Világ judeonácijai, egybesüljetek!
Az lesz a valódi égőáldozat – de még csak az egyesülésnél tartunk. Aki esetleg nem tudná, a Népszabadság (=Néphazugság) szlogenje volt a „Világ proletárjai, egyesüljetek” (a pokolban). A zárójeles rész nem volt odaírva, de hogy sokan odagondolták, az is biztos. A földi valóság pedig az volt, hogy ahol egyesültek, abból a helyből poklot csináltak – és csinálnak ma is. Néhány külsőség megváltozott – a kígyó levedlette az elhasznált bőrét – a lényeg viszont maradt változatlan; és megint gyűlnek.
Idecsődíti a cionista cenzorokat a magyar szót elhallgattatni akaró Suchman
Nemzetközi jogászszakmai fórumot hív össze Suchman Tamás a büntető törvénykönyv módosításának kidolgozására.
A szocionista országgyűlési képviselő szerdán az MTI-nek elmondta: a több országból érkező, nemzetközi hírű jogtudósok feladata az lenne, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg a “gyűlöletbeszéddel” és a gyalázkodással, illetve azok büntethetőségével kapcsolatosan.
http://kuruc.info/r/1/26765/
Nesze neked zsidó emancipáció, sikerült így eljutni oda, hogy most már a judeonácik írják a magyaroknak a törvénykönyvet (valamint gyurcsótány mondja meg, hogy mi legyen a konyhában).
A judeonáci hatalomátvétel Magyarország számára az abszolút mélypont; ennél már nincs lejjebb. Nagyon ritka az, amikor azt lehet mondani, hogy valaminél már nincs lejjebb, de ez az eset ilyen.
Törik is a fejüket – csak nem eléggé, amíg egyben van – a judeonácik, hogyan nyomhatnák Magyarországot a Mariana-ároknál is lejjebb. De onnantól már nem megy.
Ha nem tudják keresztülverni ezt a zsidótörvényt (ti. a zsidók által hozott törvényt), akkor az nekik csalódás, és elérkeztek a számukra csúcspontra. Ha pedig keresztül tudják vinni, akkor logikusan a szavakról a tettekre való váltás fog történni Magyarországon; a nagyra nőtt bacilusokat irtani szabad, sőt, kell, és muszáj, önvédelemből, de csendben. Ami pedig az Internetet illeti, azt lehet elérni vele, hogy a nem judeonáci uralom alatt álló területekre kerülnek át a honlapok – ahol ez még nem történt meg – és ennyi. Nekem is költöznöm kell a honlappal; csak arra van okom, hogy ezt tegyem; hogy pontosan hová, azt még nem döntöttem el.
Tehát, mit lehet elérni a szájkosár-törvénnyel? A szavakról a tettekre való áttérést, és a költözést. Jó lesz ez a zsidóknak? Csak annyira, mint amikor olajjal oltják a tüzet…
Magyarország pedig, a judeonácik lépései nyomán, fokról-fokra palesztinizálódik – és nyilván el fog jutni idáig is:
Frissítve: kotrógéppel vette fel a harcot a zsidókkal egy palesztin Jeruzsálemben
http://kuruc.info/r/1/26762/
A médiából egy dolgot biztosan nem fogunk megtudni: azt, hogy mi volt az oka a tettének; ha pedig netán valakit mégis az oka érdekelne, akkor majd Heller Ágnes asszony kifejti, hogy ennek nincs oka, illetve semmilyen ép ésszel felfogható oka nincs, és ennyi – mert a „szegény”, „ártatlan”, „üldözött” zsidókat mindig „ok nélkül” bántják. Hát igen, csak nem szegény, nem ártatlan, nem üldözött, és nem ok nélkül bántják – kommentár a „Jereváni” (J+) rádió híréhez.
A judeonácik addig erőlködnek, amíg beszarnak – és a távolban elpattant egy húr. Milyen húr? Ben Húr. Megírta már Moldova, ezt a humorosnak szánt intermezzót – és akkor még aligha tudhatta, hogy mennyire fején találta vele a szöget.
Manapság pedig már egyre könnyebb jó jósnak lenni.
