Az Emberi Minőség Pártján →

Az új párt

Második vázlat

Az új társadalmi szervezet (párt) és rendszer oka
A szervezet (párt) neve
A párt logója
Rendszer:
Általános rész
Módszertan, célok
A célok kitűzésének módja
A célok elérésének módszere
Az elérendő célok
Társadalmi forma
Árnyékkormány
Önkéntes munka
Kivándorlás
Tagság:
A tagság feltételei
Akik nem
Akik igen
Elvárások
Képesség kontra képzettség
Taggyűlés
Tagdíj
A szervezet finanszírozása
Magyarországi viszonyok, aktuális problémák

-

A következő lépés: a vázlat megvitatása, és a részletek (még pontosabb) kidolgozása, és eljutás az 1.0 változatig. A tagfelvétel ugyanekkortól kezdődik.
Határideje: 2012. 03. 21.

-

Az új társadalmi szervezet (párt) és rendszer oka:
A meglévő rendszerek és pártok nem megfelelőnek, rossznak találása.
Bár lehetett volna kezdeni mindezt teljesen demokratikusan is a 0-ról, ezen kérdés feltevésével: Milyen (új) pártra van szükség Magyarországon, és ez hogyan érhető el? – de kezdeményezőként jobbnak találtam, ha eleve ki van tűzve egy ideológiai zászló a hozzá tartozó elérendő célokkal és haladási iránnyal – másrészt pedig, ha valaki felteszi ezt a kérdést, én akkor is ugyanide jutottam volna.
Eddig is már egy ideje új vallási és társadalmi rendszerben gondolkodtam, de most előre kellett vennem a párt- és ország-specifikus részt. Hozzáteszem, egy valóban jól működő országban és világban nem valószínű, hogy politikával és rendszerépítéssel foglalkoztam volna, mert akkor nem éreztem volna ennek szükségét. A rossz helyzetnek viszont megvan az az inspiráló hatása, hogy az áldatlan állapotnak véget kell vetni, ebből ki kell kerülni, mert ami van, az nem jó, nagyon nem jó. Itt szükséges újat alkotni – és ha már új rendszer szükséges, akkor az legyen jó; a jó rendszer pedig olyan, hogy mindig és mindenütt érvényes, időtől és helytől függetlenül, mert szinkronban van a valósággal, a természettel, a hibátlan logikával, és a (feltételezett) legfejlettebb élőlénnyel, Istennel (amennyiben fel sem tételezzük Isten létezését, akkor így egy kritériummal kevesebb van, de inkább feleljünk meg a legmagasabb kritériumnak is: hátha nem vagyunk egyedül az Univerzumban, és hátha vannak nálunk fejlettebbek is, egészen Istenig).
Ebben a rendszerben van az általános, univerzális, minden időben és helyen érvényes rész, és van az ország-specifikus rész, az adott ország aktuális helyzete szerint, ahol az általános érvényű elvekből van levezetve az adott konkrét eset – ahogy a fizika törvényei és rendszere mindenütt ugyanúgy érvényesek, viszont hogy milyen konkrét fizikai körülmények vannak valamely adott helyen, az változó, és az aktuális konkrét helyzet szerint kell cselekedni, az általános érvényű elvek alapján.
Tehát ez így kb. olyan, hogy van a logikai építmény, az élet-univerzalista vallási és társadalmi rendszer, mint egy hajó az elérendő célokkal, és ezen belül van a hajóhíd a kormánnyal, ahol a napi szintű dolgok történnek. Hogy mégse legyen teljesen helytálló a hajós hasonlat, itt a kormány önmagában is életképes, viszont a nagyobb rendszerbe illesztve sokkal jobb az egész, mert így megvannak a legnagyobb elérendő célok, és a hozzá tartozó okok és okozatok, tehát így mindig és minden szinten célirányos a dolog, ahol az alapcél a hosszú távú túlélés és az optimális társadalmi viszonyok, a legnagyobb cél pedig az emberitől a félisteni szinten át az isteni szint elérése, erkölcsben, értelemben, ismeretben, és mindenben.
Új párt és új rendszer lévén, koncentráljunk itt most az egészből a kormány-részre.

-

A szervezet (párt) neve: ?
(Kb. Az Emberi Minőség Pártja (AEMP), Rendpárt, Normális Élet Párt (Noé, NÉP, A normálisok), A Normálisok Pártja.
A normális az egyetemes igazságokkal azonos életmód, életforma, és ez a helyes és követendő, társadalmi normaként.
Az abnormális a torz, degenerált, agybeteg, kártékony, pusztuláshoz vezető ideológiákkal azonos életmód, életforma, ami helytelen és kerülendő.
A neveket illetően Magyarország a felhasznált és elhasznált nevek országa. Pl. a név lehet Normális Élet Párt; igen ám, de NÉP és NOE is van már: NÉP, Nemzeti Értékelvű Párt; NOE, Nagycsaládosok Országos Egyesülete.)

A párt logója: ?
(Pl. aranysárga keretes háromszög három részre osztva, úm. erkölcsi szint, szellemi szint, szakértelem.)

-

Rendszer:
Ez nem csak egy párt, hanem egy ideológia, és rendszer is, ahol a rendszernek két fő része van, az általános rész, és az ország-specifikus (speciális) rész. Az általános rész franchise-elven terjeszthető szerte a világon, az ország-specifikus rész pedig országonként egyedileg kidolgozandó, az általános rész alapján, és alapvetően a helyiek által.

Általános rész:
Mivel egységes alapú rendszerről van szó, ezért ez olyan, mint a gyógyszer, amelynek a tűréshatárokon belül kell lennie, hogy viselhesse a márkanevet, és ne tekintsék selejtnek.
A továbbfejlesztést illetően pedig célszerű egy kutatóközpontot felállítani, ahová az ötletek, javaslatok érkezhetnek.

Módszertan, célok:
1. Általános elvként megnézzük, hogy mi a 4 megoldandó legnagyobb probléma az egyes társadalmi szinteken – úgymint országos szint, globális szint, megyei szint, települési szint, lakóközösségi szint.
Bár pl. a Svájci Néppárt 1 fő probléma megoldásával, illetve ennek az ígéretével kampányol, a 4-es szám jobbnak tűnik, annak ellenére is, hogy így csak egynegyed erőforrás jut egy megoldandó problémára.
A 4 megoldott probléma az a 4 szegletkő, amire a többi dolgot fel lehet építeni, és a 4 lábon álló dolgok stabilak.
Tehát, meg kell állapítani, hogy melyik a 4 legnagyobb probléma, az országos szinttel kezdve, és nekilátni a problémák megoldásának, beleértve ebbe pl. azt is, hogy melyek a megtanulandó dolgok a problémák megoldásához.

2. Meg kell állapítani, hogy melyek azok a tudományok, amelyeket mindig tudni kell, mert érdemes, mert hasznos a túlélésben, az életben maradásban és a fejlődésben, ahol tudni kell pl., hogyan épül fel a civilizáció a 0-ról, és hogyan álljunk helyt, és legyünk sikeresek a már meglévő civilizációban.
Tehát ezek általános, minden időben és helyen hasznos tudnivalók, a szokásos általános iskolai tudnivalókon, és a választott foglalkozáshoz szükséges speciális tudnivalókon túl.
Induló készletként, egy tízes csoport, amely közel lehet az optimumhoz:

Politikatudomány
Hadtudomány
Gazdaságtan, pénzügyek
Emberismeret, lélektan, párkapcsolat, baráti kapcsolatok
Jogtudomány

Egészségügyi ismeretek
Túlélés
Civilizációtan
Mezőgazdaság, állattenyésztés, élelmiszeripar
Építészet

-

A célok kitűzésének módja:
Ökölszabály, hogy 1% ötlet, és 99% megvalósítás az idő- és energiaigény arányait illetően, ezért nem valósulhat meg minden jó, vagy jónak látszó ötlet, hanem a legfontosabb célok elérésére kell koncentrálni, és ha ezek már el lettek érve, akkor következhet az aktuális helyzethez képest kevésbé fontos célok elérése. Kis létszám, kevés idő és kevés erőforrás esetén nagyon meg kell fontolni, hogy melyek az elérendő célok és a végigviendő ötletek, mert a pocsékolás és a zsákutcák végigjárása nem engedhető meg, lévén ez idő- energia- erőforrás-veszteség, és bukás. Szűk materiális keretbe csak nagyon korlátozott számú sikertelen, vagy kevéssé sikeres próbálkozás fér bele, úgyhogy a sikeres per sikertelen dolgok arányának kimagaslóan jónak kell lennie a fennmaradáshoz.

Tehát intelligenciában kell, hogy erős legyen egy szervezet, ha minden másban gyenge, mert máskülönben a bukottak közé fog tartozni. Az pedig már a következő kérdés, hogy amikor már jól állnak a többi dologban is, ennek ellenére se álljon le az addigi agyműködés, és ne engedjék meg maguknak a szellemi hanyatlást, az elhülyülést. A nagy szervezetek tipikus végzete, hogy nagy, és nagyon buta, ezért elérte a csúcspontját, és hanyatlásnak indul. Az is megoldandó probléma, hogy ha van egy kis csoport a legjobb fejű emberekből, akkor a további növekedésben részt vevők már csak a kevésbé jófejűek közül tudnak kikerülni, akik már nem érik el az eredeti kis csoport szellemi szintjét; tehát oda kell figyelni a kevésbé jók szellemi fejlesztésére, hogy a méretbeli növekedés ne jelentsen szellemi csökkenést is egyben.

A célok elérésének módszere:
Szilárd elveket kell szilárdan, következetesen követni, így érhetők el a kitűzött elérendő célok.
Tehát ha már megvannak a célok, és azok biztosan jók, akkor már a következetesség és a végtelen kitartás kell.

Az elérendő célok:
A lehető legjobb, optimális társadalom elméleti és gyakorlati megvalósítása.
Globális cél a normális, jól működő rendszer és társadalom minden országban, a bolygó, és az Univerzum minden pontján.
Ezen belül az általános, nem csak ország-specifikus rész:
a) Bűnmentesség, a bűnözőktől mentes szervezet és társadalom.
A 0% bűnözés, és az efelé tartás egy elérendő cél. A bűn kritériuma az ártalmasság, és nem az, hogy aktuálisan az ártalmasságok közül mi van benne az éppen aktuális büntető törvénykönyvben, és mi nincs.
b) A jól működő társadalomhoz szükséges, valóban fontos ismeretek elméleti és gyakorlati tanulása, tanítása és tudása.
Nevelés és oktatás: amilyen az erkölcsi és szellemi szint, olyan a politika is, és olyan az ország többsége is.
Mindebből következően, élni a hatalommal, hogy mindenkinek jó legyen, vagy visszaélni a hatalommal, hogy a hatalmat birtoklók körének legyen jó, a többiek rovására; ez a nagy különbség a jó és rossz kormányzás, irányítás között.
c) Gazdasági önállóság, kreativitás, pénzforgalmú munkavégzés és önkéntes munka az egyéni és társadalmi fejlődésért, hatékony és teljes foglalkoztatottság.
A jól működő gondoskodó monopol-állam csak egy illúzió. Meg lehet nézni, hogy ahol állampárt van, és a rendszerből eredően, központi agyként gondoskodnia kell az állampolgárokról, mennyire gondoskodik róluk; annyira, hogy jó, ha nem halnak éhen.
A jól működő rendszer az öngondoskodás és a kreativitás. Az állam pedig foglalkozzon csak azokkal a dolgokkal, amelyek egyénként és önálló vállalkozóként nem megoldhatók, vagy nem jól megoldhatók, pl. az erőszak-monopólium. Amit alsóbb szinten meg lehet oldani, azt hagyni kell alsóbb szinten megoldani; amit nem lehet ott megoldani, azt kell átvennie az államnak.
Ehhez kapcsolódóan, eldöntendő kérdés, hogy mekkora méretű az optimális állam, hatáskörben és létszámban. A végletek nem jók: a teljes körű állammonopólium szörnyállamot eredményez, mert az ember olyan, hogy van agya, keze és lába, így viszont az államot képviselők arra kényszerítik az állampolgárokat, hogy ne is legyen agyuk, csak kezek és lábak legyenek. Persze az államot képviselőknek nincs annyi agya, amennyi az ilyen rendszer működtetéséhez kellene, úgyhogy az ilyen állam nem versenyképes a normális államokkal.
Másrészt, ha az állam túlságosan kicsi, annak káosz az eredménye, mert nincs, aki megfelelően ellássa azokat a feladatokat, amelyekhez kevés az egyén és a kis csoport.

-

Társadalmi forma:
Optikrácia – az optimum keresése és megtalálása, az aktuális helyzetben, és egyetemleges vonatkozásban egyaránt. Ez egy elv és módszer, ami így már nevet is kapott.
Egy adott politikai rendszer-típushoz végsőkig való ragaszkodás a rendelkezésre álló rendszer-választékon belül, az társadalmi hanyatláshoz és összeomláshoz vezet – pl. a végsőkig ragaszkodni egy korrupt demokráciához, vagy egy rossz diktatúrához. A probléma itt a mereven és végsőkig való ragaszkodás a rosszhoz.
Ezzel szemben az optikráciában, amint kiderül valamiről, hogy rossz, azonnal, vagy minél gyorsabban változtatni kell rajta, elkerülve így a hanyatlást és az összeomlást.
Kína pl. az optikrácia elvét alkalmazta akkor, amikor a szocialista egypártrendszert összehozta a kaptalista gazdasági rendszerrel – és azóta is sikeresen fejlődik gazdaságilag, és úgy néz ki, hogy viszonylag jól megtalálták a nép mentalitásához, képességeihez és igényeihez legjobban illő rendszert, azon elv szerint, hogy mindegy milyen színű a macska, csak fogja meg az egeret, és ez gyakorlatilag optikrácia, mert az „egérfogáshoz” keresték az optimumot, nem pedig valamilyen színhez, illetve rendszer-címkéhez ragaszkodtak. Ha nem ezt teszik, akkor a nyomorgó, és az összeomlás felé tartó Észak-Koreához és Kubához lennének hasonlók.

-

Árnyékkormány:
Azonnal ezzel kezdünk, mert az árnyékkormány gyakorlás az elvégzendő feladatok végzésére, először csak a szervezeten belül.
(Az első lelkesedés elmúlik, és akkor kezdődik a valódi munka.)

Ebben a rendszerben nem miniszterek, hanem vezetők vannak.
A miniszter jelentése: szolga. A vezető pedig nem szolga – legfeljebb a király felé lehetne az, viszont király a feudalizmusban van, ahol a rangban alatta levők a hűbérurak. A hamisság a miniszter titulussal kezdődik, úgyhogy ne a hazugok és ne az urak és szolgák világát építsük, hanem a feladatokat elvégző együttműködőkét, ahol, bár van irányító és irányított, de az egyik nem úr, a másik nem szolga.

Alább az árnyékkormány alapfelállás, amely a helyzettől függően, az egyes országok aktuális szükségletei szerint változhat, illetve az optimum eléréséhez kell, hogy változzon.

Árnyékkormány pozíciók:

1. pártvezető
(helyettesek, gyakornokok)
2. kormányfő
3. külügyi vezető
4. belügyi vezető
5. igazságügyi vezető
6. honvédelmi vezető
7. pénzügyi vezető
8. gazdasági vezető
9. oktatásügyi vezető
10. egészségügyi vezető
11. agrárügyi vezető
12. ipari vezető
13. kereskedelmi és külkereskedelmi vezető
14. közlekedési vezető
15. népesedésügyi vezető
16. kommunikációs vezető (sajtó, társadalom)
17. hírközlési és informatikai vezető

Rövidített alakban: külügyes, igazságügyes, honvédelmes, gazdaságis, stb.

Egy politikai szervezet és egy ország, mint szervezet szükségletei nem teljesen ugyanazok, mert nem egészen ugyanott vannak a hangsúlyok az eltérő betöltendő szerepek miatt, tehát meg kell felelni mindkét szükségletnek. Pártnak pártként kell jól funkcionálni, országnak országként; a rész és az egész viszonyáról van szó, és a betöltendő funkciókat tekintve nem teljesen ugyanaz a kettő.

Az árnyékkormány-státuszok kezdetben pályázat útján nyerhetők el, egy éves időtartamra, amely idő alatt az optimum keresése és megtalálása kell, hogy történjen ebben is.
A pártvezető pályázata maga a párt, és ez a legmagasabb pozíció a szervezetet belül. Megnyert választás esetén pedig a kormányfő, mert akkor már az a nagyobb (országos szintű) rendszer.
Az optimális, lehető legjobb működés részletei ebben is kidolgozandók.

Önkéntes munka:
Meg kell, hogy legyen az önkéntes munka becsülete és népszerűsége.
Az nyilvánvaló, hogy pl. egy lakatlan szigeten csak önkéntes munkával lehet bármit is elérni és felépíteni – pl. azt a pénzverdét és pénzjegynyomdát, és bankot, ami által megvalósul a pénzrendszerre való áttérés.
Mivel a 0-ról rendszert építeni csak önkéntes, fizetetlen munkával lehet, meg kell tanulni, hogyan kell ezt jól csinálni.
Két fajta lehetőség van az önkéntes munkát illetően, a nem mért, és a mért.
A nem mért önkéntes munka esetén elvileg mindenki a legjobb tudása és képességei szerint dolgozik a közösségnek; hogy ki mennyit, az nincs mérve.
Ebben a rendszerben benne van az a lehetőség is, hogy aki nem dolgozik, az is egyék, tehát az hogy valaki nem ad semmit a közösségnek, viszont ehhez képest mégis kapjon, és ez így egyrészt egyenlőtlenség, másrészt az ingyenélés, és az alacsony hatékonyság felé motivál, ezért ez így nem jó, nem optimális.
A mért alapú önkéntes munka esetén elvárt a kölcsönösség: amennyi munkát valaki adott, viszonzásul annyit is kapjon vissza.
Itt az első lépés az önkéntes munka mérése, a kölcsönösség pedig elvárt a rendszerben, mint cserekereskedelem és kvázi pénzforgalom, miközben itt is megvan a kereslet és a kínálat viszonya, tehát nem csak az nem mindegy, hogy ki mennyit dolgozik, hanem az sem mindegy, hogy ki mit dolgozik és készít.
A mért és kölcsönös alapú önkéntes munka-rendszerben X. y mennyiségű önkéntes munkát végzett a közösség számára, ezért X. y mennyiségű önkéntes munka eredményét kell, hogy kapja viszonzásul a többiektől.
A mérés történhet önkéntes munka-mérő papírokkal, ami gyakorlatilag már a bankjegynek felel meg, mert ezt a szerepet tölti be.
A lényeg, hogy 0-ról önkéntes munkával kezdjük építeni a rendszert, először méretlen önkéntes munkával, mert így a legegyszerűbb, aztán mért önkéntes munkával, mert így igazságosabb, és végül eljutunk a szokásos pénzrendszerig.
A rendszer előnye, hogy aki végigcsinálja ezt az utat, annak a választék már nem a semmi (úm. munkanélküliség) és a pénzrendszer (úm. munkaviszony) között lesz, hanem 4 ismert és begyakorolt lépcsőfok között (ti. munkanélküliség, méretlen önkéntes munka, mért önkéntes munka, fizetett munka) között tud választani, és mindezek alapján már a 0-ról fel tud építeni egy közösségi rendszert és civilizációt.
A jelenleg szokásos társadalom így épül fel a munkát illetően: x% munkanélküliség, 0% méretlen önkéntes munka, 0% mért önkéntes munka, x% fizetett munka; tehát ez egy „mindent vagy semmit” rendszer, aminek két hátránya van, egyrészt az, hogy a semmi kategória legjobb esetben is a segélyen tengődő nyomort, vagy a bűnözést jelenti, másrészt ha ez a rendszer egy gazdasági válság miatt a semmi felé tart, akkor nehezen tudnak kijutni ebből az állapotból, mert sokáig tart, amíg a csupán fizetés-elvű gazdaság újból felpörög, az újabb és újabb fizetett munkahelyek, és a fizetőképesek termék-fogyasztási ciklusa által.
Ha a két véglet, a semmi és a minden közé jól beiktatjuk a két féle önkéntes munkát, akkor összességében mindenki jobban jár, mint ezek nélkül.
Ehhez persze le kell küzdeni azt az önzést, hogy én senkinek semmit nem csinálok ingyen, mert az ugyanilyen elvű többiek csak kihasználnak; csak adok-adok, és nem kapok semmit viszonzásul. Ez így nem jó, és nem is működik sokáig.
Az a társadalom, ahol a többség már eljutott az önzésnek erre a fokára, és így elvesztette a kölcsönös önzetlenség képességét, meglehetősen törékeny, és kevéssé életképes társadalom, a többségi önzetlenségre képesekkel szemben.
Hogy ne ez történjen, ezért ebben a pártban és rendszerben meg kell valósítani mind a négy munkaügyi lépést.

A pártok egyik problémája, hogy csak kevesen kapnak benne az elvégzett munkáét fizetést, tipikusan azok, akiknek a napi 8 órányi párt-munkája szükséges ahhoz, hogy jól működjenek a dolgok, és ez csalódást kelt azokban, akik csak dolgoznak, de nem kapnak érte semmit.
Meg kell vizsgálni azt az opciót is, hogy minden párttag kapjon fizetést; persze nem a semmiért, hanem az elvégzett, és a közösség számára hasznos munkáért. Ez milyen körülmények között valósulhat meg, és milyen körülmények között nem, és hogy az ország szempontjából érdemes-e, hogy többet használ-e, mint amennyit árt, mert pl. akik nem szeretik, vagy utálják a pártot, azok így még jobban fogják utálni.
Mint mindenben, ebben is meg kell keresni és találni az optimumot.

-

Kivándorlás:
Van, amikor ez a megoldás – például ha egy ország többségi Szodomává válik, belesüllyed a korrupcióba, a bűnözésbe, és végül a polgárháborúba – és amikor pl. el lehet mondani, hogy kicsi a pártunk, és kicsi a rendpárti programunk támogatottsága, és a normális élet ilyen körülmények között nem valósítható meg; ezért teljes mértékben, fizikailag is elhatárolódunk az ott uralkodó állapotoktól és személyektől.
Az előforduló legnehezebb helyzetet kell alapul venni ebben is, és erre kell megkeresni az optimumot, mert az optimum a könnyebb helyzetekre könnyebben megvan.
A legnehezebb eset az, amikor egy országban egyértelműen kisebbségben vannak a normális, rendpárti, erkölcsös és intelligens emberek.
Ez ugyanaz a helyzet, mint a bibliai történetben szereplő Szodoma városában: a kérdés pedig az, mit tegyen Lót és családja? Tegyék azt, hogy menjenek el, mert a város elpusztul, és ez a problémára a megoldás.
Szodomai helyzet esetén a kivándorlás az első számú opció, mert az a valószínűbb, hogy menni élet, maradni halál.
Viszont ha ugyanilyen állapot egy egész országban fordul elő – pl. a hatalmon lévők miatt, és azok miatt, akik őket megválasztották –, akkor már nem látszik kivitelezhetőnek, hogy mindenki menjen el onnan, és így az elmenni nem akarók, vagy nem tudók miatt a megosztott stratégia az optimális, mert ha minden normális ember marad, azzal sem fordul meg az arány és a helyzet. A szétválást, és a polarizációt tekintve az lenne az optimális, ha mindenki elmenne. Ha viszont ez nem lehetséges, akkor marad a megosztott stratégia, mint optimum, ahol a maradók vállalják az ott maradás kockázatát, a távozók a távozás kockázatát, és közben mindvégig segítik a jobb helyzetben lévők a rosszabb helyzetben lévőket. Ez a biodiverzitásnak az az esete, amikor nagy valószínűséggel legalább az egyik csoport életben marad, és tovább viszi az életnek, a világnézetnek és az elérendő céloknak az általuk választott vonalát.
A helyben maradók élete nehéz és keserves, mert vagy a rejtőzködés, vagy a küzdelem, harc, háború a sorsuk: és mindezt annyira kisebbségben, hogy csatát sem tudnak nyerni, nemhogy háborút. Tehát nem érdemes ott maradni.
A kivándorlás az egyén problémáját annyiban megoldja, hogy a régi hely gondjai már nem érintik közvetlenül, valamint így polarizálódik az emberi társadalom, az egyik helyen a rosszak vannak többségben, a másik helyen a jók, a Jin-Jang ábra szerint, ahol a rossz többségben van néhány jó is, és a jó többségben is van néhány rossz.
Ami a hazát, mint területet illeti, így is, úgy is mindig vagyunk valahol.
Ha az a hely egy kemény hely, homoksivatag vagy jégsivatag, annak megvan az az előnye, nem enged elkényelmesedni, megedz, és ha jobb helyre kerül az illető, akkor az már a könnyebb helyzet, és könnyebben veszi ott a megélhetés és a szaporodás akadályait.
Az élet pedig erőfeszítés, ez kell a fejlődéshez és a szinten tartáshoz is.
Ami a hazát, mint társadalmi és szervezeti egységet illeti, ha ez rossz, és nem képes javulni, akkor nem fog sokáig fennmaradni. Ami rossz, annak minek kellene fennmaradnia? Elrettentő példának? Egy hely, ahol ne maradjon senki?

Ha van, aki menni akar, van, aki maradni, akkor ehhez, a területi megosztottság melletti szervezeti egységhez kell megkeresni az optimumot, mert a teljes körű maradás vagy a teljes körű távozás erőltetése rossz érzést, és a szervezetből menekülőket eredményezne, ami nem az optimum.
A maradást erőltetők nem tesznek jót a közösségnek, mert nem a közösség érdekét nézik, hanem a saját hasznukat: röghöz kötők, ahonnan „szökik a rabszolga”, amely röghöz kötés odáig fajulhat, hogy ha hagynák a szökést, annyian szöknének meg a rossz rendszerből – a lábukkal szavazók – hogy az nem csak hogy tovább hanyatlana, hanem fenntarthatatlanná is válna.
Ilyen helyeken modernkori rabszolgatartás van, agymosással, hogy a rabszolga minél inkább önként akarjon helyben maradni, és minél kevesebb kényszerítő erőt kelljen ehhez alkalmazni.

Ellenben, logikus, ha valaki már eleve normálisnak mondható, vagy jobb helyzetben levő országban akar normális életet élni, ahol megtalálja a számítását, ahol van számára olyan perspektíva, amiért érdemes élni.
Az életet, akár egy van, akár több a reinkarnáció által, nem a földi pokol egyik bugyrában érdemes élni, hanem legalább az átlagos szintet elérő vagy felette álló, és minden fontos dologban javuló helyen.
Ennek alapján kétféle hely van a világon: ahol nem érdemes maradni, mert, és ahol érdemes maradni, mert… az indokok sora.
Aki lélekben nem oda tartozik, ahová született, az ne maradjon ott, mert a maradásból konfliktusok és problémák halmaza lesz, és boldogtalan és rövid élet. Viszont ne függőlegesen távozzon el, az életből az ismeretlenbe, hanem vízszintesen, egy másik, számára megfelelőbb földrajzi koordinátára, ahol megtalálja a lelki békéjét, és a helyet, ahol érdemes élni, ahová beleillik, ahol arra tartanak a dolgok, amerre ő is szereti és jónak tartja.

Csoportként, szervezetként, ha kicsik vagyunk és gyengék, és nem is valószínű, hogy az adott környezetben nagyok tudunk lenni, akkor viszont mobilitásban legyünk jók, és bármilyen, vagy minél változatosabb környezetben meg tudjunk élni.
Valamiben átlagon felülit kell nyújtani az életben maradáshoz és a sikerességhez.
A kivándorlás pedig jó és hasznos, pluszt jelent, ha jól csinálják.
Ebben az esetben úgy, hogy az illető nem egyszerűen beleolvad a befogadó ország állampolgárai közé, hanem megtartja az elvárt hármas identitást, mint a befogadó ország állampolgára, mint magyar, és mint a világnézeti közösség tagja.
Tehát:
a) Nem felejti el, hogy honnan jött.
b) Külföldön élőként is tagja marad a szervezetnek.
c) A befogadó ország állampolgáraként is helytáll.
Így társadalmilag plusz kétszer hasznosabb, mint aki csak állampolgár.
Mindeközben el kell érni, hogy társadalmi szervezetileg a lehető legkisebb problémát okozza az eltérő földrajzi koordinátán való tartózkodás.

Ha a kivándorló kér és kap anyagi, vagy más segítséget, támogatást a helyben maradóktól, az mindig kölcsön, és elvárt a visszaadása. Ehhez pedig olyan helyzetbe kell, hogy kerüljön, hogy vissza tudja adni, pl. legyen munkája, jövedelme, amiből meg tud élni, és vissza is tudja adni a segítséget.

-

Tagság:
A tagság a szervezet közös világnézetét, értékrendjét, ideológiai álláspontját képviseli és terjeszti az azonos érdekek és értékek alapján.

Egymással együttműködni tudó és akaró emberekre van szükség, akik képesek meghozni a szükséges kompromisszumokat a közös ügyekért.
Biztos, hogy nagyon kevesen vannak, akik ezzel a rendszerrel és programcsomaggal 100%-osan egyetértenek. Mivel „igen” vagy „nem” eldöntendő kérdésre kell redukálni a dolgot, mérlegelni kell, hogy az egészet tekintve inkább igen, vagy inkább nem.
Együttműködni lehet úgy is, ha valaki nem mindenben ért egyet – úgy, hogy abban működik együtt, amiben egyetért.

A tagság feltételei:
Vezető és helyettes csak a politikai pályán kívüli (tehát pl. nem pártapparátcsik, nem pártmédiás) igazolt 4 év munkaviszonnyal lehet.
Ez az elvárás a szükséges minőséghez kell, mert van egy, a dolgozók helyzetét, és a dolgok értékét ténylegesen nem ismerő, a valóságtól elrugaszkodott politikusi beltenyészet, akik kezdettől fogva csak uralkodnak és újraelosztanak, úgy, hogy az újraelosztásnál a zsebébe jó sok kerüljön, és bűn rosszak.

Szenvedélybeteg nem lehet sem vezető, sem helyettes, sem mellettük gyakornok.
Gyógyultnak tekintett a szenvedélybeteg 3 év absztinencia után.
Ha visszaesik, újból kezdi a 3 évet a szenvedélybetegek csoportjában.

Akik nem:
Akik a régi rendszerekben közismertté váltak, vagy jelentős szerepet töltöttek be (kb. a politikai közszereplők, államfők, kormányfők, a miniszterek, helyetteseik, az államtitkárok, a parlamenti képviselők).
Automatikusan nem, az országgyűlési képviselők, vezető pártfunkcionáriusok.
A többiekről, pl. ismertté vált médiaszemélyiségekről (politikaközeli közszereplők) a tagság dönt, megvitatás és szavazás útján, 50% +1 fő arányban.

Akik igen:
Csak azok a megfelelő emberek, akiknek van jól működő erkölcsi érzékük, intelligensek, hozzáértők, képesek és akarnak csapatban dolgozni, és eleve elkötelezetten nem korruptak, tekintve hogy politikusként, döntéshozóként százszor, ezerszer nagyobb kísértéseknek lesznek kitéve, mint az átlagpolgár.

Akik szavazás nélkül igen: csupán alapszervezeti tagok voltak bármelyik régi rendszerben, pártban.
(Megj.: mivel egy ideje már érdekel a politika, és a pártok működése, voltam a 2000 körüli MSZP-ben pár hónapot, ami akkor még a legkevésbé rossz párt volt a választékból, aztán a 2009-es Jobbikban néhány hónapot, ami akkor még, parlamenten kívüli pártként valódi ellenzékként működött. A párttagkönyvig egyik pártban sem jutottam el, csak a tagdíjfizetésig… Lehet, hogy nincs is fellelhető regisztráció arról, hogy én ott voltam? És melyiket kellene szégyellnem, az egyiket, a másikat, mindkettőt vagy egyiket sem? Mindkettőnél az aktuális ismeretszintem szerint cselekedtem. Ma már azt mondom, hogy mindkettő az elvárási szintem alatt van, és nem szavazok egyikre sem, és ezért kellenek új pártok – de legalább egy olyan, ami nekem is tetszik. Mivel ez idő szerint még nem csinált ilyet senki, másrészt pedig úgy néz ki, hogy nem csak én érzem a normális párt hiányát, ezért jobb híján megcsinálom én.)

Elvárások:
A szervezet tagja a kampányidőszakot kivéve ne kampányban gondolkodjon, hanem folyamatos gondolkodásban és cselekvésben.
Végtelenül kitartónak kell lenni.

A motivált pszichopaták, intelligens trükkös kártékonyak életforma-szinten csinálják a dolgokat. Ahhoz, hogy ők le legyenek váltva, a motivált korrekteknek és normálisoknak szintén életmód-szinten kell csinálniuk a dolgokat.

Elvárás, hogy a vezető pozícióra pályázó tag a szervezet (párt) saját képzéseiben aktívan részt vegyen, tanítóként és tanulóként.

A szükséges minőség elérése szűréssel, válogatással, képzéssel történik. Aki mindezen szűrőkön átjutott, és mégsem megfelelő, ott leváltással, visszahívással, eltávolítással.
A szükséges elérendő szintet illetően egységes, egyértelmű és világos követelmény- és szűrőrendszer kell.

Képesség kontra képzettség:
Elsősorban az erkölcsi és szellemi színvonal, és a képesség a fontos, és elvárt, a képzettség csak ez után következik a sorban: és az csak jó, ha van; a hiánya nem kizáró ok a tagságot illetően.
(Lásd, pl. az Országház tele van magas képzettségű doktorokkal – mint pl. Dr. (Oid) Schmitt Pál, alias Plagi bá’, dr. Orbán Viktor (2002. február 11-én a Tufts Egyetem díszdoktori címének átvételére különrepülőgépet vett igénybe 32 millió forintért) – és mégis úgy rossz az egész, ahogy van. Önmagában véve csak ennyit ér a képzettség.
Nekem sincs hivatalos politikai irányú képzettségem, és ezt nem is várom el másoktól.)

Taggyűlés:
Havi 1x rendszeresen, ezen belül szükség szerint.

Tagdíj:
A kiinduló helyzet az, hogy nincs tagdíj, hanem önkéntes munka és önkéntes felajánlás van.
Tagdíj akkor van, ha a tagság többsége, 50% +1 fő megszavazza.

A szervezet finanszírozása:
A szervezetet a szervezet tagsága finanszírozza.
Alapvetően fontos, hogy semmilyen függőség, lekötelezettség (pl. céges) ne legyen, és ha van támogató, akkor ne akarja meghatározni a támogatott munkáját, pl. hogy pénzért cserébe legyen meg az ő akarata, mert az korrupció, döntéshozó-vásárlás, mely szerint megér nekik x összeget, hogy a számunkra kedvező legyen valamely döntés. Az erkölcsi tőke a legfontosabb, fontosabb, mint a pénz.
(A részletek kidolgozandók.)

Virtuális ország létrehozása megfontolandó.
(Így a továbbiakban 3 féle tagság van: párttag, virtuális ország tag, az élet-univerzalista vallás híve.)

-

Magyarországi viszonyok, aktuális problémák:
A 4 kicsúcsosodó, és megoldandó probléma:
1. Magas szintű korrupció és bűnözés;
2. Népszaporulat-csökkenés;
3. Gazdasági hanyatlás;
4. Oktatás nem megfelelő volta.

Írta: Ungvári Béla

A második vázlat késznek tekintve: 2012. március 5. 23:59