A nemzetiek, és a birodalmisták
Negyed négy körül elindultam a 16 órai Jászai Mari téri összejövetelre, és vittem a lyukas magyar zászlót is. Egyszerű ügy innen oda menni, a 79-es troli a végállomásig, és jött is, szuper, bőven beleférek az időbe, gondoltam. Aztán troli a Dózsa György útig el, és ott közli a sofőr, hogy a járat csak a Váci útig közlekedik – vagyis idáig – és kérjük megértésüket. Hogy az a @#*…
Ahogy mentem előre, kérdezték, hogy miért nem megy tovább a troli. Rendezvény miatt – válaszolta a sofőr. Milyen rendezvény? – ezt már én kérdeztem. Tüntetnek az újfasiszták – válaszolta erre. Akkor már rájöttem, hogy mi az ábra, és mondtam, hogy Gyurcsányék állják el az utat. Erre az agymosott sofőr válasza ez volt: húzzál el innen! Ebből nem derült ki, hogy őt húzzam el a trolival együtt, vagy csak magamat – de ettől leszek depressziós. 8-10 év múlva már az agymosottak is tudni fogják, hogy mi az igazság, a valóság, de nekem erre nincs 8-10 évem. Addig is, az agymosottak felől nézve én vagyok a hülye, és ők vannak többen. Mi pedig még mindig kevesen vagyunk ekkora elmeosztályhoz…
Először le akartam gyalogolni a Jászai Mariig a távot, de az jó pár kilométer, annyi idő viszont nincs rá, úgyhogy a metró-villamos útvonalat választottam, és a metrónál ott is voltak az ellenőrök, és ki is volt lyukasztva a jegyem, de hogy Judapest, benne a Demszky-BKV-val mekkora nagy szar… Persze, miért pont ez legyen a kivétel? Demszky alatt a BKV buszállománya 1/3-dal csökkent, és kb. ugyanennyivel emelkedtek a jegyárak, „több pénzért javuló szolgáltatás”. Ennyit erről.
Időben odaértem a mások által már bőven megírt rendezvényre, úgyhogy ezt itt nem írom le. Ami igazán különleges volt, az a Szabadság téren a teljes félköríves, piros-fehér-zöld színű szivárvány.
Isten velünk van, és ezt többen is észrevették:
—
24. MAGYAR
Srácok, a szivárványról egy valami jutott eszembe:
Mózes 1. 9:16-17.
(szivárványívemet helyezem a felhőkre…és nem lesz többé a víz özönvízzé, minden test pusztulására.. ez a szövetség, az ígéret hogy nem lesz többé pusztulás)Ha ott lesz az ív a felhőn, látni fogom és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön.
Akkor ezt mondta Isten Noénak: Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet minden földi élővel kötöttem.
Az Isten VELÜNK van!
—
Hogy a judeonácik mikor veszik ezt észre…? Remélem, Isten felvilágosítja őket, hogy ne maradjanak a végtelenségig a „nem értjük” állapotban.
Ez volt a legszebb az egészben.
A legrosszabb pedig a Clark Ádám téri. Nemcsak hogy fogalmam nem volt arról, hogy merre van a távozási útvonal, de még be is tereltek hármunkat középre, szélről, a Duna-parti részről. Így aztán mi voltunk a gyűrű széle, akiket toltak a plexipajzzsal, de úgy, mint a gép. Én hátvédnek maradtam. A plexi persze egyenes, az nem szúr, és nem bök, viszont volt kb. 1 perc, amikor azt éreztem, hogy ha itt valaki megbotlik, azon átgázolnak, és letapossák. Hogy mennyi ilyenkor a túlélési esély, azt nem tudom, de jópár olyanról olvastam, akik emberek letaposás által haltak meg.
Ezután pedig úgy egymáshoz szorítottak bennünket, hogy a testre ható nyomás miatt alig kaptam levegőt. Még 4-5 perc, és következik az ájulás, de lehet, hogy ez másnak fel sem tűnik, mert állva tartanak a többiek…
Nem tartott ennyi ideig a prés, úgyhogy élek.
Volt már halálközelibb élményem is, az Indiai-óceánban, de ez sem volt semmi.
Aki már volt ilyen mozgatott, és tömegnyomorított helyzetben, az tudja, miről beszélek, a többiek pedig jobb, ha nem is tapasztalják meg.
A rendőrök általi teljes bekerítés után, a 2006. október 22.-i esetet alapul véve, leszalámizós taktikával át kellett volna hogy engedjék a rendőrsorfalon belül lévő embereket valamerre. Ennek alapján odamentem az egyik Darth Waderhez, és megkérdeztem tőle, hogy merre van az elvonulási útvonal. Érdekes választ kaptam rá: ön elő van állítva. És már kezdték is az előállítási procedúrát, félrevittek, megmotoztak, aztán vittek a rabomobilhoz, adatfelírás, átadás-átvétel, kézibilincs – én fémbilincset kaptam, ami kényelmesebb, mint a kábelkötöző, viszont nem lehet kibújni belőle.
Aztán megvárni, amíg megtelik a 8 személyes rabó, ami már a tavaszi időben is igen meleg tud lenni – nyáron pedig ingyen szauna, amint az egyik kísérő rendőr megjegyezte. Elindulás után pedig lehet dülöngélni benne jobbra-balra, megbilincselt kézzel, amíg az autó a „szálláshoz” ér, szirénázva, és elég durva fékezések és kanyarodások közepette, és eléggé hányingert keltő módon. Van rá esély, hogy a tengeribetegségre érzékenyek kidobják tőle a taccsot… Elég nyilvánvaló, hogy az „áru” épsége valahogy nem elsőrendű szempont, és hogy a rabó már a börtön része.
Budaházy Gyurit kitették a Gyorskocsi utcánál, mi pedig mentünk tovább a VII. kerületbe. Ott hosszú dekkolás következett a zárkák előtti folyosón, mert a zárkához jutás procedúrája nem tömeges előállításhoz van kitalálva.
Mi voltunk a sor végén, de végül is, nem volt sürgős. Engem közben odébb vezettek, hogy mondjam el videó előtt, hogy mi a panaszom. A durva terelés, és a jogszerűtlen intézkedés, tehát nem az előállítás szakszerűtlensége, amit el is mondtam.
Aztán sorra kerültem zárka-ügyben is. Irány a motozó és tárgymegőrző. Teljes táskakipakolás, zsebkipakolás, aztán kezeket a jelre a falon, fejet a falhoz, terpeszállás – széjjelebb rúgta a lábam a motozó, mert miért ne – biztos nem a szavak embere, azért nem azt mondta, hogy álljon nagyobb terpeszbe…
Jó alaposan megnézték, tényleg mindent kipakoltam-e: zsebek kifordítva, a test és ruházat kézzel átmotozva.
Hogy a SIM kártyát, és az akkumulátort minek kell kiszedni a mobilból, azt nem tudom, de kiszedték.
Miután a derékszíjamig bezárólag mindentől megszabadítottak, visszakaptam a pulóverem és a dzsekim, néhány zsebkendőt pedig visszakértem, és mehettem a cellába: szám szerint a 9-esbe, ami nemdohányzó, kétszemélyes. Azt is megígérték, hogy nemdohányzó társat kapok. Így is történt, egy kordonbontó srác személyében, aki annó a MÖM tüntetés után a Kossuth téren döntötte a kordont. Persze a rendszert jobb lett volna…
Közben kiderült, hogy a két priccs vastagon poros és koszos, és nyilván a cella többi része is, de azt nem nézegettük. Jó hogy volt nálam papírzsepi, egyet feláldoztam erre a célra. Akkor még fogalmam sem volt, hogy meddig leszünk bent. Budaházy a rabóban mondta, hogy van rá esélyünk, hogy csak hétfőn kezdik el a vádat is intézni, de nem így lett. A cellatársamat hívták először, de saccra én sem voltam többet a cellában fél óránál többet. Óra persze nem volt, és lehet az időérzékre hagyatkozni.
Ami a cellát illeti, a legfontosabb, hogy itt – ezen a kapitányságon – belül nem csak kilincs nincs, hanem semmilyen jelzőeszköz sem. Ha ki kéne menni, akkor mi van? Erről nem szóltak ugyanis. Amikor a cellatársamért jöttek, rákérdeztem. Kopogni kell. Ez is egy megoldás – ha van a közelben valaki… Most persze volt, mert nagy volt a forgalom, de egyébként nem tudom.
A cellában van két priccs, közötte egy egy lábon álló asztallap, a falnál dexion salgó tipusú polc, rekeszekkel, úgy emlékszem, hogy nyolc rekesz van.
A cella légköbméterre elég tágas, főleg felfelé, és szellőzése is van, fent, az ajtóval szemben, sűrű rácsos lemezfedéssel; és persze nem valami vékony karosszéria-lemezre kell itt gondolni: ebben van anyag. Hallottam az utca zaját is, és valószínű, hogy a rácson keresztül jön be az utcai levegő, és szűrődik be a fény, ha van. Most persze nem volt.
Fűtésnek nem láttam nyomát, de feltételezem, hogy valamilyen csak van.
A világítás magasan elhelyezett neonokkal volt megoldva. Hogy van-e központi villanyoltás, és ha van, mikor, azt nem tudom. Lehet, hogy éjjel folyamatosan ég a lámpa.
Lassan telik ilyen helyen az idő, viszont igen alkalmas elmélkedésre, mert a külvilág dolgai nem zavarnak, a belső tér, és a lehetőségek pedig igen egyszerűek. Érdekes dolgokra lehet itt rájönni, például arra, hogy internet nélkül is lehet élni. Kommunikálni viszont így kevésbé lehet.
Hosszú távon biztos nyomasztóan hat a hely, de most nem sok idő volt rá, hogy kifejtse a hatását. Szólítottak engem is, és mehettem vissza az átadóhelységbe a cuccaimért. A staff már eddig is ideges volt, most meg már pláne. Tiszta cirkusz az egész – jegyezte meg az egyik. Csak rájöttek ők is.
Visszakapni gyorsabb volt, mint leadni, és én meg se néztem, hogy megvan-e minden. Ha elkezdem silabizálni a jegyzőkönyvet a letéti tárgyakról – amely kézírást nem is igazán tudtam elolvasni –, és lecsekkolni, hogy minden megvan-e, feljön a Nap, mire végére érek. Úgy néz ki, a fontosabb tárgyak és iratok megvannak, a többi pedig olyan apróság, pl. az általános gyógyszerek – ami nem eléggé fontos ahhoz, hogy népszámlálást tartsak.
Mehettem tovább, ahol fiatal lányok vártak – de jó nekem – ők a szabálysértésiek, és megírták az utolsó rendőrségi részt, a vádiratot, utána a lány lekísért a kapuig, és budapesti lévén, mehettem, momentán gyalog, néhány kilométeres sétára. Még éjjel 3-kor is langyos tavaszi volt az idő.
Közben rájöttem, hogy mire volt jó ez az egész: arra, hogy ingyen letakarítsuk a priccseket. Elég bonyolult módját választották ennek, az biztos.
Hazamentem, de még nem voltam elég fáradt, megnéztem az internetet, a feltett képeket a demóról – és azt láttam, hogy a libsibibsik átvették Blogin írásából az „elég volt!” szlogent…
„Évek óta könyörgünk a nemzeti összefogásért: az erőszakmentes, intellektus vezette, de bátor és erős összetartásért. Most kősziklaként verhetjük vissza a zavaros habokat, de félre kell hozzá tennünk kisebb-nagyobb ellenvetéseinket. Nem hihetjük el a hazugságokat, nem hagyhatjuk megint és újra visszafogni magunkat. Azzal nem tudnak mit tenni, ha hangosan azt mondjuk: elég volt!”
http://www.bombagyar.hu/index.php?post=826
Blogin ezt írta, ők meg kitették a transzparensükre. Tudom javasolni, hogy írjuk oda, bombagyári, és általában véve nemzeti oldali szellemi terméket engedély nélkül átvenni – és főleg, sajátként feltűntetni – tilos.
Átvették azt is, amit a „nácik haza!” skandálásukra mondunk, és ami nekem nem is igazán tetszett, az „itthon vagyunk”-ot. „Magyar vagyok, nem náci”, vagy az „itthon vagyunk, magyarok vagyunk” szlogen jobb lett volna. Csakhogy, ők készültek a skandálásukra, mi pedig nem, és a villámválasz ilyen lett.
Ezek mindent kisajátítanak, ellopnak, és elkúrnak, ez a valóság.
Van még két nagyon fontos dolog.
Az egyik az, hogy én szoktam kritizálni a nemzeti oldalt, és nem mindig építő szellemben. Ezt már többet nem teszem. Rossz volt látni pl. Gonda urat, aki egy év alatt kb. kettőt öregedett, lefogyott… Felemészt ez a küzdelem testet-lelket; egymás ellen mi ne fogyasszuk egymás idegi, szellemi és fizikai energiáját. Ez alapvető, és ennek alapelvnek kell lenni.
A másik az, hogy én már se zsidózni, se cigányozni nem fogok ám blokk.
Azért nem, mert ott volt a Jászai Mari téren az az idős, kicsi, aranyos zsidó hölgy, aki szellemileg teljesen friss, és elmondta, hogy köztünk a helye, mert mi lépünk fel az állami terrorizmus ellen.
Az volt a véleményem, hogy a zsidók mindenütt ott vannak, minden oldalon, és hogy ez taktika; de arra kellett rájönnöm, hogy ez nem taktika, hanem annak az eredménye, hogy a zsidók be vannak oltva politikával, és meggyőződésből, hitből, elkötelezettségből állnak valamelyik, általuk választott oldalon. Ennek csak egyetlenegy ellenszere van: az, ha a magyarok is ezt teszik, és ha ők a jobbak. Amíg ez nem így van, addig a zsidók fogják megmondani a tutit, legyen az a legszélhámosabb hazugság, vagy nagy igazság.
A rabóban pedig volt egy barna bőrű társunk is. Szakács, rendes gyerek, szereti a cigit és a piát – ahogy sok fehérbőrű társunk is szereti a cigit és a piát, és jelentkeznek rajtuk az elvonási tünetek, ha nem kaphatják meg ezeket. A cigi hiánya volt az előállításunkon a leggyakoribb panasz, persze nem a dokumentáltból, hanem mint óhaj, sóhaj, kívánság.
Nekem más bajom van fizikailag, az, hogy le vagyok romolva, és a vesém is tropa, valószínűleg be van gyulladva, úgyhogy ezt már ki kell vizsgáltatni, mert hosszabb bezártság esetén igencsak ront az életesélyeimen.
Betöltés ...