Nem jobb, csak a másik oldalon áll
Kezdjük azzal, hogy hányszor kell leiratkozni Seres Mária hírleveléről?
Én eddig „csak” 3x iratkoztam le.
Itt a ma kapott levél, ami nincs feltéve a seresmaria.hu honlapra:
- – -
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az utóbbi időben sokan jelezték felénk, hogy kérés nélkül kapnak híreket a népszavazási kezdeményezésről, amit nagyon sajnálunk. Mivel a rendszerbe a feliratkozáson kívül beküldés, ajánlás stb. útján is be lehet kerülni, és hogy a jövőben elkerülhessük a nem kívánt levelezéseket, a következőket kérnénk Önöktől:
Azok, akik kéretlenül kapják a hírlevelet, és nem szeretnék ezt a jövőben megkapni, csak annyit tegyenek, hogy ennek a levélnek alul a bal alsó sarkában található Leiratkozás a hírlevélről szövegre (linkre) rákattintanak, és ezzel automatikusan törlődnek a rendszerből, amelyből származó kellemetlenségek miatt mégegyszer elnézést kérünk minden érintettől.
Újra regisztrálni pedig csak akkor tudnak majd, ha a honlapom főoldalára ellátogatnak (http://www.seresmaria.hu), és ott feliratkoznak a hírlevél küldésre.A többi kedves olvasótól pedig azt szeretnénk kérni, hogy a jövőben csak olyan ismerősöknek tegyenek a honlapon keresztül ajánlást a népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatosan, akik ezen nem fognak megsértődni vagy háborogni, netán feljelentgetni.
(A kéretlen leveleknek senki nem örül. De ez mégsem egy viagra reklám, vagy egy vírus, hanem egy mindenkit érintő kezdeményezés, mely sikerének egyetlen kulcsa van: ha minél több emberhez eljut a híre.)
Azért egy érdekes és talán fontos hírem még a sértődősebb levelezők felé is van.
Ha valaki eddig azt gondolta volna, hogy amiért küzdünk csak egy hecckampány, szerintem az alábbi két linken olvasható levél meggyőzi, hogy mennyire fontos az, amit teszünk.
ISMÉT MEGSZÓLALT A MÁSIK OLDAL…Az országosan is elhíresült országgyűlési képviselő feleség levél után (http://www.seresmaria.hu/blogpl.php?id=7) nemrég kaptam egy újabb nagyon érdekes és tanulságos levelet: http://www.seresmaria.hu/blogpl.php?id=12
Ezek után várom a véleményeket, hogy akkor tulajdonképpen kinek is van igaza, és ki szégyellje magát?! És nem utolsó sorban, hogy fontos-e az, amit csinálunk, és érdemes-e támogatni azt a népszavazási kezdeményezést, hogy:
Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?
A törzsközönségnek pedig még néhány dolog szeretnék röviden mondani:
Így az év végére egy jó hírt kell közöljek:
Úgy tűnik, sikerül behozni az indulás nehézségeiből eredő lemaradást. Ezt viszont csak akkor lehet biztosra venni, ha valós és kézzelfogható adatok birtokába jutok.
Ezért nagyon fontos lenne, hogy még az idén mindenki adja postára a nála eddig összegyűlt aláírásokat, és aztán még nagyobb lendülettel folytassa a munkát a gyűjtés második felében, februárig. Az aláírásgyűjtő ívet most már mindenki ki tudja nyomtatni, mert word formátumban is elérhető a honlapom főoldaláról (http://www.seresmaria.hu).Sokat lendíthet a beérkező mennyiségen, ha kihasználjuk az év végi nagyobb közösségi együttlétet, valamint a több szabadidőt karácsony után, és beleerősítünk a gyűjtésbe. Főleg arra kellene törekedni, hogy minél több ember kezébe adjunk legalább egy gyűjtőívet, amit szinte mindenki a családján belül is meg tud tölteni, de ha a kollégáknak, barátoknak vagy ismerősöknek és szomszédoknak is szólnak, az már több ívet is eredményezhet, vagy azoknak is adni kell egy ívet, hogy ők is kitöltsék azt a körülöttük élők segítségével.
Egy ilyen láncreakciót kell mindenképpen elindítanunk, mert ez lehet az egyetlen megoldás, ugyanis az utcára csak kevesen jutunk ki, márpedig az idő halad. El kell érjük azt, hogy legalább 20 ezer ember vegye a fáradtságot és legalább egy ívet írasson alá a környezetében élőkkel – és akkor SIKERÜLT!
És sikerülni fog, majd meglátjátok!
Boldogsággal teli szebb és jobb újesztendőt kívánok mindannyiunknak!
Tegyünk róla, hogy így legyen!
Tisztelettel: Seres Mária
- – -
„A kéretlen leveleknek senki nem örül. De…” És megmagyarázza.
Ehhez a mondathoz is lehet gratulálni: „A törzsközönségnek pedig még néhány dolog szeretnék röviden mondani:”
Két össze nem tartozó hír: Blogin lement Nyíregyházára, ahol Seres Mária lakik.
Seres Mária megmagyarázza, hogy a spam nem spam – és Blogin is megmagyarázza – az ő által kezdeményezett spamwiki oldalon -, hogy ez a spam nem spam. A spam elleni élharcos Paulusból Saulussá változott.
A kettő között nyilván semmi, de semmi összefüggés nincs…
És persze Bloginnak a 8000+ spamwikis szerkesztése után nyilván nincs fogalma arról, hogyan lehet spammelni…
Egyébként még mindig a használtautó-kereskedő (http://haszker.hu/) alól nyomatják a kéretlent; de annyira, hogy a leíratkozós hírlevél is azon keresztül jött – ahogyan az előző spamek is.
Ez az az oldal, ahol alul az ÁSZF, Imresszum, Médiaajánlat, Kapcsolat szövegekre nem lehet rákattintani. Vajon miért?
Ez a cég is Nyíregyházán van, és a másik domain-tulajdonos, illetve regisztráló itt is, ahogy a seresmaria.hu-nál is, a nyíregyházi Bálint Zoltán.
Mindez csak a véletlen műve persze.
Én pedig ezért nem hiszek a véletlenekben.
- – -
Return-Path: www-data@haszker.hu
Delivered-To: – - -@freemail.c3.hu
Received: (qmail 29445 invoked from network); 27 Dec 2008 03:12:20 +0100
Received: from unknown (HELO haszker.hu) (91.120.50.16)
by fmx23.freemail.hu with SMTP; 27 Dec 2008 03:12:19 +0100
Received: by haszker.hu (Postfix, from userid 33)
id C4EF01DAFC3; Sat, 27 Dec 2008 03:08:29 +0100 (CET)
To: – - -@freemail.c3.hu
Subject: H
X-PHP-Script: www.seresmaria.hu/admin/admin.php for 89.133.115.173
From: seresmaria.hu sereslevelek@freemail.hu
Content-type: text/html; charset=iso-8859-2
X-Sender: sereslevelek@freemail.hu
X-Mailer: PHP
X-Priority: 0
Message-Id: 20081227020829.C4EF01DAFC3@haszker.hu
Date: Sat, 27 Dec 2008 03:08:29 +0100 (CET)
X-Freemail: message scanned
X-Spam-Asap: BULK
X-Spam-AsapRefid: str=0001.0A0B0201.495575CB.0162,ss=3,sh,fgs=0
X-Spam-Status: YES
X-Spam-Probability: low
- – -
Eddig még ilyen cyberbűnözős spammelőkampány nem volt – mert senki nem süllyedt le idáig. Eddig; de most már idáig is sikerült eljutni.
Ami alább következik, arról úgy gondoltam, hogy majd február elején írom meg, illetve teszem közzé, amikor már lezajlott a Seres Mária-féle akció. De mert annyira biztos vagyok a további történésekben, és már elkönyveltem, hogy Seres Máriának és társainak egy DVD jár karácsonyra – „A bukás” című – így már most közzéteszem a végkövetkeztetéseimet.
1. Ha február 7.-ig százezer plusz-valahány aláírásig el tudnak jutni, az már a maximum; és hol van az még a kétszázezer hitelestől… Persze lehet ezt másként gondolni, naná. Bőven vannak olyanok, akik mindig másként gondolják, mint ahogy lesz.
2. A begyűjtött adatok kezelése: bár a gyűjtőnek felelősséget kell vállalni azért, hogy az adatok más célra nem kerülnek felhasználásra, és a le nem adott íveket meg kell semmisíteni, és nem készülhet róluk másolat – de tekintve, hogy az MSZZP ugyanilyen célú aláírásgyűjtő kampányának eredménye a ferencvárosi kopogtatócédulák saját kezű kitöltésében manifesztálódott… a kérdés az, hogy a spammelős akció után, a Seres Mária és társai által gyűjtött adatok vajon hol fognak ismét felbukkanni? A politika, vagy az üzlet területén? Vagy mindkettőn?
Kit fognak támogatni az aláírók a tudtukon kívül, és milyen nem kívánt szirszarokkal lesznek „megszórva”?
Az eddigi erkölcsi és szellemi szintből ez következik; és a meglepő az lenne, ha nem így lenne.
3. Seres Máriának van aláírásgyűjtési célra nyitott számlaszáma, viszont nincs elszámolása.
Ebből következik, hogy a következő népszavazásra feltett kérdés lehet ez: Egyetért-e Ön azzal, hogy Seres Mária bizonylattal alátámasztva számoljon el a megadott számlaszámra érkezett pénzről?
Idézet Seres Máriától:
„És még egy dolog.
Sokan említették már, ha máshogy nem, legalább anyagilag szívesen segítenék a munkánkat. Nos ezt most megtehetik, hogy a felajánlások mellett a kampány sikeres lebonyolításához és az ehhez szükséges anyagok és eszközök költségeihez hozzájáruljanak a lehetőségeikhez mérten, amit előre is megköszönök a gyűjtésben résztvevők nevében.
A bankszámlaszám: 10700024-09735204-51100005
Üdvözlettel: Seres Mária”
Tehát, lehet adakozni: önkéntes adó, a kötelező adó előszobája.
A kérdés az, hogy hol van a pénz? Mennyi volt, és van a számlán, és az elköltött összegről hol van a számlákkal igazolt, tételes elszámolás? Ha ez nincs, akkor a továbbiakban ne is szóljanak semmit elszámolás-ügyileg, mert ők is ugyanúgy kezelték ezt, mint az általuk kritika tárgyává tett képviselők.
Van egy újabb társaság, akik a másik oldalon állnak, és szintén nem hitelesek. Ennyi.
Nem jobb, csak a másik oldalon áll; vagy akit zavar a „jobb” szó két jelentése, annak másként mondva, nem különb, csak a másik oldalon áll.
Az MSZZP-vel van már nemzeti oldali SZDSZ, és a Seres Mária-féle társasággal van már olyan is, amelyik a szocialisták tulajdonságával rendelkezik, csak a másik oldalon áll.
Náluk ugyanúgy van hurrá-propaganda, cenzúra, és a hozzá tartozó új Lendvai Ildikó és társai cenzorok; ott is csak szép és jó dolgok lehetnek – nem úgy, mint az életben…
Egy másik álságos, képmutató társaság.
Ha a két oldal semlegesíti egymást, az jó; és „köszönjük a nép nevében”; másrészt viszont ennél többre nem is képesek, és aki ennél többet várna tőlük, az egyértelműen csalódni fog.
Akik viszont nem csak a másik oldal tükörképei, azok ne álljanak be egyik ilyen oldalra sem, mert bármelyik ilyen csapatnak a tagja lenni, közéjük beállni nem jó, és továbbra sem lesz jó, értelemszerűen, lévén ez ezekből a történetekből a végleges tanulság.
Frissítés:
Negyedszer is leiratkoztam a seresmária hírlevélről…
Bár tök’ mindegy, biztos úgyis jön a következő. „Leiratkozni” spamról leginkább úgy lehet, hogy a feladóhoz be kell állítani üzenetszabályként: törlés a kiszolgálóról. Vagy még szigorúbb változatban, csak „fehérlistán” megadott email címekről fogadni üzeneteket, de ez már annyira korlátozó módszer, hogy kizár minden „idegent”.
Most pedig tessék figyelni, mert én nem csalok…
Egy kis zsindymédiás oknyomozás:
Kicsoda Seres Mária és mi köze Tomcathez?
http://hungary.indymedia.org/node/10984?page=1
Kérdés:
Már megint megvezettek!?
http://wita.hu/index.php?show=post&post=633&comment=6120
-
Seres Mária állítja:
MAGAMRÓL ÉS A NÉPSZAVAZÁSI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL
http://www.seresmaria.hu/pl.php?tid=3
„Aki ismer, az lepődik meg legjobban, ha meghallja a nevem egy népszavazási kezdeményezés mellett. Én ugyanis nem foglalkozom politikával – mint az emberek többsége – és nem is vonz a politikusi lét. Nem is értek hozzá.”
Tény:
A Magyar Köztársaság területén hivatalosan bejegyzett pártok listája
a Legfelsőbb Bíróság Informatikai Osztályának nyilvántartása alapján.
1998. Április 28-ai állapot szerint
http://www.election.hu/ujweb/inf/partok.htm
Magyar Szociális Zöld Párt /Rövidített Neve: Zöld Párt/ Szociális Zöld Párt, Szociális Zöldek, Nemzeti Zöld Párt
1996. 04.02.
PK60012/96
Kállósemjén
4324
Kossuth u. 109/a.
Stekler Ottó
-
Nemzeti Zöld Vállalkozó Párt /Nemzeti Zöld Párt Vállalkozó /Zöldek/
1995. 10.18.
PK61065/95
Budapest
1122
Városmajor u. 10.
Seres Mária
- – -
AZ EURÓPAI PARLAMENT TAGJAINAK 2004. ÉVI VÁLASZTÁSA
VIDÉK PÁRT-ZÖLD PÁRT listája és jelöltjei
http://www.valasztas.hu/vteup04/l2-tl9.html
4 STEKLER OTTÓ
26 SERES MÁRIA
-
KÁLLÓSEMJÉN település választási eredményei
http://www.valasztas.hu/onkval2002/so02/onktjk4/tjk16063.htm
35 SERES MÁRIA ZÖLD PÁRT 261 1,98
36 STEKLER OTTÓ ZÖLD PÁRT 424 3,21
- – -
És még mondja valaki, hogy nincsenek szűzkurvák! Mármint olyan kurva, aki eljátssza a szüzet, az átverhető naivak nagy örömére…
Van, aki szerint Seres Mária férjét Stekler Ottónak hívják; és lehet, hogy igaza is van.
Tomcat-Blogin-Stekler-Seres: a négyszög körösítése, a négyek bandája.
Ennek fényében igazán viccesen hangzik ez az egyszerre naiv és önreklámozó hozzászólás Seres Mária „Összeeskövés-elméletek helyett” című blogbejegyzéséhez:
„# 19 – András 2009.01.10. 20.48
Kedves Mária ! Nem kellene a rendőrséggel vesződni, mert úgysem tudnak vele mit kezdeni és nem is fognak és értelme sincs az egésznek. Talán a semmirekelő, választási csaló, a jelek szerint az internetes védelemhez mit sem értő Stekler-Tomicica-Zöldpárt tárhelyéről kellene eltávozni ezzel a honlappal egy olyan tárhelyre, aminek profi, a dolgokhoz értő és odafigyelő gazdája van. Havi 1000 Ft-ért tudok ilyet ajánlani, ha érdekel. Összeesküvés-elméletet persze megint csak nem érdemes gyártani, erre az internetes betörőre, ha rákerestetünk, több találatot ad a Google.”
Peti feltette a nagy kérdést:
„# 47 – Peti 2009.01.13. 08.30
Kedves Mária ! Megtenné, hogy az Indymedián publikált cikkre akár ott, akár itt válaszolna, komoly vádakat hoznak fel Ön ellen: http://hungary.indymedia.org/node/10984 Köszönöm Péter”
Tessék figyelni, hogy S. M. milyen ügyesen siklik ki a kérdés elől:
„# 48 – Seres Mária 2009.01.13. 09.58
Több mint egy hete írtam nekik, mivel szóra sem méltattak azóta a rendőrségi feljelentés is megtörtént. A honlapomon is volt már szó a témáról, aminek szándékoltsága egyébként nagyon nyilvánvaló. A névtelen, sunyi és aljas rágalmakból ítélve elkezdett valakiknek fájni, hogy a végén kezdeményezés eléri a célját, aminek sokan nem örülnének. Mostanra már az is nyilvánvaló lett számomra, hogy honnan fúj a szél. Egyébként ezzel kapcsolatosan született ez a blogbejegyzés is.”
Persze aki nem csukott szemmel olvas, az láthatja, hogy ez olyan profi mellébeszélés, ami a Parlamentből is folyik kifelé, és amellyel már bőven „Dunát lehetne rekeszteni”. Mintha csak Gy. Ferenc, és S. Ottó klónját hallanám…
Végül lehet, hogy el fogják játszani – virtuálisan, számokban –, hogy összejött 190000-akárhány aláírás, és bezzeg ha a „fanyalgók” is gyűjtöttek volna, akkor most meglenne a szükséges mennyiség. Egy hazugsággal több vagy kevesebb, nekik már aligha számít. Merthogy a számok mellé nem fognak mindenki – vagy legalábbis sokak által – megtekinthető bizonyítékokat, az aláírt íveket prezentálni, az egy fix pont Magyarországon. Gy. F. „madám” óta tudható – aki nem csak mondta, hanem be is bizonyította – hogy hazugsággal, csalással választást nyerni nemigazországhoz, és kurvaországhoz vezet. Megvalósult: politikai prostituáltak baloldalon, jobboldalon, középen, és körkörösen.
-
Ahol a dolgok összeérnek.
Rudolf János, mondd meg az igazat a Bombagyáron, és kicenzúráznak. Dettó, mint a zsidók is teszik, ha valaki róluk mondja meg az igazat.
Az egyik a másik tükörképe, nem több, és a felcserélésüktől nem lesz jobb.
Előtte volt Rudolf Jánosról egy szavazás, „Népítélet” címmel. Tomcat: „…a házirendet nem szegte meg, és ma nincs fasizmus. Ezért inkább kommunizmus lesz, és a nép döntse el, mi legyen Rudolf Jánossal.”
2009. január 14-én még kommunizmus van, 2009. január 15-én pedig már fasizmus. Ez gyorsan ment. Ennyi volt a népítélet, aztán jött a végítélet, és a fasiszta diktatúra Tomcat által.
Valójában eddig is ez volt, lásd a házirend 5.-ik pontját: Kizárás a fórumról:
„Az alapszabály az, hogy azt zárunk ki, akit akarunk.”
És valóban. Így a kérdés már csak az, hogy minek utána a sok rizsa?
Ugyanaz a házirend másképpen – ahogy a viccben is:
1. A főnöknek mindig igaza van.
2. Ha nincs igaza, lásd az első pontot.
A Bombagyár mostanra már csak egy rossz vicc. Egy történet, aminek volt kezdete, csúcspontja, és vége. A csúcspont a Hollán Ernő utca lehetett, mert utána már csak Belső László (Dragon64), Stekler Ottó (Zöldpárt), Seres Mária (az ál-civil) történetek vannak.
A lejtmenetet úgy lehetett volna elkerülni, ha Tomcat határozottan nem-et mond ezeknek az alakoknak. De nem mondott nem-et, és Athina sem emelt vétót.
Egyszer fent, egyszer lent, és nem véletlenül.
Vajon hány olyan ember lehet, akiről Lázár Ervin írt?
-
„Meglesznek” – ahogy sejtettem. (Remélem, hogy a tényfeltáró újságíróknak is.)
http://seresmaria.hu/blogpl.php?id=19
# 66 – Váradi Ottó 2009.01.18. 09.49
…Tegnap éjjel elemeztem a támogató aláírások számának alakulását. (Öt napja elmentem a települések adatait.) Ebből számomra az derült ki, hogy ekkora intenzitással kb 170-180 ezer aláírás fog összejönni. Mondhatni az orrunk előtt fog becsapódni az ajtó. Okként a következőket látom: 1, Kevesen vagyunk aktív aláírásgyűjtők. (Az aktívak alatt azokat értem, akik nem csak baráti körben, hanem idejüket, pénzüket nem sajnálva ismeretlenektők is gyűjtenek aláírásokat és az általuk gyűjtött aláírás több száz.) Számunkat 25-30 közé saccolom. Ezt mutatja az is, hogy 240 aláírással a top 20-ban lehet lenni. 2, Marika 20 ezer támogatóra számított, fejenként 10 aláírással. Nos ők sem lehetnek többen néhány ezernél. 3, Nem sikerült hálózatot kialakítanunk (párttá) szerveződnünk. ::: Hogy mégse bukjunk el a cél előtt, hogy ne legyen hiábavaló eddigi fáradozásunk, hogy a képviselők, a hatalmon lévők ne röhöghessenek markukba tennünk kell valamit. :::
# 69 – Seres Mária 2009.01.18. 13.10
…De tervezgetek, számolgatok. Megleszünk. (És igen: pont van a mondat végén. A kérdőjelet felejtsük el.)
-
Politikai spam. Köszönjük Seres Mária!
http://blog.zerking.com/?p=94
-
Megjött az újabb S. M.-spam, amiről már le sem lehet iratkozni, és még mindig a haszker.hu-n át érkezett, jelezve, hogy Seres Mária köreihez tartozik – mert máskülönben már rég megszűntették volna az erre a célra általuk használt használtautó-kereskedő oldalon át történő küldés lehetőségét.
Return-Path: <root@haszker.hu>
Delivered-To: —@freemail.hu
Received: (qmail 66295 invoked from network); 22 Jan 2009 06:58:49 +0100
Received: from unknown (HELO haszker.hu) (91.120.50.16)
by fmx16.freemail.hu with SMTP; 22 Jan 2009 06:58:48 +0100
Received: by haszker.hu (Postfix, from userid 0)
id 958576954F; Thu, 22 Jan 2009 04:55:55 +0100 (CET)
To: —@freemail.hu
Subject: A siker kulcsa
From: Civil kurázsi <civilkontrollt@gmail.com>
Content-type: text/html; charset=iso-8859-2
X-Sender: <civilkontrollt@gmail.com>
X-Mailer: PHP
X-Priority: 0
Message-Id: <20090122043105.958576954F@haszker.hu>
Date: Thu, 22 Jan 2009 04:55:55 +0100 (CET)
X-Freemail: message scanned
X-Spam-Asap: BULK
X-Spam-AsapRefid: str=0001.0A0B0208.4977BBB6.01BA,ss=3,sh,fgs=0
X-Spam-Status: YES
X-Spam-Probability: low
Kedves barátaink, civilek!
A civil társadalom számára talán az eddigi legnagyobb lehetőség kínálkozik ahhoz, hogy végre igazán hallathassa a hangját mindannyiunk és az ország érdekében.
Itt az idő, hogy bátor kiállásra buzdítsuk az embereket egy országos népszavazási kezdeményezés keretében nem csak a korrupció ellen, hanem saját magunkért, és egy élhető jövőért.
Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?
Azzal a folyamattal, amit Seres Mária építész, mérnöktanár elindított, most véget vethetünk a magyar társadalom örökös és értelmetlen megosztottságának.
Ez a népszavazási kezdeményezés, ami a négy gyermekes anyukának köszönhetően a közélet megtisztuláshoz vezető út első lépcsője lehet, nem csak egyedülálló, hanem példaértékű is. Emellett a valós és mindenki által kívánatosnak tartott egyenlő közteherviselést szolgálja, amiről bővebben itt olvashat: http://www.seresmaria.hu
Mert hogyan is nézhetnénk fel a honatyáinkra, akik ahelyett, hogy értünk és az ország érdekében dolgozva, áldozatokat hozva példát mutatnának, csak a saját kiváltságaik megszavazásában és megőrzésében gondolkodnak, amiről mindig a legnagyobb egyetértésben döntenek!
Azzal a támogatással, amit aláírásunkkal a gyűjtőíven most megtehetünk, egy olyan pillanatban erősíthetjük fel a hangunkat, amikor a központi téma a gazdasági válság miatti megszorítások lesznek, melynek terheit természetesen továbbra is egyedül nekünk kell viselni, és amiből honatyáink úgy tűnik, nem kívánnak részt vállalni.
A gyűjtőív ide kattintva kinyomtatható:
http://www.seresmaria.hu/alairasgyujto_word.doc
Várjuk minden magánszemély és szervezet csatlakozását a népszavazási kezdeményezéshez, mert ez a pártok és politika felett álló összefogás képes arra, hogy egységet teremtsen a civil szférában, függetlenül attól, hogy ki melyik szegmensében van.
Arra kérünk mindenkit, hogy a közös hang felerősítése érdekében vegyen részt az aláírásgyűjtésben, mozgósítsa környezetét és lépjen kapcsolatba azokkal, akik készek a közös cselekvésre a fentiek szellemében, és erről adjon hírt, ahol csak lehet.
Lépjenek fel mindenhol kezdeményezően, és bővítsék a társadalmi összefogás körét.
Mondják el mindenkinek: az a célunk, hogy közös akarattal állítsuk meg az újabb társadalomellenes intézkedéseket, mert az nem a lakosság érdekét szolgálja.
ÉS EGY ÖRÖMHÍR A VÉGÉRE!
A Civil Nemzeti Csúcs
szervezeteinek egyeztető tanácskozásán a résztvevők úgy döntöttek, hogy csatlakoznak Seres Mária aláírásgyűjtő kampányához, mely a képviselők korrekt elszámoltatására irányul.
Arra szólítanak fel mindenkit, hogy segítsenek neki a hiányzó aláírásokat összegyűjteni, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy a civil szféra erkölcsös politizálást, korrekt magatartást és tisztakezűséget akar az országban, és a maga részéről azt tartja követendőnek, amire Seres Mária törekszik a népszavazás kiírásával.
Az aláírásgyűjtésbe való bekapcsolódás szervezési részleteiről bővebben itt olvashat: http://www.seresmaria.hu/blogpl.php?id=24
Kérünk mindenkit, hogy azonnal fogjon hozzá a mozgósításhoz, hiszen a 200 ezer aláírás leadásának február 12-i határideje egyre jobban közeleg!
-
Kapcsolódó:
Milyen Civil Nemzeti Csúcs, ami a hatalmon lévok érdekeit nem sértheti?
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=33533
-
Ez a kérdés már nem kérdés (vö. mindenkit mindig becsapni nem lehet):
Költői kérdés
http://sodi.freeblog.hu/archives/2009/01/23/Koltoi_kerdes/
-
Bántják Seres Máriát!
http://politologus.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=11356
-
Meglesz-e Seres Máriának a hiteles kétszázezer aláírás?
Biztos vagyok benne, hogy az nem, de egyébként… „meglesz” az; csak növelni kell a számlálót napi 4 ezer körüli értékkel, és „megvan”.
Hogy mennyi az annyi, meg lehet nézni, meg lehet mérni, meg lehet „vágni”, azaz tetszőleges helyen kettéválasztani, mint a kártyapaklinál?
Azt nem lehet, mert akkor lebuknak.
Akár leadják a sok kiló papírt, akár nem, újabb szép botrány következik belőle. Hogy miért, azt most le sem írom. Aki gondolkodik, az úgyis tudja, aki meg nem, az meg fogja tudni.
Lépjünk tovább, az összegyűjtött adathalmaz sorsa felé; a papírforma az, hogy a soron következő kopogtatócédulás választásnál irdatlanul sok lesz az érvénytelen cédula: hibás a rendszer, mert visszaélésre ad lehetőséget; és kétszeresen is hibás, mert egyrészt bekerülhetnek hamisított cédulák a rendszerbe, amelyeket utólag vagy kiszűrnek, vagy nem, másrészt pedig a dupla előfordulások miatt a „gyári” cédulán leadott érvényes jelöléseket is érvénytelennek tekintik. Miért érvénytelen, ami érvényes? Mert mindkettőt érvénytelennek tekinteni egyszerűbb, mint kideríteni, hogy melyik az érvényes, illetve ha mind a kettő „gyári” cédulán van, csak akkor érvényteleníteni mind a kettőt, mert ugyebár el lehet játszani, hogy elveszett, és kérni egy másikat… Rossz az egész, és látszik, hogy kijátszható, és gyenge elméjű rendszerről van szó.
Ha a Hitler kontra Röhm esetet kivetítjük a jelenbe, akkor Novák Előd „Hitler”, és Polgár Tamás „Röhm”, és „Röhm”-nek most esélye lesz visszavágni a begyűjtött adattömeg felhasználásával. Ki kellene hagyni az erkölcstelen lépést – de P. Tamás eddig sem hagyta ki: pl. a Jobbik elleni negatív kampánnyal kezdett, utána következett a cédulagyártás, aztán „leleplező Péter”… Mindebből az következik, hogy rekord mennyiségű kettős jelölés, és ezáltal érvénytelenség várható – ez viszont arra legalábbis jó, hogy az „illetékes elftársak” tudatáig is eljusson az, hogy tényleg rossz a rendszer, és nem kicsit, hanem nagyon rossz, a fenntarthatatlanságig, ha valaki komolyan ráhajt, avagy belehúz…
Ami a jelent illeti, van már kb. 2 ezer ember, akik többé-kevésbé tudják, hogy mi az igazság, és van kb. 200 ezer, akiknek nincs fogalma róla, és persze teljes mellszélességgel kiállnak a megtévesztőjük mellett.
Vö. degenerált nyugdíjas: „Gyurcsány minden szavát elhiszem”, és a szellemi fogyatékos tömeg: „Seres minden szavát elhiszem” megnyilvánulásai, mint például…
„Ez nem érdekes, a kezdeményezés a fontos. A médiának lett volna a dolga, hogy tájékoztasson. Nem történt meg, így megy a szpemtelenkedés. Nagyon jó lenne ez a népszavazás!”
„Nekem erről az a véleméynem, hogy lehet Koppánynak teljesen igaza, nem tudom. Nem foglalkozok vele, nem nézek utána. Azért nem, mert bárki is a nő, bármik is a kötöttségei, ősei, barátai stb, az érdekel, hogy önmagában a kezdeményzése jó. Ennek fényében pedig a többi mind mellékkörülmény, ami nem volna helyes, ha elsőbbséget nyerne.”
„Seres Mária úgy tűnik, a tyúxemére lépett sok megélhetési politikusnak. Ti meg nem a lényegen, hanem a körülményeken meg a tök mellékes dolgokon szarrágtok!
Hát ezért talán elmondhatom, szánalmasak vagytok néhányan!”
„Akirol irsz az eddig egy hetkoznapi ember volt. Aki tudataban van annak, hogy ezt feladja es celtablava valik a kozeletben. Ami itthon tobbnyire szardobalasbol all (a sardobalas tovabbfejlesztese).
Kitette magat a kritikaknak es a magyar kozismertsegbol eredo negativ hatasoknak.
Hogy te ebbe indokokat gondolsz bele, es akarki mas, a lathato indokokon tul az mar csak a ti gondolkodasmodotokat minositi.
Ugyanis barki aki javitani akar a kozeleten Magyarorszagon azt rogton elkonyvelik erdekembernek. Meg akkor is ha semmi lathato valos oka nincs.
Mert itt nincs. Van egy hetkoznapi ember, aki a szokasosnal erosebb elvekkel van megaldva/megverve es gyujt hasonszorueket.”
„Nem mondtam, hogy nem lehet rámutani. Mindössze az én számomra a föltárt dolgok nem meghatározóak Seres Mária kezdeményezlsről alkotott véleméynem szempontjából, akkor sem, ha pontosan úgy vannak. Pedig világos, hogy nem vagyok tomcat rajongó.”
„Akar hiszel nekem, hogy Maria jo ember vagy sem, akar spamel akar nem, akar regisztralja az adatokat akar nem (szerintem logikusan tobb problemaja van ennel), mindenkepp jobb lenne csatlakozni hozza nemde?”
„Bizonyíték? Mire? Azért mert sokan idézik ugyanazt a forrás(?)t még nem lesz igazabb. Ami meg az első kezet illeti, szerintem te nem szeretnéd, ha ilyen szintű bizonyíték alapján ítélnének el, a szomszéd kislány fölnégyelésének ügyében.
Elképesztő. Ez mint bizonyíték bármire?
Dehát nem látod, hogy mindez mindegy is? Tomcat vagy nem, összefonódás vagy nem, a kezdeményezés jó, ez az ami számít, más nem.
Ezért folyik ellen lejárató hadjárat. Elllenérv nincs, csak mocskolódás.”
Ezek azok az „überokosak”, akik Hitlerre szavaznak, mert sikeresen fellendíti a gazdaságot… Nem bírják felfogni, hogy mi lesz abból, ha jó ügy mögött rossz emberek állnak. Minden rossz, ha rossz a vége…
Azt sem bírják felfogni – 1 az 1-ben lepereg róluk – hogy:
1. Olyan részletkérdésen megy most a nagy felhajtás, ami semmilyen lényeges dolgot nem változtat meg.
2. Már csak azért sem változtat meg, mert bőven elegendő módon elérhető, hogy ettől ne legyen kevesebb a pénzük a képviselőknek, mert pl.:; a) megszavazzák maguknak más formában; b) számlát vásárolnak valamelyik „számlagyárból”.
3. Mi lesz jobb a népszavazástól, ha eljutnak odáig? Gyakorlatilag semmi sem.
Az sem sokaknak tűnt fel, hogy vajon miért gyűjtenek Seresék népszavazási adatokat online, aláírás nélkül… Akinek valóban az érvényes és eredményes népszavazás a célja, az minden aláírást papírra szeretne; akinek viszont az elsődleges célja az adatgyűjtés, annak megfelel az online gyűjtött adat is, aláírás nélkül.
Még a kezdet kezdetén rákérdeztem, mi lesz az online gyűjtött dolgokkal, hogyan kerülnek ezek az ívekre, és aki online megadta az adatát, az papíron is aláírjon, vagy ne? – de erre nem kaptam választ. Most már tudom, hogy két válasz lehetséges: az egyik az, hogy nem lényeges az sk. aláírás, mert az elsődleges cél az adatgyűjtés – a másik az, hogy rá fognak kerülni az adatok a papír-ívekre az én, és a többiek sk. aláírása nélkül is…
Arra sem kérdezett rá senki – vagy ha igen, akkor kicenzúrázták – hogy S. Mária beleszámolta-e a meglévő aláírás-számba az előzőleg az MSZZP által ugyanezen kérdésre gyűjtött adatokat, és a most online gyűjtött adatokat… Úgy sejtem, hogy igen, úgyhogy megint lesz min lebukniuk.
Seres Mária legfontosabb üzenete:
http://seresmaria.hu/pl.php?tid=3
„A népszavazási kezdeményezésem legfontosabb üzenete az, hogy legyen végre rend az országban.
Olyan rend, amire mindenki büszke lehet, és mindenki a képessége szerint vigyáz is rá.
Mert megérdemeljük…”
Már aki; nekem se a Gy. Ferenc, se az S. Mária szerinti „rend” nem hiányzik. Ahol tényleg rend van, és értelmes emberek, onnan elkergetnék mind a kettőt.
Addig viszont, amíg Magyarországon nem az van, ahogy a mondás tartja, rossz csürhe rossz pásztort kap.
Már van két csaló is, aki tömegeket tud lóvá tenni; Gy. Ferenc is csak jót akar – a javunkat akarja; ígért is adócsökkentést, nem-lesz-vizitdíjat, biopoliszt, technopoliszt, fűt, fát… Most már van S. Mária is, aki küzd a kettősmérce, a korrupció, és minden rossz ellen – és ugyanolyan simlis, mellébeszél, és „megmagyaráz”, mint Gy. Ferenc.
„Szép” páros, kétségkívül; és az a többszázezres tömeg is „szép”, akik őket támogatják.
Ebből már valami lesz; iszapbirkózás; viszont amíg az ellenérdekű egyformák lekötik egymást, addig a többiek közelebb kerülhetnek a normális élethez…
Másrészt van kb. 1-től 10%-ig terjedő gondolkodásra hajlamos, értelmes ember is ebben az országban. A kisebbség…
„Ez gáz. Kicsit kellett volna azon az egy dolgon elgondolkozni, hogy felnőtt korú emberekkel nem nagyon eshet meg az, hogy hirtelen ráébrednek társadalmi felelősségtudatukra (különösen nem a szocializmusban nevelkedettek között, ezért előre is elnézést mindenkitől), és “civil”-ként politikai küzdelembe bocsátkoznak. Sem a hely, sem az idő szociológiája… ez egyszerűen a lehetetlen eseménnyel egyenlő. Tehát ha valaki politikai gyökér nélkül tűnik így fel, az eleve gyanúsnak kellett volna hogy legyen. Továbbá akiben fejlett felelősségtudat alakult ki, az általában rendelkezik azzal a szerénységnek is nevezhető karakterisztikával, hogy nem saját magáról elnevezett domain-en próbál támogatókat találni. És a legteteje a dolgoknak pedig az, hogy aki felelősen gondolkozik (és a felelősséget követeli bárkin is), az elég intelligens ahhoz, hogy be tudja látni, hogy összefüggések és struktúrák uralják az életünket, olyanok, amelyeknek egy kis attributuma a képviselők által igen aljas és felháborító módon lenyúlt lóvé. Amit lehet eltörölni, de amitől nem lesz jobb semmi a mi életünkben, sőt, de jure kitalálnak helyette mást. Aki a “pénzéhez” akar jutni, az hozzá is jut, akármit tesz ellene bárki is, hiszen erkölcsi gátjai nincsenek (mint tudjuk csak az kell hozzá), hiszen már a jogszabály megalkotásakor ez bizonyítottá vált (előtte sem élhettünk kizárólag csak a gyanúper jogával, de ez kultúrális sajátosság itt a Kárpát-medencében). Tehát aki felelős és intelligens, az tudja, hogy a struktúrák változtatása nélkül az ilyen kezdeményezések tárgytalanok, sőt lehet velük további társadalmi károkat is okozni (amiket nem sorolok fel).”
Mindez a régről ismert tény újabb bizonyítéka – azé, hogy a 140-es IQ-jú aljasok és intelligensek meg tudják vezetni a 100-as IQ-júakat; ha pedig szintén aljas 100-as IQ-júakról van szó, akkor azok nem is tiltakoznak ellene, a megvezetés felismerése után sem – mert ők is ugyanezt tették volna, ha elég eszük lett volna hozzá. A zsák megtalálta a foltját.
Nekem pedig az a legnagyobb problémám ezzel az egésszel, hogy az intelligens aljasok által megvezetett többség túl nagy hatást gyakorol az életemre, és nem tudom kellően kivonni magam a rossz döntéseik alól. 100%-os elhatárolódás viszont csak egy másik országban lehetséges. Akár menni, akár maradni, mint a kettő kompromisszum, ideális eset így nincs.
-
VOLT EGY ÁLMOM… – 2009.01.29.
http://seresmaria.hu/blogpl.php?id=32
„Volt egy rossz álmom nem oly régen.
Március 24-e reggele volt. Egy idősebb házaspár ücsörgött az alig fűtött kopottas kis lakásában, szerény reggelijüket fogyasztva. Eközben a rádió bemondta, hogy Seres Mária népszavazási kezdeményezése nem hitelesíthető, mert az összegyűjtött több mint 200 ezer aláírás ellenőrzése után az érvényes aláírások száma 199.826 maradt…
Vagyis 174 darab aláírás hiányzott a sikerhez, egy megtiport ország, egy elkeseredett és megalázott nép sikeréhez, ahhoz, hogy visszakapja a hitét és önbecsülését, és mások helyett végre újra maga vehesse a kezébe sorsának fonalát.
174 emberen, 87 házaspáron, 44 családon, 16 focicsapaton, de akár azt is mondhatnánk, hogy egy villamosnyi emberen múlott, hogy az ország először szólhasson bele a saját történelmébe, amit eddig mindig mások írtak meg helyette. Először hallhatta volna a véleményét hazánk népe, amit eddig mindig mások mondtak meg helyette, és először gondolkodhatott volna el hosszú idő (20 év) után, mert eddig ezt is ráhagyta másokra.”
Satöbbi…
Így legyen ötösöm a lottón. Persze ez itt most kétesélyes dolog: lehet, hogy a szerzője tőlem vette az ötletet, tekintve, hogy ezt, mint legvalószínűbb esetet, én írtam le előbb. Ha pedig már leírtam, legyen így; jobb ötlet híján, adnak a könnyzacskóknak, meg a lustáknak és a fanyalgóknak. ![]()
Megjegyzem, ez az egész annyira nem seresmáriás, és annyira bloginos… de az nincs is ott, hogy ki az írója.
Mari néni biztos nem ért rá, én jót nevettem, a mindenevő birkáknak meg mindegy.
Csak azon filózom, hogy tényleg Blogin követte el ezt a demagógiát és nettó hazugságot alant? Ennyire negatív szintet még nem láttam tőle, úgyhogy lehet, hogy egy általam nem ismert harmadik személyről van szó.
„…az ország először szólhasson bele a saját történelmébe, amit eddig mindig mások írtak meg helyette. Először hallhatta volna a véleményét hazánk népe, amit eddig mindig mások mondtak meg helyette, és először gondolkodhatott volna el hosszú idő (20 év) után, mert eddig ezt is ráhagyta másokra.”
Lehet elgondolkodni: hány népszavazás volt eddig?
Aláírásgyűjtések, és népszavazások – ezekből csak azok, ahol el lett fogadva a kérdés, és a szükséges, vagy legalábbis jelentős mennyiségű aláírás is összegyűlt. Az összes népszavazási kezdeményezést az OVB-nél lehetne bogarászni; de ennyi is bőven elég az „először hallhatta (nem inkább hallathatta?) volna a véleményét hazán népe” – állítás megcáfolásához.
Seresék kifejezetten az ostobákat akarják megnyerni maguknak; naná, mást nem is tudnak.
1989: „Négyigenes” népszavazás
1990: Kezdeményezés a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról (érvénytelen lett)
1997: NATO népszavazás
2003: Népszavazás az EU-hoz való csatlakozásról
2004: Kettős-állampolgársági népszavazás (eredménytelen)
2007: MVSZ kezdeményezés, a szovjet emlékműves törvény hatályon kívül helyezése (dereguláció során időközben megtörtént; az íveket nem adták le)
2008: Fidesz kezdeményezés, kórházi napidíj, vizitdíj, képzési hozzájárulás eltörlése (sikeres); Albert házaspár kezdeményezése a TB-privatizálás ellen (az aláírásszám megvolt, utána viszont jogi csűrcsavar következett).
Ami pedig az EP választással való egyidejűséget, mint alapkoncepciót illeti… nem én jogászkodtam, de adaléknak itt van:
„Nem lehet népszavazást tartani az országgyűlési képviselők, az Európai Parlament tagjai, illetőleg a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján, valamint az azt megelőző és követő 41 napon belül. Ha a népszavazást emiatt nem lehet a (2) bekezdés szerint kitűzni, a népszavazást a választást követő 131 napon belüli időpontra kell kitűzni.”
Előző epizód:
Egy történet vége
