Gyurcsány eltakarodik
Ez a nap is eljött.
Március 21. ezen okból lehetne nemzeti ünnep is – megszabadulás – de majd meglátjuk, hogy ez mire volt elegendő.
Mennyivel tisztult meg a közélet?
Fennáll a lehetősége annak is, hogy még mindig a patkánynál is patkányabb figurák kerülnek elő, ahelyett, hogy tűnnének el, és kerülnének a pokolba, rövid úton, és végleg.
Úgy néz ki, hogy a hazudozás, és a bűnszövetkezet marad tovább, csak lecserélődött benne egy tag, a nemzet (gyur)csótánya.
És mennyivel jobbak, akik maradtak, és mennyivel jobb a Fidesz, és a parlamenti ötfrakciós egypárt?
Ami a változást illeti, az látszik valószínűnek, hogy Bokros „csomag” Lajos személyében egy még sötétebb alak lép színre.
Gengszterváltás.
Medgyessy -> Gyurcsány -> Bokros = mindig egyre rosszabb lesz a helyzet.
Közben megint nem kérdezték meg a népet, a nagy „demokráciában”, hogy mit akar…
Már „csak” a bűnöző-garnitúrától kell megszabadulni, és „csak” azt kell elérni, hogy erkölcsös és intelligens emberek kormányozzanak.
Eddig is ez volt a feladat.
Vona megadta a lehetőséget Orbánnak; tessék, megint itt van egy lehetőség, lehet lépni; és lépjünk együtt, legyen előrehozott választás, és kormányváltás.
És Vona teszi ezt úgy, hogy még csak nem is taktikázik a több Jobbikos parlamenti helyért, mert 2010-ben valószínűleg még jobbak lennének a Jobbik esélyei.
Ha ezt a Fidesz kihagyja… akkor egyértelműen azt bizonyítja, hogy nem ellenzék, hanem az MSZP narancs színű változata. Ugyanaz, mint az „ötágú” szegfű, csak narancsban; a másik átverő.
Szín- hit- és világnézet-vallás ideje van megint.
Eközben az a fonák helyzet alakult ki, hogy a Jobbik tolja a Fidesz szekerét az előrehozott választás felé. De ha a nagy szekér nem akar menni, és Ovi csak szájkaratéban akart előrehozott választást, nem a valóságban, akkor a Jobbik igyekezete nem éri el a célját.
-
Tisztelt Orbán Viktor Elnök Úr!
Gyurcsány Ferenc lemondásával az MSZP előre menekül a hatalom megtartása érdekében. Céljuk, hogy országpusztító tevékenységüket immáron valaki más vezetésével 2010-ig tovább folytathassák. Ezt nem hagyhatjuk! Az országot csak egy előrehozott választás mentheti meg.
A Fidesz és a Jobbik számos stratégiai kérdésben nem ért egyet, de egy dologban közösek a céljaink: ez a rabló banda sem Gyurcsánnyal, sem mással nem vezetheti tovább az országot. Tudjuk, hogy az előrehozott választás kiírására a parlamentben az ottani politikai érdekek miatt nincs esély, így csak egyetlen lehetőség maradt: az utcáról kell nyomást gyakorolni a politikára.
A Jobbik kész mozgósítani tagjait és szimpatizánsait az ország megmentésére, arra kérem, tegye Ön is ugyanezt. Történelmi lehetőséget kaptunk, ne szalasszuk el! Mozgósítsuk közösen az embereket, és érjük el közösen az előrehozott választások kiírását! Aztán pedig győzzön a Jobbik!
E sürgető helyzetben mielőbbi válaszát várva, tisztelettel:
Vona Gábor,
a Jobbik elnöke
-
Fletó – az állítása szerint – csakis az ország érdekében lop, csal, hazudik, és kúrja el az országot. Hazudnak rendületlenül. A színpadon folyik a képmutatás a népnek, és a világsajtónak, a lényeg pedig a színfalak mögött dől el.
VJack is tudja már a tragikomédia valós forgatókönyvét.
Fletó hívja Viktort
http://kuruc.info/r/22/37476/
A nemzeti oldal lehallgatórendszere vasárnap délelőtt kódolt beszélgetést fogott el a két vezért között, amit később sikerült megfejteni.
- Szervusz Viktor, Feri vagyok.
- Szia, parancsolj, miben segíthetek?
- Tegnap lemondtam.
- Mi?… Úristen! Feri, ne haragudj, én most nem tudom átvenni…
- Viktor! Barátom! Soha nem kérnék ilyet, ne rémüldözz!
- Huh… oké! Még a víz is levert! Na. Szóval lemondtál? De remélem nem a többség akarata miatt visszakoztál?
- Dehogyis! Ne vicceljünk! Nem hátra léptem, hanem előre. Tanuld meg végre, ha visszakozom, az előrelépés, ha megsértődöm, az taktika. Te, ugye, ezért sem vagy alkalmas…, de ezt te is tudod, és nagyon örülök, hogy ezt pár éve megértetted.
- Na jó, de ki lesz helyetted?
- Valószínűleg a Bokros.
- Hm. Hát igen… ő egy megbízható MSZP-s és…
- MDF-es, Viktor.
- Ja, hogy MDF-es… Akkor nem értem.
- Nem tehetünk oda MSZP-s arcot. Most nem. Majd egy év múlva már igen, de most azért kicsit elkúrtam. Túlzásba estem, ez a nyomorult nép nem bírja a tempót.
- Hát ezt te látod jobban. Akkor a Lajos lesz? De az MDF belemegy abba, hogy elvedd…
- Viktor, az MDF-fel találtuk ki. Szerinted miért nem izgatta magát Ibolya, mikor széthullott a frakció? Mert távolabbi célja van. És ebben mi segítünk neki. Ő meg nekünk, így megy ez.
- Értem, de végül is miért hívtál?
- Hát csak hogy elmondjam, azt hittem, érdekel. Meg egy kérés…
- Persze, hogyne érdekelne… Igen?
- Hétfőn be kellene dobnod, hogy a Fidesz oszlatni akarja a parlamentet.
- Mert fel akarod oszlatni?!
- Dehogy akarom! Eddig mikor volt meg a többség az ilyen felvetéseknél?! Semmikor. Játék. Fogd fel egy hétfő reggeli játéknak és ennyi.
- Jó rendben… bár hétfőn éppen nem akartam bemenni…. Ja igen! Kint nem értik félre? Most hogy nézne ki, hogy a Fidesz bele akar köpni a levesbe?
- Viktor… letetted kint a hűségesküt, nem? Na. Hát akkor miért aggódnának, nagyon jól tudják, hogy miről szól a dolog.
- Jó-jó, lehet tényleg túlaggódom. Pihennem kéne.
- Viktor, ennél többet?
- Te mondtad, hogy ne szóljak bele, csak ha kéred.
- Igaz. Örülök, hogy betartod.
- Van az a fickó, a madarasoknál… Fodor vagy mi. Az mit szólt?
- Semmit, vele is le volt egyeztetve.
- De hát a múltkor azt mondta nekem, hogy ő tényleg ellenzéki…
- Viktor, leteszem lassan… Az SZDSZ az ellenzéki padsorokban ül. Ennyi. De ezt már mondtam.
- Oké, akkor látom körbejártad a dolgot. Na, lassan mennék ki a fociedzést nézni. Tulajdonképpen mi szükség van még rám?
- Semmi.
VJack
-
Kapcsolódó:
Morvai Krisztina: “ki kell menni az utcára”
http://kuruc.info/r/34/37429/
Bogár László: “azonnal az utcára kell vonulni, s követelni az előrehozott választásokat”
http://kuruc.info/r/2/37428/
Kiszivárgott szoci tervek: eladnák még a vizet is
http://kuruc.info/r/26/37422/
Internacionalista segítség Fletónak Dániából
http://kuruc.info/r/4/37423/
A Magyar Gárda nyilatkozata Fletó lemondásáról
http://kuruc.info/r/2/37420/
Nem felejti el Gyurcsány bűneit a Zsorigó
http://kuruc.info/r/22/37419/
Nem lesznek előrehozott választások – külföldi lapok Gyurcsány lemondásáról
http://kuruc.info/r/8/37417/
“Nem bírjuk” az olvasói rohamot – Támogassa havi 400 forinttal szerverparkunk fejlesztését
http://kuruc.info/r/1/36993/
Fletó megy, az ország romokban
http://kuruc.info/r/2/37416/
Hazudott Bokros, mikor tagadta, hogy ’96-ban belépett az MSZP-be
http://kuruc.info/r/6/37368/
Vona nyílt levele Orbánnak: utcára!
http://kuruc.info/r/2/37405/
A nagy átverés percről-percre: Gyurcsány távozik, előremenekül a helytartóság – Orbáni pótcselekvés, utcára hív a Jobbik
http://kuruc.info/r/2/37401/
Maoista Demszky: “a hatalom semmiért sem hibás”
http://kuruc.info/r/39/37399/
Félnek: ismét lekordonozva a Kossuth tér
http://kuruc.info/r/2/37397/
“Tavaszi ébredés” ma a Kossuth téren
http://kuruc.info/r/1/37386/
