3 nagy probléma, és a megoldási lehetőségek
1. A szakadék a „valamire vágyni”, és a „tenni érte” között
A dolgok közepébe vágva, bár a közvélemény-kutató cégek adataiból az következik, hogy a többség valamelyik új pártra szavazna a legszívesebben, viszont az nincs benne a közvélemény-kutatásokban, hogy ők maguk nem tesznek ezért semmit. Valakik csinálják meg, aztán majd ha tetszik az új pártot váróknak, akkor rá szavaznak. Egyetlen probléma van ezzel, az, hogy a párthoz olyan nagy létszámú tagság is kell, akik aktívan, és jól politizálnak. A közvélemény-kutatók kérdései között pedig nem szerepel ez a kérdés: hajlandó lenne-e belépni egy új pártba, és aktívan, és kitartóan politikával foglalkozni? Ha lenne ilyen kérdés, akkor kiderülne, hogy a vágyak és a valóság között milyen nagy az a szakadék, amit csak pártba történő belépéssel, és aktív és folyamatos politizálással, a feladatok elvégzésével lehet áthidalni – viszont nincsenek meg azok, akik megtennék.
Ez nincs benne a közvélemény-kutatásokban, pedig fontos.
Ez az egyik tanulság. A másik pedig ugyanebből következik: az, hogy egy fecske nem csinál nyarat, értve ez alatt, hogy el lehet ugyan kezdeni új pártot, viszont relatíve rövid idő, 1-2 év alatt nem lesz meg hozzá tagság, még mennyiségben sem, nemhogy minőségben.
10-20 év alatt pedig a természet is megtanítja, és jóval hatékonyabban, az események által mindazt, amik miatt én rojtosra beszélhetném a számat; tehát jobban teszem, ha olyan területre összpontosítok, ahol nem kell sok közreműködő ahhoz, hogy a dolog működjön.
Ami most van Magyarországon, az hosszú távú agonizálás háború előtt, én pedig már eleget láttam, és éltem át ebből. 2008 októberére is ott van már a TB-népszavazás eredményének jogi csűrcsavar által való visszautasítása. Nem tetszik, nagyon nem tetszik, de nem tudom megváltoztatni, ami van, mert egyedül nem megy, kellő mennyiségű és minőségű partner pedig nincs hozzá… tehát marad a bibliai történet ismétlése, az, hogy Lót elmegy Szodoma-Gomorából, mert ő van kevesebben, és pokolnak is lennie kell valahol, ha már megvannak hozzá a pokoli lelkek.
Zsidó forrás: „Itt viszály keletkezik Ábrahám és vele utazó unokaöccse, Lót pásztorai között. Ábrahám jól tudja, hogy noha Isten neki ígérte a földet, az idő tájt kisebbségi státust kénytelenek elviselni Kánaánban: »a kánaáni és a perízi nép volt akkor az ország lakója«. Ezért aztán – tekintettel nagyszámú állatállományukra is – a szétválást javasolja: »Ne legyen civódás köztem és közted, pásztoraim és pásztoraid között. Nincs-e előtted az egész ország? Kérlek, válj el tőlem! Ha te balra mégy, én jobbra megyek, ha jobbra fordulsz, én balra távozom. Lót pedig fölemelte a szemét, és látta, hogy a Jordán egész cipója csupa bővizű föld, mielőtt az Örökkévaló elpusztította volna Szodomát és Gomorrát, olyan volt, mint az Örökkévaló kertje, mint Egyiptom országa, egészen Cóárig.«”
A már meglévő, és országot megtartani akaró pártok is érdekesen alakulnak: a Jobbikból kilépett 3 alapító tag, köztük az ex-elnök Kovács Dávid, mert időközben a párt túlságosan is összenőtt a Magyar Gárdával, és ezzel ők nem értettek egyet. Kevésbé látványos, de úgyszintén jó kérdés: hová lett az ÚDK-ból az alapító Gorka Sebestyén?
Eközben minden nap kísért a 2006 őszén tett angol megállapítás: aljasok a Parlamentben, ostobák az utcán. Valóban hatékony, logikus és erkölcsös cselekedetek a nemzeti oldalon is legfeljebb elvétve fordulnak elő, és a nemzeti oldalt képviselőket is kivétel nélkül meg lehet róni erkölcsi és szellemi fogyatékosságokért – viszont ha nem lennének ezek a gyarló emberek, akkor nem lenne nemzeti oldal, és nemzeti ellenállás. Mindazonáltal nagyon irritáló tud lenni, hogy itt „mindenki mindent jobban tud” – és ennek arányában áll olyan „jól” az ország. De hát mindenki „meg van győződve” arról, hogy az ő dolga úgy jó, ahogy van, és hogy sikeres volt, van, és lesz. Ebből aztán logikusan, és „kijelölt útként” kialakul az egymással kakaskodó „afganisztáni hadurak” világa. Volt már ilyen a magyar történelemben – sőt, mindig ez volt, amikor a központi hatalom meggyengült. Ez az állapot persze csak egy darabig, átmenetileg állt fenn, de addig sem volt jó.
2. Politikai passzivitás és aktivitás, erkölcsi és szellemi színvonal
Nézzük az aktuális magyar valóságot az említett szempontokból tételesen: a választójogosultak száma 2008 márciusában 8 040 125 fő volt, amely létszámból a választópolgárok 49,49%-át, 3 979 110 főt nem érdekelte annyira a vizitdíj, a korházi napidíj, és a felsőoktatási tandíj léte vagy nemléte, hogy rászánjon kb. fél órát, és elmenjen szavazni. Ezekkel az emberekkel a hatalmon lévők gyakorlatilag bármit megtehetnek, főleg akkor, ha ezt nem túl feltűnően teszik, hanem sunyin, és apránként.
Van a következő csoport, többszázezer ember, akik azért mennek ki az utcára, hogy üres beszédeket hallgassanak. Ezzel azt nyilvánítják ki, hogy nekik a lényeget tekintve minden jó úgy, ahogy van.
Van néhány ezer ember, akik szerint vannak problémák, és nem is kicsik, és akik erőből akarják ezeket megoldani: ha leverik a rendőröket, „akkor Magyarország újra szabad lesz”. Ehhez képest, amikor sikerült nekik legyőzni a rendőröket a TV ostromnál, és elfoglalták az épületet, utána ott álltak tehetetlenül, mert véget ért az izomagyú tudomány, és működtetni már nem tudták az elfoglalt intézményt – és így persze az eredeti cél, a nyilatkozat beolvasása sem lett elérve.
A magyar szabadságharcosok azóta is menetrendszerűen megnyerik a csatákat az utcai szeméttárolók ellen; az eltelt évek során több tucat kukát győztek le. Ezért már érdemes volt élni…(?)
Mindeközben Magyarország lett Európa Palesztinája, Tibetje és Burmája, és Magyarországon a nemzeti oldalon nincs olyan kormányzóképes erő, akik jobban tudnák intézni a dolgokat, mint a jelenleg hatalmon lévő judeonácik.
Nem a hatalom megszerzése itt a legnagyobb probléma, hanem az utána következő működtetés. Lehet, hogy egyesek a tudás és a képesség hiányát véreskezű diktatúrával akarják pótolni – már vannak erre utaló jelek – de ki akar a diktatúrájuk alatt élni? Az ugyanolyan rossz lesz, mint az elődeiké, csak másként.
Ráadásul Magyarország összességében már annyira korrupttá és degenerálttá vált, hogy az látszik, a megtisztulás vértelen úton nem fog menni. 1989-ben még lehetett annak örülni, hogy vér nélkül megy végbe a rendszerváltás; csakhogy, nem volt rendszerváltás, hanem csak módszerváltás volt. Ugyanazok az országrontó bűnözők szivárogtak vissza a hatalomba, akik előzőleg rombolták az országot, de most már milliárdossá is váltak, és két lépésben tették, és teszik tönkre, és fosztják ki az országot, először, mint „világjobbító” szocialisták, azután, mint „világjobbító” kapitalisták.
A nemzeti oldalon a kormányzásra a legnagyobb esélye a Jobbiknak van. De ha rájuk maradna a kormányzás, biztos, hogy igen dilettáns dolgokat művelnének. A papírforma szerint persze nem szakad rájuk a kormányzás, hanem 2010-ben az 5%-os küszöböt átlépve ellenzékként jelen lehetnek a Parlamentben, és megmutathatják, hogy mit tudnak, illetve tanulhatják a gyakorlati politikát. Ez így rendben is lenne – ha nem lenne ott az időtényező. Egy nagyon fiatal életébe még belefér ez a 4-8-12 év, fejlődési szakaszként, de pl. az enyémbe már nem.
3. Az adott kor megelőzésének problémája
Akkor, mit tehetek én ebben a helyzetben? Szinte csak azt, ami csak rajtam múlik; ez pedig igencsak kis társadalmi hatás, a kis létszám miatt.
A képességek határa megismerésének legbiztosabb módja, ha átlépjük azokat. Ez a közlekedésben életveszélyes, de itt nem. Ezért is van annyi jelentkező a politikusi pályára a „következmények nélküli” országban…
Sikerült megtapasztalnom, hogy a párt is egész embert kíván, és az élet-univerzalizmus is; két egész ember pedig nincs – se klónozni, se minden feladatra beosztani nem tudom magam; és ahhoz, hogy valamelyik cél meglegyen, és működjön, csak az egyiket választhatom, a másik megmarad másnak. Innentől pedig már nem olyan nehéz a választásom, mert az élet-univerzalizmust rajtam kívül nem tudja megcsinálni senki; pártra inkább van esélye a többieknek, ha hajlandók végiggondolni mindazt, amiket én is, és továbbgondolni, továbbfejleszteni, és a gyakorlatban megvalósítani.
A pártcélként megjelenített elvek ott lesznek az élet-univerzalizmusban is, mert a kettő között nincs ellentmondás, és fontos is, csak a hangsúlyok vannak máshol.
Én most túl is vállaltam magam, és meg is haladtam az aktuális szellemi tömegszintet; nincs meg a szükséges „rezonancia”, és így persze nem működnek azok a dolgok, amihez többen, sőt, sokan kellenek.
Az adott kor megelőzésének problémája az elszakadás a tömegektől; én nem akarok visszatérni az általam már túlhaladott szintre; a tömeg pedig nem hajlandó, vagy nem tud gyorsabban haladni, hogy utolérjen. Megtehetném, hogy „karba tett kézzel” bevárom őket; de erre nincs 10-20 évem; tehát addig is aktívan kell cselekednem, és ott, ahol ezt meg lehet tenni, ez pedig az élet-univerzalizmus, mert ez nem annyira a gyors és tömeges elvi és gyakorlati mozgósításról, hanem a megértésről szól; és ha már megvan a megértés, akkor lehet csoportosan is elkezdeni a dolgot. Ez kellően független a napi politikai eseményektől, és nem az arra adott reagálás, amit gyorsan meg kellene tenni.
A pártot ezidő szerint feladtam, és politikai ügyekben mostanában csak az egyszemélyes lobbizásra lehet számítani a részemről. Ha nem így tenném, akkor azon célok közül, amelyekért élni érdemes, egyik sem valósulna meg.
Miután fel lett vetve ez a három fő elemű problémahalmaz, következhetnek a megoldások, abból kiindulva, hogy valamilyen megoldás mindig van, hiszen a történelem is azt mutatja, hogy a felmerülő problémák nem állandóak, hanem feltűnnek és eltűnnek, még akkor is, ha nem ember általi, és tudatos megoldás születik rájuk; ilyenkor a természet megoldja a gondot, legfeljebb nem úgy, ahogy az emberek számára az a legkedvezőbb.
Mindazonáltal, az emberi faj miatt létező problémákra jobb, ha az emberek találják meg a megfelelő, és működő megoldást, mert a természet általi megoldásokból könnyebben következik a pusztulás, az „aki hülye, az meghal”.
A jelenlegi magyarországi helyzetet tekintve, akár a fizika szintjére, erővektorokra is redukálhatjuk a történéseket, mert egyértelmű, hogy a megválasztott politikusok (a „népképviselők”) erőből érvényesítik az érdekeiket a lakossági többséggel szemben, és az uralmuk nem többségi alapon van meg – a többség tovább már nem hülyíthető – hanem az állami népelnyomó apparátus által van fenntartva.
Hogy milyenek az erő- értelmi- és képességbeli viszonyok, az a fent említett társadalom-összetétel alapján már egyértelmű: a rendszert váltani akarók minden szempontból nagyon gyengék, és a judeonáci rendszer még mindig van annyira domináns, mint a náci rendszer volt a fénykorában, mert náluk van az irányító pozíció, pénz, és működtetési szakértelem, még úgy is, hogy a tevékenységük során lezüllesztik, kirabolják és kiárusítják az országot. De hol van a magyar gój nemzeti értelmiség? Mint réteg, ilyen nincs; ami pedig nincs, arra nem lehet alapozni. Néhány elkeseredett amatőr van, a legkülönbözőbb elgondolásokkal arról, hogy mi a helyes. A társadalmi szituáció nem különb, mint Palesztinában, csak még nem annyira véres.
Rövid távon reménytelen, hosszú távon háború.
Ilyen körülmények között, nem csak egyénként, hanem nagyobb létszámban is, mit lehet tenni?
1. Aki teheti, válassza a kivándorlást, mert ez jelenti a legkisebb kihasználhatóságot, és a legnagyobb távolságtartást. A judeonácik által irányított Magyarország bűn rossz, és éppen úgy a háború felé halad, ahogy a náci Németország is annó, annyi különbséggel, hogy Magyarországon nincs meg az a háború előtti gazdasági fellendülés, ami a náciknál megvolt. Megvan viszont az, hogy a talmudi alapú judaista rendszer, és a változatai a legkártékonyabb rendszerek a Földön; a szocializmus pl. békeidőben kétszer annyi erőszakos halállal járt, mint a II. vh. Mire képesek ezek háborúban? Nyilvánvalóan ennek a többszörösére. Ha a lineáris skála valósul meg, az azt jelenti, hogy I. vh. 5 millió, II. vh. 50 millió, III. vh. fél milliárd halott, és teljes társadalmi katasztrófa, főleg Magyarországon, amely a judeonáci irányítás alatt nem tud kimaradni az eseményből.
Maradni, vagy menni? Ami a két lehetőség közötti választást illeti, lesznek, akik elmennek, és lesznek, akik maradnak. Ez a kettéválás a realitás, és aki azt akarná elérni, hogy mindenki válassza azt, amit ő, az valahol önző, és másokat kihasználó, és mint ilyen, elkerülendő.
Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy számára és szerinte mi a legjobb, miért, és milyen szempontból. Mindenki számára minden szempontból jó választás nincs, és a két problémákkal teli esetből az egyiket kell választani. A természettel ez összhangban van; mert ez a biodiverzitás szerinti kettéoszlás a legjobb a fennmaradást illetően: ha az egyik csoport elpusztul, akkor még mindig ott van a másik.
2. Akik maradnak, azok ne adózzanak. Az EU-ban Magyarországon a legalacsonyabbak a bérek, és a legmagasabbak az adók, és ahol a hatalmon lévők az adó egy részét ellopják: egy rész megy saját zsebre, és a haveroknak, egy részét a nép ellen használják fel, a rendőrségre, és a felszerelésére, stb., egy részét pedig az „adósságszolgálatra”, és végül egy részét arra, amire eredetileg való, a közszolgáltatások működtetésére.
3. Akik maradnak, judeonáci irányítású pártokra ne szavazzanak – tehát ne szavazzanak a jelenlegi öt parlamenti pártra, hanem csak az országot megtartani akaró nemzeti oldalra.
Ezzel be is zárul a tanulókör, mert jelenleg nem ez történik a helyben lévő többség részéről.
Látható, hogy a bonyolult kérdések néhány egyszerű alapesetre vezethetők vissza, és hogy mindenkinek döntenie kell valahogyan ezekben az eldöntendő alapkérdésekben.
Betöltés ...