Itt ért véget a blog
A még le nem zárt dolgokat végigviszem, és az eddigi bejegyzéseknél meglévő hiányosságokat pótlom, de újabb bejegyzés már nem lesz.
Amikor remegek a dühtől… az is jelzi, hogy véget ért a szövegelés ideje.
Írhatnék naponta gyilkosságokról, bűnözésről, és a kártékonyság minden formájáról. Írhatnék pl. arról, hogy a francia Ophélie után már egy kaposvári lány is van, aki hasonló, sőt, gyanúsabb körülmények között halt meg.
A bűnhalom megvan; a XXI. századi Babilon és Szodoma minden nap hozza a formáját. Nem hogy fogyna, amiről írni lehetne, hanem egyre több lesz.
De nyilván megteszi ezt az erre szakosodott média.
Én már nem is nagyon találok szavakat az aljassághalmazra…
Mi van itt? Nos, elméleti felvezetés hozzá: ha valahol elkezdődik a gyarmatosítás, akkor ott már csak kétféle státusz van: a gyarmatosítók, és a gyarmatosítottak. Bináris állapot lévén, harmadik eset nincs.
A hovatartozásom egyértelmű: és nem is akarok gyarmatosító lenni. Ebből aztán az is egyértelmű, hogy mi következik a helyzetből: a gyarmatosítók elleni felszabadító küzdelem.
Már csak alapvetően három dolog érdekel a nagyon sokból: az élet-univerzalizmus, az, hogy ki nyeri meg a harmadik világháborút – úgy sejtem, hogy nem a zsidók és a cigányok –, és az, hogyan lesz a bűnözés és parazitizmus 100%-osan semlegesítve, és mindenütt.
Addig is – a kerepesi aljasság kapcsán is – ott van az a kérdés, hogy ki védi meg, aki gyenge, és jó? Zsidó-cigány-szarmagyarországon senki
És nem új keletű dologról van szó…
Régi tetvekről beszél a kerepesi szervező
http://index.hu/politika/belfold/kerepes9915/
„A Budapesten egészségügyi közalkalmazottként dolgozó Szászi elmondta, személy szerint neki, és a rendezvényt támogató falusiaknak elegük van az állítása szerint Kerepesen mindennapossá vált lopásokból, rablásokból, illetve erőszakos cselekményekből, amik a falu 20-30 – cigány – gyerekéhez és családjukhoz köthetők.”
Gárda kontra kerepesi romák
Interjú Czeglédy Beatrix iskolaigazgatóval
http://www.hetek.hu/hatter/200712/garda_kontra_kerepesi_romak
Varró Szilvia: Lakossági fórum Kerepesen – A gárda mi vagyunk
http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=15765
Kerepes-vita: “Ha elvárnám öntől, hogy megoperáljon, megtenné?”
http://www.nol.hu/archivum/archiv-480557
Tankötelezetlenek
http://nol.hu/archivum/archiv-493483
Hogy ennyire védekezésképtelen, és élhetetlen lett ez az ország, az leginkább a hatalmon lévő zsidók „érdeme”, és azoké az ostoba, megtévesztett tömegeké, akik a hatalomba szavazták őket.
Mindebből következik, és szükségszerűen, hogy van ellenségképem; mert van mire. Mi az hogy, nagyon is.
Ki az ellenség?
Mindenki ellenség, aki kártékony.
Az ellenség szűken vett definíciója:
1. Háborúban a velünk szemben álló fél.
2. Aki ártó szándékkal van valaki(k) iránt; rosszakaró.
3. Aki valamely rendszernek, közösségnek a bomlasztására tör.
4. Valamely elvet, törekvést elutasító személy.
Magyarországon, szerényen számolva, 2006 ősze óta hadüzenet nélküli háború van. Nem ennyire szerényen számolva, 1945 óta alacsony intenzitással folyik tovább a II. vh., mégpedig azért, mert nem oldotta meg a fennálló súlyos világnézeti-társadalmi problémákat, és amely problémák azóta is csak halmozódnak.
A béke azért nem oldja meg ezeket a problémákat, mert vannak, akik csak az erőből értenek; és ha nem kapják meg a szükséges nevelőerőt – lásd pl. a világuralmista fehérgalléros bűnöző zsidókat, és szövetségeseiket, az elkötelezetten és életvitelszerűen bűnöző cigányokat, és pártolóikat – akkor az azt jelenti, hogy továbbra is garázdálkodnak és bűnöznek.
P. Tamásnak részben igaza van, – főleg a 3. és 4. bekezdésben –, amit a cigányokról írt:
Hányadik cigányterroros videó ez?
http://bombagyar.hu/index.php?post=2302
Rövidebben, ugyanaz: a kétlábú, laposkörmű állatok csak az erőből értenek.
Persze az emberformájú állat előtte kitenyészett; és akkor még – kiskorában – akár érthetett is volna a szóból, és nevelésből, ha lett volna olyan. Felnőttként viszont az már kevés, ami a gyereknek még elegendő.
Úgyhogy „nem is értem”, hogy a cigány-zsidó-négerjogvédő aktivisták miért nem kérték meg pl. a szomáliai kalózokat, hogy hagyják abba a kalózkodást, mert az olyan csúf dolog… Nyilván azért nem tették, mert a kalózok harsány röhögés közben szétlőtték volna a seggüket. (Megjegyzem, kvázi a kalózokat is ők szabadították a világra a liberalizmusukkal.)
A szövegelés pont annyira hatástalan lett volna ott, mint a cigány, és zsidóbűnözés elleni szövegelés, és a bármilyen bűnözés elleni szövegelés. Erről van szó; és egyre többeknél van meg ez a felismerés.
Mi az, ami hatásos a kalózok ellen? A hadihajó. Nem a pofázás…
A bűnözők pedig csodálkoznak, hogy egész Európában, és az egész glóbuszon beindult ellenük a védekezés… Az ő megfogalmazásukban: előretört a szélsőjobb. Még lesz egy felismerésük: nem csak a szélsőjobb…
Egy hozzászólás magyarverés témában: „Kínában az erőszakos bűncselekményeket (nemierőszak, gyilkosság stb.), keményen megtorolják, mai napig falhoz állítják és kivégzik az elkövetőt, a lövedék árát pedig kiszámlázzák a bűnös családjának, és ezt az összeget kötelesek befizetni az államkincstárba.”
Amíg valaki, vagy valami nem halott, addig szükséges, és kötelező az önvédelem a kártevők ellen. Hogyan? Ahogy lehet; és ebben benne van az is, hogy a kártevővédők is a kártevők kategóriájába tartoznak.
Bőven van már ebben a blogban is elméleti alapvetés, és nem ragozom tovább.
Aki pedig még mindig a dinoszauruszok útján jár: remélem, hogy végig is járja, és gyorsan.
A kihalásuk után a szelídeké lesz a Föld; de nem a hülyéké, és nem az aljasoké, hanem az intelligens, optimumkereső, igazságos, szervezett, élősködéstől és bűnözéstől mentes, és erős szelídeké.
Cigánygyerek üzenete a magyaroknak (letölthető .flv, 2 MB)
Iskolai cigányterror Kerepesen (letölthető .flv, 23 MB)
Újabb iskolai cigányterrort megörökítő videó: Nagy-Magyarország pólós lányt vernek és köpdösnek a férgek Kerepesen + nevek, címek
http://kuruc.info/r/35/42186/
Botrány: Cigányok vertek össze egy magyar lányt Kerepesen (+ videó, interjú)
http://szentkoronaradio.com/belfold/2009_06_16_ciganyok-vertek-ossze-egy-magyar-lanyt-kerepesen-video-interju
Megverték, videóra vették
http://www.videohirek.hu/video/12671/megvertek-videora-vettek
Végignézték a kislány verését
http://www.rtlhirek.hu/dock/videogallery/15:59936
Franka szerint sem etnikai indíttatású a magyarverés – a zsidóverés sem lenne az?
http://kuruc.info/r/2/42228/
Nem ez volt az első eset Kerepesen: rendszeresen zaklatták Anikót cigány iskolatársai
http://kuruc.info/r/35/42288/
Gyorsított vizsgálat nincs Kerepesen, antimagyar “jogvédő” annál több (+ előzmények: kisebbeket védett Anikó)
http://kuruc.info/r/2/42274/
Franka visszavett egy kicsit: “az eset hátterében jelen van a cigány-magyar ellentét”
http://kuruc.info/r/2/42313/
A kerepesi magyarverő cigányretkekről a Mokkában
http://kuruc.info/r/35/42353/
Kerepesen járt a Magyar Gárda – megvédik a cigányok által megvert lányt
http://kuruc.info/r/35/42385/
-
Kerepes fóruma
http://www.kerepes.hu/forum/default.aspx?g=posts&t=51
Szilasligeti hévmegálló
ÜDV
AZT HISZEM IGAZAD VAN ÉS AMIT A HÉV-MEGÁLLOBAN CSINÁLNAK A KIS KÖJKÖK AZ NEM HELYES DE AZ SEM AMIT TE GONDOLSZ A KIS CSÖKÖT FEJECSKÉDBEN.
MERT VALAKI IDE KÖLTÖZIK ATTÓL NEM VÁLIK BÜNÖZÖVE ÉS NEM KELL ELNÉZÉST KÉRNED HANEM CSAK GONDOLKODNI HOGY NE ÁLTALÁNOSITS NEM VAGY TE EGY KICSIT RASZISTA IS ÉS FIDESZES IS
Üdv mindenkinek.
Nemtudom ki mászkál este felé (19:00 – *) a szilasligeti hévmegállóban, de gondolom észrevette már a pest felé közlekedő sínszakasz oldalán (kerepesi oldal, ha így könnyebb) úgynevezett bandázókat. Isznak, szívnak, drogoznak és nahát mily meglepetés szemetelnek, a ahangoskodásról nem is beszélve. De amiért én írok, annak igazándiból az az oka, hogy sajnos néhányukat ismerem, de szerencsére csak látásból, de ez lényegtelen tegnap este a polgárőr ruhába lévő emberkét aki mondjuk valszeg nem volt szoliban (pia) majdnem kicsontozták, de szerencse, hogy az eggyiknek akkor még volt esze és inkább megfogta és meggyőzte séta közben, hogy jobb ha elmegy. Na most ekkor még én is ott voltam, bevallom ez volt első alkalom, hogy oda”csapódtam”, gondoltam de jó, végre valami közösségi élet,ismerkedési lehetőség, annak ellenére hogy megvolt a véleményem róluk, illetve tudtam, hogy mit is csinálgatnak ott és hogy hogyan is viselkednek. Noss jobb lett volna oda se mennem, de odsa mentem és mire beütött a drog hatása nálluk (én csak piás voltam, de már az is múlóban) odaáig fajult a helyzet, hogy most így útóllag visszagondolva ekte direkt követte úgy a szó a szót hogy mindenképp “hivatkozási” alapjuk legyen rá, hogy elősszőr nevesincs kis dugó méretű, de eggyételműen szétszívótt agyú gyerek elkezdi ütni a fejem, meg igen béna módon rúgni is próbál…, illetve utánna váltásként kis hamza asszem dettó folytatja…
Na miondegy a lényeg, hogy aki járt már este arra az tudja vagy szerencséjére nem tudja mi folyik ott, tudja vagy inkább szerencséjére nem tudja, hogy belekötnek akárkibe aki Épp nem szimpatikus nekik és tudja vagy nem, hogy nem igazán ekte fehérbőrű lények, bár sajnos azok is akadnak köztük de kissebbségben, mégis a drog lehúzta az agyukat és ezt nem csak úgy mondom (drog értsd itt most: spuri, eki, stb szintetikus).
Én szerencsére megúsztam egy orrtöréssel, bár vagy 5-10, de inkább 8-9 percig ütöttek… noss valóban felesleges próbálokzás volt részemről az észérvekkel való próbálokzás, pláne hogy össze vissza magyaráztak, folyton úgyfordítva a saját mondókájukat, hogy ellentmondjon az előzőnek, viszont mégis én legyek az aki….
Mindegy, a Lényeg a Lényeg, a Szilasligeti hévmegálóban már korábban is voltak ilyen bandázások, korábban is voltak számtalan alkalommal rongálások és sajnos Most is vannak, hogy ott drogoznak az nem érdekel, de az viszont igen, hogy utánna is ott maradnak és innetől kezdve még a maradék eszük is, hogy egy régi szóls-mondás féleséggel éljek: IQ-NUKU
Viszont az agresszió….
És csak sikerült a lényegi dologhoz eljutni Jó lenne, ha valahogy meglehetne oldalni azt, hogy ezek a Káros elemek eltünjenek onnan.
Amúgy természetesen ezzel kapcsoltban, ha valaki kötözködni akar várom kérdéseit, idŐnként majd felnézek, viszont csakis értelmes kérdésekkel vagyok hajlandó foglalkozni és gondolom másoknak is lesznek még azért hozzászólásai a szilasligeti hévmegállóval kapcsolatban.
Na itt az eredménye a kitelepült , nem ide való “lakók” szörnyetegszülöttei miatt, / Tisztelet a kivételnek ,akinek nem inge ne vegye magára/ már a Hév állomás kábitoszer és landalirozó, és éppen arra járó verő hely lett.
Ki kellene mennie pár markos falubelinek és adni nekik , hogy megtudják mi a rend ebben a faluban.
Nem vagyok rasszista sem Fideszes,de ha az lennék akkor az valami ragály?
Ha jól eltetszett olvasni akkor azt is irtam “”akinek nem inge ne vegye magára”!
-
POLGÁRŐRSÉG
http://www.kerepes.hu/forum/default.aspx?g=posts&t=19
szeretném kedves lakótársaim figyelmét felhívni, hogy a polgárőrök telefonszáma vagy nem kapcsolható, vagy nem veszik fel.
Sajnos kétszer is szükségünk lett volna rá. Reménytelen…..
-
fogy a fenyves!
http://www.kerepes.hu/forum/default.aspx?g=posts&t=61
A fenyves rohamosan ritkul. Valamilyen kórság támadhatta meg! A tulajdonosának nem tűnt fel, hogy tenni kellene végre valamit??
-
Vélemények a kisebbségről
http://www.kerepes.hu/forum/default.aspx?g=posts&t=34
Most olvastam a hírt,hogy a kerepesi iskolát az Oktatási Minisztérium újabban egymillióra birságolta a korábban nyilvánosságra került általuk szegregációnak nevezett oktatási módszerek miatt. Minisztérium rendelte meg az”Esélyt a hátrányos helyzetű gyermekekért” alapítványtól azt a lejáratásra irányuló vizsgálatot,melynek a már ismert elmarasztalás lett az eredménye. Szeretném felhívni a Polgármester úr és a Tantestület figyelmét,hogy tudatos lejáratás történik és teljesen mindegy,hogy milyen intézkedést tesznek a helyi vezetők, a hadjáratot mindaddig folytatni kivánják amig lehetetlenné nem teszik a jobboldali vezetésű település működését különös tekintettel Franka Tibor személyére vonatkozóan.
A település vezetőinek minden rendelkezésre álló jogi eszközre szükségük lesz a jogi alapot nélkülöző, elsősorban politikai támadások kivédésére.
-
Én nem tudom, hogy Ön mit olvasott, de biztosan sietve tette!
A “támadás” egy alkotmányos alapjogot sértő intézkedés miatt kiszabott büntetés.
Amennyiben Franka Úr törvényt sértett, netán törvénysértő magatartásra bíztatott, vagy burkoltan támogatott, ne csodálkozzon, hogy elmeszelik…
(Nem Franka Úrnak kell befizetni a pénzt, hanem az iskola üzemeltetőjének, azaz Kerepes minden polgárának.)
De természetesen, össze lehet dobni ezt a hercig kis összeget az önkormányzatnak!
Nem kell sokat rááldozni: Párszáz forintot minden ember bedob, és máris lehet folytatni a jogsértést. Mindaddig, míg a roma gyerekek ki nem nőnek az iskolaköteles korból.
Akkor már nem fogja futni ilyen úri huncutságra, mert a “tanulatlan cigány” -akinek iskolától való távoltartásán Ön is támogatta- segélyezésére fog elmenni a település pénze. (Akkor meg ez lesz a baj. A kör bezárul.)
Átgondolt, hosszútávú taktika Önnél, hogy jól kib*szarint Kerepessel és saját magával?
Mert ha igen, akkor jó úton jár.
Ha meg hirtelen felindulásból rasszista, akkor higgadjon le, nyelje le a torkában habzó indulatot, és fogadja el: Azok a jogok, melyek Önnek és gyermekeinek járnak, az Alkotmány szerint, MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRt MEGILLETNEK!
Üdv:
Gazdag és jóképű
-
Gazdag és jóképű !
Engedje meg,hogy ne udvariaskodjak önnel,erre az írása,ill.annak tartalma ad bátorítást. Már a nic nevének megválasztása is az Ön egyéniségének megitélésében mindent elárul. Annyit elárulhatok Önnek,hogy nem kizárólagosan az ujságokból szerzett információim alapján-azok erősen félrevezetőek és hamis információkat tartalmaznak- hanem sokkal közelebbről mint ahogyan Ön azt gondolja.Ennél többet zonban nem kivánok elárulni,és elégedjen meg ennyivel.Egyébiránt Önnel nem is vitatkoznék,de tekintettel arra,hogy ezt nem csak Ön olvassa mindenképp reagálnom kellett.
Ön úgy minősít másokat,hogy halvány fogalma sincs arról,amihez hozzászólt. Ily minősítéseket általában a kommunista multtal és SZDSZ-es identitással bíró emberek szoktak tenni és csak úgy csípőből tüzelnek,bélyegeket sütnek azon emberekre,akik nem azt az álláspontot képviselik amit ők.Ezek alapján Ön is ezekhez az embercsoportokhoz tartozik.Ami az Ön által feltett linket illeti,kár volt a fáradozása,mert azt is ismerjük.Azzal csak egy probléma van:nevezetesen,hogy nem fedik a valóságot és akkor enyhén fogalmaztam.Arra kérem Önt,hogy mielőtt bárhol megnyilvánul előtte győződjön meg a valóságról és tanulmányozza az ok és okozati összefüggéseket.
…
Tisztelt Gazdag és jóseggű!
Mivel írásaiból kiderül, hogy azt sem tudja a térképen hol találni Kerepest, egy-két tényt megosztok Önnel.
A kerepesi iskolában több cigány jár mint magyar (több mint száz), tehát 6 gyerek külön járatása nem a cígányság szegregálása, hanem a kökemény bünözőké. Náluk népviselet a kés, bicska, igy azt az iskolába is magukkal viszik, a tanárokat nem restek késsel fenyegetni. Erről is olvashat a neten, legközelebb linkelje be azt is. Furcsa, hogy több száz elüldözött gyerek jogaíról Ön szót sem ejt akik más városokba kell, hogy járjanak. Számitsa ki 4-8 éven át napi plussz egy óra utazás, hány hónapot vesz el az életükböl. Az utazás költsége éveken át, menni az? Persze ezt sem Önnek kell fizetni, ezen is felháborodhatna, nem csak a bírságon.
Egyébként van eladó ház Kerepesen, akár cigány szomszédot is választhat magának. Gyerekét pedig beírathatja a kerepesi iskolába. Legalább nem kell tanakodnia a gyerek felvilágositásáról, ezt majd gyakorlatban bemutatják neki (a késsel együtt) a cigány osztálytársai.
Egyébként a demokratikus U.S.A-ban is szegregálják őket, csak ott nem az iskolában különitik el, hanem börtönbe zárják.
-
A helyzetünk rendkívűl kilátástalan.Az elszaporodott dolgozni nem akaró romák segélyezésére fordítható pénzeszközök kimerülőben,az általuk elkővetett agresszió eszkalációja folytatódik,a hatalom,melynek feladata többek között az állampolgárok védelme lenne szétesőben,a dolgozó magyarok munkahelyei állandó veszélyben vannak,az egészségünk védelme és megtartása kritikusan ellehetetlenül,Nő a halálozás,kevés a születések száma stb. Arra már nem is merek gondolni,hogy a segélyek kimerülése következtében általános cigánylázadás is bekövetkezhet. Félő,hogy nem leszünk képesek önvédelemre,a hatalom pedig a mai állás szerint nem lesz képes bennünket megvédeni.Ez nem egy rémlátomás, nagyon is megvannak a reális veszélyei.Attól,hogy az emberek többsége nem érzi a veszélyt,attól az még létezik.Mi lesz Magyarországgal? Mi lesz a hazánkal? Hová fogunk majd menekülni?
Majd menekülünk a székelyföldre!!!
-
A két ország ehhez kapcsolódó törvényein kívül sokkal inkább érzem kulcs fontosságúnak a Székely emberek közti tiszteletet, azt a tényt, hogy székelyföldön egy cigány ember, még véletlenül sem indul ki abból, hogy bárhol és bármit megtehet, és azt úgy ahogy az ő kedve kívánja. Erre a belátásra valószínűleg az késztette, hogy nem maradnak következmény nélkül a tettei. Mint azt az erdélyi példából is jól kiolvashattunk, a cigány ember nem a hatóságoktól tart, hanem a vele egy közösségben élőktől. És lássunk csodát ez nem csak egy cigány emberre, hanem minden, a más emberekkel együtt élni kívánó emberre vonatkozó általános igazság. A különbség véleményem szerint abban van, és itt hozzátenném, hogy a Székelyföldi élet számomra legalább annyira ismert mint a kerepesi, hogy Székelyföldön nem csak a cigány emberek tartanak össze, hanem a székely emberek is egyaránt. E mellett megkövetelt az udvariasság, a tisztelet, de legfőbbképpen talán büszkeségük és szeretetük legfőbb erősségük. Emelt fővel, nyitott szemmel járják az utakat, foglalkoznak egymással és környezetükkel.
Egy ember kevés, hogy ebből a kelepcéből kimásszon Kerepes. Egy ember nem fog segíséget nyújtani, ha látja, hogy abból vesztesen kerül ki. Nem segít, mert nem bízik abban, hogy mellé állnak ha segítséget nyújt. Egy egyszerű pédát írnék kicsiny jelentőséggel:
A Gödöllő héven utazva láttam ahogy egy kb 8 tagú cigány emberekből felépülő társaság közül, kettő körülbelül 10-12 éves cigány gyermek elkezdte piszkálni a velük háttal ülő 25-30éves nő haját. A nő ezt nem tűrvén egy pár rászólás eredménytelensége folytán átült egy másik szabad helyre. A cigány gyermekek, lévén őket ez feltételezhetően szórakoztatta, követték a hölgyet és tovább piszkálták a haját. Ekkor avatkoztam közbe, és szomorúan tapasztaltam, hogy velem együtt utazó többi magyar ember, annak ellenére nem sietett segítségemre, hogy új áldozatot találva a teljes nyolc tagú cigány társaság nekem esett rágalmazásaival. Hozzátéve nem az idősöktől vagy a kisgyermekektől vártam volna a segítséget, hanem a velem együtt utazó velem egykorú (25év körüli) társaimtól, akik rgy része megbotránkozva más része jót mulatva figyelte a történést.
további tanulsága ‘véleményem szerint’ , hogy ne mindig feljebbről, külföldről, mástól várjuk a segítséget hanem segítsük önmagunkat. Egy idő után ha egy cigány ember nem érzi következmény nélkülinek hogy:
- látványosan szemetel közterületen (is).
- a HÉV kocsiban fújja ki a füstöt, és dobja el a szotyola héjat.
- piszkál és rágalmaz más embereket.
és mondjuk minimum rászólunk és éreztetjük, hogy ezt nem szeretné senki sem eltűrni akkor egy idő után lehet nem teszik, de a jelenlétetben biztos, hogy nem.
-
A kerepesi iskola szlogenjeiből:
„Nagyon szép iskolai hagyományaink vannak, melyekre tanítványaink szívesen emlékeznek vissza…”
„Mindezekhez olyan légkört igyekszünk teremteni, ahol a gyermek és a felnőtt jól érzi magát.”
„A humanista értékrend alapján szeretnénk tanítványainkat konstruktív életre nevelni.”
-
Kerepesi Polgár Info: Iskola
http://www.kerepes.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&new_topic=16
- Vannak az iskolának EREDMÉNYEI is. De milyenek…!
A tavasszal elkészült tantárgyi mérés alapján a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pest megyében a LEGROSSZABB eredményt érte el. Ez már önmagában is ok a leváltásra máshol – kultúráltabb vidékeken. Az elemzést végző szakember szerint negatív értelemben vált “referencia iskolává”. Gyanítom, hogy az országos listán sincs élbolyban. Az alsótagozat még csak teljesített, de a felső kritikán aluli eredményt mutatott. Minderről esik a legkevesebb szó Czeglédy Beatrix igazgatónő beszámolóiban, pedig ez a legsúlyosabb kérdés: – Hogyan süllyedhetett ilyen mélyre az iskola, hogyan sikerült – vérrel, verítékkel – két (2!) év alatt a béka alfele alá küzdenie az iskola színvonalát?
Ötlettelen, ellentmondásos, szakszerűtlen, kapkodó döntései-intézkedései miatt jelentősen romlott az iskola megítélése, ennek következtében csökkent a gyereklétszám, s ennek köszönhető az újbóli pedagógus leépítés. Jelenleg ott tartunk, hogy az Önkormányzat megfontolás tárgyává tette az iskola megszüntetésének lehetőségét is.
Hát ez van… illetve ez sincs. Vagy most mi is van?
Felelős természetesen nincs (de mit is várhatunk ABSZURDISZTÁN-ban? Ez egy következmények nélküli ország!), ahogyan felelősségre vonás, és lassan iskola sincs.
Hárítás folyik minden szinten. Az igazgatónő a MÁK-ot (Magyar Államkincstár), a jegyzőt, és a Jó Istent hibáztatja, a Polgármester a jegyzővel együtt az igazgatónőt, és az adminisztrációt. Mindenki mindenkire mutogat így aztán csendben elsikkad a felelősség, és az oktatás kérdése. Még a végén kiderül, hogy erről is a taxis Gyuszi tehet…
Öröm az ürömben, hogy növekszik az esélye egy újabb intézmény létrejöttének az iskola romjain: az Idősek Napköziotthonának. Lehet, hogy több haszna lenne?
Írta: kerepes Dátum: 2008. July 24. Thursday, 11:33 (58 olvasás)
-
Sokak gondolják úgy, hogy „aki időt nyer, életet nyer”. Ebbe a körbe tartozik Kerepes egyik „prominens” személyisége is, Czeglégy Beatrix iskolaigazgatónő. Úgy gondolja: – egyszerű a képlet, csak az időt kell húznia, majd belefárad minden érintett, és magától megoldódnak a dolgok. Ha időt nyer, lehetetlen helyzetbe hozhatja, kényszerpályára terelheti a döntéshozókat.
Fel sem merül benne a gondolat, hogy rövidesen számonkérés lesz. El kell számolnia – többek közt azzal is – miért volt mégis kevés az idő a jelzett problémák megoldására? De addig is felveszi a fizetését, pedig nem lesz dicsőséges a távozása, és ezt már mindenki tudja…
Írta: kerepes Dátum: 2008. June 11. Wednesday, 13:01 (75 olvasás)
-
Egy másik blog:
sziasztok! Borbála vagyok.. azt szeretném elmondani hogy ebbe az iskolába mindenki áldozat.. hogyha odaállsz hogy haggyátok abba nem kéne akkor megvernek téged is.. 8 éven keresztül kellett tűrnöm a fenyegetéseket és amikor engem megvertek 8 roma lány semmi ügy nem lett az egészböl nem mondom hogy ez indok hogy nem álltam oda de mindenki fél tőlük mert olyan hátterük van hogy szólnak eggyet és ott vannak már 150-en tapasztalatból tudom.. gyávák mert nem mernek kiállni egy az egybe csak csoportosan jönnek. nem sajnáltatás képpen monodm de a félelmem miatt énis előleszek véve a kihalgatáson. amúgy azt nemtudjátok hogy Anikó aznap mondhatni részegen jött be iskolába dőlöngélt mindenkinek beszólt és másfél liter sör is volt nála.. 2 éve jött a kerepesi iskolába és van egy olyan stílusa hogy nem tud beilleszkedni nem mondom hogy minden az ő hibája mert mindenki bűnös aki ebbe részt vett de Anikó mindig is kiakart tűnni a tömegböl ezért mindig csinált valamit amivel feltudta vonni magára a figyelmet volt hogy ő harcolta ki hogy megverjék… csak ennyit akartam..
Radiohead Says:
Ehhez csak két hozzáfűzni valóm van:
1. Ha nem is mertél kiállni nyíltan te és a többi nyomorék, ti akik csak röhögtetek rajta, hívhattátok volna segítségül a tanárokat. Bár nyilván annyira rettegtél hogy ehelyett inkább jókat röhögtél félelmedben azon a szerencsétlenen.
2. Érdekes, a felvételen annyira nem tűnik részegnek, sőt, kötve hiszem hogy így zokszó nélkül, csendben tűrte volna ezt a megalázást, ha olyan enyhén szólva részeg lett volna ahogy te itt “felvilágosítod” a jó népet.
És még egy plusz kérdés: valóban neki kellene beilleszkednie? Vagy azoknak inkább, akik (többek közt téged is) 8 éven át folyamatosan fenyegetnek – elmondásod szerint.
Szégyelljétek magatokat! És elsősorban ti, akik kiröhögtétek és még adtátok a lovat a tetveseknek. Mert a cigány mindig is mocskos aljas egy népség volt, nemtől-kortól függetlenül, szóval rajtuk nincs min csodálkozni sajnos. De rajtatok igen. Ez felér egy árulással. És belőletek lesz a következő generáció. Alapos nevelésre szorultok még gyermekem…
Toth Laci Says:
Kussolsz cigány…
Willamette Says:
Szerintem a szeretet az egy szívből jövő érzés, ami mindenkibe benne
van, még abba is, aki kőszívűnek gondolja magát. Minden embernek
jól esik, ha átkarolják, vagy ha azt mondják: szeretlek. És tényleg, a szeretet csak akkor tudod kimutatni, ha szívből jön.
(Csendes Szimonetta 7/b)
Willamette Says:
Borika drága: szóval te voltál, aki a legsunyibb módon öngyújtóval gyújtottad meg Anikó haját. Remélem a meghallgatáson erre is fogsz tudni adni magyarázatot.
(1) A nagy kerepesi sörbogár került Anikó hajába és a tisztítótűzzel akartad elhessegetni?
(2) Tudnivaló, hogy az égett haj szaga visszafogja a támadókedvet. Te csak meg akartad menteni Anikót?
(3) Valaki megkínált cukorkával és izraeli zászlónak láttad Anikó haját
Borika drága: http://gremlin.uw.hu/img/bori.jpg
Rólad csak ennyit: … aki neki nem szimpi, az soha nem is lesz, és szegény embert, aki a borinak nem fog tetszeni, azt nem is nagyon fogom irigyelni. Mert azt nagyon nagyon megfogja szivatni.
Láthattuk…
A verést megkapod…
Willamette Says:
Borbála: híres lettél bazzeg
RTLKlub: http://www.rtlhirek.hu/video/59962
feró Says:
Miz basztatjátok a borit ?
Elbeszélgettem ám vele… Csak én vagyok az egyetlen aki megtudja érteni az ő és hozzáhasonlók helyzetét ? ? ? Beszéltem én a bopri fejével, mondtam h ez egy gyerinctelen dolog volt… De a helkyében talán én sem mertem volna az anikó mellé állni, sőőt… de aki ezt a helyzetet még nem tapasztalta az nem értheti ezt!
Ha egy ujjal is hozzáér valami nacionalista szellemű vagy fasiszta vadállat azt istenemre mondom megbánja ! Ha egymagam kell felállnom a gárda ellen se hagyhatom h bármit tegyenek vele!
TÖKÖSGEREKEK, inkább rendezzétek el az igazi elkövetőket, akiknek közismert a bőrszíne! velük kezdjétek majd szthatjátok ki az ejnyebejnyéket a köbbi fehérnek, de ne egy rettegésben tartott kislánynak mutassátok be h mien kemények vagytok
-
Voltam ma Kerepesen – „ismerd meg hazádat”; ez a nyár ilyen.
Az Őrsön jött egy fehér lejmoló csöves, azzal a szöveggel, hogy Gödöllőre akar jegyet venni – persze, persze – kezébe nyomtam a jegyvételnél visszakapott 15 forintot… Sok a szakadt arc a HÉV környékén, és többségében fehérek.
Nem azért a 20 fillérért, ami már rég nincs forgalomban, de a 70-80-90-2000-es évek környékén még nem volt ennyi hajléktalan formájú szakadt egyén.
A HÉV-en jött a kalauz – és persze volt jegyem, lyukasztós, és pótjegy is. Ennek örömére Kerepes megálló helyett elmentem Szilasligetig. Az is Kerepes, és nekem most inkább az a rész kellett.
Útközben pedig rájöttem, hogyan működik ez az ország.
Így: összegyűlnek a zsidók, és fehérgalléros bűnszövetkezetet alakítanak, párt, és mindenféle szervezet címszó alatt, és megszerzik az irányító hatalmat minden fontos területen. Összegyűlnek a cigányok, és köztörvényes bűnszövetkezetet alkotnak, név, és mindenféle formaság nélkül, és bűnöznek; ezzel szemben a többségi magyarok nem gyűlnek össze, és nem alakítanak semmilyen fontos szervezetet, és atomizáltak maradnak – és ennek az eredménye, hogy el vannak nyomva, és meg vannak félemlítve az említett két bűnszervezet által.
A fehérgalléros bűnöző, népelnyomó és ország-kifosztó zsidóknak nem szabad ellentmondani, a bűnöző cigányok pedig a segélyezett, élősködő és bűnöző „szent tehenek”.
A magyarok K.O., ők az áldozat.
Hogy ne így legyen, ahhoz el kellene söpörni a bűnözőket – de legalábbis besöpörni őket a börtönbe életfogytiglanra – ahhoz viszont szerveződni kell…
A magyarok pedig úgy vannak idomítva, hogy erre nem képesek, és inkább beállnak valamelyik előbb említett bűnszövetkezetbe bérencnek…
Ez az országos tragédia gyökere.
Egyébként bejártam keresztül-kasul Kerepesnek a szilasligeti részét, a HÉV-től balra és jobbra.
Azt tudom mondani, hogy Kerepesen béke volt – legalábbis addig, ameddig ott voltam. Nem kötött belém senki, nem raboltak ki… De nem is vagyok fiatal lány!
Az így is érezhető, hogy a hely szelleme nem igazán jó. A lappangó lelki rothadás imitt-amott előjön – és ott vannak a nyomai a falakon is. Egyrészt. Másrészt, néhány órai ottléttel nem lehet megtudni, hogy mi van a felszín alatt.
Az viszont ilyen rövid idő alatt is érzékelhető, hogy a kerepesiek lehajtott fejjel járnak – és van is rá okuk, jegyzem meg. Az összefogás első lépése, hogy nyitottak legyenek egymás felé; és ez nincs meg – és ki is használja a bűnöző kisebbség; megtalálták, hogy hol tudnak a legjobban élősködni.
A harmadik dolog az, hogy tízezer fős településen már nem ismer mindenki mindenkit; szép teljesítmény lenne tízezer nevet, és a hozzájuk tartozó helyeket fejben tartani…
Láttam 1x elsuhanni egy keresztutcában egy rendőrségi (bűnőrségi) autót is. Gondolom ők voltak a „megerősített járőr”.
Ettől lesz 0 a bűnözés… Hát hogyne(m).
A zsidók és bérenceik által Magyarországon hozott törvények nem arra szolgálnak, hogy megakadályozzák a bűnözést, hanem arra, hogy lehetővé tegyék. Az életfogytiglant, vagy halálbüntetést érdemlő bűnözők megkapják az ejnye-bejnyét, a felakasztott helyett a felfüggesztettet – ami nagy különbség! –, esetleg a néhány napos-hónapos-éves börtöntovábbképzőt – és utána mehet tovább a bűnözés, az akkor már kiokosítottakkal, visszaesőként.
A retkek is tudják, hogy ez a büntetés nem büntetés; csak a bűnök súlyosak; és amíg ez így van, addig ők állnak nyerésre!!!
Az pedig gondolom eléggé nyilvánvaló, hogy ha az áldozattal foglalkozok, akkor nem foglalkozok a bűnelkövetőkkel. Nem csak a hatalmi ágak szétválasztása a helyes, hanem más feladatoké is, a célszerű munkamegosztás szerint.
Aki úgy gondolta, hogy én majd mindent… nos, nem. Más módszer kell az egyikhez, és más a másikhoz. Olyan sincs, hogy valaki mindenben a legjobb; ehelyett szakosodás van a szükséges irányokban.
Igazán sajnálom, hogy nem vagyok mindenható, de az adott körülmények között ez van.
Ha én leszek a miniszterelnök, és az élet-univerzalista rendszer lesz a többségi vallási és társadalmi rendszer a Földön, akkor meg tudom tenni, hogy egyik kézzel kiosszam a bűnözőknek az elrettentő, és a bűnözést megszüntető büntetést – még ha ez a bűnözőknek nem is tetszik, és naná, hogy nem tetszik, de abban a rendszerben nem ők vannak többségben, és nem ők vannak hatalmon –, másik kézzel pedig normálissá tegyem az áldozatok további életét.
Ennyi kell hozzá „csupán”.
Ha megvannak a rossz hajlamok valakiknél, akár memetikusan, akár genetikusan (lásd pl. az agresszív és szelíd patkányok genetika különbsége), akkor azokat már csak külső erő tudja semlegesíteni; és ha ilyen külső erő nincs, akkor van az a masszív bűnözés, mint ami Magyarországon manapság van.
Emberek, értsétek meg, hogy a rohadt, életellenes, és sátáni hatalmi rendszer egyetlen békés módú, és eredményes leváltására a lehetőség az, ha van egy olyan párt, amely szingapúri szigorral lép fel az intellektuális (fehérgalléros) és az erőszakos bűnözés ellen, és a többség őket választja meg kormányzó pártnak (amit a jelenleg hatalmon lévők persze minden módon igyekeznek megakadályozni).
Semmilyen kis létszámú, és a kis létszámot ellensúlyozandó, erőszakos csoport (pl. Vörös Brigádok, Bin Laden, és a többiek) nem tudja megoldani ezt a problémát. Miért nem? Mert nem tudja leváltani az államgépezetet a saját, hozzáértő, és megválasztott, tehát legális és elfogadott embereivel.
A választás megnyerése az irányító hatalom megszerzésének egyetlen normális (és legális) módja. (Ahol diktatúra van, ott is meg kell nyerni a többséget a rendszerváltáshoz.)
Ha valaki úgy gondolja, hogy ő ennél tud jobbat – az nem fog összejönni. (Ti. az, hogy az a próbálkozás, megoldási kísérlet valóban jobb lenne).
Kit fog megválasztani a többség 2010-ben kormányzó pártnak? Elre tudható, hogy a Zsideszt (KISZ-titkárok váltakozása: rendszerváltás? Nem, csak módszerváltás; ami undorító, és tragédia). Ebből következik, hogy a 2010-től 2014-ig terjedő időszakban még mindig rossz lesz Magyarországon. Még mindig el lehet menni, mert leginkább azt érdemes; akár Szingapúrba is (kár, hogy ott nagyon meleg van).
Komolyan mondom, hogy – a magyar identitás megtartásával – a következő 10-20 évet inkább külföldön érdemes tölteni, mert Magyarország mélyrepülése, és a szellemi nyomor a köbön ennyire nehezen ér véget. És akkor is ennyire nehezen ér véget, ha valaki úgy dönt, hogy itt marad – csakhogy átérezze a nyomort, amiből már eddig is kapott eleget? Inkább menjen el, tiltakozásul; nem kívánunk zsidó-cigány országban élni. És persze mondja is ki.
Miért jó, ha valaki elmegy? Mert pl. nem adózik a bűnözőknek, és nem segélyezi rajtuk keresztül a cigányokat, az AVH-t, és nem kell „miatta” IMF hitelt felvenni, stb.; tehát valóban semmilyen módon nem támogatja a bűnözőrendszert.
A magyar identitás megtartásáról pl. Sárdi Barbara „győzött meg” (Magyarnak maradni), a többiről pedig a tények.
-
Frissítés 2:
Első lépésben a bűnőrség jogi káoszt hozott létre.
Második lépésben betiltotta a rendezvényt. Indoklás nincs.
Közben azt hazudják, hogy ez jogállam, nem pedig kézivezérelt diktatúra.
A rengeteg link helyett csak három:
Felháborító! A július 4-i demonstrációt nem engedélyezte a rendőrség! FRISSÍTVE!
http://barikad.hu/node/31850
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye a BRFK július 4-i tüntetéssel kapcsolatos lépéseiről
http://nja.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=592
Bonyolultabb a kép
http://sodi.freeblog.hu/archives/2009/07/03/Bonyolultabb_a_kep/
Frissítés:
Helyszínváltozás: Szabadság tér
A dátum u. a.: július 4, 17:00
Nehogy elfelejtsem: össznemzeti (oldali) tüntetés július 4-én 17 órakor a Kossuth tér 4-nél (I.R.M.), a bebörtönzött politikai foglyokért. Hogy ilyenek nincsenek? Pl. én is voltam néhány órára; és merem állítani, hogy bárkiből lehet politikai fogoly, ha elég határozottan kinyilvánítja, hogy nem tetszik neki a rendszer – és nem kell ehhez semmi köztörvényeset elkövetni; elegendő, ha bármi apropót, sanszot lát rá a bűnőrség, hogy valakire rá tudja húzni „a vizes lepedőt”; aztán vagy sikerül, vagy nem, de ha nem sikerül, akkor sem lesz belőlük vádlott ezért; és majd fizet az adófizetők nagy közös halmaza – amiben az a poén, hogy az áldozat is támogatja, vagyis fizeti x forinttal a saját kárpótlási összegét. Továbbfejlesztett változata: a kárpótlandó utaljon át a bankszámlájáról kárpótlásként x összeget saját magának.
Az összejövetel alkalmából „amnesztiát” adok a barikád innenső oldalán állóknak. Már tudom, hogy általában nem érik el azt az erkölcsi és szellemi mércét, amit én elvárnék. Az nincs meg. Az aktuális meglátásom az, hogy hagyjuk a jellemgyengeségeket, és foglalkozzunk csak a megoldandó feladatokkal. Ez a célszerű foglalkozás / nem foglalkozás kell ahhoz, hogy ne essen szét a nemzeti oldal. Tehát a továbbiakban így járok el: vannak a közös ügyeink – és azok a dolgok, amikkel nem foglalkozok (a jellemgyengeségek). Ettől még nem leszünk barátok, mert ahhoz több kellene, és az nem teljesül, viszont optimális szinten együtt fogunk tudni működni.
Ez nem azt jelenti, hogy én mindent felvállalok, amit mások feltálalnak; nem: csak a legfontosabbakat, az én értékítéletem és fontossági sorrendem szerint.
-
Úgy terveztem, hogy hétfőn is megyek Kerepesre; de ez nem jött össze, és marad keddre, vagy legkésőbb szerdára; …sorry, most sem jött össze. Túlvállaltam magam; túl sok mindent kellene tenni egyszerre. Ez egy meggondolatlan vállalás volt tőlem. Majd megyek, ha lesz elegendő okom rá, ami által kellően elől lesz a fontossági sorrendemben.
Én sem vagyok hibátlan, nem csak a focidrukkerek, amint az ábra mutatja…
Megnézik maguknak Kerepest az ultrák és a szurkolók
http://kuruc.info/r/23/42494/
(Szervezési hibák miatt későbbre halasztva, itt az eredeti cikk.)
Megnézik maguknak Kerepest az ultrák és a szurkolók
Ami az elmúlt napokban Kerepesen történt valószínűleg eltemettetik a médiák süllyesztőjében s úgy tesz mindenki, mint ha mi sem történt volna. Olaszlika s Kiskunlacháza esete is rendkívül felkapott hír volt annak idején, ám ma már elhalkultak ezeknek a gyalázatos, sátáni rémtetteknek a visszhangjai, amelyek minden lojális magyar emberből megtorlást s azonnali önvédelmet váltanak ki. Sajnos ez az ország másképpen működik.
Magyarországon, aki szereti a Hazáját s Nemzetét, azt rasszistának hívják. Aki nem tűri, hogy kisebbségként éljünk a saját Hazánkban az fasiszta. Aki változatni akar ezen az élhetetlen, nihillista posztkommunista rendszeren az bűnöző! Nem! Nem, nem és nem! Azok a kampós orrú öltönyös gazemberek a rasszisták, fasiszták s bűnözők, akik a rózsadombi s svábhegyi villájukban kitervelik a jövő hónapi népnyúzást, vagy éppen a Parlamentben Magyarhon júdeai cionista helytartó adják el rögről rögre az áldott, drága magyar földet! Elég volt! Nem engedünk! Nem, nem, soha! Nemzettestvéreink jajszavától visszhangzik a Kárpát medence, hát ki fog rajtuk segíteni, ki oltalmazza meg őket eme gyülevész, ördögi piócahordáktó? Majd mi segítünk!
Magyar ultrák és szurkoló társaim! A kormány tőlünk fél a legjobban s van is reá okuk. Mutassuk meg nekik, hogy félretéve a szurkolói ellentéteket képesek vagyunk egyként, egy magyarként odaállni Kerepesre s reácsapni az asztalra: Elég volt a cigánybűnözésből! Elég volt az állandó cigányterrorból! Elég volt a mindennapos félelemből! Ezért felszólítok minden szurkolótábort, hogy 2009. június 27-én mindenki egy-egy kisebb- nagyobb csoporttal gyülekezzen 14:00-kor Kerepes vasútállomásán a Magyar Ultras and Hooligans Mozgalom táborába s vonuljunk végig a városon, skandálva közösen a cigánybűnözés elleni mondatainkat Megállunk külön az iskoláknál és ott ezt erélyesebben kifejtjük!
Mutassuk meg országnak, világnak, Istennek: a magyar ultra nem tűri soha a szolgaságot s a megalázást, hanem büszkén kihúzza magát és kiharcolja a szabadságot!
Akela vidista szurkoló
(Kuruc.info)
-
„Ártatlan Józsika” (a cigánybűnöző)
http://www.youtube.com/watch?v=y5e_kLhmjIw&feature=player_embedded
Cigányterror Magyarországon
http://www.youtube.com/watch?v=tg7Gg8x9ZDY&feature=player_embedded
Ugye hogy mindenre van megoldás?
(12 éven felülieknek)
Nő: – A rohadtak. A fajtájukat is utálom, gusztustalan férgek.
Férfi: – Csak szaporodni tudnak, máshoz sem értenek. Gyűlölöm őket.
Nő: – Megértelek, elszívják a levegőt előlünk, ott nyüzsögnek mindenütt.
Férfi: – Ezek mind ilyenek. Szánalmas tetvek.
Nő: – Az ilyen, az ilyen nem is ember, az ilyet azonnal ki kell nyírni!
Férfi: – Meg a rohadt családját.
Cseng a telefon, a férfi felveszi, és azt mondja: Az ilyennek a fajtája se maradjon életben!
Nő: – Kapjuk el a mocskokat! Pisztolyt ránt, és csőre tölti.
Férfi: – Nyugi. Elkapjuk. Szintén pisztolyt vesz elő, és csőre tölti. – A rohadt állatok! A szaguktól is rosszul vagyok.
Video
http://www.youtube.com/watch?v=GnhxHMM00Mw&feature=player_embedded
Akik csak az erőből értenek, meg kell, h ogy kapják, mert különben másból nem értenek.
Kerepes: bocsánatkérést mímeltek a Gárda jelenlétében a betojt magyarverők
http://kuruc.info/r/35/42972/
-
Hibaelemzés és megoldás
Hiba:
Az iskolában ifjú bűnözők hierarchikus bűnszövetkezetet hoztak létre, ahol a főnök kiadja az utasítást a hierarchiában alacsonyabb szinten lévőknek, akik a végrehajtók; a megtámadott áldozatok pedig a bűnözőcsoporttal egyet nem értő, és hozzájuk képest kisebbségben lévő, illetve náluknál gyengébb személyek.
Bűnözők falka-ragadozást valósítottak meg – és ezt a kerepesi iskolában megtehették. Civilizációban valósították meg a Legyek ura című könyvben leírt, a zsidókra és cigányokra jellemző társadalmi történetet (élnek bennszülöttek Csendes-óceáni szigeteken, és nagyobb rendfenntartó erő nélkül; ők nem ilyenek, és nem kell a rendhez fegyveresek és hadihajó jelenléte); mit tennének ezek a ragadozó-szörnyek csoportként egy lakatlan szigeten?! Valószínűleg tömeggyilkosság, az egyénként, vagy csoportként gyengébbek megölése lenne belőle.
A hiba oka:
A kerepesi ügyből is az következik, hogy ennek a rendszernek nem csak egy eleme rossz, hanem az egész. Ezért nem oldja meg a problémát egy elem lecserélése; az csak javuló tendenciát jelent.
Megállapítható az is, hogy ebben a rendszerben az államot képviselők nem megoldják a problémákat, hanem lehetővé teszik, és fenntartják azokat.
Problémamegoldás:
Hasonlattal rávilágítva a helyzetre, ha valaki besétálna az iskolába egy tigrissel, vagy egy medvével, akkor azonnal kitörne a botrány, és lépnének a megoldás irányába, ami az állat eltávolítását jelenti. Pedig a tigris és a medve általában békésen viselkednek, amíg fel nem bosszantják őket… Viszont ha emberformájú ragadozók kerülnek az iskolába, arra azt mondják Kerepesen, és a minisztériumokban, hogy ez így rendben van. Ha tigris és medve formájú a ragadozó, akkor nem mehet be az iskolába, ha viszont kétlábú, laposkörmű, és a nem ragadozó emberekhez hasonlító, akkor igen.
Pedig megállapítható az a tény, hogy az állatformájú és az emberformájú ragadozó között lényegi különbség helyett alapvető azonosság van.
Ebből következik az a levonandó tanulság, és igazság, hogy minden ragadozónak a nem ragadozóktól elzárva, rács mögött a helye!
Az állatkertben már rég rájöttek erre, és szétválasztják a nem ragadozókat és a ragadozókat, mert ha nem így lenne, akkor súlyos sérülések, és erőszakos halál által megcsappanna a létszám… az állatkert lakóié, és a látogatóké.
A kerepesi iskolában viszont még nem jöttek rá erre; és nyilván még sok másik iskolában sem…
Ha viszont rájöttek, akkor ez a céljuk.
Mindezek után, hogy ezt leírtam, és igyekszem minél több helyen közzé is tenni, és mégis minden marad ugyanúgy, mint eddig, illetve a lényeg, a ragadozás marad ugyanúgy, akkor abból megállapítható, hogy irányító pozíciókban lévő személyek szándékosan tartják fenn ezt az állapotot, ami nyilvánvalóan káros a társadalomra, és mint ilyen, bűncselekmény. Sőt, az is bűncselekmény, hogy eddig ilyen volt az állapot, tekintve, hogy az idők során Kerepesen, mint „fejlődési sor”, a BTK szerinti bűncselekményig jutottak el.
Megjegyzésként: az, hogy nincs erőnk megoldani valamely problémát, az kezdeti állapotként nem csoda; de ha eszünk sincs hozzá, az már nagy baj.
Amit tenni kell:
1. Akik bűnöznek az iskolában, és pl. egyénileg, vagy pláne csoportosan bántalmazzák valamely osztálytársukat, könnyű, vagy súlyos testi sértést elkövetve, azokat onnan végleg el kell távolítani, és irány a nekik való, speciális (és ha kell, bentlakásos) ragadozóállat-idomító iskola, nem adva nekik további esélyt a bűnözésre.
Nekik olyan iskolák valók, ahol eleve ragadozókkal számolnak, és tudják kezelni a problémát – mint a cirkuszban a ragadozók idomárai, és mint a börtönökben a fegyőrök, ami azt jelenti, hogy rendelkezésre áll a szükséges fegyelmező, és bűnvisszatartó erő.
Hogy az iskoláskorú ragadozókat iskola után ki lehet-e engedni az utcára, vagy oda sem, azt a viselkedésük döntse el; ahol ragadoznak, oda tilos őket engedni.
Ha erre az „emberjogi” bűnözőfajvédők tiltakoznak, akkor a bűnpártolókat is a megérdemelt helyükre, rács mögé kell juttatni, szoros közelségben a védenceikhez, hogy a saját sorsukon érezzék azt a bűnt, amit védenek. Ez még az elvégzendő feladat része.
Általános érvényű tapasztalat az, hogy a bűnözők csak az erőből értenek; azt a nyelvet beszélik. Persze el lehet mondani nekik, hogy amit tettek, az helytelen, vagy bűncselekmény, és a továbbiakban már erő alkalmazása következik…
Ebből pedig az következik, hogy ha nincs meg a ragadozókkal szembeni erő, akkor a nemragadozók vesztésre állnak, ugyanúgy, mintha fegyvertelenek lennének az erdőben a rájuk támadó tigrissel és medvével szemben. Az ember az eszközhasználattal emelkedett ki az állatvilágból – és Magyarországon ezt az önvédelmi eszközhasználatot tiltják meg a kormányon lévők a nem-ragadozóknak, ami bűnpártolás.
Ezért döntöttem úgy, hogy feljelentem a magyar államot bűnpártolásért.
Sejtem, hogy milyen eredményes az, ha feljelentem az államot saját magánál; nem valószínű, hogy az államot képviselő bűnözők majd jól megbüntetik saját magukat. Viszont arra jó a feljelentés, hogy lássák és felfogják a többiek, hogy miről van szó valójában: a szándékos, és csendes népirtásról, ahol a bűnözők szabad kezet kapnak, a potenciális és tényleges áldozatok keze viszont mindenféle jogszabállyal meg van kötve a bűnözőkkel szemben.
Az állam gyakorlatilag nem véd meg a bűnözőktől, és azt sem engedi, hogy az állampolgárok megvédjék saját magukat.
Így a bűnözés problémájának megoldására már csak az a lehetőség marad, hogy az állampolgárok alakítsanak önvédelmi csoportokat, ha ennyi nem elegendő a probléma megoldásához, akkor alakítsanak magánhadsereget, vagy fogadjanak fel ilyet (őrző-védő szolgálatok), vagy fogjanak fegyvert.
Mivel az egész rendszer rossz, nem csak néhány eleme, így azoknak, akiknek nem tetszik a rendszer, lehetőségként csak a valódi rendszerváltás véghezvitele marad, amihez viszont meg kell szerezniük a kellő, többségi támogatást.
Lehet kidolgozni a problémamegoldó rendszert, és megszerezni hozzá a tömegtámogatást; ez a járható út.
Ami a konkrét kerepesi ügyet illeti, jelentős javulás érhető el egy feltűnően alkalmatlan személy, az igazgatónő leváltásával.
Olyan polcra, és olyan helyre került, ahol már nem tudta megoldani a felmerült súlyos problémát, az iskolai bűnözést, úgyhogy mennie kell.
Egy hímnemű, gondolkodásra képes, nem bűnpártoló, és kellően erőskezű szakember kell arra a helyre; és nem hiszem, hogy ne lehetne találni ilyen embert.
Egy alapból normális, átlagos iskolát nyilván a jelenlegi igazgató is el tudna vezetni, csakhogy a kerepesi iskola nem ilyen… hanem olyan, hogy kemény és határozott, bűnmegelőző lépéseket kell ott tenni a probléma megoldásához.
Az igazgatócserét, ha másként nem megy, ha az igazgatónő sem akar menni, és Franka sem küldi, akkor a szülőknek kell kikényszeríteniük.
Ha ezt nem tudják elérni, akkor megoldásként már csak a magasabb hatalmi szinteknél való lobbizás, illetve eredménytelenség esetén a polgárháború marad.
Végső soron pedig a felettes szinteket, az egész bűnöző politikusgarnitúrát le kell váltani ahhoz, hogy ne legyen bűnözés a kerepesi iskolában sem.
-
Fizetőssé tenné a tanárverést az MSZP – a mercis cigók nem bánják
http://kuruc.info/r/2/42574/
(a kuruc.info törölte ezt a cikket)
Csupán 150 ezerre büntetnék, aki az iskolában tanárt ver
http://www.mno.hu/portal/645329
2009. június 23.
MNO – KN
A közoktatási törvény módosítását kezdeményezi az MSZP a közoktatási intézmények „biztonságos működése” érdekében; a javaslat szerint az, aki az iskola területén botrányt okoz, mindössze 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal lenne sújtható.
Az Országgyűlés honlapján közzétett törvényjavaslat szerint a szervezeti és működési szabályzatban meghatározhatók azok a közoktatási intézmény biztonságos működését garantáló szabályok, amelyek megtartása kötelező az intézmény területén tartózkodó szülőknek, illetve a közoktatási intézménnyel kapcsolatban nem álló más személyeknek.
A szervezeti és működési szabályzat e rendelkezéseit hozzáférhetővé kell tenni oly módon, hogy bárki megismerhesse őket. A javaslat indoklása szerint az elmúlt időszakban sokszor okozott problémát, hogy a közoktatási intézményekbe belépő szülők vagy más rokonok súlyosan bántalmaztak pedagógusokat, megzavarták az intézmény működését, súlyos pszichés károkat is okozva a gyermekeknek.
A javasolt módosítás szerint az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendelet közoktatásra vonatkozó szabálysértési tényállásai kiegészülhetnek azzal, hogy az a szülő vagy gyám, aki a közoktatási intézmény területén botrányt okoz, 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal lenne sújtható. A szocialisták szerint ez a törvénymódosítás alkalmas arra, hogy segítséget nyújtson az iskolai erőszak elleni fellépéshez. A javaslatnak költségvetési kihatása nincs.
(MTI, MNO)
-
Szipózni szabad; verekedni szabad; ölni szabad…?
Szeretetre méltó romák gyakorolják egy erdőben a beilleszkedést
http://kuruc.info/r/34/42615/
