Minden, ami fontos
Minden, ami fontos; az életbarát rendszer – ez a szlogenem már néhány éve. Ma pedig mit hallok? „Minden, amit tudni érdemes”. Ez a Kossuth névre keresztelt, és a zsidók által elfoglalt nemzeti főadó 2009-es szlogenje.
Aha: minden, amit a zsidók tömegtájékoztatás címszó alatt a nép elé szórnak…
Egy fokkal precízebb szlogen a számukra: a tizedrangútól az ezredrangúig.
Ami viszont valóban fontos: vigyázat, mert elhallgatnak, csúsztatnak és hazudnak reggel, délben, este, és a nap minden szakában.
A Magyar Gárda-per, és a gárda betiltása, és ennek apropóján a Gárda minden módon való lejáratása, az – nekik – fontos; ellentétben pl. a 2009. január eleji kettős gyilkossággal, a „vörös Csepel”-lel, amiről nem hallottam a K. rádió híreiben. Valahogy „nem volt hírértéke” – ellentétben a „Csepeli bombagyárral”, amikor Tomcat füstgyertyákat kotyvasztott; az már igen, az hír, közveszély-okozás, és terrorizmus, és tessék nagyon felháborodni, és elítélni. Amikor viszont az egyik MSZP-s lepuffantja a másik MSZP-st, akkor az bulvárhír, de annyira, hogy „szóra sem érdemes”.
Persze, nem minden médiánál gondolták így a hírszerkesztők, de a Kossuthnál speciel igen.
2009 januárjának első hetében, amikor a számítógépem még az elhalálozás és újjáéledés közötti állapotban volt, viszonylag gyakran hallgattam a Kossuthot – azon az alapon, hogy fontos tudni, miket hazudik az ellenség – és volt egy riport valami „cigányokat a rendőrségbe” projektről egy rendőrrel, ahol arra lettem figyelmes, amikor a rendőr ezt mondja: „egyes hírportálok szerint minden cigány bűnöző”; és a riporter nem kérdezett rá, hogy konkrétan mely hírportálokról van szó, hanem „lapozott”, és feltette a következő, „jaj, csak bele ne bukjon” semleges kérdést. Mivel „valamelyest” ismerem a hírportálokat, és sehol nem láttam olyan kijelentést, amely szerint minden cigány bűnöző – tehát bravó, vagy valóban van ismeretlen tettes, aki faji alapon minden cigányt bűnözőnek minősít, vagy csak rágalmazás van, és a rendőrség, és a riporter is mindent megtesz azért, hogy a két eset közötti nagy különbség ki ne derüljön.
Ellenben, biztos vagyok benne, hogy ha ezt az állítást – minden cigány bűnöző – valaki más, a radikálisokhoz, a jobboldalhoz köthető személy mondja, akkor rákérdeznek, teljesen kibontják a témát, és nem hagynak elvarratlan szálat.
Hiába telne a riporter képességeiből többre, ha a „játéktér” be van határolva – amely szerint a zsidókról és a cigányokról csak két dolgot szabad mondani: vagy jót, vagy semmit; mert ha nem, akkor holnap már nem az a riporter fog kérdezni.
A K. rádióban a riporter is szellemi prostituált, aki pénzért eladta a lelkét az ördögnek, és a földi képviselőinek szolgálatába állt.
Tájékozódjon ön is a hazugság fellegváraiból; utána tekintse meg a valóságot, és ne csodálkozzon, ha a kettő nem esik egybe.
El kell gondolkodni azon, mi az, ami valóban fontos, és hogy a valóban fontos dolgokat honnan, és kiktől lehet megtudni, és kiktől nem.
Fontos dolog pl. az is, hogy az élet-univerzalizmus szingapúri módon életbarát. Ahogy az angol szóvicc mondja, Singapore is a fine country, ahol a fine mindkét értelemben igaz, úgy is, mint büntetés-kiosztás, és úgy is, mint jó, kitűnő, nagyszerű, rendben levő, finom, szép, tiszta. Amikor drogcsempész bűnözőket halálra ítélnek és kivégeznek Szingapúrban, akkor ezzel sokak életét mentik meg, hiszen ahol nem ez a rendszer, ott a bedrogozottak tucatszám halnak meg évente pl. túladagolás miatt, és még ennél is sokkal többen lesznek semmire se jó lelki roncsok, és másoknak közvetve vagy közvetlenül kárt okozó társadalmi paraziták; tehát ha nem öli meg, akkor is tönkretesz sokakat a drog – és azok, akik terjesztik.
A legkisebb rossz, az optimum az áldozatok számának 0-ra való csökkentése; és ha valakinek veszni kell, akkor az a bűnöző. A józan ész ezt mondja – csakhogy nem sok helyen van józan ész. A zsidó ész nem az; és azoké sem, akik rájuk hallgatnak.
Egy kis segítség: egy anyag, aminek a fordításába belelektorkodtam; nem magamtól, hanem felkérésre.
Népi Ellenállási Mozgalom – Keresztény Alternatíva
Az Atya és Fiú és Szent Lélek Istennek nevében! Ámen.
Isten és népe sátáni ellenségei a marxista államkapitalizmus, a szabadelvű kapitalizmus és a cionizmus alakjában jelennek meg, akik a nemzetközi szabadkőművesség segítségével beszivárogtak az Egyházba azzal a céllal, hogy megsemmisítsék a keresztény civilizációnkat, helyére téve az anyagelvű életszemléletet és a pénzimádatot. Mi, Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus, igaz hívői és követői Szent Háborút hirdetünk Isten ellenségeivel szemben mind az Osztatlan Egyházban mind a társadalomban azon szándéktól vezérelve, hogy a szekularizmust megakadályozzuk, miáltal az emberek igazi szabadságra jutnak. Állj közénk még ma, itt az idő! Légy keresztesvitéz és védd meg hitedet: Jézust, Máriát, és az Egyház tanítását!
A Népi Ellenállási Mozgalom – Keresztény Alternatíva létrejöttének oka, alapértékei, akcióterve.
A nyugati világ lényegileg keresztény, a kereszténység égisze alatt alapíttatott, szerveződött meg. Hagyományaink és civilizációnk: hagyományaink és kultúrkincsünk teljességétől kezdve a népességünket alkotó embercsoportokig – keresztény. Kétségtelenül keresztény a mi civilizációnk. A nyugati nemzetek a kereszténység alapján állva fejlődtek gazdaságilag, társadalmilag és erkölcsileg gyorsan és hatékonyan, és amíg ezen alapokon állnak, addig megmarad nagyságuk. Azonban korunk politikai és társadalmi változásai a nyugati világ hagyományos alapjait aláássák, és rohamos gyorsasággal gyengítik intézményeinket, a káosz és anarchia felé sodorva minket. E keresztény alapozást, gazdasági szerkezetet, bölcseletet és erkölcsiséget érte támadás napjainkban azon belső ellenségek részéről, akik külső mestereiknek szolgálnak. Eme idegenszívű, irányított kisebbség mind a cionrasszista szabadkőművességnek, a B’nai B’rith bűnszövetkezetnek lekötelezettje, függetlenül attól, hogy a marxista államkapitalizmus, a szabadelvű kapitalizmus, vagy a ’New Age’ stb. maszkját viselik. Ők mindannyian egy célra törekszenek: a keresztény szolidaritásra, együttműködésre és igazságosságra alapozott nyugati társadalom lerombolására, hogy romjain az ateista-anyagelvű-pénzimádó kollektivizmus elvei szerint egy osztálynélküli tömegtársadalom fölépülhessen. Rendkívüli módon szervezettek és pénzügyileg támogatottak; nyomtatott anyagok tömege kiegészülve a suttogó propaganda hatalmas hálózatával közvetítik rombolásukat. Felforgató szervezetek tucatját hozták létre számos leágazással a nyugati világban, melyek mind báránybőrbe bújt farkasok, altruista jelszavakkal álcázva építik be ügynökeiket az életterünkbe. Aljas erőfeszítéseket tesznek, hogy cionizálják a nyugati világot, eközben tagokat toboroznak maguknak a keresztények közül, hogy céljaikat szolgálva szakítsanak a keresztény hagyományokkal. A kiszolgálóik – politikusok és polgárok magas kormányzati posztokon, a közéletben, az oktatásban, a sajtóban és a pulpitusokon – a liberalizmus álarca alatt pózolnak. Hírközegeik és pénzügyi hatalmuk segítségével befolyásolják a sajtó, a televízió és a rádió szerkesztési elveit – tudatosan félretájékoztatják a tömegeket, hamis képet festve a világ valós eseményeiről. Ily módon alakítják a közvéleményt az ő szájízüknek megfelelően, irányítják azt a filmiparon keresztül, aláaknázzák az erkölcsöket, eltorzítják, és megzavarják közönségüket. Pár ravaszul megszerkesztett film rövid idő alatt lerombolhatja az otthon, az iskolában és az Egyházban évek alatt elsajátított értékeket. Ezek és számos más eszközök által törekszik az idegenszívű, keresztényellenes kisebbség a legértékesebb intézményeinket megsemmisítve köz- és magánéletünkbe széthúzást és viszálykodást csempészni. Ritka az olyan férfi vagy nő a nyugati világban, aki nem érezné, hogy valami alapvetően elromlott az országában. Világosnak kell lennie mára minden keresztény-tudatú polgárnak, hogy ha mi mint nép boldogságot, virágzást, és megelégedettséget remélünk, akkor szükséges, hogy a cionrasszista kísérletnek véget vessünk, és helyreállítsuk az eredeti keresztény életformánkat. A harc már áll a keresztény rend bajnokai és a cionrasszista sátáni rend csatlósai között! Itt az idő, hogy valamennyi keresztény egyetértsen abban, hogy az igaz kereszténynek keresztes-hadjáratot – Szent Háború – kell indítani a cionrasszista sátánizmus keresztényellenes erőivel szemben! E szent célra jött létre szervezetünk, a Népi Ellenállási Mozgalom – Keresztény Alternatíva!
Mi a Népi Ellenállási Mozgalom – Keresztény Alternatíva?
A Népi Ellenállási Mozgalom – Keresztény Alternatíva egy teokratikus politikai mozgalom. A teokratikus mozgalom nem korunk korrupt jobb- vagy baloldali politikáját követi, hanem keresztény alapon – az Egyház tanításán – szerveződik. Területi szempontból egyetemes jellegű, a keresztények egyesített arcvonalát valósítja meg a kulturális örökségük védelmében.
Tagság
Ama keresztények, akik egyetértenek a szervezet céljaival, amint azt alább részletesebben kifejtésre kerül, és akik elkötelezték magukat e célok és alapértékek megőrzésére és előmozdítására, méltóak a tagságra. A mozgalom anyagi haszonszerzésre nem törekvő, non-profit közösség.
Céljaink
Céljaink és követeléseink az alábbiak:
A kereszténység eszméjének és szellemiségének fenntartása és védelme.
Az igaz kereszténységen alapuló hazafiság támogatása a cionrasszizmussal szemben.
A keresztény tanítás által meghatározott emberi szabadság értékének védelme.
Harc a marxista államkapitalizmus, a szabadelvű kapitalizmus, a szabadkőművesség és minden más keresztényellenes eszmeiség ellen.
Kormányzatunk védelme idegen gyakorlatok befolyásától.
A cionrasszista propaganda konkolyhintésének meggátlása a nyugati világban, mely a polgárokat a keresztény hagyománytól elszakítja.
Minden, oktatásban, sajtóban, rádióban, televízióban, filmszínházakban, és egyéb nevelésre ható hírközegekben terjengő, keresztényellenes suttogó propagandának leleplezése és szétzúzása.
A szélhámosság minden alakjának úgy, mint minden méltatlan vezetőnek, megbízottnak, szűk uralkodó klikknek leleplezése és szétzúzása.
A társadalmi gondok békés megoldásának keresése és megszüntetése.
A létfeltételekhez szükséges tőke megkereséséhez elegendő munka biztosítása minden férfinak és nőnek.
A munkás méltó a bérére! Igazságosabb elosztást a nemzeti jövedelemből, a megtermelt értéknek megfelelően.
Az önkényes kisebbségek által alkotott kormányzatokkal való szembenállás.
Azon politikusok megbélyegzése, akik hivatalukat és erejüket osztálygyűlölet keltésére használják föl.
Az esküszegő közalkalmazottak újraválaszthatatlanok legyenek.
A szabadkőműves B’nai B’rith által ellenőrzött cionrasszista, sátánista plutokrácia letörése. Ők azok, akik bankjaik kamatrabszolgaságába taszítanak minden nemzetet és rasszt. Ezzel az eladósítással előkészítik az „Új Világ Rendjét” (Novus Ordo Seculorum). A cionrasszista plutokrácia miatt 60 millió ember hal éhen évente, többségük gyermek! Az alternatíva világos: mi, keresztények megtiltunk mindenféle kamatszedést! Az embereknek a kamatfelvétel helyett meg kell tanulniuk takarékoskodni! Ezúton söpörjük el az inflációt!
Azért, hogy ezen céljaink megvalósuljanak…
… meghatározzuk és hirdetjük a teokratikus politikai elveket, és tájékoztatjuk a polgárokat a világban folyó azon eseményekről, melyek a kereszténységre veszélyesek, vitairatok, híradások és egyéb publikációk által.
Minden héten fordítsunk egy kis időt arra, hogy összehangoljuk az erőkifejtést barátainkkal és szomszédainkkal, így állva ellent a kizsákmányolásnak!
Cselekedj most, hogy megmentsd a jövőt fiaidnak és leányaidnak! Ne várj addig, míg te és hazád gazdaságilag rabszolgájává válik a cionrasszista plutokráciának, ez soha ne történjék meg! Csak ha teljes lelkesedéssel és személyes cselekvéssel harcolsz, akkor nyerhetjük meg „a túlélésünkért folytatott csatát”, a cionrasszista és sátánista „Totalitarista Új Világrenddel” szemben.
Népi Ellenállási Mozgalom – Keresztény Alternatíva
-
The People’s Resistance Movement,
The Christian Alternative!
In the name of the Father, and of the Son, and of the Holy Ghost. Amen.
The satanic enemies of GOD and the people. Represented by marxist state capitalism, liberal capitalism and zionism in collaboration with the international masonic order, have infiltrated the Church with the purpose of destroying our Christian Civilisation and replacing it with the materialistic life philosophy and mammonism. It is our intention that we true believers and followers of our Master Jesus Christ declare Holy War against the enemies of GOD in our Universal Christian Church and in society, with the purpose of preventing secularisation and in this way make the people truly free. Join us today, the time is now. Become a crusader and defend your FAITH: Jesus, Mary, and the Teaching of the Church.
Why The People’s Resistance Movement, The Christian Alternative! Has been created, its fundamental principle, its plan of action.
The Western worlds is essentially Christian, founded and organised under the auspices of Christianity. Our Traditions and civilisation, the sum total of the traditions and cultures common to the principal races that composes our people – are Christian. Undoubtedly Our Is A Christian Civilisation. Its is precisely because they are based on the principles of Christianity that the Western nations have progressed economically, socially and morally, rapidly and efficiently, and only as long as they remain based on those principles will their greatness endure. However, political moves and social changes are now taking place which, tending to throw the – Western world off its traditional course, are rapidly weakening our institutions and threaten to end in chaos and anarchy. The very Christian foundation, its economic structure, its philosophy and its moral today are being attacked by foes WITHIN- WORKING for masters WITHOUT. These are alien-minded organized minorities, all bound to the racist-Zionistic masonic order of the B´nai B´rith-which they indifferently propound as Marxist state capitalism, liberal capitalism, New Age, etc. – and whoes sole intent is to replace, for their own benefit and that of some international scheme, our western society based on Christian solidarity, cooperation and justice, with a classless community founded on a pattern of ATHEISTIC- MATERIALISTIC-MAMMONISTIC Collectivism. They are remarkably well organized and highly financed; tons of printed materials supplemented by a vast network of spoken subversive propaganda are at their disposal. They have created hundreds of subversive organisations with thousands of branches throughout the Western World, all wolves in sheep’s clothing, all camouflaged in altruistic terms, and through them they have succeeded in installing their agents in a majority of our vital intuitions. In their nefarious endeavour to zionize the Western World they have enlisted,whereever they could, the services of Christians, who for the lure of the limelight, have broken with Christian Traditions. Those willing servants- politicians and citizens in high stations of Goverment, public life, education, the press and the pulpit- are parading under the false mask of LIBERALISM. Through their advertising and financial control they influence the editorial policies of the press, TV and radio; using deliberate misrepresentation they picture world events not as they are in reality but as they want the public to see them. By this means they mould public opinion to suit their purposed, through control of the motion pictures they further mislead the people, undermine their morale, distort and befog public opinion as they see fit, for a few clever films can undo in a short time all the good learned over years in the home the Church and the school. Thus, by these means and numerous others, the alien-minded, anti -Christian minorities intent in destroying our most valued institutions have already brought discord and confusion into our personal and public life. There is hardly a man or a woman in the Western world who does not sense that something fundamental has gone awry in their country. And it ought to be clear today to every christian-minded citizen that if we as a people are to remain happy, prosperous and contented it will be necessary for us forever to put and end to racist-Zionistic experiments and to reestablish our original Christian form of life. The fight is between the champions of Christian Order and the racist-Zionistic satanic order. It is in order to enlist all Christians united in purposes that are truly Christian in that necessary crusade (HOLY WAR) against the anti-Christian forces of racist-Zionistic Satanism that our association, the People’s Resistance Movement, The Christian Alternative! has been founded.
WHAT IT IS
The People’s Resistance Movement, The Christian Alternative! is a theocratic political movement. The theocratic movement is not on the right or left side of today’s corrupt politics but is based on a christian foundation (Teaching of the Church). The movement is universal in scope as it proposes to unite in a common front all Christians worthy of the name for the defence of their cultural inheritance.
MEMBERSHIP
Christians who agree with the purposes of the organisation as defined below and who are willing to dedicate themselves to the preservation and furtherance of these purposed and principles are eligible for membership. The movement is a membership non-profit organisation.
OBJECTS
The aims and objectives of the movement may be summarised as follows:
To uphold the spirit and ideas of CHRISTIANITY.
To promote patriotism and true Christianity as opposed to racist Zionism.
To safeguard the principles of Liberty as fully enjoyed under the restraining discipline of Christian Teachings.
To fight Marxist state capitalism, liberal capitalism, masonry and all other un-Christian ideas.
To prevent the infiltration of our government by alien practices.
To oppose the dissemination of racist-Zionistic propaganda in the Western world which is intended to influence citizens against Christian Tradition.
To expose and combat any anti-Christian subversive propaganda in the school, the press, the radio, the TV, the movies and any other educational media
. To expose and combat racketeering all forms as well as dishonest leadership, job trusts and minority rule in society.
. To seek the solution and strive for a peaceful solution to social problems.
. To demand that every man/woman be guaranteed the right of earning his/her living by his/her work.
. To demand – while reaffirming our belief in the right to personal property- that Labour be given a more equitable share of the Nation’s income as compensation for its work.
. To oppose government by wilful minorities.
. To stigmatise politicians who seek office and power by stirring up class hatred.
. To oppose re-election of public servants who break their pledges.
. To oppose the racist-Zionistic satanic HIGH FINANCE controlled by the masonic order of the B’nai B’rith, who are working for the enslavement of every nation and race to their banks, through their loans, high interest rates and tax rates imposed on citizens to control them, and promoting and forcing the “NEW WORLD ORDER” upon the world. Because of the racist-Zionistic High Finance experiments, 60 million people are dying every year, most of them children. The alternative is clear: we Christians will forbid every high interest loans! Instead of loans, people have to learn to save money. In this way we eliminate inflation.
And in order to better accomplish these purposes
to ascertain and publish theocratic political facts and to keep citizen informed of developments (in the world) that may become dangerous for Christianity by means of pamphlets, bulleting and other publications.
Let us devote some time every week to coordinating the efforts of our friends and neighbours to take a stand against exploitation.
ACT NOW – to secure a future for your sons and daughters. DON’T WAIT – until you, and your country are enslaved economically by the racist-Zionistic High Finance, NEVER to be regained. Only your fighting spirit and personal effort can win this ‘ OUR BATTLE FOR SURVIVAL’, against the racist-Zionistic and satanic “NEW WORLD ORDER TOTALITARIANISM”.
THE PEOPLE’S RESISTANCE MOVEMENT, THE CHRISTIAN ALTERNATIVE!
Make copies of this advertisement and spread the copies among your relatives, friends, co-workers, students and ask them to have it run in their local newspapers.
