, vagy legalábbis elüldözték…
Úgyhogy marad az az átlagember, aki normális, és becsületes életét élt: az ismeretlen rendes ember, ez viszont nem elég az ismertté váláshoz: élt, meghalt, kész, kösz’.
A történelemről, és a dolgok okairól: szerencsétlen emberek akárhányszáz oldalt elolvashatnak, és nem fogják megtudni belőle pl., hogy mi volt a trianoni döntés valódi oka.
Ehhez eleve tudni kell, hogy az I. vh. alapvetően a világ területi újrafelosztásáról szólt, mint pl.: „Bulgáriát területi érdekek fűzték a csatlakozáshoz, hiszen a német kormány győzelem esetén teljes Macedóniát ígérte nekik. Belépésükkel közvetlen földrajzi összeköttetés jött létre Törökországgal, ami lehetővé tette Szerbia több irányból történő megtámadását. Az antant mindezt Görögország bevonásával ellensúlyozta. Mindkét félnek érdekében állt volna a maga oldalán bevonni Romániát. Végül mindez 1916 nyarán az antantnak sikerült azzal, hogy titkos szerződésbe foglalta fő igényeinek teljesítését.”
„1916. aug.27-én Románia megtámadja a Monarchiát. A magyarországi határszakaszon nincs megfelelő védelmi rendszer és haderő, ami megállíthatná a román hadsereget. Ezt a román hadbalépést megelőzte egy titkos megállapodás, melyben az antant elismeri a román igényeket Erdélyre, Bukovinára, és a magyar területekre egészen a Tisza vonaláig. Feltétel: Románia nem köthet külön békét.”
Akik pl. elintézték Erdély elcsatolását, az I. Ferdinánd román király, és a felesége volt. A román király politikai értelemben véve jól házasodott, és végül nyert a világháborús szerencsejátékban is.
„Románia 1918 márciusában kénytelen volt letenni a fegyvert a központi hatalmak csapatai előtt, de 1918 novemberében ismét csatlakozott az antanthoz. A világháborút lezáró békeszerződések során Romániához csatolták Erdélyt, Bukovinát, a Bánság egy részét és Besszarábiát, ezzel a királyság területe megkétszereződött, és 1922 októberében Ferdinándot Gyulafehérváron az ország királyává koronázták.”
Mária román királyné “Közbenjárásának köszönhetően Románia megszerezte Erdélyt, Besszarábiát, illetve Bukovina és a Bánság egyes részeit.”
Ő volt az, aki levelet írt az angoloknak, amiben Erdélyt kérte az antant melletti hadbalépésért cserébe.
Az angolok pedig olyanok, hogy szívesen osztogatnak olyan területet, amely nem az övék, de valamilyen módon a fennhatóságuk alatt áll - lásd Izrael – és azt az ígéretüket be is tartják.
Miért vették el Magyarország területének 2/3-át? Ezért.
Vigyázat, nem csak szélsőbaloldalon, hanem szélsőjobboldalon is történelmet hamisítanak, és ez – a lényeg – nem fog kiderülni, akár azért, mert el akarják hallgatni, akár azért, mert nem is tudnak róla.
Trianonról még annyit, hogy ha a II. vh. után is lett volna olyan terület-újrafelosztás, mint amilyen az I. vh. után volt, akkor Magyarország már nem lenne. De mert az akkori nagyhatalmak inkább nem vállalták fel, hogy ebből a III. vh. apropója legyen – és addig is fegyveres szeparatista mozgalom az önálló országért –, így az újrafelosztást végül kihagyták, minden előzetes osztozkodás, és ígérgetés ellenére. Most úgy csinálták, hogy a területi határok maradtak, viszont megtörtént az érdekszféra-felosztás, és az irányítás átvétele helytartók útján – akiket persze nem helytartóknak neveztek, „csak” a dolog lényege ez.
Akik pedig Nagy-Magyarországot akarnak, először szavaztassák meg a határon túli magyarokat, hogy akarnak-e a (li)Bajnai patkányköztársasághoz csatlakozni, vagy inkább nem… Amíg nincs rendben a csonkaország, addig felesleges nagyobb területben gondolkodni.
Az is tény, hogy Magyarország, mint önálló közigazgatási egység léte folyamatosan veszélyben van; pl. ha elkezdődik a III. vh., a hadban álló felek megint be fogják dobni a Nagymagyarország-csalit, és megint rá fognak harapni egy csomóan – és akihez Magyarország csatlakozik, abból lesz a vesztő; így van ez már több mint egy évszázada, 100%-os találati aránnyal. Különben, már a németek is megmondták az I. vh.-ban, hogy „hullához vagyunk láncolva”, értve e hulla alatt az Osztrák-Magyar Monarchiát.
Magyarország számára a helyes magatartás a semlegesség; és ha bármit lépni kell, akkor azt csak a háború végjátékában kell tenni – de majd leszavaznak az „überokosok”, hogy ez nem így van jól… csakhogy meglegyen az a bizonyos 100%-os találati arány, amihez oly annyira értenek, hogy ezen még én is el tudok csodálkozni.
Bár lehet azt mondani, hogy túlságosan magasra teszem a mércét a történelmi állapotokat illetően – csakhogy a múltbeli helyzet túlságosan rányomja a bélyegét a jelenre; és Magyarország ezer- kétezer évvel el van maradva a jobban és stabilabban működő országokhoz képest. Azt készséggel elismerem, hogy Magyarország viszonylag jól áll Afganisztánhoz és Szudánhoz képest; és hogy hátulról az elsők között van; és mindezt Európában – na, ez a probléma. Legrosszabbnak is lennie kell, igaz. De én miért pont ott legyek, amikor én a legjobbat akarom? Ha valaki a mennyországra vágyik, ne legyen a pokolban, mert ez így feloldhatatlan ellentmondás.
Azt a poklot X. Y. Z. hozta létre; és azt a mennyországot is Z. Y. X, úgyhogy soha nem véletlen az, ami van.
A mércém sem véletlen, mert a mindenkori legjobb társadalmakhoz mérem a többit; és ebből következik „a minimális célom a maximum” szemlélet; ez pedig az élet-univ világnézet miatt van, mert látom azt, hogy ami van, az kevés az elérendő célhoz képest, és erkölcsileg-szellemileg jóval fejlettebb szinten kellene már tartani – úgyhogy ez a magas mérce nem fog leülepedni.
Ami a történelmet, és az értelmezését illeti, miért a zsidók írják a magyar történelmet, amikor a zsidók arról ismertek, hogy igazat csak véletlenül mondanak, amikor nem figyelnek oda? Ezt sem rájuk kellene bízni; viszont hol vannak a magyar írástudók, és hol van a magyar média? Ez az egyik; a másik, hogy vannak siránkozók, akik nem tudnak eleget, és ha elveszik a történelmünket, akkor nem marad semmi, jaj, jaj. Dehogynem: a tiszta lappal való kezdés lehetősége: és pont ez az, amire – szerintem, és nekem –szükségem van.
Nem kell olyan múltat tovább folytatni, ami által a magyarság alig bírt megmaradni, és most katasztrofális állapotban, és kihaló pályán van.
A maják szerint egyébként is 2012-ben vége lesz a mostani világnak, és kezdődik egy új.
Lehet, hogy akkor lesz Bin Laden utolsó nagy dobása? Már bebizonyította, hogy nem kispályás…
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, – ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek…
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
(József Attila: Tél)
Én lélekben már megtettem a régi dolgok tűzre dobását, megszabadulva a lelki terhektől.
Ne legyetek restek újat kezdeni, ha valamely régi dolog nem vált be.
Ami az élet-univ rendszert, mint újat illeti, felmerül, hogy ez a rendszer ebben az országban nem fog működni, mert nincsenek meg hozzá a megfelelő személyek. Nem egészen ez a helyzet; csak a mennyiség kevés. Egy van; aztán találok még egyet a tízmillióból, és kettő lesz, aztán lesz négy, aztán nyolc, aztán tizenhat, és így tovább. Hogy ez nem mennyiség? Ez nem; ez minőség; a mennyiség csak ez után lesz, a minőség megtartásával, és további javításával, a félisteni szinten át az isteniig.
Ami a jelent illeti, 2009-ben a hatalmon lévők már olyan mértékben szegik meg a saját maguk által hozott törvényeket (most éppen a gyülekezési törvényt), hogy az már közröhej tárgya (és bírósági tárgyalásoké); másrészt jelenleg a cigányok lopnak, óbégatnak, és rombolnak az utcán, és ehhez csak ki kell néznem az ablakon, (és be kell kapcsolnom az mp3 felvevőt, 2009. 08. 21. 03:55-kor); Szodoma 99%. Ahogy valamikor Spárta is volt; bár az szerintem nem volt ennyire züllött… de a trend az, hogy a gödör alját el kell érni, mert ezt támogatják a kúrmányzati erők.
Ha másként nem megy, és ez a járható út, akkor előre a teljes lenullázásig, a judeovírus rendszer végső összeomlásáig: Szodoma 100% a végső megoldás.
De ebből az is következik, hogy a nem szodomaiaknak el kell innen menniük, mert különben pusztulnak ők is.
Az aktuális történéseket illetően, Bajnai és Sólyom felháborodott. Nem a korrupción, nem a bűnözésen, nem a szodomai állapotokon, hanem…
„Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP-frakció tematikus ülése után hétfőn azt mondta: Budapest és Magyarország nem lehet az újfasiszták paradicsoma, meg kell akadályozni a tervezett neonáci tüntetést.”
„A kormányfő azt kérte az illetékes rendészeti szervektől: a magyar jog adta lehetőségek maximumát kihasználva akadályozzák meg, hogy Magyarországon újfasiszták, neonácik “grasszáljanak”.”
A patkány-duó megaszonta: Judapest-liberálisváros nem lehet az újfasiszták paradicsoma; hogy lehetne az, amikor a régi büdöskomcsi patkányoké…
Az is előre tudható, hogy a patkányok min háborodnak fel; a patkányérdekek sérelmén, és semmi máson.
Esetleg mondják el a „varázsigét”: „Hess, hess a francba”; és akkor majd elrepülnek a náci jómadarak – vagy tesznek rájuk, jó magasról.
Kapcsolódó:
Hétszer tojt Kókára a pekingi galamb
(index.hu)
10 A/4 oldal után, világos már, hogy miért van tele a „hócipőm”?
(Zsidók: U. B. a (bármit) pocskondiázza.
Én: Á, nem. Csak megmondom a szarról, hogy szar.)
Betöltés ...