Álom és valóság, 2008
Az álom úgy kezdődött – in medias res – hogy másodmagammal beszorultunk valami iker-telefonfülkébe, körben pedig mindenütt nagy tömeg volt az indián nyárban, a 2006-os októberihez hasonló időben.
Sokáig voltunk a telefonfülkében, és csak akkor szabadultunk ki onnan, amikor már kellően eloszlott a tömeg.
Hogy mi volt az oka a tömeggyűlésnek, az ebből az álomból nem derült ki – valami olyan, amire ismét összegyűlt a demonstráló tömeg.
A demonstrációk aztán tovább folytatódtak, és kitört a fegyveres harc is, vonuló, és menekülő tömeggel.
Én az egyik nap valamilyen kétemberes transzparens rúdját fogva mentem egy kisebb tömeg élén, és az út során fel egy dombra, ahol meglepetésként egy géppuskafészek-bázis volt, a kormányerők által felállítva. Olyan közel voltunk hozzá, hogy a fegyver kezelője szólt is: vigyázzak az emberimre, mert ha megtámadják, lőni fog. Visszanézve azt láttam, hogy csak néhányan követtek, a tömeg nagy része a domboldal alatt, a géppuskafészekből nem támadható helyen vonult el. Szerencsére elmaradt a konfliktus. Máshol viszont folytak a lövöldözések, az utcai harcok. Döntenem kellett nekem is, fegyvert szerezni, és beszállni a fegyveres harcba, vagy kihagyni. Abban a helyzetben úgy látszott, hogy minden lehetséges, ami a nagy győzelem, és a nagy bukás között előfordulhat.
Egyértelműen azt éreztem, hogy a fegyveres harc nem a probléma megoldása, annál is inkább nem az, mert nem a probléma első okai harcoltak egymással az utcán, hanem a felkelők, és a kivezényelt, golyófogónak és ágyútölteléknek használt gój kormánycsapatok, akiket erre rá lehetett venni.
A fegyveres harc néhány nap alatt lecsengett; a kormányerők győztek ugyan, de meggyengültek. A többezer tank bevonulása elmaradt; Nagysátánnak más fontos dolga volt, és Oroszországnak sem ért meg annyit, hogy beavatkozzon; az EU pedig, amint már tudható, ha egy mód és lehetőség van rá, nem szól bele.
Egy évszám is volt az álomban; én mondtam egy rendőrnőnek, hogy ’56 folytatása 2008.
A nyirkai jóslatban nem szerepel ebben az időben ilyen fegyveres harc. Nem is baj, ha nem történik meg. Arra jó volt, hogy érzésben végigélni, és a végéről nézve levonni a tanulságokat.
Az is látszik ebből, hogy foglalkoztat a kérdés.
Megéri az az emberáldozattal elért politikai előny, amit valamivel hosszabb idő alatt, több energia és idő befektetéssel, emberek halála nélküli politikai küzdelemben is el lehet érni? Nem.
Ez a levonható tanulság. De vannak olyanok is, akik gyorsan és erővel akarnak célokat elérni, ahelyett hogy azt az erőt célirányos, és erőszak nélküli politikai cselekvésre fordítanák; szervezésre, a többség megnyerésére az egyértelmű célok eléréséhez.
Inkább legyen egy hősi halottas ünneppel kevesebb, és mindvégig egy normális országgal több.
Ilyen történeteket persze éber állapotban is ki lehet találni, csak az nem átélés, hanem gondolkodás, agyalás. Mivel én már álmomban átéltem ezt a történetet, már nincs rá szükségem, hogy a valóságban is deja vu-ként átéljem.
Másrészt pedig, mindenkinek el kell döntenie, hogy ha kitör a fegyveres harc, akkor mit tesz. Én már eldöntöttem, hogy kimaradok belőle. Lenne kikkel leszámolni, ártalmasok halmazával, csak ez így nem jó.
Az álom szerint 2008-ban még nem lesz nagy politikai szerepem. De ennél fontosabb az, hogy a kitűzött célok jók-e, és hogy történnek-e feléjük tett célirányos lépések a politika viharai közepette is, és mindezt a célokhoz vezető helyes útról való letérés, és bukás nélkül.
Még nem tudok jó célokhoz nagy tömeget megnyerni, mert még nincsenek meg hozzá a képességeim.
Akiket pedig én nem tudok tanítani, azokat az élet, az események fogják tanítani arra, amit én is mondok. Ha nem is a tömeg aktuális, judeonácik által erősen befolyásolt, és agybeteggé tett lelkiállapotával, de az egyetemes valósággal szinkronban vagyok.
Benne van a történetben, és a történelemben, hogy agybeteg, bűnöző rezsimek sokáig fennállhatnak; de nem mindörökké; és a judeonáci rendszer már az utolsókat rúgja – belénk.
Tatár, török, osztrák, náci, szovjet, két világháború, judeonáci – Magyarországon már végigment minden, ami rossz, és még mindig megvan az ország, még ha egyharmadnyi méretben is.
Tartsatok ki, a semleges és független, békén hagyott, és békében élni tudó, svájci, osztrák, vagy annál is jobb szintű ország elérhető, és fenntartható, ha megvan hozzá a szándék, a végtelenül kitartó akarat, és az értelem. Ha ez nincs meg, akkor egyéni fennmaradási alternatívának már csak a más népekbe való beolvadás marad – és a fenti képességek hiányában, jogosan.
Ez az eldöntendő kérdés, amin az ország sorsa múlik.
Van egy Bűvös kockám, vettem a Vaterán – még akkor, amikor az antimagyar Rubikék nem küldték azt az emailt, hogy pártcélra logónak a kockát felhasználni szigorúan tilos, de még azt is tilos, ami hasonlít rá. Ma sikerült nyélbe ütni az adásvételt. Újpest metróvégállomásnál volt a találkozó: felszálltam a metróra a Dózsa György útnál, ahogy szoktam – és a Deák téren jutottam el odáig a feleszmélésben, hogy ez az irány nekem most nem lesz jó.
Igaz, hogy Newton is az óráját főzte meg a tojás helyett, de azért ennyire nem odafigyelni arra, amit csinálok… Telefonon nem tudtam elérni az eladót, késtem tíz percet, és amikor már a helyszínről másodszor telefonáltam neki, akkor jött vissza a Volánbusztól, mert már ment volna a járata. Ennyire beszűkült agyú még egyszer nem lehetek. Ebből egyszer is túl sok.
Aztán elmentem a Nyugati aluljáróba a TB Mentőkhöz, aláírni, fényképezni… Tracey és egy fiú épp birkózott egy hosszú asztallal, amikor odaértem; némi varia után sikerült rájönnünk, hogyan kell összeilleszteni az asztalt tartó csöveket. Aztán lassan megjött a többi Huma TB Mentő is, Holics Tamás pl. lazán lejött biciklivel az aluljáróba…
A leginkább szemet szúró látvány az volt ott lent, hogy tavaly óta kb. megháromszorozódott a kurvák száma, és hogy most már fehér és roma stricik vannak, vegyesen.
Mintha túlkínálat lenne prostituáltakból; egyik lány meg is kérdezte, akire ránéztem: elviszel? Ah, nem. Nem azért jöttem, most sem.
Az egyik Huma megjegyezte, hogy érdekes szubkultúra van itt. Hmm… Akkor lehet értekezést írni arról, hogy kurvák és stricik halmaza vajon szubkultúra, vagy egyszerűen csak alvilág, az egyesült Szodomában és Gomorában? Szerintem az utóbbi.
Valahogy úgy érzem, a Humák is nagyságrendekkel közelebb kerülnek a realitáshoz az aláírásgyűjtő élmény hatására; és jobban meg fogják érteni, hogy miről beszélek: közelednek az álláspontok.
Hová tart a világ? Miközben ők évek óta stagnálóan humanisták, eközben egész jól kifejlődött a barbarizmus, az ötfrakciós egypárti bűnszövetkezet akciói, és az arra adott reakciók alapján.
Ránéztem a HotDog blogra is, hogy át tudom-e állítani az életkoromat plusz egy évvel – de csak születési dátumot találtam, mást nem; akkor növelje meg a program, ha akarja. Közben „rám nézett” ott egy lány, és adott egy pontot; nosza nézzünk vissza: CzinkaPanka, egy 22 éves férjezett roma énekescsaj; és ő adott pontot, miközben mások meg nem. Pedig láthatta, hogy nem vagyok a cigánybűnözés híve. Lehet, hogy ő sem, azért adta.
Mindenféle ember van, és egyénként kell megítélni mindenkit, mert máskülönben oda jutunk, hogy magyar, ne lopj – valamint hogy osztrák, ne légy hülye.
Ez volt a blog különkiadása, abból az apropóból is, hogy már 47 éve szívom itt az ájert, az áj de büdös levegőt, és szívok, úgy általában.
Betöltés ...