Bevezető

Szerényen számolva, 9 év hanyatlás és agónia után eljött az ideje a mennyiségi rendszerek után a minőségi rendszernek is, mert már eléggé nagy igény van rá.
Az a felismerés is megvan hozzá, hogy a választás megnyeréshez a mennyiségi követelmények teljesítése után a választók azt várnák el, ami viszont odáig még egyszer sem volt követelmény: a minőséget; az pedig nincs, mert az addig nem volt szempont; a választás megnyeréséhez csak mennyiségi kritériumokat kell teljesíteni, úgymint kellő nagyságú pártlétszám, és a rájuk adott szavazatok legnagyobb száma. A problémák a választás megnyerése után következnek, amikor a választók elvárnák a minőséget is – de hiába; és onnantól várhatnak a következő választásig, hátha lesz olyan párt, amelyik teljesíti a minőségre vonatkozó elvárásokat is.
Ahhoz viszont, hogy a mennyiség mellett a minőség is meglegyen, az első pillanattól kezdve a minőségben kell gondolkodni, úgy, hogy a minőség az első, és minden más csak utána következik.
A mennyiségi pártoknál egyrészt mindegyik párt – a vezetése is – tükrözi az ország erkölcsi és szellemi átlagát; nem jobb annál, másrészt pedig a csalók, pszichopaták, fehérgalléros bűnözők nincsenek se előzetesen kiszűrve, se a felismerésükkor visszahívva, eltávolítva, úgyhogy a rosszaság még ki is csúcsosodik, és „a fejétől bűzlik a hal”, ahelyett, hogy a valóban legjobbak lennének ott.
Azt elvárni hiábavalóság, hogy valamely mennyiségi párt – pláne kormányzó pártként –, menet közben áttér a minőségi szempontokra, mert ha ezt komolyan vennék, akkor olyan kevesen maradhatnának a pártban, hogy működésképtelenné válna; úgyhogy amelyik párt mennyiségiként indult, és nyert választást, az olyan is marad.
Az is elmondható, alaptételként, hogy normális, korrekt, becsületes emberek nagy többségben = normális ország.
Abnormális, inkorrekt, becstelen emberek nagy többségben = abnormális ország, a térség-átlag, illetve a világátlag szintje alatti.
Ebből is következően, minőségi pártnál nem szabad, hogy az az ország erkölcsi és szellemi átlagát reprezentálja, hanem a legjobbakat kell megkeresni, a lehető legjobbakat kiválogatni, ahogy az élsportban is.
Az is eléggé nyilvánvaló, hogy a megfelelő minőséghez tervezés és szervezés kell, a spontaneitás és az ad-hoc dolgok ehhez nem elegendők, és hogy a minőség árát meg kell fizetni időben-energiában, mert a minőségi szervezethez és párthoz két-háromszor annyi idő és energia kell, mint a mennyiségihez, tekintve, hogy a minőségnek és a mennyiségnek is meg kell lenni.

Bár vesztegetni való idő nincs, a minőségi rendszer valósul meg a leglassabban.
A mai naptól (2011. május 10, kedd) következik a 30 napos gondolkodás a rendszer felállásáról.
A pártként való megjelenéshez van egy teljesítendő kritérium – a többi között – mégpedig az a megfelelő gazdasági program, ami által az ország a felszálló ágba kerül.
Úgy néz ki, hogy 1 éves folyamatos munkával elérhető egy ilyen rendszer, és megjelenhet pártként.
Nem tudom, hogy meddig jutok el vele; azt viszont tudom, hogy jó az irány, jó úton járok. A nyavalygáson túl kell jutni, aztán az ötletelésen is túl kell jutni, és a gyakorlat útján kell járni.

Az első az a felismerés, hogy valami nem jó.
A második az a felismerés, hogy miért nem jó.
A harmadik az a felismerés, hogy hogyan lehet jó.

A felismeréseken túl, a tettek mezeje felé, következhetnek ezek a kérdések:
Kire számíthatok?
Kitől mire számíthatok?

Ha már irányításról, és valódi nemzeti felemelkedésről van szó, akkor ezek az alapvetők:
erkölcsi fejlődés;
szellemi fejlődés;
szakértelem;
és a kártékonyaktól, élősködőktől, pszichopatáktól, bűnözőktől való mentesség.

Aztán következnek az olyan problémák, mint pl. a politikai csoportnak, pártnak a hibázásokból, tökéletlenségekből adódó erkölcsi kopása; az, ha valaki olyan magas „polcra” kerül, hogy ahhoz már nem elegendők a képességei, és rosszul csinálja, amit csinál; a széthúzás, amikor pedig egységre van szükség – és a többi. Például az a csapda, hogy ha valaki arra – az általában helytálló – következtetésre jut, hogy a kormány és a pártok gazemberek gyülekezete, és hogy ő nem ilyen, ezért nem akar ott lenni, és nem érezné jól magát a köreikben, akkor így megvalósul a kontraszelekció; a rendes emberek számára taszító, a gazemberek számára vonzó lesz a politikai pálya, és ők fogják irányítani az országot. Ráadásul, akik elfordulnak a politikától, azoknak tapasztalatuk sem lesz, hogy át tudnák venni az ország irányítását, és így a rossz állapot rögzül, és csak a végső összeomlás után indul újra az egész, a nullától, a széthullott társadalomtól kezdve.