Ez nem Magyarország?! 1-2
E-mail olvasói Hírháló
A Székesfehérvári Városi Bíróságon egy olyan per folyt, amelynek keretében a felperes azért akarta semmissé nyilvánítani a kölcsönszerződést, mert azt állította, hogy a szerződésben szereplő összeget nem kapta meg, az alperes meg ennek az ellenkezőjét.
A tárgyalás folyamán a bírónak azt kellett megállapítani, hogy az összeg átutalása megtörtént-e a felperes számlájára vagy nem, ennyit és nem többet.
Hogy a kérdés tisztázódjon, a felperes kérte a bírót, hogy kötelezze az alperest az átutalási bizonylat bemutatására, mivel erre jogszabályi lehetőség van.
A bíró a kérés teljesítését megtagadta azzal, hogy „Ő elhiszi az alperesnek, hogy az összeget átutalta a felperes számlájára”. És ennek megfelelően ítélkezett.
Később a Veszprémi Városi Bíróságon egy bírónő megállapította, hogy az összeg átutalása nem történt meg, mivel a megnevezett számlára nem is lehet átutalást teljesíteni. Nem hiszem, hogy nagy fejtörést okoz annak eldöntése, melyik bíró hazudott?
Ha mégis, én elárulom a székesfehérvári Dr. Farkas Attila, a „bíró” szót már nem is merem leírni.
A nevezett személynek jelentős anyagi érdekeltsége volt az ügyben, amit hétköznapi nyelven vesztegetésnek nevezünk.
A legtragikusabb az, hogy Ő még ma is bíráskodik és nem a börtönben van, ahová való.
Sebők István
Ez nem Magyarország 2.
Aki „Ez nem Magyarország” előző levelét olvasta és még emlékszik arra, hogy mit mondott a bíró az átutalási bizonylat bemutatásával kapcsolatban: „Ő elhiszi az alperesnek, hogy az összeget átutalta”, azért nem kötelezi az alperest annak bemutatására.
Az most álljon meg és gondolja végig, hogy mit tett volna, mit tenne, ha ÖN lett volna a felperes helyében?!
Biztos sokakban felmerült az a megoldás, hogy ez a bíró ebben az ügyben ne bíráskodjon tovább, el kell venni tőle a pert. De hogyan?
Most arról tájékoztatom a Hírháló olvasóit, hogy az elhangzott ominózus kijelentés után mi történt valójában az ügyben:
A felperes jogi képviselője a tárgyalás után kijelentette, hogy ebben az ügyben sok keresnivalónk nincs, mert ezt a bírót „lezsírozták”. Vegyük el tőle az ügyet! ez volt a válasz. A törvényes út betartásával elfogultságot lehet bejelenteni a bíróval szemben. Ezt tapasztalatból tudjuk, hogy nem jó megoldás. A gyakorlat az, hogy megkérdezik az illetékesek a bírót, hogy elfogultnak érzi-e magát az ügyben. Egy „lezsírozott” bíró mit mondhatna mást, mint azt , hogy „nem”. A másik megoldás az lehet, ha van lehetőség arra, megemelni a perösszeget annyira, hogy egy városi bírónak megszűnjön a hatásköre és illetékessége a továbbiakban, az ügyben eljárni.
Ebben az ügyben a körülmények alakulása folytán lehetőség volt a perösszeg megemelésére. Az ügyvéd elfogadta ezt a javaslatot és a szükséges intézkedést megtette: kiterjesztette az eljárást egy másik alperesre is, és ezzel az összevonással a perösszeg megemelkedett.
Az eljáró bírót a természet annyi ésszel áldotta meg, hogy előre nem látta ennek a következményét és elfogadta a beterjesztést. A következő tárgyaláson megjelent mindkét alperes / I. r. és a II.r. /, amit a felvett jegyzőkönyv is rögzít, ezzel viszont a perérték az eljáró bíró hatáskörét meghaladta.
Időközben a felperes ügyvédjét is „lezsírozták” és Ő tájékoztatta az ellenfelet, miről is van szó?
A bíró a gazemberségét tovább folytatta, nem zavarta, hogy az ügyben megszűnt a hatásköre, még két további tárgyalást tartott és hozott egy ítéletet, aminek semmi köze nem volt a valósághoz.
A „lezsírozott” ügyvéd az ítéletet nem vette át, aminek a következtében az jogerőre emelkedett, ezzel elvágta a további perorvoslati lehetőséget.A jogerős ítélet „ítélt dologgá” vált ( res iudicáta), a későbbi eljárások során a bírók az ítélt dolgot megváltozhatatlannak minősítették, függetlenül attól, hogy az ítélet meghozatalához törvénysértések, bűncselekmények tapadtak. Ez a tény sem a magyar „bíróságot, sem a magyar „ügyészséget” nem zavarta.
A „lezsírozott” ügyvéd Dr. Bense László Erik, annak a pártnak prominens tagja (MDF), aminek a vezetője az a Dr. Dávid Ibolya, aki csak szavakban harcol a korrupció ellen, de tettekben nem.
Ez az ügy még nem fejeződött be, de most már az ügyvéd ellen is folyik az eljárás.
Sebők István, a Magyar Néppárt elnöke