2008. március 15.
Mivel végleg saját, és egyedi utat választottam, nem a másokét – amiből bőséggel van most Magyarországon, mert, ahogy már régen leírtam, a biodiverzitás jegyében megjelent a nézetek és cselekvések teljes spektruma, – ezennel összefoglalom a tegnapi napot, mint a 2006 őszétől tartó széria utolsó darabját.
A Múzeumkerti, 160. évfordulós előadást a 180 táncossal a TV-ben (pontosabban, számítógép és TV-kártya által) néztem. Ahogy másoknak, így nekem sem hiányzott mellé az In-Kalos tapizás. Állítólag 6-700 néző volt ott – kb. a rokonok és barátok.
A kurucok ezt írták róla:
„11.15: A Nemzeti Múzeumnál zsidó fiatalok provokálnak irritáló zenével és tánccal, Jordán Tamás vezényletével.”
Valóban zsidó-magyar mix volt, úgy a zenében, mint az egész élőkép stílusában. Összességében nem volt ugyan rossz, de ha a zsidók adják elő a magyar történelmet, annak a vége a 100% klezmerzene lesz – és persze a szöveg is adoptálódni fog az új honfoglaláshoz; …és eljött a mi országunk.
13.00-tól következett Demszky a ketrecben, aki így is kapott egy tojást a kaftánjára, hiába volt a rácsok általi távolságtartás. Tavaly még merte azt hazudni, hogy ők a többség; bár ez már akkor sem volt igaz, és azóta nagyon egyértelműen beigazolódott, hogy nem ám. Most – a 3 igenes nép(le)szavazás után – arról szólt a mondandója, hogy a hídadó milyen hasznos dolog volt annó. Jóelőre megírhatta a beszédét… mindig az események után kullog.
A Jobbik rendezvényére mentem el az Erzsébet térre, hogy megtudjam, milyen érzés közöttük lenni. Összességében semleges, álláspont van, agresszivitás nincs; és nem a napon barnult egyének is előfordultak a tömegben. Vona Gábor mondta is – utalva a bíróságon történt provokációra –, hogy ha vannak itt romák, akik meg akarnak bennünket hallgatni, engedjük előre őket.
A Magyar Gárdát agresszivitással vádolni nagy aljasság; agresszivitás nincs, őket körülvevő aljasság viszont van; és Dósa gárdakapitány tudja is, részben erről beszélt.
Amiről most nem volt szó, az az, hogy jó-e Jobbik összenövése a Magyar Gárdával. A Jobbikból kivált 3 alapító szerint nem. Szerintem sem jó stratégiailag, mert az egyenruhás menetelők könnyű célpontot jelentenek, lehet rájuk mutogatni, jól lehet hazudni róluk, bűnbakot képezni belőlük, és kábítani a tudatlanokat. Azt mondhatják a Jobbikosok, hogy kettő több mint egy, és ez létszámban igaz is. Az viszont már semmilyen szempontból sem jó, hogy a Jobbik nem volt képes begyűjteni 750 db kopogtatócédulát a XI. kerületben a haláleset miatti önkormányzati választáson.
Egy pártnak elsősorban pártként kell jól működni.
A rendezvény végén ajánlották a Lánchidat azzal, hogy ott van Gyurcsány. Odamentem, de se Gy. F.-et, se a kíséretét nem láttam ott, és gondoltam, hogy ha ott volt is, akkor is csak futólag.
Ma olvastam a (zs)indexet, amely megerősítette a hírt:
„Gyurcsány Ferenc miniszterelnök délután négy körül feleségével és néhány testőrrel váratlanul a Lánchídon bukkant fel, ahol családi programok voltak. Elvegyült az emberek között, és a Roosevelt téri betyártábort is meglátogatta. A kormányfőt ezúttal nem fütyülték ki.”
Az ott lévő gyerekes családok, és a sok külföldi persze hogy nem fütyülte ki.
Ha már odamentem, tettem egy sétát a hídon oda-vissza, Ezt a nem igazán „reklámozott”, múltat idéző rendezvényt valóban érdemes legalább egyszer megnézni. A turizmussal foglalkozók ezt már tudták, sok volt a külföldi, még originál indiaiak is voltak.
Volt még a nap vége, a már szokásossá vált „az úri közönség verekszik”, copyright P. Howard, azaz Rejtő Jenő. Ha ezt megérhette volna… De annó az „úri közönség” végül nagyon begorombult, elveszítette a humorérzékét, és nem tettek különbséget a zsidók között. Ez nagy hiba volt; de nem az értelem vezérelte őket – ahogy most sem.
Én pedig mostanában már csak akkor fogok politikailag előfordulni a rendezvényeken, ha valamiért S.O.S. vészhelyzet van ott. Nálam véget ért az a fejezet, ami másoknál folytatódik, vagy csak most kezdődik, mert alapvetően nem a Platón által említett őrök, hanem a gondolkodók közé tartozom.
