Egy őszinte zsidó
Alcím: tovább nyomulnak a zsidók… és hónapról-hónapra lehetne ezt a címet sorszámozva írni.
Persze a nácik jobban nyomultak annó, viszont a történetük hamarabb véget is ért. A zsidók ugyanazt sokkal lassabban, és aljasabban csinálják, kevésbé centralizáltan, sok agymosással, és belső gyarmatosítással. A végeredmény persze ugyanaz; csak ők lassú tűzön főzik a békát, mert a példabeszéd szerint úgy nem ugrik ki a fazékból, hanem elalél, és hagyja magát megfőzni, és megölni.
Én pedig remélem, hogy egyre több „béka” ismeri fel a helyzetet, és ugrik ki a fazékból.
Ami az aktuális helyzetet illeti, a holokauszt-tagadás, és a holokauszt-revizionizmus bűncselekménnyé nyilvánítása a zsidóknak már nem elég, és a következő lépésük Izrael és a zsidók bármilyen kritikájának bűncselekménnyé nyilvánítása.
Paul Craig Roberts: Izrael kritikájának bűncselekménnyé nyilvánítása
http://bombagyar.hu/index.php?post=2217
Még egyszer leírom, hogy a nácik ugyanezt csinálták, csak gyorsabban.
„A német vezér pedig vár még egy fél esztendőt, majd miután meggyőződött róla, hogy Csehországot Franciaország nem fogja segíteni, a cseh kormány pedig nem fogja kérni az oroszok segítségét – mert nem akarja, hogy orosz csapatok lépjenek cseh földre – … hadseregével bevonult Csehországba. Sorra foglalta el a cseh városokat, s 1939. március 15-ére Prágába, a cseh fővárosba érkezett. Nem zúgtak a harangok, mint Bécsben, nem volt ünneplő tömeg az utcákon; kétségbeesett, elkeseredett emberek között vonult be a városba a német hadsereg, s Hitler nem is érezte magát olyan biztonságban, mint az osztrák fővárosban. De továbbjutott – egyelőre kelet felé.
S máris kitűzte a következő célt: Lengyelországot, ugyanolyan módszerrel, ahogyan Csehszlovákia szétdarabolásának és meghódításának tervét dolgozta ki. Követelések, újabb és újabb követelések, mindaddig, amíg egyszer megtagadják a követelések teljesítését, s ha nem így volna, akkor majd ő szolgáltat indokot a támadásra…”
(Forrás: D. Major Klára: Lángoló világ; Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp., 1972)
Persze, a judeovírusok között is vannak, akik megelőzik az adott kort (úgy is, mint kórt) és a hivatalos álláspontot.
Férgek kampánya
http://sodi.freeblog.hu/archives/2009/05/20/Fergek_kampanya/
31. magyarholokauszt:
2009. 05. 20. 15:49
2: A magyarokat is elkezdjük nemsokára tarkón lőni, akarsz az első lenni?:))
magyarholokauszt:
2009. 05. 20. 15:54
“6: A zsidóknál rasszistább, kirekesztőbb és gyűlölködőbb nép kevés van,”
Azért a tetves magyarok mindenkit űberelnek. A legjobb példa ez a blog, ahol csak a magyarok kiirtását pozitívumként beállító hsz-okat törlik a pincsik, a cigányok, zsidók tarkónlövését indítványozó hsz-ok etalonnak szolgálnak.:))
A helyedben félnék, veszélyben van az életed: magyar vagy, és ezért meg fogunk ölni.
33. Pengető:
2009. 05. 20. 15:58
magyarholokauszt.
Te vagy provokatőr vagy, vagy egy barom. Elsőre talán még röhögtem is, de nememlékszem. Most viszont már nem akarsz elhúzni anyádba?
34. magyarholokauszt:
2009. 05. 20. 16:13
33: a rám aggatott cimkéid nem állítják meg azt a puskagolyót, amelyet magyarságod okán neked szántunk. Egy dolog segíthet rajtad: ha megtagadod a magyarságodat. De ha neked megfelel, hogy egy ilyen tetves, redvás néphez tartozol, akkor jobb ha máris elkezdesz készülni a halálra. Ez nem provokáció, ez a közeljövő kökemény valósága.
35. Pengető:
2009. 05. 20. 16:18
Köszönjük a tájékoztatást, most már továbbállhatsz.
36. magyarölés:
2009. 05. 20. 16:34
35: Miért állnék? Ezt te akarod, nem én, semmi közöm a te akaratodhoz. Szokj hozzá, hogy nem az történik amit a magyarok akarnak.
38. k.r.s:
2009. 05. 20. 16:55
Szegény Pengit itt általában zsidózni szokták:) most meg egy balfasz provokátor lebüdösmagyarozza:)))
Pengi, még a végén le is leszel nácizva:DDD
45. magyarölés:
2009. 05. 20. 18:29
45: látod, zsodi, én is remélem, hogy nemsokára elkezdjük irtani a magyarokat, mszp-seket, jobbikosokat, ahogy éppen jönnek a marhavagonból induló futószalagon. Remek ötlet ez is, nemde?:))
Szebbjövőt- 2009-05-20 19:30:12
Ez az MSZMP-s olyan szinten szánalmas, hogy hihetetlen..
“Érvelni kéne és nem csak hangoskodni…”
Hát lehet, hogy ezt nem a Jobbiknak kéne felhánytorgatni.. Nem hiszem, hogy a Jobbik nem érvelne, nyugodtan lehet olvasgatni tőlük cikkeket..
Az a szánalmas, hogy még mindig van közel 1/3, aki megszavazza ezt a cionista, magyarellenes, deviáns, tolvaj bandát!
“Nem hiszem, hogy akkor lesz valaki igazi magyar, ha ordibál az utcán és szétveri a várost..”
Én meg nem hiszem, hogy az 56-os forrdalom 50. évfordulóján jogellenesen szórították ki a magyar állampolgárokat a Kossuth térről, miközben a kordonon belül ott volt a luxemburgi hercegtől kezdve, a spanyol királyig mindenki.
És nem hiszem, hogy a “világválság” 7 éve fennállna, tekintve, hogy ott kezdődött egy nagy mélypont.
2006ban már a szakadék szélén álltunk, mára egy nagy lépést tettünk előre!
Már a kincset jelentő vizet is eladjuk!
Mivé leszel Magyarország?
Mivé lesz a szeretett országunk, ha továbbra is hagyjuk, hogy a globalizáció és a zsidó csoportulások vasmarkai tovább szórítsák a torkát?
Nem hagyhatjuk, hogy ez tovább folytatódjon! Én nem akarom, hogy a gyerekeim Judapestként ismerjék a fővárosunkat, nem akarok New Isrealben élni!
Nem vagyok hajlandó elviselni, ahogyan sehonnai, semmirekellő, szánalomra sem méltó emberek eladják azt, ami már Szent István idejében és itt volt!
Nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy sehonnai, semmirekellő, szánalomra sem méltó emberek olyan mélyre süllyesszék szeretett országomat, hogy annak immáron 1000 éves államisága kerüljön veszélybe!
Szebb jövőt akarok a gyerekeimnek, egy olyat jövőt, amelyben egy kisgyermek nem másfél millió forintos adósággal születik. Egy olyat jövőt, amelyben a gyermekeim szabadon sétálhatnak a nemzeti ünnepünkön, megemlékezve történelmi nagyjainkról, ahol nem kell félni attól, hogy egy In-Kalos katona ok nélkül fejbelő vagy kilövi a szememet.
Ébredjetek Magyar testvéreim! Fogjunk össze Magyarországért, a mi országunkért, a Hazánkért!
Magyar ellenállás! NEM TŰRÜNK TOVÁBB!
Kapcsolódó:
Lebukott a “Jeremiás Színjátszó Kör”
http://bombagyar.hu/index.php?post=2218
