A feljelentéssel kapcsolatos fejlemények
Frissítve:
2009. október 20.

Lemondtam a többes számról a feljelentésben

Tettem ezt azon megfontolás alapján, hogy rész-felelősségem lenne abban, ha a többi feljelentőt a feljelentés miatt valamilyen hátrány érné, például bírósági hercehurca, vagy emiatti munkahelyi hátrány, stb. A hátrány okozása miatti rész-felelősséget az adott körülmények között nem tudom korrekt módon vállalni – és emiatt mondhatnák, hogy nem vagyok korrekt, és hogy ez így nem fair. Ennek a helyzetnek az elkerülése érdekében inkább az egyszemélyes megoldást választom, és ezzel teljesen magamra vállalom a feljelentést, annak minden hátrányával és előnyével együtt, ha vannak ilyenek; de továbbra is az az álláspontom, hogy közügyről van szó.

-

2009. július 14.
Betegség miatt egy nap csúszás.
(Torokkaparás, és magam alatt levés: ez már az új influenza, vagy valami régi?)

-

2009. július 15.
Mivel eddig még csak rosszabb lett az állapotom, most jutottam el odáig, hogy akkor lesz feljelentés, mihelyt kimásztam ebből a torokkaparós, taknyolós, köhögős, influenza-szerű kórból. (Itt lenne az alkalom, hogy megfertőzzem a bűnőri állományt, de megkegyelmezek nekik, és a többi civilnek, akik előfordulnának a közelemben.)
A feljelentés pedig eláll, ez nem veszti el gyorsan az aktualitását, sajnos.

-

2009. október 14.
Bár már kint vagyok a mindenféle nyavalyákból, még mindig nincs megtéve a feljelentés, mert úgy gondoltam, hogy a BKV (MÁV, stb.) korrupciós ügyeket még csatolom a többihez, és vártam, hogy mi lesz. Az van, hogy bár a rendőrség vizsgálódik, viszont már az is körvonalazódik, hogy el lesznek kenve ezek az ügyek, mint a Kulcsár-ügy is: vádemelés a távoli jövőben, aztán ítéletként az ejnye-bejnye. Bezzeg a kínaiak…
Most már nincs mire várni, úgyhogy a jövő hét elején (okt. 19-21, hétfő-szerda) megteszem a feljelentést.

-

2009. október 20.
Mégiscsak lesz némi csúszás, mert felmerült még néhány kérdés, amihez a vonatkozó anyagok is kellenek… Közben pedig megint túl sok mindennel foglalkoztam; tehát meglesz ez is, majd.