Turul tér-erő
2008. július 25., péntekErődemonstrációt hirdetett a Jobbik és a KDNP a XII. ker. Turul szoborhoz, csütörtök 19h-ra. Tomcaték pedig gyülekezőt a Déli mellé 18h-ra. Hogy a gyülekező miért jó, hmm… – annak volt jó, aki nem tudta az utat a Turulhoz, a Déli pu.-hoz viszont igen.
Tehát, csoportos városnézés keretében elmentünk az Alkotás utca aljáig, ahol a kordonon át nyitott résen táskanézés-kipakolás-motozás után lehetett tovább menni a további, kordonok által körbezárt területre, ahol aztán mindenki elmondta magáét, meg hallgatott, meg hol esett az eső, hol nem…
Az sem világos, hogy miért pont csütörtökön volt a demó, és miért nem pénteken, amikor hétvége van, és jobb idő lett volna? (Péntek 17ó : 56p, kék ég, napsütés.) Csak azt tudom, hogy valakinek nagy érzéke van ahhoz, hogy a borús, „az eső lógatja csúnya lábacskáit” időt megtalálja. Ilyen idő volt pl. a Hősök terei gárdaavatáson is, aztán az első gárda-per alkalmával is… aminek a végére akkor bekeményített az eső, és már nem csak csöpögött, hanem zuhogott.
A Jobbik rendezvényein statisztikailag ilyen időre lehet számítani – és arra, hogy a rendezvény vége felé kimarad, vagy végleg elmegy a hang; az előbbi most történt, az utóbbi pedig Wittner Mária beszéde alatt a Markó utcai bíróság előtt… (tovább…)
