Fekete bárányok között egy fehér
Közeleg az EP választás – és a parlamenti ötfrakciós egypárt, és a Parlamenten kívüliek is, „össztüzet” zúdítanak a Jobbikra, és szórják az adófizetőktől szerzett „zsetonokat” a bérszónokaik és bértollnokaik zsebébe, hogy azok nyomjanak ki magukból a Jobbikot lejárató szövegeket és irományokat; az nem baj (nekik), ha nem igazak, elég, ha igaznak látszanak, és minél többen beveszik.
Gondban vannak a judaista rendszer szolgái, és a többi zsákmányszerző: a gondjuk az, hogy vannak Magyarországon nem megvehető, és nem megtéveszthető emberek is, és növekszik a számuk – és a Jobbikra szavaznak. A Jobbik pedig zavarja a Magyarországról pénzt és vagyont kiszivattyúzó, és a lakosságot kiszipolyozó gépezet működését, sőt, meg is akarja akadályozni. Így, és ezért lesz a Jobbikból az első számú ellenség a számukra – és persze minél többeket a maguk pártjára akarnak állítani, bárhogyan, azért hogy a megtévesztésen és hazugságokon alapuló, és kettősmércés, zsákmányszerző rendszerük minél tovább fennmaradjon.
-
Vona Gábor: Nem a jobboldalnak kell összefognia, hanem a nemzeti oldalnak! (Rend, Jólét, Ébredés – 30. rész)
http://barikad.hu/node/27991
“Rend, Jólét, Ébredés. Ezzel a hármas jelszóval indítok heti rendszerességgel cikksorozatot, de nem a magam szórakoztatására, hanem hogy vitára ingereljek, hogy problémákra világítsak rá, hogy megoldásokat keressek, és hogy kiutat találjak. Hiszem, hogy Magyarországra szebb jövő várhat. Hiszem, hogy többre vagyunk képesek, és többet érdemelünk a jelenleginél. Hiszem, hogy semmi másra nincs szükség, mint hitre, erőre és akaratra. Jóistenbe és nemzetbe vetett hitre, a magunk erejére és tenni akarásra. Most útjára bocsátandó írásaimmal bizonyítani kívánom, hogy a magyarság számára nem vágyálom a rend, a jólét és az ébredés. Sőt, csupán a kezünket kell kinyújtanunk érte. Első lépésként egymás felé.”
30. rész: Nem a jobboldalnak kell összefognia, hanem a nemzeti oldalnak!
Idén januárban, ennek a cikksorozatnak a 23. részében a következőket jósoltam: „az előttünk álló másfél évben – amely permanens kampányidőszak lesz, EP, Országgyűlés, önkormányzatok – olyan háborút indít ellenünk a jelenlegi politikai garnitúra, annak bal- és jobboldala, amilyenre az elmúlt húsz évben még nem volt példa.” Azóta ugyan csak három hónap telt el, de sajnos igazam lett. Minden egyes nap hoz egy újabb aljas hazugságot, egy szánalmas csúsztatást vagy egy ócska provokációt. A támadássorozatban közös, hogy célpontja mindig a Jobbik és a Magyar Gárda. Mindenki gondoljon bele, mit jelenthet az, ha egy politikai mozgalmat, jelen esetben bennünket, egy kórusban átkoz Gusztos Péter (SZDSZ), Csurka István (MIÉP), Kolompár Orbán (OCÖ), Kövér László (FIDESZ), Lendvai Ildikó (MSZP), Dávid Ibolya (MDF), Zoltai Gusztáv (MAZSIHISZ) és Dósa István (Őrző Gárda). Ha a jelenlegi rendszer minden egyes szereplője a vesztünket akarja, ha más-más okokból, de ennyire rettegnek tőlünk – tőlünk, akiknek nincs semmijük, „csupán” a legkisebb szegény legény jussa: az igazság – akkor bizton állíthatom: valamit nagyon jól csinálunk.
Felmerül a kérdés: honnan ez a feneketlen gyűlölet? Miért félnek ennyire a közélet legkülönfélébb szereplői tőlünk? Két oka van. Az egyik a céljainkból fakad, a másik a módszereinkből.
A Jobbik 1947 után az első és egyetlen olyan országosan szervezett politikai párt, amelynek fundamentuma a Szent Korona, amely fő célként történelmi alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállítását tűzte zászlajára. Korábban, ha volt valahol erő, akkor ott mindig az eszmei talapzat hiányzott, ha pedig az eszmeiség volt adott, akkor azzal az erő és a szervezettség nem párosult. A Jobbiknál mindkettőt bírja. A célunk világos, egyértelmű, és végre erőnk is van ahhoz, hogy ne csak a partvonalon kívülről mutogassunk, hanem elszenvedői helyett alakítói legyünk az ország és a nemzet sorsának. Ez már önmagában is kiverné a jelenlegi garnitúra biztosítékait, de jeges verejték akkor csorog igazán a homlokukon, amikor ráébrednek, hogyan lett a Jobbik erő.
Mert, ahogy 1947 óta búvópatakként csordogált csak a Szent Korona-tan, úgy azóta nem volt egyetlen politikai párt sem, amelyet ne felülről szerveztek volna, vagyis ne föntről kényszerítették volna rá az emberekre. Ilyen volt az állampárt, mint ahogy a sohasem volt rendszerváltozás pártjait is egy asztal mellett körzővel és vonalzóval találták ki mind. A Jobbik az első olyan társadalmi mozgalom, amely alulról szerveződve vált olyan erőssé, hogy versenyre tudott kelni a milliárdokon fenntartott nagyokkal. Sikerünk nem a párt, hanem a magyar emberek sikere, programunk nem a párt programja, hanem a magyar nemzeté. Rendet, jólétet és ébredést akarunk! A magyar Országgyűlésbe jutva ezért olyanok leszünk, mint egy pusztító, de jótékony vihar. Kisöpörjük a nemzet templomából a hazugság felgyülemlett szennykupacát, és rákényszerítünk mindenkit a színvallásra.
Ugyanis a magyar politika egyik rákfenéje, hogy idejétmúlt és hazug módon jobb- és baloldali oldalra szakítja a közéletet. Eszerint határozzák meg magukat a politikusok, eszerint folynak a viták és eszerint köttetnek szövetségek. Mivel a frontvonal hamis, így zavaros a küzdelem, mindenki össze-vissza tüzel. Nem tudni, ki a barát és ki az ellenség. Mennyiszer hallom a jó szándékú, de naiv kérést: fogjon már végre össze a jobboldal! Erre mondom válaszul: én nem vagyok hajlandó összefogni Deutsch Tamással, Pokorni Zoltánnal vagy Csintalan Sándorral. Összefogni csak azzal tudok, akinek bízom a nemzeti elkötelezettségében. Nem a jobboldal egységének illúzióját kell kergetni tehát, mert az egy hazug és ravasz délibáb. A nemzeti oldalt kell végre egyesíteni! Nekem kevés, ha valaki jobboldalinak vallja magát. Azt is tudni akarom, hogy a szíve magyarul dobog-e!
Szeretnénk nagyon az összefogást, és azt meg is valósítjuk. De csak azzal, aki velünk együtt nem hajlandó lemondani az alkotmányozásról, az államadósság újratárgyalásáról, magyar bank alapításáról, a magyar föld megvédéséről, a finnugorizmus ámokfutásának megállításáról, a multinacionális tőkével szemben a magyar vállalkozók és gazdák támogatásáról, a csendőrség – „egycsapás-törvény” – felállításáról, a hazafias nevelésről, a TV2 és az RTL KLUB beszüntetéséről és a határon túlra szakított testvéreinkről. Aki ezek közül akár csak egyben is bizonytalan, mondja magát akármilyen oldalhoz tartozónak, az keresgéljen másfelé, de ne nálunk. Az kérje fel egy táncra Gyurcsányt, vagy gágogjon Bajnaival, de a Jobbikot messziről kerülje el!
Ezúton üzenem ezért mindenkinek, aki a Jobbikra vagy a Magyar Gárdára feni a fogát, hogy a kesztyűt felvesszük, de a mocsarukban nem fogunk megfürdeni. A becsületünket megvédjük, de nem leszünk hozzájuk hasonló, acsarkodó lelki roncsok. Bennünket ugyanis nem az tart össze, hogy másokat gyűlölünk, hanem az, hogy egymást szeretjük. Nekünk nem az a problémánk, hogy ki a neonáci, a szélsőséges és kit kellene betiltani, hanem az, hogy hogyan tudjuk megmenteni a magyar nemzetet. Hiszen számunkra nem térkép e táj, hanem a mi egyetlen hazánk: Magyarország.
-
Reichert János
2009. április 19. 16:41
A Jobbik az MSZP utolsó esélye
http://gondola.hu/cikkek/cikk.php?szal=63924
Régi szerzőnk kereste meg levelével a Gondolát. Reichert János (akit az akkori tulajdonos a Gyurcsány–Hitler párhuzamosságról írt cikke miatt tanácsolt el) 2003 nyarán jelezte, hogy miért fognak győzni 2006-ban a szocialisták, 2004. novemberben pedig figyelmeztetett, hogy a kettős népszavazás: csapda. Most újabb veszélyt lát.
A halak képzeletében a szárazföld bizonyára homogén hely, ahol minden egyforma. Mi, szárazföldhöz szokott magyarok a világtengereket hisszük nagy, egységes kékségnek. Pedig a hajósok tudják, hogy a nagy víz minden, csak nem homogén fizikai tér.
A magyar választók mozgását a tengerekéhez hasonlíthatjuk. Aki nem ismeri őket, könnyen elhiszi, hogy idővel az egyik párt mondjuk 35 százalékról lemegy 15-re, a másik meg fölemelkedik 25-ről 43-ra, és ez akkor azt jelenti, hogy „a nép” egyik vagy másik pártot preferálja jobban, illetve kevésbé.
Nagyon sekélyes ez a megközelítés, könnyen becsapódik a felszínes érzékelés, akárcsak a balatoni horgász, ha kimerészkedne ladikjában a nyílt tengerre.
Fecsegő felszín, hallgató mélység
A magyar választók tengere a következőképpen áramlik:
Van cirka 2,3 millió MSZP-szimpatizáns. Ezek a szocialista politika következtében többé-kevésbé elveszítették bizalmukat a Pártban. De ez nem jelenti azt, hogy más pártban megbíznának. A bizonytalanok, a nem szavazók táborába léptek át.
Van nagyjából 2,2 millió Fidesz-szavazó. Ennyien támogatták a narancspártot a négyéves kormányzásuk eredményeit díjazva 2002-ben, illetve 2006-ban.
A legnagyobb választói csoport azonban az a hárommillió ember, aki nem kötődik egyik nagyobb – sem kisebb – párthoz sem.
A választói mozgás a következő: a kiábrándulók átmennek a bizonytalanok táborába, más (korábban bizonytalanok, főleg „pártot nem választók”) pedig beállnak valamelyik párt mögé.
Ez a mozgás az elmúlt hónapokban felgyorsult. Az MSZP-től sokan elhúzódnak, a Fideszhez sokan közelítenek. Csakhogy nem azok állnak be Fidesz-szavazónak, akik elhagyták az MSZP-t.
Továbbá egyelőre nem jelenti azt a közvélemény-kutatásokban kimutatott változás, hogy az MSZP bázisa ténylegesen elfogyna vagy elfogyott volna. A mostani adatok szerint a 2,3 millió MSZP-szimpatizánsból a nagyjából 800 ezer maradt meg a Párt hűségén. Másfél millió szoci érzelmű ember jelenleg a bizonytalanok táborában dekkol.
A másik oldalon a Fidesz szavazóbázisa nem nőtt az égig. A közvélemény-kutatások adatait komolyan véve azt kell mondanunk, hogy mintegy 2,5 millió választóra számíthat a Fidesz–KDNP szövetség. Nagy kérdés, mire elegendő ez a (potenciális) szavazatszám?
A 2004-es EP-választáson 3 millió 75 ezren szavaztak, közülük 1 millió 458 ezren a Fideszre, 1 millió 55 ezren az MSZP-re. Kb. 160 ezer szavazat kellett az 5 százalékos küszöbhöz, az első mandátumhoz. (A mandátumosztó algoritmus szerint a több voks jutalomban részesül, a többedik mandátumhoz már kevesebb választói szavazat is elég.)
Ha június 7-én a Fidesz begyűjtené a 2,5 millió voksát, az MSZP viszont csak 800 ezret – tehát megvalósulna a mostani mérés – akkor az mandátumra fordítva valahol a 14–8-as Fidesz-győzelmet jelentené. Ebbe persze beleszólnak a kis pártok is.
Az SZDSZ nagyjából 300 ezer embert tud megszólítani. Mivel 2004-ben 160 ezer is elég volt egy mandátumhoz (akkor az SZDSZ 238 ezer voksot, 2 mandátumot szerzett), a „200.001 szabad, demokrata szavazó” – kockázatmentes vállalás.
Az MDF 2004-es szereplésére (165 ezer voks, 1 mandátum) is van remény, habár a pécsi MSZP-szekértolás ronthatja a Fórum esélyeit.
Mire jó az SZDSZ és az MDF a színen?
Ez a két párt begyűjthet az MSZP-ről lehulló, ám választási hajlandóságot mutató emberektől voksokat, tehát az MSZP-nek érdeke, hogy fönt maradjanak a rostán.
A nagy kérdés azonban nem ez a két múltidéző pártocska, hanem az „új harmadik erő”.
Kinek jó a Jobbik?
A Jobbik eleddig egyszer szerepelt országos választáson: a 2006-os parlamenti voksoláson leégtek: 119 ezer voksukkal (a MIÉP–pel közös listán) nem jutottak mandátumhoz. A 2006. októberi önkormányzati választáson elért 0,59 százalékuk sem mond semmit mostani erejükről.
Hogy tudnánk hát definiálni a Jobbik politikai szerepét?
Segítségül hívható a MIÉP története: a Csurka-párt 1998-ban 248 ezer vokssal jutott be az országgyűlésbe, 2002-ben 243 ezer szavazattal esett ki onnan. Ezután jött a Jobbikkal közös lista, és a 119 ezer voks. A MIÉP Csurka István életerejével arányosan mozog.
A 2006-os gyenge szereplés azonban nem vette el a Jobbik kedvét. Lerázták magukról a MIÉP-et, és megkezdték önálló útjukat. Amíg nem volt emblematikus vezetőjük, addig egy helyben topogtak. Aztán összebútoroztak Morvai Krisztinával, aki hozzátette a Jobbikhoz, amiben ő erős: a virtuóz fogalmazási készséget, a nőiségéből fakadó plusz vonzerőt, a profi médiaszereplést.
Mindebből azonban nem tudjuk meg, micsoda is valójában a Jobbik? Morvai-párt? Vona-párt? Radikális párt? Netán szélsőjobboldali párt? Programjukat átolvasva nem talál benne az ember semmit sem, amit más pártok ne képviselnének erősebben, hatékonyabban, és azt sem látjuk, kiket hozna kormányzati pozícióba a Jobbik egy esetleges győzelem után.
Valószínűleg azonban ez mindegy is. A Jobbik maga sem készül kormányzásra, amint ezt Vona Gábor már be is jelentette a Magyar Nemzetben, január 3-án. Csakhogy az a politikai mozgalom, amelyik nem kormányozni akar, minimum különös jelenség.
Mi értelme van hát a Jobbik létének?
A 2004. december 5-ei népszavazáson feketén-fehéren kiderült: 1,5 millió „nemzeti érzelmű magyar” van az országban, azaz ennyien hajlandók (legalább minimális) áldozatot hozni a magyarságukért. Ez bizony kisebbség, garantált vereség egy választáson. A Fidesz december 5-éből okulva áthajózott a szociális kérdésekre. Meg is veri ezen a pályán az MSZP-t, legalábbis annyira, hogy az MSZP támogatói bázisa erősen olvadóban.
Erre jön a Jobbik, hogy – kimossa a nemzeti bázist a Fidesz alól.
A Jobbik kommunikációja alapvetően Fidesz-bíráló. Sokkal többet foglalkozik a Fidesszel, mint az MSZP-vel. Valahányszor élesedik egy-egy probléma, a Jobbik mindig oly módon nyilvánul meg, hogy abból a Fidesz ne jöhessen ki jól. Vagy számon kéri a Fideszen a „parlamenti puhaságát”, vagy számon kéri a rossz kormányzati politikát – ugyancsak a Fideszen.
Terepen a Jobbik tiszta erőből hajt a Fidesz-bázisra. Nincsen a Jobbiknak érdemi megnyilvánulása, ami a szocialista, szélesebben baloldali érzelmű választóknak kínálna fogyasztható üzenetet. A Jobbik nem kíván baloldali szavazatokat szerezni, legalábbis nem hajt rá, kicsit sem.
És tartozik ehhez még egy érdekes folyamat.
A Jobbik ott erős, ahol sokakat foglalkoztat a közbiztonság problémája egybenőve a cigánykérdéssel.
Ahol napi gyakorlat a kis értékű bűnözés, ahol nagy lélekszámban élnek cigányok és sok a munkanélküli, nos ott a legnépszerűbb a Jobbik. Ezeken a vidékeken a választók a „rendpártot” látják bennük, mint annak idején a kommunistákban, és fütyülnek minden egyéb szempontra.
Ezek a vidékek pedig hagyományosan baloldali többségűek (Borsod, Nógrád egyes részei, Szabolcs stb.). A Jobbik lesz olyan erős, hogy megakadályozza a Fidesz-jelölt győzelmét. Ahol a mostani MSZP-apályban tér nyílna a polgári jelölt győzelmére, ott lesz a legaktívabb a Jobbik az országgyűlési választásokon.
Mi a mostani EP-választás tétje?
Júniusban azonban más lesz a fontos, nem az egyéni választókerületi Fidesz-jelöltek gyengítése.
Az EP-választáson az a cél, hogy a Jobbik szerezzen mandátumot. A brüsszeli mandátumra a Jobbiknak valójában nincs szüksége, mert az euroszkeptikus Jobbik nem akarhat semmi fontosat sem elérni az EP-ben, illetve egy (vagy két) képviselővel legfeljebb jó kis háttéralkukat lehet kötni egyes kezdeményezések támogatására.
Ez idő szerint a Jobbik jó EP-szereplése az MSZP utolsó nagy reménysége.
Amint mondtuk, cirka 1,5 millió választóból lett afféle lézengő ritter, aki nem keres más politikai otthont magának, vissza pedig (egyelőre) nem akar menni az MSZP „szárnyai” alá. Ennek a másfél millió embernek egy jó nagy negatív impulzus kell, hogy „észre térjen”.
Mert nemcsak a pozitív érzések tartanak össze egy szavazótábort, hanem a negatívak is. 2002-ben és 2006-ban az Orbán-gyűlölet volt a negatív erő, Orbán volt a „mumus”. Ám Orbán mostanra elveszítette az ijesztő jellegét.
Új ördög kell tehát a falra
És ez lehet a Jobbik. Ha júniusban mandátumot szerez (pláne ha többet), akkor három jót tesz az MSZP-vel:
1. Sorvasztja a Fidesz-tábort.
2. Betölti a mumus szerepét, ezzel muníciót ad az elkóricált MSZP-szavazók visszatérítéséhez az MSZP-akolba.
3. Nemzetközi téren segít rossz hírbe keverni a Fideszt.
A Jobbik tehát megmentheti az MSZP-t a kétharmados vereségtől, ezzel megmentheti az elszámoltatástól, sőt szerencsés konstellációban akár a hatalmat is megőrizheti az MSZP-nek.
Utóbbi célt a „radikális szélsőjobbosok” 2002-ben és 2006-ban is abszolválták.
(Itt is megtalálható: Polgári Hírszemle, DN 2388)
-
Eddig a csúcs a Csurka sci-fi: a MIÉP április 23-án tartott, de április 1-et idéző lakossági fóruma.
Kepes András lesz a Jobbik elnöke – lakossági fórumot tartott a MIÉP + képgaléria
http://barikad.hu/node/28103
Elismerte a Fidesz, hogy hazudott a Jobbikról
http://kuruc.info/r/2/39319/
Betöltés ...