Bírói felelősség
GY001B
B Í R Ó I F E L E L Ő S S É G
A világon szinte mindenhol, ha valaki valamilyen munkát elvégez, akkor az elvégzett munkáért felelősséggel tartozik. Mi ne menjünk messzire, maradjunk a „demokratikusnak” nevezett kis hazánkban, a Magyar Köztársaságban.
Nálunk a bírók az elvégzett munkájukért felelősséggel nem tartoznak, ha hibáznak felelősségre vonás nincs. Ugyan a törvény erre lehetőséget ad, de az erre illetékes – ritka kivételtől eltekintve – semmit nem tesz (Dr. Sólyom László).
Egy konkrét példa: 1980. január 9. és 11. napján a bírósági eljárásban szereplő két fél kölcsönös lemondó nyilatkozatot tett (mindkét nyilatkozat mellékelve).
Az ügyben eljáró bíró (Dr. Horváth Katalin) elfelejtett, a bíróságra ügyvéd által ellenjegyzett és benyújtott két nyilatkozatról intézkedni.
A bíró mulasztást követett el, a mulasztásával óriási anyagi és nem anyagi kárt okozott!
Az ezt követő eljárásokban a közreműködő bírók csupán arra törekedtek, hogy a mulasztást elkövető bíró mulasztását eltussolják, ahelyett, hogy a hibát kijavították volna. Azt mondták, hogy az ezirányú kérést, jogot az előző eljárásban kellett volna érvényesíteni. (Ez olyan, mint amikor a zsidó kereskedő kiírta a boltjára, hogy árleszállítás holnaptól lesz.)
És ez így megy 1980. óta, immáron több mint 28 éve.
A sértetett megnevezte az ügyben közreműködő bírókat:
Pécsi Városi Bíróság:
Dr. Horváth Katalin, Dr. Herbai Ilona, Dr. Podlocky György, Dr. Boros Ágnes, Dr. Bence Krisztina.
Baranya Megyei Bíróság:
Dr. Veszely József, Dr. Poronyi Györgyi, Dr. Bán Erzsébet, Dr. Lábady Tamás, Dr. Bán Erzsébet, Dr. Tolnai Ildikó.
Legfelsőbb Bíróság:
Dr. Horecky Károly, Dr. Lévainé dr. Szakács Mária, Dr. Uhlár Mária, Dr. Bösinger Zsuzsanna, Dr. Kiss Mária, Dr. Csiky Ilona.
Ezek a bírók törvénysértést követtek el, ugyanis az ítéletüket befolyásoltság alatt, elfogultan hozták meg, ezzel megsértették az Alkotmány 50.§/3/Bek.leírtakat: „A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alávetve.”
Felszólítom a sértettet, hogy e megnevezett bírók ellen büntetőeljárást kezdeményezzen, a magánvádas eljárásban arra hivatkozzon, hogy megsértették az emberi méltóságát. (Ugyanis ezek a bírók hülyének nézték és kezelték az ügyfelet.)
Megjegyzés: Az üggyel kapcsolatos, minden további intézkedést, levelezést a nyilvánosság elé tárjuk.


