Milyen volt a kádárizmusban?
Ez a blogbejegyzés azért született, mert felnőtt egy új generáció, és ők osztják az „észt” arról, hogy a kádárizmusban rend volt, és hogy az a kor jobb volt, mint manapság. A dolog egyetlen szépséghibája – és nagy – hogy azok reklámozzák azt a kort, akik nem éltek benne.
Aki azt hiszi, hogy a kádárizmusban jobb volt, nézze meg pl. az 1977-ben készült Családi tűzfészek című filmet
Tanúsíthatom, hogy minden eleme a való életből vett, és hogy az volt a tényleges életérzés Judapest legtöbb helyén.
A cigányok akkor is ugyanúgy loptak, raboltak, erőszakoltak, öltek; és a magyarbűnözésből sem igazán volt kevesebb, mint manapság; és a fehérgalléros zsidóbűnözés, és korrupció is ugyanúgy megvolt, csak az akkor még nem ennyire pofátlan stílusban és mértékben.
A lényeg röviden: nem a világ lett rosszabb; hanem a hírszolgáltatás lett jobb.
Az akkori bűneseteknek csak egy kis részét adta tudtul a média; ehelyett a vezércikkek arról szóltak, hogy a szocializmusban minden szép és jó.
A honvédségben történt bűnözés pl. eleve tabu téma volt; akármi történt ott, az médiában meg nem jelent. Pedig lett volna miről írni…
Egy eset 1982 környékéről – amikor én katona voltam: életem legrosszabb másfél éve; és bőven volt rá időm, hogy megtanuljam annak a mondásnak az igazságát, amely szerint a katona még nem ember, és már nem állat. Azóta is ugyanez érvényes egyébként.
A Váci úti Petőfi laktanya mellett volt a Hunyadi laktanya – közvetlenül, csak egy kerítés választotta el. Az őrszolgálatot ott is nyomatni kellett, ahogy a laktanyákban mindenütt. Én is lenyomtam a 24 órásból száz-valahányat a Petőfiben, és ebben az adagban nincs is benne a napos, és a konyhaügyelet, amelyekből összesen szintén volt kb. ennyi.
A gyűrődést pedig nem mindenki bírta, volt aki öngyilkos lett, volt aki megszökött, és volt, aki az ölés útját választotta… A Hunyadiban pl. volt egy zűrös családi hátterű srác, aki úgy döntött, hogy megöli a nevelőapját. „Kicsit” elege lett a dolgokból, főleg a nevelőapjából, aki az utána kapott pénzért vette magához. Lévén rutinos őrséget adó, lopott magának egy géppisztolyt az egyik éjjel az őrszobáról, és kiszökött a laktanyából, kiment a Váci útra, és ott megállított egy Trabantost, hogy vigye be a városba. A géppisztoly elég nyomatékos érv volt… Nem jutottak messzire, csak a pár száz méterrel odébb lévő rendőrségi ellenőrzőpontig. A város határában a főutaknál rendőrségi ellenőrzőpontok voltak – gondolom, még most is vannak. A Trabantost megállították ellenőrzésre, a fiú pedig húzott egy sorozatot a géppisztollyal, célzás nélkül. Ehhez képest mégis talált, a fabódéban („fakabát”) dekkoló egyik rendőrt találta csípőn. Volt némi lövöldözés, a fiút elkapták, a Trabantos pedig állítólag beszart – volt mire. Erre az ügyre mondták, hogy a várható ítélet a srácnak húsz év futkosó (a katonai BV legszigorúbb kategóriája). A Trabantot utána a Petőfi laktanyában őrizték, ponyvával letakarva; és meg lehetett nézni a falon a lövedékek nyomát is a laktanyába jövet-menet.
És ezen az egészen tulajdonképpen senki nem lepődött meg.
A fabódét utána kicserélték egy „újságos pavilon”-ra; abból ülve ki is lehetett látni, és be is.
Mindezt persze nem írta meg az újság, és a tájékoztatás abban állt, hogy ki mennyire közel volt az esethez, annyit elmondott a közvetlen környezetének, vagyis szájhagyomány útján terjedt a hír – már ameddig elterjedt.
Kb. 10 évvel később beszélgettem a Vízművek egyik éjjeliőrével, és úgy esett a szó, hogy felemlítettem neki ezt az esetet; erre kiderült, hogy akkor éjjel ő volt szolgálatban, és el nem tudta képzelni, hogy mi az a lövöldözés. Kitört a háború? Tőlem tudta meg a részleteket.
Ilyen volt a kádári „rend”.
Benne pl. azzal is, hogy az orosz kiskatonákat Magyarországon is verték, ütötték, rúgták, pofozták a feletteseik, a nemtetszésük jeléül.
Egy másik történet, 1987 környékéről – nem véres, de jellemző; volt egy buszsofőr, aki vicceket szokott mesélni az utasoknak két megálló között, pl. hogy miért olyan egészségesek a cigánygyerekek: mert egy hónapot vannak a füstölőben. Aztán amikor állt ki az Óbuda garázsból a rendeltetési helyére, én pedig vele mentem haza busz-stoppal, akkor mondta, hogy a szövege miatt feljelentette valami ezredes, és megvonták a prémiumát… Így merjen valaki megszólalni. Ez a sofőr Nyugaton… nos, sokkal jobban járt volna, mint a társadalom megbecsült tagja, nem pedig a szankcionált tagja.
Kádár és a szocializmus véget ért, de később sem igazán lett jobb a helyzet – mert mitől lett volna?
Jött a rendszerváltás (=módszerváltás) amikor az átlagosnál jobban meglódult a bűnözés. A szomszédos lakótelepen is robbant egy bomba, olaj-ügyből kifolyólag; nem halt meg senki, csak sok ablak kitört, és emiatt lettek sérülések.
Az is a ’90-es évek elején volt, amikor rám támadt két agresszív zacskós narkós; nem igazán voltak beszámítható állapotban, és alig álltak a lábukon. Nagy kár nem esett, és akkor még jámbor állat keresztény voltam – nem ütök vissza, meg ilyenek. Ezek után elmentem a rendőrségre, hogy ez azért így mégsem van jól. Elmondtam az egész dolgot, hogyan kötöttek belém, és hogyan támadtak meg – mire közölték, hogy hozzak látleletet, mert anélkül nem intézkednek, vagy menjek haza. Ha kiáll a kés a hátamból, az úgy jó lesz? Ezt megkérdeztem, és ott hagytam őket.
Látleletet nem igazán tudtam vinni, mert ahhoz nem voltak elég komolyak a sérüléseim. Miért nem hagytam magam jó alaposan összeveretni… rendőrségi (=bűnőrségi) logika. Ez után kb. 1 hétre rá olvastam az újságban, hogy azon a környéken narkósok összeverekedtek, és az egyik addig ugrált a másikon, amíg mozgott, amíg volt benne élet; közben pedig összetörte a bordáit… Most már van hulla, lehet felvenni a jegyzőkönyvet, és lehet szörnyűködni, hogy ilyen hogy történhetett?
Úgy, hogy nincs bűnmegelőzés, és az állampolgári bejelentéseket nem veszik figyelembe.
Kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít. Na, ilyen volt a kádárizmus, meg ami utána következett, meg ami most van.
Még egy jellemző történet, Bozsik stadion építése Kispesten; sorkatonák munkára kivezényelve, talicskázunk, amikor közli az ügyeletes főokos cuccführer őrmester, hogy ne lépjünk a fűre, mert nagy értéket képvisel. És az ember? Ez költő kérdés volt – és az lett volna rá a valós válasz, hogy az nem. Az ember fogyóeszköz, akinél a fű is fontosabb.
Ennyit az „emberarcú” szocializmusról.
Egyetlen lényeges változás van csak most Magyarországon a kádárizmushoz képest, az, hogy beérett az a zsidó-cigány élősködés-helyzet, az a társadalmi feszültség, amit a kádárizmusban még a szőnyeg alá tudtak söpörni, nem-tájékoztatással, elnyomással. Azóta is közszájon forog az a történet a kádárizmusból, hogy volt egy buldózeres, aki egy cigánytelep közelében dolgozott, a cigánygyerekek felmásztak a buldózerre, az egyik leesett, megsérült, erre ő a gyereket a kocsijával kórházba vitte, a saját gyerekét pedig ott hagyta „zálogba”; sokáig volt a kórházban, és mire visszatért, a gyermekét a cigányok megölték, és a fejét a sebességváltóra tűzték; ezek után a buldózeres nekilátott ledózerolni a cigánytelepet… Elegendő embertől hallottam, hogy tudjam, ezt nem az ujjukból szopták. A médiában persze erről egy szó nem volt.
Az eltelt idő alatt a szemkilövő ÁVH-s bűnőrség széles körben hitelét vesztette, a gazdáikkal együtt. Ami már régen is rothadt volt, az most már a rothadás végső stádiumába lépett – amire előző történelmi példának ott van a weimari köztársaság. Ott is megkapták az esélyt a demokráciára, mint „a legkevésbé rossz”-ra. Mi lett belőle? Korrupció, züllés, rothadás. Abból az állapotból pedig logikusan következett a diktatúra. Az pedig már nem logikusan, de törvényszerűen következett, hogy átestek a ló túlsó oldalára…
Nehogy azt higgye valaki, hogy az egyes rendszerváltozások között békeidőben állampolgári szinten nagy és drasztikus változások vannak.
A legnagyobb változás háború és béke között van, aztán diktatúra és demokrácia között, de az már nem annyira jelentős; aztán pl. a valódi művészet, és az entartete kunst (degenerate art, degenerált, elfajzott művészet) között. Persze a zsidók ismét hazudnak ebben a témában: a gonosz nácik, és a többi… Ehhez képest, ha valaki körülnéz a volt NDK múzeumaiban, Berlinben, Drezdában, akkor azt láthatja – gondolom, még most is, nem csak az 1980-as években – hogy kb. a XIX. századig valódi remekművek vannak kiállítva, festészetben, szobrászatban, képzőművészetben, és mindenben; ellenben, van a XX. század, ahol ilyen nincs. Hol van egy Leonardo, Michelangelo, és az ilyen kvalitású emberek a XX. században? Sehol. A XX. század az ipari technika, és a tömegtermelés százada. Hát, kösz’. XX. századi művészetnek ki volt állítva pl. egy szétszaggatott farmernadrág a falra szegezve, és késekkel teledobálva. Néhány késnek már csak a nyoma volt ott – lehet, hogy hazavitték a látogatók; de mivel ennek a művészeti értéke egyenlő a nullával, könnyen pótolható. Viszont, mit tudtak volna kiállítani a XX. századból, főleg a második feléből? Csak ugyanilyet. Ezzel aztán mindenki számára nyilvánvalóvá kellett hogy legyen az, hogy a két világháború után a visszafejlődés, és a barbarizmus kora következett – és ki tudja, hogy mikor jut ismét olyan magas fokra a művészet, mint amilyenen a XVIII-XIX században volt? Azt persze nem tudom, hogy azoknak a valóban professzionális produktumoknak konkrétan milyen okatási-hatalmi-gazdasági háttere volt; csak azt, hogy az alkotás ott van – és az az a szint, amit a zsidók, és az uralmuk alatt lévők soha nem fognak elérni; tehát kitalálják, hogy a ronda a szép, és tessék mindenkinek eldegenerálódni, még a zsidó szintnél is lejjebb. Hiszen a Talmud eleve a degeneráltság és aljasság magas foka; sőt, a mai világban már az etalonja, aminél aljasabb, és a gyakorlatban globális méretekben érvényesített világnézet nincs, és aminek a hozzáillő párja a cigány „kultúra”.
„A zsidó vágyódás a pusztaság iránt felfedi magát – Németországban a néger egy elfajult művészet faji ideáljává válik.” Ezt mondták a nácik a XX. század első felében, tehát fúj rossz, a „politikailag korrekt” zsidó nézet szerint.
Amerikában pedig elnökké válik a néger a XXI. század első felében.
Itt tartunk most.
Nagy változás?
Szerintem nem annyira nagy, mint inkább ciklikus.
A valóban nagy, és jó irányú változásokhoz, és a ciklikus körökből való kikerüléshez sok idő kell; évszázadok, évezredek, mert a valóban nagy változásokhoz a szellemi és erkölcsi szintnek kell jelentősen változni. A többi „nagy változás” csak a felszín kaleidoszkópja, és „optikai csalódás”, úgyhogy nem kell bedőlni neki.
Családi tűzfészek
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=378
Beszélgetés Tarr Bélával 1.
http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=7389
Beszélgetés Tarr Bélával 2.
http://emc.elte.hu/~metropolis/9702/TIN1.html
Családi tűzfészek DVD
http://www.mokep.hu/movie/csaladi_tuzfeszek
Betöltés ...